A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatároló építése" című (VP-5-4.1.1.6-15 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján, az Irányító Hatóság a támogatás benyújtásának lehetőségét a jelen közlemény honlapon való megjelenését követő harmadik naptól mind a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel, mind az e fölötti STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők esetében felfüggeszti.

palyazat.gov.hu

Kategória: Hírek, közlemények

A Közös Agrárpolitika (KAP) reformja következtében 2015-től jelentősen átalakult a közvetlen támogatások rendszere. A változások könnyebb megértése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új gazdálkodói kézikönyvet jelentetett meg a napokban Közvetlen támogatások címmel.

A kézikönyv azzal a céllal készült, hogy segítse a közvetlen támogatást igénylő gazdálkodókat az átállásban, az egyes jogcímek céljának és feltételrendszerének megismerésében. A kiadvány – felhasználva az új rendszer első éves tapasztalatait is – hasznos gyakorlati tanácsokkal látja el az olvasókat a támogatások igénylésével kapcsolatban. Hasznos információkkal szolgál az induló csakúgy mint a gyakorlott gazdáknak is.

Az itt leírtak bizonyosan nem csak a kérelmezés, hanem a követelmények teljesítése során is hozzájárulnak majd a közvetlen támogatási rendszer megértéséhez, a hibák számának csökkenéséhez és a szankciók elkerüléséhez, valamint a támogatási források hatékony felhasználásához.

A kiadvány nyomtatott formában a falugazdász irodákban érhető el, elektronikus formában pedig IDE kattintva érhető el.

Az új kiadvány mellett megjelent egy korábbi kiadvány aktualizált verziója, a frissített Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv. Az aktualizált változatban a 2015. év tapasztalatai mellett helyet kapnak a jogszabály-változásból eredő módosítások, valamint az Európai Bizottság időközben megjelent iránymutatásai miatt szükségessé vált korrekciók is.

A növénytermesztés diverzifikálása esetében egy nagyobb kiegészítő rész került a kézikönyvbe. Ebben a gazdálkodók példákat találnak arra, hogy a május 1–től szeptember 30-ig tartó öt hónapos időablakban hogyan valósulhat meg a jogszabályoknak megfelelő terménydiverzifikáció a hagyományos – és az ökológiai jelentőségű másodvetést is figyelembe véve.

A kiadvány nyomtatott formában szintén átvehető a falugazdász irodákban, elektronikus formában pedig IDE kattintva érhető el.

Kategória: Tudástár

Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk, idén valamennyi vidékfejlesztési pályázat megjelenik. Az első kiírások már 2015 végén megjelentek, várhatóan 2016 év végéig azonban még tucatjával jelennek meg újabb - különböző beruházást támogató - felhívások. Jelenleg az alábbi pályázatok állnak rendelkezésünkre:

VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével

A felhívás célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. Továbbá kiterjed a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítására az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentése érdekében. A művelet a kertészeti termesztő berendezések esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását.

Bővebben itt olvashat róla

VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása az új, innovatív és környezetbarát termesztési technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

Bővebben itt olvashat róla

További információk

  • Style Video

A pályázat célja

A pályázat célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A támogatás különösen az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és stabilitását segíti elő.

Pályázók köre

Pályázat benyújtására jogosult az a

  • főállású őstermelő, vagy
  • mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozó, vagy
  • szociális szövetkezet,

aki/amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben az Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján mezőgazdasági tevékenységből származó mezőgazdasági termelés értéke eléri a 3000 euro STÉ értéket, de nem haladja meg a 6000 euro STÉ értéketvagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozásból az előző naptári évben, vagy a megelőző három év átlagában.

Több mint 32 milliárd forint európai uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, a pályázatok kidolgozása folyamatban van - jelentette be Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet által közösen szervezett tanácskozáson Mezei Dávid elmondta: az új pályázatokat várhatóan 2016 második félévében hirdetik majd meg.

Kitért arra, hogy élénk az érdeklődés az innovációs programok iránt, a magyar gazdatársadalom nyitott a fejlődésre. Ha az európai mezőgazdaság meg akarja őrizni pozícióját az egyre élesedő globális versenyben, előre kell haladnia a fejlesztésekkel - tette hozzá.

