Igen, a jelenlegi kormányzati tervek szerint nyáron várható a vállalatirányítási rendszerek kialakításához kapcsolódó komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatására szolgáló pályázati kiírás. A rendkívül régóta várt pályázati lehetőség – hiszen több mint 3 éve nem volt a vállalkozásoknak lehetőségük ilyen irányú fejlesztéseikhez támogatást igényelni – több elemében megújul a korábbi vállalati folyamatmenedzsment támogatására szolgáló GOP pályázattípusokhoz képest.

Az eddigi gyakorlat mellett – miszerint a vállalkozáson belül történő üzleti informatikai megoldások bevezetésének támogatására telepített szoftver alkalmazások beszerzési költségeit lehet elszámolni – új elemként jelenik meg a hasonló funkcionalitású rendszerek felhőalapú online szolgáltatás keretében történő bevezetésének lehetősége.

Várhatóan pályázni lehet majd külön bármelyik fenti megoldás keretében történő fejlesztés típussal, de azok kombinálásaként előálló hibrid megoldásokkal is (saját szoftver és bérelt szolgáltatás).

Szintén új elemként jelenik majd meg az eddigi gyakorlathoz képest, hogy a konstrukció keretében kombinált formában nyílik lehetőség vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő támogatás (kamatmentes hitel) igénylésére.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Pályázat célja

A felhívás célja olyan stratégiai jelentőségű, Magyarország versenyképességét növelő kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatása, amelyek felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, valamint hazai vállalkozások együttműködésében hoznak létre jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes terméket, szolgáltatást, technológiát az alábbi területek valamelyikén:

  • Kiemelkedő halálozási kockázattal járó betegségek gyógyításának eredményességét lényegesen javító nemzeti program
  • Anyagtudományi, technológia nemzeti program
  • Víz-egészség-élelmiszer nemzeti program

A felhívás a fenti célokat az NKFI Alapból támogatja. A projekt megvalósításának helyszíne a pályázó bejegyzett közép-magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. Nem támogatható a Közép-Magyarország régión kívül megvalósuló projekt.

Április 25 lesz az első értékelési határnap a mezőgazdasági termékek értéknövelését elősegítő pályázatnál, azaz ha szeretne pályázni, alig egy hónapja maradt a kérelem beadására. A pályázat mezőgazdasági termelőknek, valamint mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára biztosít lehetőséget a TEÁOR 10 (élelmiszergyártás) és 11 (Italgyártás) besorolás szerinti tevékenységük fejlesztésére a TEÁOR 109 (takarmánygyártás), és TEÁOR 1102 (szőlőbor termelése) és TEÁOR 1020 (halfeldolgozás, -tartósítás) tevékenységek kivételével. Foglaljuk össze a legfontosabb pályázati feltételeket:

Pályázni alapvetően két célterületre lehet

  • A mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatására
    • új eszközök, gépek beszerzése (termelés, anyagmozgatás, raktározás, csomagolás), új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása
    • a termeléshez, vállalatirányításhoz, belső nyilvántartási- és vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
    • a tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése
  • A mezőgazdasági termékek értéknövelésével összefüggő, a környezeti erőforrás- hatékonyságot célzó fejlesztések támogatására
    • energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek – hőszigetelés; külső nyílászáró-csere; hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése; melegvíz rendszerek korszerűsítése; fényforrások, világítótestek cseréje, stb.
    • megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása – napkollektor; szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése; napelemes rendszer kialakítása, stb.

További információk

  • Style Video

Pályázat célja

Jelen felhívás célja az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés ösztönzése, az önkormányzati intézmények (önkormányzatok és 100% önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok) hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése.

Pályázók köre

  • Helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát (GFO 321)

A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

Önállóan nem, konzorciumi partnerként nyújthatnak be támogatási kérelmet az alábbi szervezetek:

  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 32)
  • Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 37)
  • 100% önkormányzati (ide nem értve a megyei jogú városi) tulajdonban álló gazdasági társaságok (GFO 11, 572, 573)
  • Önkormányzati hivatal (költségvetési szerv) (GFO 325).

