Az új Vidékfejlesztési Program keretében már szinte minden pályázatnál előírás, hogy a pályázó rendelkezzen egy kötelezően előírt üzemmérettel, melyet a használatos mértékegysége alapján csak STÉ értékként emlegetünk. A fogalom és a számítási mód sokak számára nem egyértelmű, ezért tekintsük át röviden, mi is ez az STÉ érték és hogyan kell a pályázónak meghatároznia saját STÉ üzemméretét.

A termelési üzemméret, mint előírás nem újkeletű dolog, a korábbi évek pályázatai kapcsán is gyakran alkalmazott előfeltétel volt, bár elsősorban a nagyobb beruházási jellegű pályázatokra volt jellemző és nem STÉ-ben, hanem SFH-ban (EUME-ben) határozták meg. 1 EUME egyébként hozzávetőleg 1500 EUR STÉ-nek felel meg, így a mostani pályázatokban elvárt 6000 STÉ érték nagyjából megfelel a korábbi agrár pályázatokban minimálisan elvárt 4 EUME üzemméretnek. Ami jelentős változás viszont, hogy ezt a 6000 euró STÉ-nek megfelelő üzemméret elvárást kiterjesztették szinte valamennyi pályázatra, így a legnépszerűbb Fiatal Gazda pályázatra is, ami most komoly gondot és fejtörést okoz az pályázni szándékozó gazdák számára.

Az STÉ azaz a Standard Termelési Érték a hivatalos meghatározás szerint az ágazat kibocsátását fejezi ki termelői áron hektárra, vagy számolásállatra vetítve euróban. A mutató lényegében arra szolgál, hogy összehasonlítható legyen két eltérő tevékenységet végző mezőgazdasági üzem mérete, azé a gazdáé, aki burgonyát termeszt 1 hektáron, a gazdáéval, aki gombát termeszt 50m2-en, vagy mondjuk 100 pulykát tart. Azt mutatja meg, hogy az adott növénykultúrával vagy állatállománnyal éves szinten és euróban meghatározva mekkora kibocsátás, leegyszerűsítve forgalom/bevétel realizálható.

Kategória: Tudástár
https://www.high-endrolex.com/33