Meghosszabbították a KKV START INNOVÁCIÓ című (2020-1.1.1-KKV START kódszámú) pályázat beadását

2020. május végén jelent meg a „KKV START INNOVÁCIÓ" című (2020-1.1.1-KKV START kódszámú) felhívás, amelynek keretében 10-20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni legalább a vállalkozás szintjén újdonságnak tekinthető és üzletileg hasznosítható prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztésére.

A pályázaton való induláshoz szükséges az NKFI Hivatal támogató szakmai véleménye, melyre három pályázati szakaszban van lehetőség.

Mivel a szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtására megszabott első szakaszban benyújtott kérelmek össz-támogatási igénye közel 6 milliárd Ft volt, az NKFI Hivatal az Innovációs Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával megnyitotta a 12 milliárd forint keretösszegű pályázat második szakaszát az alábbiak szerint:

A 2. szakaszban a szakmai vélemények iránti kérelmek benyújtási határideje: 2020. július 20. 12:00 óra.

Ahogy a felvezetőben jeleztük, az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak.

Lássuk a pályázat részleteit:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Múlt hónaphoz képest jelentősen bővült a lista. Íme tehát a 2020. májusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

GINOP pályázati menetrend 2020 május - A jelenleg elérhető pályázatok listája

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33