Támogatás összege, mértéke

  • A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a
  • Minimum 15 millió Ft, maximum 500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható költség alapon, a TOP beavatkozási területén: 59 881 millió Ft.
A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban finanszírozza.

Pályázat célja

A felhívás alapvető célja a sertéstartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 400 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak

Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

Pályázat célja

A felhívás alapvető célja a juh- és kecsketartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 3,97 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 400 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 15 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 30 millió forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

Pályázat célja

A felhívás alapvető célja a szarvasmarhatartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 400 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

Pályázat célja

A felhívás alapvető célja a baromfitartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 400 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Pályázat célja

A Felhívás célja a lófélék, a húshasznosítású galamb, a strucc, az emu, a fürj, a nyúl, a méh és a csincsilla tartásának támogatása. A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez.

Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül.

Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 5,95 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 300 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 200 millió forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Két pályázati felhívás beadási határidejének módosításáról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően több ideje lesz az ügyfeleknek a szükséges dokumentumok előkészítésére, így a rendelkezésre álló összesen mintegy 40,9 milliárd forintos keret sikeres lekötésére.

A kormány kiemelt feladatának tekinti a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a vidéki térség felzárkóztatását és a vidéki emberek életszínvonalának javítását. A célok elérését szolgálja a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése" és a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése" című pályázatok.

Kategória: Hírek, közlemények

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) öt pályázati felhívásának keretében csaknem 25,3 milliárd forint uniós fejlesztési forrás megítéléséről született döntés - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítését segítő pályázat keretében 21 projekt nyert el csaknem 5 milliárd forint támogatást, így 10 milliárd forintot meghaladó összköltségű fejlesztéseket hajthatnak végre.

A támogatással lehetőség nyílik modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására. A pályázók 50 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhettek el.

A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására kiírt felhívásnál másodszor születtek támogató döntések, 206 fejlesztés valósulhat meg 4,8 milliárd forint uniós támogatással. A cégek összesen több mint 8,5 milliárd forint értékű fejlesztést hajthatnak végre.

A felhívás célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, a munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázók 5 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhettek el.

Kategória: Hírek, közlemények

Egy ma megjelent közlemény szerint a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése" című (VP2-6.3.1-16) kódszámú Felhíváshoz kapcsolódó kérelmek beadás kezdő dátuma módosul, amelyről csak a későbbiekben adnak pontos tájékoztatást.

 

Kategória: Hírek, közlemények

A Kormány 1143/2016. (III. 21.) Korm. határozatában döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról. 

A módosított menetrend itt tekinthető meg: 2016. évi módosított TOP menetrend (1005/2016. (I. 18.) Korm. határozat)

 

Kategória: Hírek, közlemények

A nagy túligénylés ellenére nem zárták le a GINOP-2.1.7-15 „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című pályázatot, ahogy az korábban várható volt.

Ennek köszönhetően jelenleg is lehetőség van projekt benyújtására, a következő értékelési határnap 2016. május 16.

Mivel a projektek elbírálása ún. standard eljárásrendben történik, ezért a projekteket nem beérkezési sorrend alapján bírálják el, hanem a kapott pontszámokat, azaz minőségi szempontokat vesznek figyelembe. Ezért az erős lábakon álló projektötletek továbbra is nagy eséllyel pályázhatnak.

