Munkahelyteremto palyazat 3

Alig 1 hónapig pályázhatnak a napokban megnyíló, összesen 3,5 milliárd forintnyi munkahelyteremtő támogatásra a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. A pályázat keretében idén már az igényelhető vissza nem térítendő támogatás egy munkahelyre jutó legmagasabb összege - a kiegészítő támogatást is figyelembe véve - elérheti akár a 3,6 millió forintot is.

A program idei első kiírásában 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járult hozzá. A mostani második ütem több mint kétszeres kerete akár 1500 új munkahely létrejöttét is elősegítheti.

A pályázat keretében azok a vállalkozások, amelyek vállalják, hogy alkalmazotti létszámot bővítenek, az új munkavállalónként kapható 1,7-3,6 millió Ft támogatást többek között új eszközök, gépek beszerzésére, ingatlanvásárlásra, új létesítmény felállítására, meglévő létesítmény bővítésére, bérleti díjakra, vagy lízing-költségekre fordíthatják.

Nos, lássuk a részleteket:


A „Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció" keretében meghirdetett

  • a TFC-1.1.1-2017 kódszámú, „Panziók fejlesztése" című,
  • a TFC-1.1.2-2017 kódszámú, „Szállodafejlesztés – Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben" című, illetve
  • a TFC-1.2.1-2017 kódszámú, „Szálláshelyek létesítése – Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben" című

konstrukciók vonatkozásában a pályázatok benyújtási határideje 2018. január 15-re módosul.

A pályázatról bővebb információt talál rövid pályázati tájékoztatónkban: Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció

Kategória: Hírek, közlemények

Az alábbi táblázat tartalmazza a jelenleg futó agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat. Bármelyik pályázattal kapcsolatban keressenek bizalommal.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

 

Kategória: Hírek, közlemények

A Takarékbank várakozásai szerint több tízmilliárd forint értékben igényelhetnek támogatási előleg visszafizetési garanciát az agrárvállalkozások a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatáshoz – közölte a Takarékok agrárszakmai műhelye, a Takarék Agrár Központ csütörtökön az MTI-vel.

A második negyedévben 4-5 százalékkal növekedhet a hazai agrárhitel-állomány a január-márciusihoz képest. Ez azt jelenti, hogy a Takarék Agrár Központ várakozásai szerint az első negyedév végére 450 milliárd forint körül alakuló hitelállomány körülbelül 20 milliárd forinttal emelkedhet tovább.

A hitelpiac élénküléséhez hozzájárulhat, hogy március végéig a Széchenyi 2020 támogatási ciklus összes uniós vidékfejlesztési pályázatát kiírták. Az elsőként benyújtott beruházási pályázatok bírálata az utolsó szakaszához érkezett, a következő hetekben, hónapokban a pályázók folyamatosan kézhez kapják a támogatói okiratokat. Ennek birtokában azonnal igényelhetik az 50 százalékos előleget, amely lehívását felgyorsíthatja a visszafizetési garancia – közölték.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. július 8.

A brüsszeli folyosókon mindenki úgy gondolkodik, hogy ha nem kérik a tagállamok az EU-támogatást a közös kasszából, akkor arra nincs is szükség - rázta fel a több száz fős hallgatóságát egy mai pozsonyi konferencián Jan Olbrycht, az uniós kassza felülvizsgálatáért felelős európai parlamenti szakértő. Elárulta ugyanis, hogy a tavalyihoz képest idén 40 százalékkal zuhanhat a brüsszeli kasszából történő támogatás-kifizetés, mert a tagállamok nagyon kevés kifizetési igényt nyújtanak be. Szavai szerint mindenki hatalmas késésben van a 2014-2020-as források lehívásával, így egyrészt tapasztalatok hiányában nehéz elvégezni a büdzsé időközi felülvizsgálatát, másrészt a késés súlyos bajokhoz fog vezetni 2018 körülre. Magyarország remélhetőleg a pozitív kivételek között van a tagállamok körében.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle