Vanessia Kft

Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Egy mai közlemény szerint, a jelentős számú visszaélések miatt a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című VP6-6.2.1-16 kódszámú pályázati felhívás visszavonásáról döntött az EMVA Irányító Hatóság.

A 2016. augusztus 25-én megjelent, mintegy 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás a vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását hivatott ösztönözni. A forráskimerülés miatt felfüggesztett pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett közel 140 milliárd forint forrásigénnyel.

Mint ahogyan azt az Irányító Hatóság korábban is jelezte, a beérkezett nagyszámú igényre való tekintettel előzetes vizsgálat elindítására került sor, amely során több esetben visszaélés, úgynevezett mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel.

... erről beszélt a Magyar Mezőgazdaságnak Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrárvidékfejlesztésért felelős államtitkára a 2017-es évet értékelve.

Az interjúban komplex képet kaphatunk a vidékfejlesztési pályázatok jelenlegi állásáról, a döntések, illetve kifizetések várható időpontjáról, illetve arról is, mire számíthatunk a 2018-as évben a megmaradt források vonatkozásában.

Az államtitkártól megtudtuk többek között, hogy

  • tavasz óta közel 450 milliárd forint támogatás odaítéléséről sikerült dönteni, sok esetben úgy, hogy a többletforrásigényekre keretemeléssel reagált a Miniszterelnökség;
  • rendszeresek a 3–4–5-szörös túligénylések;
  • általában minden második pályázó nyer, a kedvezményezettek 80–90 százaléka kis- és közepes méretű agrárszereplő;
  • a korábbi kihasználatlan programok esetében lehetőség van átcsoportosításokra;.
  • az energiahatékonyság javítása fontos része a Vidékfejlesztési Programnak, ezért a felhasználatlan összeget önálló pályázatként, de változatlan céllal újra meghirdetik, a felhívás társadalmi egyeztetése véget ért, várhatóan még az idén megjelenik, és 2018 első negyedévében lehet pályázatot beadni rá.
  • ugyancsak decemberben várható a borszőlőültetvények telepítését támogató felhívás meghirdetése, a forrásra csak azok pályázhatnak, akik a borpiaci szabályozás szerinti telepítési engedéllyel rendelkeznek;
  • a kertészetigép-beszerzési, a külterületi helyi közutak fejlesztését, a kisteljesítményű terménytároló, -szárító, -tisztító létesítését, korszerűsítését célzó felhívások első szakaszában pályázóknak érdemes még az idén az értesítést várni, illetve készülődhetnek az ültetvénytelepítésre, a gomba- és hűtőházak, valamint az üvegházak és fóliasátrak létesítésére, korszerűsítésére, valamint a gyógy- és a fűszernövény-ágazat fejlesztésére támogatást remélő kertészek, termelők is;
  • jelenleg még 33 nyitott pályázat van, ezek között a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésétől az ültetvénytelepítésen át a vízgazdálkodásig és a települési szennyvízkezelésig, az innovációs csoportok támogatásától a LEADER-pályázatokig nagyon sok terület támogatására van még lehetőség.

2017 évben utoljára tekintsük át a jelenleg nyitott pályázati konstrukciókat, amelyre - ha eddig nem tette - 2018 év januárjában még egészen biztosan lesz lehetősége pályázni:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Bármelyik pályázattal kapcsolatban keressenek bennünket bizalommal.

Mától nyújthatják be támogatási kérelmeiket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai innovációs fejlesztésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a rendelkezésre álló teljes összeg 17 milliárd forint - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn az MTI-t.

A kkv-k 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszköz- és szoftverbeszerzésre.

A pályázat olyan eszközök, immateriális javak - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - beszerzését támogatja, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új, vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

A támogatás mértéke maximum a fejlesztés értékének 50 százaléka lehet.

A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek, a projektek megvalósítására rendelkezésre álló idő maximum hat hónap - hangsúlyozta az államtitkár.

A pályázat részleteiről itt olvashat: GINOP-2.1.8-17 – Pályázat a KKV-k versenyképességének növelésére adaptív technológiai innováció támogatása révén

(MTI)

Sajtószemle: Portfolio - 2017. december 4..

Változik december 15-től az uniós hitel, illetve kombinált hitelalapú pályázati termékekre vonatkozó szabályrendszer és ezeket az összes, folyamatban lévő eljárásra is érvényesíteni kell - derült ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent egyik mai hírből. Ezzel párhuzamosan egy másik közlemény arra hívta fel a figyelmet, hogy a cégek körében anno kiemelten népszerű 0%-os uniós ingyenhitel szabályrendszere és keretösszege is módosult 70-ről 77 milliárd forintra.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. november 29.

55 éves történetének legnagyobb decentralizálása előtt áll az egyik leginkább központosított uniós politika, a közös agrárpolitika az alapján, amit ma Brüsszelben bejelentettek. A főbb keretek megegyeznek azzal, mint amit a Bruxinfo egy hónapja már megírt számokkal együtt, de most az EU költségvetési biztosa megtiltotta, hogy számokról beszélhessen az agrárügyi biztos, így azok most kimaradtak a bejelentett információkból - foglalja össze a helyzetet a lap.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Egy mai közleménnyel módosult a „Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása" című (GINOP-1.3.3-16 kódszámú) felhívás következő értékelési határnapja.