Az EIP-AGRI-források a vidékfejlesztési program részét képezik, kedvezményezettjei termelők, élelmiszeripari vállalkozások lehetnek, a program irányító hatósága a Miniszterelnökség. A támogatásra úgynevezett operatív csoportok pályázhatnak, amelyeknek több partnerből kell állniuk az egyes projektek témájától és célkitűzésétől függően. Átlagosan csoportonként legalább öt termelő tag szükséges a támogatás elnyeréséhez - ismertette a helyettes államtitkár.

Elmondta: a projektek irányulhatnak új termékek, gyakorlatok, folyamatok, technológiák kialakítására a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdőgazdálkodási ágazatokban.

Kategória: Hírek, közlemények

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb két pályázati felhívást jelentetett meg a Miniszterelnökség 2015. december 29-én. A felhívások az állattenyésztési és növénytermesztési ágazatban a genetikai állomány megőrzését, fenntartását előtérbe helyező gazdálkodókat hivatott támogatni. Az állattenyésztők ennek keretében 14 milliárd forintra, a növénytermesztők 3,8 milliárd forintra pályázhatnak.

A Miniszterelnökség most megjelent 14 milliárd forint keretösszegű felhívásának köszönhetően az állattenyésztők alacsony létszámmal rendelkező állatfajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló feltételek megvalósítására, valamint a genetikai állomány megőrzésére pályázhatnak. A 100 százalékos intenzitású támogatás a tenyésztőszervezet által elismert állatállományra vehető igénybe.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: VP4-10.2.1.-15 – A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése

Hazánkban a ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és a mikroorganizmusok megőrzése rendkívül fontos. A Miniszterelnökség a növénytermesztési és kertészeti ágazatban dolgozók számára nyújt a most megjelent felhívásával 100 százalékos támogatási intenzitású pályázati lehetőséget, annak érdekében, hogy ezeket a növényfajtákat felkutassák és megőrizzék. A pályázat keretösszege 3,8 milliárd forint, a kötelezettségvállalás időtartama pedig 5 év.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: VP4-10.2.2.-15 – Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése

Kategória: Hírek, közlemények

Pályázat kódszána: VP-3-4.2.1-15

Pályázat célja

A Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a gazdálkodók számára olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, továbbá a saját, illetve az alkalmazotti foglalkoztatás fenntartásához. A Felhívás további célja az ágazati szereplők versenyképességének javítása a legkorszerűbb, innovatív technológiák megvalósításával. Különös hangsúlyt kapnak a magasabb minőségű, speciális igényeket kielégítő termékek előállítására irányuló, valamint az erőforrás-hatékonyságot elősegítő beruházások.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 151 Mrd Ft.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft.

A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.

A gazdálkodók érdekeit figyelembe véve a Miniszterelnökség módosította az „Állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése" címmel megjelent pályázat benyújtásának időszakát. Hogy az ügyfeleknek elegendő idejük legyen felkészülni a pályázatok előkészítésére, a kérelmeket első körben 2016. január 11. és 2016. február 12. között elektronikus úton küldhetik be.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. december 10.

Súlyos megkötés olvasható ki a december 20-tól beadható, a trágyatárolók építését támogató pályázati felhívásban, hiszen a Portfolio értelmezése szerint, többek között tehermentes ingatlanon lehetne megvalósítani a beruházást. Ez jelentős változás lenne az előző ciklushoz képest, ahol megterhelt ingatlanon is engedélyezték a projektmegvalósítást.

A trágyatárolókra vonatkozó Pályázati Felhívásból és az Általános Útmutatóból a következőket állapíthatjuk meg:

Az Általános Útmutató szerint: "Nem támogatható olyan projekt, amely a beruházást, illetve a fejlesztést olyan ingatlanon (saját, lízingelt vagy bérelt) kívánja megvalósítani, amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjától nem per, teher - és igénymentes..."

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

A héten a Nemzeti Agrárkamara megjelentette újabb kézikönyvét "Ökológiai gazdálkodás - a támogatási kérelem benyújtásához" címmel, mely a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett ÖKO támogatásról kíván átfogó tájékoztatást adni a gazdáknak.

A most megjelent kézikönyv az idei kézikönyvek sorában immár a nyolcadik, a teljes sorozat letölthető innen:

 Ökológiai gazdálkodás Kézikönyv Földforgalmi szabályozás - Gazdálkodói kézikönyv Területmérés – Gazdálkodói segédlet AKG Kézikönyv
       
Megjelent:
2015. december 08.
Megjelent:
2015. december 04.
Megjelent:
2015. október 22.
Megjelent:
2015. szeptember 18.
       
