Sajtószemle: Portfolio - 2018. november 5.

Egy minapi kormányhatározat jelentősen átrendezte a már korábban megnyitott EU-s gazdaságfejlesztési (GINOP) pályázatok keretösszegét és kiderült az is, hogy a kormány még idén két új, jelentős keretösszegű pályázatot indít az álláskeresők és a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a nem mezőgazdasági tevékenységek elindítását, valamint az élelmiszeri fejlesztéseket támogató pályázati felhívások felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság.

A „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című, 13,85 milliárd forint keretösszegű pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve magánszemélyek 2016. október 24-től kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2016. november 24-ig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívás – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztésre kerül.

Fontos kiemelni a pályázat kapcsán, hogy a beérkezett támogatási kérelmek előzetes értékelése során több esetben mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel, ami miatt Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Az Irányító Hatóság vizsgálja az ügy részleteit.

A „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban" című, mintegy 141 milliárd forint keretösszegű pályázat felfüggesztésére – melyre 2016. február 25-től nyújthatók be kérelmek – 2016. november 30-án 24 órától kerül sor.

A projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről és benyújtásáról.

A felfüggesztésről és a pályázati felhívások részleteiről a www.palyazat.gov.hu honlapon olvasható bővebb tájékoztatás.

(MTI)

Kategória: Hírek, közlemények

Augusztus végén jelent meg az a mikrovállalkozások indítását támogató pályázati felhívás, melynek keretében akár 12 millió Ft 100%-os vissza nem térítendő támogatás is igényelhető nem mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozás indításához.

Pályázatot az a 18. életévét betöltött cselekvő¬képes természetes személy nyújthat be, aki a pályázat benyújtását megelőző év január 1. napján budapesti agglomeráción kivüli 10.000 fő alatti településen, vagy bizonyos elsősorban a tanyás térségben található 10.000 fő feletti település külterületén életvitelszerű tartózkodási hellyel rendelkezik és első ízben indít vállalkozást.

Emellett a pályázat lehetőséget biztosít azoknak a támogatott településeken már működő, legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező mezőgazdasági mikro-vállalkozások számára is, akik mezőgazdasági tevékenységük mellett új, nem mezőgazdasági tevékenység indításával a gazdasági több lábon állásukat kívánják biztosítani.

A támogatás úgynevezett átalánytámogatás, azaz a támogatással tételesen nem kell elszámolni, bármire költhető, ami a vállalkozás működését szolgálja, pusztán a pályázatban, üzleti tervben vállaltakat kell teljesíteni 5 éven keresztül.

A támogatás 75%-át előre kifizetik, a második részlet igénylése pedig majd 36 hónap után lesz lehetséges, az üzleti terv megfelelő teljesítésével.

A kedvező feltételek miatt már most rendkívül nagy a pályázat iránti érdeklődés, ezért fontos mielőbb megkezdeni a pályázat benyújtásához szükséges előkészületeket, ehhez természetesen szakszerű segítséget tudunk Önnek nyújtani.

Az elmúlt hetekben számos kérdés érkezett a pályázattal kapcsolatban, és a megkeresések alapján jelentős a bizonytalanság a pályázat feltételrendszerével kapcsolatban, ezért most vegyük sorra a leggyakrabban feltett kérdéseket:

További információk

  • Style Video

Pályázat célja 

A Felhívás célja a vidéken élők számára új munkahelyek létrehozása, és ezáltal a vidéki települések élhetőbbé, vonzóbbá tétele. Az intézkedés támogatja a tanyás településeken és vállalkozáshiányos aprófalvas területeken megvalósuló tevékenység-, illetve vállalkozás-fejlesztéseket.

A támogatás fő céljai:

  • 1. célterület: a vidéki térségekben a már működő, legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező mezőgazdasági mikro-vállalkozások nem mezőgazdasági tevékenység indításával történő gazdasági több lábon állásának biztosítása
  • 2. célterület: a vidéki térségekben helyi szükségleteket kiszolgáló szolgáltató új mikrovállalkozás indításának előmozdítása

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 13,85 milliárd Ft, amely az alábbi két célterületre bontva kerül megnyitásra:

  • 1. célterület: -„Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja” 5,54 Mrd Ft.
  • 2. célterület: - „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – mikrovállalkozás indítása” 8,31 Mrd Ft.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1154 db.

Az igényelhető támogatás: 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg 5 évre.

A támogatás 75%-a az első kifizetési kérelem benyújtás alkalmával, a fennmaradó 25% támogatási összeg igénylés az üzleti terv teljesítése előrehaladásának függvényében, legkorábban az első igényléstől számított 36 hónap elteltével, de legkésőbb 48 hónapon belül tervezhető és igényelhető.

Újra meghírdetésre került a korábbi pályázati ciklus népszerű pályázata a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására, melyre az ország egész területéről lehet indulni. A Magyarország kevésbé fejlett régióiból 2016. október 3-tól nyújtható be a pályázat (GINOP-5.3.4-16), azonban a Közép-Magyarországi régióban már 2016. július 4-től lehet indulni (VEKOP-8.3.1-16).

A pályázat leglényegesebb módosítása a korábbi pályázati ciklusban megjelent pályázathoz képest, hogy idén a program az Ifjúsági Garancia Program keretében valósul meg, így most kizárólag a munkaviszonnyal és tanulói jogviszonnyal nem rendelkező fiatalok vállalkozóvá válásához nyújt segítséget.

A másik lényeges eleme a pályázatnak, hogy - ahogy a korábbi pályázati ciklusban is, így most is - ez a két pályázati felhívás egy két komponensből álló pályázati folyamat második komponense, azaz a pályázatokon csak azok a fiatalok tudnak indulni, akik jelentkeznek és felvétel nyernek a tavaly novemberben kiírt képzési programba, azaz az A komponensre, majd ott sikeres záróvizsgát tesznek. A képzést megvalósító szervezetek listája és a regisztrációval kapcsolatos információk az alábbi honlapon érhetőek el: http://www.vallalkozz2016.hu/.

De lássuk most részleteiben is, mit kell tudni a pályázatról, melyek a legfontosabb feltételei a pályázaton való indulásnak:

További információk

  • Style Video