Nézzük meg milyen szempontoknak érdemes megfelelni ahhoz, hogy jó pontszámmal induljunk kiíráson:

  • technológiai fejlesztést valósítanak meg vagy ahhoz kapcsolódnak
    Ezen pont főként a szoftverfejlesztés projekteket korlátozza, mivel nagyon erős kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a projekt illeszkedjen a kiíráshoz.
  • jelentős újdonságot és szellemi hozzáadott értéket tartalmaznak;
    Újdonságtartalom méréséhez érdemes körülnézni a piacon, oltalmi adatbázisokban, hogy van-e a fejlesztendő termékhez hasonló megoldás.
  • üzletileg hasznosíthatóak;
    A projekt 4 szempontból vizsgálja a prototípusunk üzleti hasznosíthatóságát: piaci igény, célcsoport meghatározása; mekkora a versenyre számítunk a piacon; mennyire reális piacraviteli elképzelésekkel rendelkezünk; milyen időtávú megtérülésre számítunk.
  • megfelelő szakma háttér
    Pontozzák azt is, hogy a projekt megvalósításában mennyire tapasztalt szakmai-, illetve üzleti vezető vesz részt.A vezetőknek a projekt beadásakor a pályázó cégnél alkalmazott személyeknek kell lenniük, tapasztalataikat pedig dokumentációval alá kell támasztani.

További információk

  • Style Video

Teheti fel bizonytalanul a kérdést számos cégvezető, hiszen a korábbi joggyakorlattal ellentétben a 2015. november 1. után hatályos Közbeszerzési törvény (továbbiakban: Kbt.) több olyan szabályozást vezetett be, mely alapján a kérdést megválaszolni koránt sem egyszerű.

A következőkben megpróbáltuk egy pár gondolatban összefoglalni a legfontosabbakat a kérdés eldöntéséhez:

A pályázati támogatásban részesülő szervezeteket érintő fontos változás a közbeszerzési szabályozásban, hogy a korábbi Kbt.-vel szemben, amely támogatás %-hoz és a beszerzés értékéhez kötötte a közbeszerzési kötelezettséget, az új törvény alapján 2015. november 1-től az árubeszerzések, szolgáltatás megrendelések, építési beruházások (kivéve mélyépítés és középület kivitelezés) vonatkozásában a támogatás összeg a mérvadó.

Az új Kbt. alapján, ha a beszerzés tárgya nem mélyépítési munka, illetve középület építése és a kapcsolódó szolgáltatás megrendelése támogatott beszerzés vonatkozásában közbeszerzés kötelezett az az egyébként nem ajánlatkérőnek minősülő szervezet (magáncég, illetve nonprofit szervezet), amelynek szolgáltatás megrendelését, árubeszerzését vagy építési beruházását egy ajánlatkérőnek minősülő szervezet (ilyen pl. az állam is) legalább 25 millió forint összegben közvetlenül támogatja.

Az új szabályból az tűnik ki, hogy ha az EU és/vagy hazai forrásból származó támogatás összege a 25 millió Ft-ot eléri, akkor a támogatott beszerzés közbeszerzés köteles. Például,

  • ha a támogatott cég egy 50%-os mértékű támogatást kap egy 50 milliós gépbeszerzésre, akkor a támogatás összege a 25 millió Ft-ot eléri, így a beszerzés közbeszerzés köteles.
  • nem közbeszerzés köteles viszont az a nettó 58 millió Ft értékű támogatásból megvalósuló eszközbeszerzés, amely esetén a támogatás mértéke 40%-os, hiszen a támogatás összege ebben az esetben 23,2 millió Ft.

Kiemelendő azonban, hogy fentiekben meghatározott, támogatási összegen alapuló közbeszerzési kötelezettséget nem a teljes projekt viszonylatában, illetve a teljes projekt támogatási összege alapján, hanem az egyes konkrét beszerzések (közbeszerzések) tekintetében kell vizsgálni és megítélni.

A közbeszerzési törvény az ajánlatkérő által beszerzendő áru, szolgáltatás vagy építési beruházás becsült értékétől függően állapítja meg, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy annak szükségessége esetén milyen eljárásrendet kell alkalmazni. A becsült érték megállapításnál fontos kiemelni a részekre bontás tilalmának (régen egybeszámítás) fogalomkörét.

Kategória: Tudástár
https://www.high-endrolex.com/33