A módosítás értelmében a 2017. december 21. 12.00 óráig benyújtásra került pályázatok kerülnek együttesen elbírálásra.

Bővebb információ a pályázatról: GINOP 1.3.3 -16 - Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása

Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című (GINOP-2.1.8-17 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint módosult:

A Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 11-én 12 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Bővebb információ a pályázatról: GINOP-2.1.8-17 – Pályázat a KKV-k versenyképességének növelésére adaptív technológiai innováció támogatása révén

Ma délelőtt érkezett a közlemény arról, hogy megjelent „A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című (GINOP-2.1.8-17 kódszámú) felhívás.

A pályázat olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál

  • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
  • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 17 milliárd Ft.

A felhívás keretében támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-tól 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Bővebb információt a pályázatról itt olvashat: GINOP-2.1.8-17 - A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

A pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Közel 500 borászat támogatásáról és 30 milliárd forint odaítéléséről döntött Miniszterelnökség. Eredmény született emellett a juh- és kecsketartó telepek, valamint az általános állattartó telepek korszerűsítésére meghirdetett pályázatról is, melyek esetében 9 milliárd forintról döntött a tárca. A Vidékfejlesztési Program kérelmeinek elbírálása folyamatos, így a támogatott projektek száma és a támogatás összege tovább növekszik majd.

A Miniszterelnökség összesen 40 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében a borágazat fejlesztéseinek támogatására. A versenyképesség- és energiahatékonyság javítását célzó kérelmek közül, első körben közel 500 darabot részesített pozitív elbírálásban a tárca, 30 milliárd forint értékben. A nyertes pályázóknak lehetőségük lesz új borászati gépek, berendezések beszerzésére, meglévő technológiák korszerűsítésére, illetve építéssel járó beruházások megvalósítására.

2017. október 30-tól év végéig folyamatos lesz a LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi Fejlesztési Stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívások megjelenése. A helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség mintegy 41 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében.

A Kormány a Partnerségi Megállapodás keretében céljául tűzte ki a társadalmi együttműködés erősítését és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet. Ezen belül kiemelt feladat a vidéken élők számára lakóhelyük élhetőbbé és vonzóbbá tétele. Mindezek elérésének egyik eszköze a Vidékfejlesztési Program Leader kezdeményezése, melyre 41,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

Magyarország teljes vidéki térségét 103 db LEADER Helyi Akciócsoport fedi le, akik már rendelkeznek a Miniszterelnökség által elfogadott Helyi Fejlesztési Stratégiával. Az Akciócsoportok ezen stratégiákon keresztül koordinálják az illetékességi területükre jutó fejlesztési források felhasználását a 2020-ig tartó időszakban annak érdekében, hogy a helyi igényeknek megfelelő projektek, fejlesztések valósuljanak meg.

A stratégiákban foglaltak megvalósítása mentén az Akciócsoportok által előkészített helyi pályázati felhívások megjelenése 2017. október 30-án megkezdődött. Az első kiírások főként helyi gazdaságfejlesztési célokat szolgálnak.

A felhívások itt érhetőek el: LEADER pályázatok 2017

Adókedvezményt is igényelhetnek a jövőben a vállalkozások a közép-magyarországi régióban megvalósított fejlesztéseik során, amennyiben a parlament megszavazza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárával közösen benyújtott törvényjavaslatát.

A nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel közölte: a lehetőséggel – a készpénztámogatásoknál alkalmazandó szabályokkal összhangban – azok a nagyvállalkozások élhetnek, amelyek új termékeket, illetve eljárásokat fejlesztenek.

Sajtószemle: Portfolio - 2017. október 23.

A napokban zárult le a támogatási igények benyújtása két olyan, kkv-knak szóló uniós pályázaton, amelyek technológiafejlesztésre irányultak, de az eddig megszokottól eltérően csak a keret egyharmadára, illetve kétharmadára volt érdeklődés. Ez összefügghetett azzal, hogy a pályázat szabályrendszerén felül egy plusz minősítési rendszert is beépítettek a pályázati folyamatba, ami nehezíthette az igénylés menetét, illetve a szigorú feltételeknek csak korlátozott számú cég tudott megfelelni. Az elméletileg jogosult céges kör mérete elég széles volt a "gazelláknak" szóló pályázaton:

A teljes cikk itt olvasható >>>

Egy mai közlemény szerint újra benyújthatók a támogatási kérelmek a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívásra.

Október 13-án jelent meg a pályázat beadásának átmeneti felfüggesztéséről szóló közlemény. Ahogy akkor is jeleztük, ez a szüneteltetés csupán néhány napot vett igénybe (október 13-ától október 14-én kora délutánig).

Bővebb információ a pályázatról: GINOP-2.1.2-8.1.4-16 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

https://www.high-endrolex.com/33