Aktuális pályázatok, uniós pályázati menedtrend 2022 július

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2022. júliusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Palyazati menetrend 20220701kv2

Kategória: Hírek, közlemények

Pályázat lovas létesítmények fejlesztésére

Újabb beadási szakasz indult a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése" című (VP6-6.4.1-1-22 kódszámú) pályázat keretében. A pályázatok beadásának harmadik szakaszában a támogatási kérelmek benyújtására 2022. június 1. - 2022. június 14. között van lehetőség.  

A pályázat célja a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek induló vagy már működő lovas tevékenységeinek támogatása, kiemelten a lovas létesítmények fejlesztésével. A felhívás további célja a támogatásban részesülők által kialakított és működtetett szolgáltatások továbbfejlesztése, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

Kiknek szól a pályázat?

  • lovaglással foglalkozóknak;
  • lovagoltatással, lovas oktatással, lovas terápiával foglalkozóknak;
  • lovas versenyek és egyéb események szervezésében, lebonyolításában részt vevők;
  • lótartással foglalkozók (saját és bértartás);
  • lovasoknak szakmai szolgáltatást nyújtók - edzés, versenyre felkészítés;
  • terápiás módszereket alkalmazók

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 100 000 000 forint

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, uniós pályázati menedtrend 2022 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2022. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 2022 junius k

Kategória: Hírek, közlemények

Felfüggesztett uniós GINOP pályázatok

Az elmúlt napokban az alábbi pályázati konstrukciók kerültek felfüggesztésre:

  • „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program" című (GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú) felhívás 2022.05.16. 12:00-kor felfüggesztésre került. A rendelkezésre álló 30 milliárd Ft-os keretre 5286 db pályázat került benyújtásra, összesen 40,8 milliárd Ft támogatási igénnyel.
  • „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése" című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás 2022. május 17-étől átmenetileg felfüggesztésre kerül.
    A felhívás keretösszege 136,67 milliárd Ft összesen, amelyre 252 db támogatási kérelem került eddig benyújtásra 92,19 milliárd Ft-os támogatási igénnyel. Mivel a forrás még nem merült ki, várható, hogy a pályázati lehetőség hamarosan újra nyitottá válik.
  • „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére" című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) pályázati felhívásra a kérelmek benyújtási lehetősége 2022. május 14. 12:00 órától felfüggesztésre került.
    A felhívás keretösszege 12 milliárd Ft, melyre 457 db támogatási kérelem került benyújtásra 67,7 milliárd Ft támogatási igénnyel.

Előfordulhat, hogy forrásfelszabadulás, vagy -átcsoportosítás miatt újra megnyitásra kerülnek a fenti konstrukciók, így ha esetleg lemaradt a pályázati lehetőségekről, jelezze érdeklődését felénk, hogy minél előbb tájékoztassuk Önt az újbóli benyújtási lehetőségekről.

Kategória: Hírek, közlemények

Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése című, VP6-6.4.1-1-22 kódszámú pályázat

Nagy a hajrá a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése" című, VP6-6.4.1-1-22 kódszámú pályázat kapcsán, hiszen május 17-én zárul az első beadási kör és még nem tudni, hogy nyitva marad-e a pályázat a következő szakaszra (következő szakasz: 2022. május 18. – 2022. május 31.).

Az elmúlt hetekben mi is számos kérdést kaptunk a pályázat vonatkozásában, így most - hogy segítsük a felkészülésüket - megosztunk Önökkel néhány hasznos kérdést és arra adott választ. Íme a kérdéscsokor és az azokra adott válaszaink:

KÉRDÉS: Indulhat-e a pályázaton állami tulajdonban lévő szerv (egyetemi tangazdaság) üzemeltetése alatt álló lovarda?

VÁLASZ: Nem, támogatási kérelem benyújtására vidéki térségekben működő mikrovállalkozás vagy vidéki térségekben élő magánszemély vagy őstermelő jogosult.

KÉRDÉS: Indulhat-e jelen pályázati konstrukción lovas egyesület?

VÁLASZ: Nem, támogatási kérelem benyújtására vidéki térségekben működő mikrovállalkozás vagy vidéki térségekben élő magánszemély vagy őstermelő jogosult.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Sajtószemle: Portfolio - 2022. május 5.

