Sokat bukhat, aki nem fordít kellő figyelmet a részletekre, ahogy a közmondás is mondja, az ördög bizony a részletekben rejlik. És nincs ez másképp a pályázatok terén sem. Sőt, itt lehet igazán nagyot bukni, ha felszínes információk alapján, esetleg rossz tanácsadókra hallgatva mérlegelünk egy pályázaton való indulásról és annak mikéntjéről.

Egy ilyen példát hoztunk most Önnek.

Azzal szinte minden pályázó tisztában van, hogy uniós támogatást, csak bizonyos alapfeltételek megléte esetén lehet igényelni, ilyen többek között, hogy a vállalkozás nem állhat csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, nem lehet köztartozása, a saját tőkéje nem lehet negatív, illetve hogy csak azon vállalkozások részesülhetnek fejlesztési támogatásban, akik a munkaügyi előírásoknak megfelelően folytatják tevékenységüket, tehát igazolni tudják rendezett munkaügyi kapcsolataikat. Ez utóbbi azonban nem ennyire egyértelmű, nézzük meg egészen pontosan mit kell érteni alatta:

A rendezett munkaügyi kapcsolatok vonatkozásában az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. paragrafusa kimondja, hogy költségvetési támogatás annak nyújtható, aki – több egyéb feltétel mellett – megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek. Ennek kereteit pedig az államháztartásról szóló törvény (Áht.) végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet 81. paragrafusa tartalmazza.

Nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének az, akit

  • a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása,
  • a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre (ideértve a gyermekmunka tilalmát is) vonatkozó rendelkezések megsértése,
  • jogszabályban előírt munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése,
  • a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó kötelező nyilvántartásba vétel szabályainak megsértése, vagy
  • az egyenlő bánásmód követelményének megsértése

miatt hatóság, illetve bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül – a korábbival azonos jogsértés elkövetése miatt – jogerős és végrehajtható bírsággal sújtott vagy a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezett.

Mindez azt jelenti, hogy a „rendezett munkaügyi kapcsolatok" minősítés elveszítéséhez két éven belül lényegében két alkalommal kell ilyen jellegű jogsértést elkövetni. Ez alól kivételt képez a munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatás.

Kategória: Tudástár

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy csak azon ügyfelek részesülhetnek fejlesztési támogatásban, akik a munkaügyi előírásoknak megfelelően folytatják tevékenységüket, tehát igazolni tudják rendezett munkaügyi kapcsolataikat.

A Vidékfejlesztési Program 1300 milliárd forintos keretösszegéből is csak az államháztartási törvényben és annak végrehajtási rendeletében leírt munkaügyi feltételeknek megfelelve lehet támogatást elnyerni. Az Irányító Hatóság a támogatói kérelem elutasításáról dönthet, ha a hatóság munkaügyi bírságot szab ki a pályázóra többek között azért, mert nem gondoskodik alkalmazottainak bejelentéséről, az életkori feltételeket figyelmen kívül hagyja, nem tartja be a munkaszerződésben vállalt munkabér kifizetésének határidejét, vagy nem tesz eleget az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség követelményének.

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33