Arról értesültünk, hogy hamarosan ismét megnyitják a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség pályázatát közép- és nagyvállalatok számára a koronavírus okozta nehézségek leküzdésére és versenyképességük növelésére. A korábbi pályázati szakaszokból már tudjuk, hogy ez a pályázat nagyon népszerű, megnyitást követően a keretösszeg akár néhány óra leforgása alatt is kimerülhet, így ha Ön is szeretne pályázni, fontos, hogy már most beszerezze és összeállítsa a szükséges dokumentumokat, hiszen erre a felhívás megjelenésekor már csak nagyon rövid idő áll majd rendelkezésére.

A pályázat pontos feltételei ugyan még nem publikusak, de várhatóan alapjaiban a korábbi felhíváshoz hasonló pályázat várható, némi módosítással.

FRISSÍTÉS: A pályázat 2020.11.23-án megjelent. A támogatási kérelmeket 2020. november 25-én 12 órától lehet benyújtani a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.

A pályázat az ország teljes területén pályázható közép- és nagyvállalkozások számára.

A pályázaton a Pályázó olyan beruházás megvalósításához igényelhet vissza nem térítendő támogatást, amelynek megvalósításához a szükséges forrás mértéke eléri a nettó 150.000 eurót.

A támogatás maximális összege 800.000 euró lehet, formája pedig átmeneti támogatási jogcím. 

A vissza nem térítendő támogatás mértéke 33%.

Kategória: Hírek, közlemények

HIPA versenyképesség növelő támogatás

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. lebonyolításával pályázatot hirdetett meg a feldolgozóipari ágazatokban és az üzleti szolgáltató központ szektorban működő közép- és nagyvállalatok számára versenyképességük növelésének céljából. A támogatás felhasználása kiválóan alkalmas rá, hogy az érintett vállalkozások a jelenlegi, kihívásokkal teli gazdasági környezetben is növelhessék stabilitásukat, erősíthessék piaci pozíciójukat, így felelős foglalkoztatóként megtarthassák munkavállalóikat.

Az igényelhető támogatás összege minimum 150.000 Euró, maximum 800.000 Euró lehet.

A támogatás formája VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ támogatás, melynek forintban megállapított összege 100%-os támogatási előleg formájában kerül folyósításra, egy összegben.

A vissza nem térítendő készpénztámogatás 2020. december 31-ig nyújtható a vállalatok számára.

Lássuk a pályázat részleteit:

Ma délelőtt érkezett a közlemény arról, hogy megjelent „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című (GINOP-2.1.8-17 kódszámú) felhívás.

A pályázat olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál

  • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
  • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 17 milliárd Ft.

A felhívás keretében támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-tól 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Bővebb információt a pályázatról itt olvashat: GINOP-2.1.8-17 - A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

A pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Lukács János, a Vanessia Kft igazgatójával készült interjú az M1 csatorna Ma este c. műsorában. Az április 7-i adásban a hamarosan megnyíló, a vállalkozások munkahelyi képzését támogató pályázatokról volt szó:

Kategória: Házunk tája
https://www.high-endrolex.com/33