A 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban kb. 9750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, amelyből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztésére 1490 milliárd forint költhető el és ebből a legnagyobb rész, mintegy 1000 milliárd a GINOP Pluszban látszik, amelyből eddig már 440 milliárd forintot ki is osztottak a nyerteseknek – derül ki a Via Credit összesítéséből, amelyhez átnézték a fejlesztési tervek, illetve a megítélt támogatások részleteit.

Arra hívják fel a figyelmet, hogy idén a GINOP Pluszon belül nem lehet tömeges pályázatra számítani, de két kiírásban (K+F és Magyar Multi Program) összességében jelentős, mintegy 100 milliárd forintos keret kiosztása várható.

Azt is előrevetítik, hogy inkább jövőre várható újabb uniós pályázati cunami.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Aktuális pályázatok, uniós pályázati menedtrend 2022 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2022. májusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 2022 majus k6

Kategória: Hírek, közlemények

Zöld Busz Program

Megjelent „Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése" című, RRF-ZBP-006-22 kódszámú pályázati felhívás, melynek keretében elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez igényelhetnek támogatást a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán.

A pályázaton indulhatnak:

A támogatást a 25 000 főt meghaladó lakosságszámú városok önkormányzatai, ezen önkormányzatok közlekedésszervezői, helyi személyszállítási közszolgáltatói, a főváros legfeljebb 100 km-es vonzáskörzetének személyszállítási közszolgáltatói, az önkormányzatok, a közlekedésszervezők és a közszolgáltatók konzorciumai, valamint konzorciumi indulás esetén konzorciumi tagként a személyszállítási közszolgáltató alvállalkozói igényelhetik.

Igényelhető vissza nem térítendő támogatás: minimum 300.000.000 Ft, maximum 10.000.000.000 Ft. A forrás keretösszege: 50,7 milliárd Ft.

Benyújtási határidő:2022.05.05-től 2022.09.30-ig

Pályázat lovas létesítmények fejlesztésére

A társadalmi egyeztetés lezárultával, megjelent a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése" című (VP6-6.4.1-1-22 kódszámú) pályázat felhívása. A pályázatok beadásának első szakasza 2022. május 4. - 2022. május 17. között lesz.  

A pályázat célja a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek induló vagy már működő lovas tevékenységeinek támogatása, kiemelten a lovas létesítmények fejlesztésével. A felhívás további célja a támogatásban részesülők által kialakított és működtetett szolgáltatások továbbfejlesztése, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

Kiknek szól a pályázat?

  • lovaglással foglalkozóknak;
  • lovagoltatással, lovas oktatással, lovas terápiával foglalkozóknak;
  • lovas versenyek és egyéb események szervezésében, lebonyolításában részt vevők;
  • lótartással foglalkozók (saját és bértartás);
  • lovasoknak szakmai szolgáltatást nyújtók - edzés, versenyre felkészítés;
  • terápiás módszereket alkalmazók

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 100 000 000 forint

Vidékfejlesztési tőkealap

Idén áprilisban indul a Focus Ventures kezelésében lévő MFB Invest Vidékfejlesztési Tőkealap, mely a beruházási pályázatokat megvalósító agrárvállalkozások likviditási nehézségeinek kezeléséhez nyújt segítséget, szükség esetén előfinanszírozza a pályázati támogatást.

Az igényelhető összeg 5 milliótól akár 1,2 milliárd Ft-ig is terjedhet.

Fókuszában a Vidékfejlesztési Programban már támogatói okirattal rendelkező, beruházási típusú, a Magyar Államkincstár felé többszöri elszámolást választó projektek állnak. A Finanszírozó célja a többszöri elszámolást választó olyan beruházások átmeneti tőkeági finanszírozása, amelyek forráshiány miatt az uniós támogatás előfinanszírozására nem jogosultak. A finanszírozás keretében éves 6,5%-os hozamért és 1-3 százalék kisebbségi tulajdonosrészért az elszámolásban benyújtott minden számlának a felét kifizetik.

A finanszírozási döntéshez csak az elengedhetetlenül szükséges adatokat és dokumentumokat szükséges rendelkezésére bocsájtani, hiszen az alapkezelő eljárása a támogatói okirat kiállításához szükséges európai uniós pályázati eljárást veszi alapul.