       
Vidékfejlesztési Program Kézikönyv Zöldítés - Gazdálkodói kézikönyv Nitrát - Gazdálkodói kézikönyv Kölcsönös megfeleltetés - Gazdálkodói kézikönyv
       
Megjelent:
2015. augusztus 28.
Megjelent:
2015. április 20.
Megjelent:
2015. április 20.
Megjelent:
2015. április 20.


Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

További információk

  • Style Video

Az elmúlt hetekben számos kérdét kaptunk a VP-5-4.1.1.6-15 azonosítószámú „Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése" című pályázat vonatkozásában. Hogy segítsük a felkészülésüket, íme a hozzánk leggyakrabban feltett kérdések és az azokra adott válaszaink:

A JOGYSZABÁLYOK SZERINT KINEK KÖTELEZŐ TRÁGYATÁROLÓT ÉPÍTENIE ÉS HONNAN TUDOM, MILYEN ÉS MEKKORA TÁROLÓT KELL ÉPÍTENEM?

A trágyatárolók építésének követelményrendszerét a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet szabályozza.

A jogszabály kiterjed minden, magánszemélyek háztartási igényeit meghaladó mértékben állattartást végző természetes és jogi személyre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre is, azaz minden olyan állattartási tevékenység esetén kötelező trágyatárolót létesíteni, amely a háztartási mértéket meghaladja.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. december 7.

Az ősszel kiadott menetrendhez képest nagyjából 1 hónappal csúszik az idénre tervezett mezőgazdasági pályázatok megjelenése - derül ki abból a szombaton megjelent interjúból, amelyet a Miniszterelnőkség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára adott a Magyar Időknek. Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy az egyeztetések időigénye miatt csúszik a mezőgazdasági pályázatok megjelenése. Tájékoztatása szerint az állattartó telepek korszerűsítését célzó felhívások legkorábban januárban jelenhetnek meg, míg a kertészeti pályázatok az év végére már várhatóak.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Pályázat kódszáma: VP5-4.1.1.6-15

Pályázat célja

A felhívás alapvető célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak. A felhívás keretében támogatást kaphatnak azok a mezőgazdasági termelők, akik a jogszabályi határidő lejártáig nem tudták megvalósítani az előírásoknak megfelelő trágyatárolóikat. Ugyanakkor nem csak a jogszabályi előírások biztosítása miatt fontos, hogy valamennyi állattartó rendelkezzen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, lehetőség szerint fedett trágyatárolóval, hanem az üvegházhatású gázok, valamint az ammónia kibocsátásának csökkentése miatt is. A trágyaelhelyezés problémájának megoldása továbbá hozzájárulhat a mezőgazdasági eredetű, pontszerű nitrát szennyezések csökkentéséhez, ezáltal a felszín alatti vizek minőségének javításához, valamint a tápanyag-körforgási folyamatok és az agrotechnológiai igények összehangolásához is.

Pályázók köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be az alábbi feltételeket teljesítő támogatást igénylők:

1. Mezőgazdasági termelő:

  • igazolja, hogy a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, vagy ha arra vonatkozóan adatokkal nem rendelkezik, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben a Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján (A Bizottság 1242/2008/EK Rendelete alapján) mezőgazdasági tevékenységből származó legalább 6000 euró értékű üzemmérettel rendelkezik. A kapcsolt partner vállalkozások figyelembe vehetőek;
  • a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, vagy ha arra vonatkozóan arra nem rendelkezik, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;
  • a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által nyilvántartásba vett olyan állattartó telepet működtet, ahol a projektet megvalósítja;
  • aki, vagy amely legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi a nyilvántartásba vételét az MVH által vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben;

Megjelent a Magyar Közlönyben a Kormány 1721/2015. (X. 6.) Korm. határozata, mely tartalmazza a Vidékfejlesztési Program idei pályázati menetrendjét. A most kihirdetett pályázati menetrend szerint idén 710 milliárd forintnyi vidékfejlesztési pályázat meghirdetése várható az alábbiak szerint:

Forrás: Magyar Közlöny

Kategória: Hírek, közlemények

Az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG) és az Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása címmel jelentek meg azok a felhívások, amire elsőként pályázhatnak az aktív mezőgazdasági termelők a Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban.

A Miniszterelnökség október 8-án megjelent pályázati felhívásai a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatását és a környezet megóvását célozzák meg.

Kategória: Hírek, közlemények