Kategória: Hírek, közlemények

FitForExport

Korábban írtunk róla, hogy mintaüzem látogatások segítségével a GINOP Plusz 1.2.1-21 Felhívás keretében nyertes kedvezményezettek három mintaüzem megtekintésével biztosítják a támogatás 20%-ának visszafordulását vissza nem térítendő támogatássá. Most egy újabb lehetőség kerül bemutatásra a HEPA ajánlásával.

A HEPA, azaz a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. célja, hogy professzionális szolgáltatásokkal és ösztönző eszközökkel segítse a magyar vállalkozások külföldi piacra lépését.

A GINOP Plusz 1.2.1-21 A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztésekre elnyert visszatérítendő támogatását már a Fit for Export (GINOP 1.3.7-19) programba való részvétellel is vissza nem térítendő támogatássá alakíthatja.

További információk

  • Style Video

GINOP 4 1 5 22

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére" című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) felhívás.

A pályázat keretében elsősorban épületenergetikai fejlesztések támogathatók (pl. hőszigetelés, födémszigetelés, nyílászárócsere, fűtési-hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése, világításkorszerűsítés), amelyet kiegészítve van lehetőség megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek telepítésére.

Az igényelhető, feltételesen vissza nem térítendő támogatás összege min. 75 millió Ft – max. 500 millió Ft, ez maximum az összes elszámolható költség 90%-a lehet.

A támogatási kérelem benyújtása 2022. május 11. és 2022. június 10. között lehetséges.

Lássuk a részleteket.

Modern Mintaüzem Program keretében mintaüzem látogatáson való részvétel plusz pontokért

Korábban írtunk már arról, hogy a most futó pályázatok közül a GINOP-1.2.8-20 / VEKOP-1.2.6-20 / GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 / GINOP PLUSZ-1.2.3-21 felhívások esetében lehetőség van a pályázatok értékelésekor plusz pontok megszerzésére, melynek egyik módja az Iparfejlesztési Közalapítvány (IFKA) által szervezett és lebonyolított mintaüzem látogatáson való részvétel. A témával kapcsolatban nagyon sok kérdést kapunk, így egy rövid cikkben ismét adunk egy kis útmutatást arra vonatkozóan, hogyan is működik az MMP azaz Modern Mintaüzem Program.

Nézzük először meg, mit is jelent ez pontosan az egyes pályázatoknál a gyakorlatban:

  • A GINOP-1.2.8-20 / VEKOP-1.2.6-20 Felhívások keretében az IFKA által kínált alábbi szolgáltatások (mintaüzem-látogatás, tréning, workshop, szakmai rendezvény) valamelyikének igénybevételével 5 plusz pont szerezhető
  • A GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 / GINOP PLUSZ-1.2.3-21 felhívás keretében a Vállalkozói tudás bővítése fejezetben foglalt lehetőségekkel a támogatás 20%-a fordítható át vissza nem térítendő támogatássá, amennyiben legalább három különböző, az IFKA által szervezett mintaüzem látogatáson részt vesz a pályázó.

További információk

  • Style Video

A GINOP Plusz-1.2.2-22 pályázati felhívásra benyújtott támogatási kérelmek összes támogatási igénye már meghaladja a 32,68 milliárd Ft-ot.

A támogatási kérelmeket 2022.02.24. 15:00 órától 2023.03.31. 12:00 óráig lehet benyújtani. A támogatásra rendelkező teljes keretösszeg 30 milliárd Ft, viszont a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alapján a támogatási kérelmek benyújtási lehetőségét a benyújtási határidő lejártát megelőzően is felfüggesztheti az Irányító Hatóság, ha a benyújtott támogatási kérelmekben igényelt támogatások összege eléri a keretösszeg 130%-át. A keret felhasználásáról és a felfüggesztés/lezárás lehetőségéről a keretösszeg elérését megelőzően két alkalommal, a keretösszeg 80%-ának és 120%-ának elérésekor pályázati közlemény kerül kiadásra a www.palyazat.gov.hu oldalon.

A pályázat felfüggesztése tehát 39 milliárd Ft össz. támogatási igény elérésekor várható, addig viszont még van bő 6 milliárd Ft-os szabad keret, mely várhatóan pár héten belül már kimerülhet.

Nézzük meg ismét a pályázati felhívás legfontosabb feltételeit:

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, uniós pályázati menedtrend 2022 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2022. áprilisi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20220401k

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33