Vanessia Kft

Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Sajtószemle: Portfolio - 2019. június 20.

Újra felélénkült a pályázati döntéshozatal az uniós K+F+I pályázatokban, hiszen az elmúlt másfél hónapban összesen 53 új nyertest hirdettek ki, amely cégek együtt 3,73 milliárd forintot nyertek el.

A teljes cikk itt olvasható >>>

K+F pályázatokról bővebben:

kf palyazatok

Elérhető a honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent „GINOP-4.1.3-19 Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" felhívás kitöltő programja az EPTK felületen.

A pályázatról bővebb információt az alábbi linken talál:

GINOP-4.1.3-19 Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknk pályázat

Sajtószemle: Portfolio - 2019. június 6.

December óta a legtöbb, 108 milliárd forintnyi EU-forrást fizetett ki a magyar intézményrendszer májusban a nyerteseknek és ezzel újabb bűvös határhoz ért a kormány a pénzosztásban: csaknem 6000 milliárd forintnál, azaz a 7 évre járó keret kétharmadánál jár már - derül ki szokásos havi összesítésünkből. Közben a húsba vágó brüsszeli elszámolási viták ellenére májusban újabb 115 milliárd forintnyi pénzt küldött az országnak az Európai Bizottság, ami szintén több hónapja a legmagasabb. Május során egyébként messze a legtöbb új pályázati nyertes (226 cég) a közép-magyarországi régióban örülhetett, míg az elnyert összegek tekintetében a hónapot a környezetvédelmi és energiahatékonysági program irányítói "nyerték" 27 milliárd forintnyi új támogatás megítélésével.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, a következő években több száz településen indulhat új szolgálat, az önkormányzatok pedig nagyobb állami támogatást vehetnek igénybe - mondta el Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormánybiztos ismertette: jelenleg a 600 fő alatti lélekszámú települések igényelhetnek falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez állami támogatást, de mivel erre a népesebb településeknek is szüksége lehet, a kormány úgy döntött, hogy 2020. január 1-jétől 800 főre, majd 2022-től 1000 főre emeli ezt a lélekszámhatárt. Hozzátette: megközelítőleg háromszáz olyan település van Magyarországon, amely 600 és 800 fő közötti lakossal bír, és további kétszáz, amely 800 és 1000 fő közötti lélekszámú, így potenciálisan ötszáz új falugondnoki szolgálat indulhat el a következő években.

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is - mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden egy budapesti sajtótájékoztatón.

A korábbi pályázati felhívásról itt olvashat: Építőipari technológiakorszerűsítési program

Palkovics László kifejtette: a gazdasági kabinet elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kidolgozott építésgazdasági stratégiát, amely nagy hangsúlyt helyez az ágazat termelékenységének, hatékonyságának a növelésére és az építőiparban használható digitális eszközök terjedésére.

A stratégia megalkotására azért volt szükség, mert a magyar építőipar 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű megrendelés állománnyal rendelkezik, a tervezett beruházások teljesítéséhez pedig az ágazatnak 40-60 százalékos termelékenység növelésre van szüksége.

Palkovics László hozzátette, az építőipar digitalizációjának ösztönzését a kkv-knak nyújtott pályázat kibővítése mellett az épületinformációs modellezés és tervezés, azaz a Building Information Modeling (BIM) rendszer minél nagyobb körben való elterjesztése is segíti. Ugyanis a miniszter szerint a BIM már megjelent a magyar építésgazdaság piacán, azonban ezt az alkalmazást az építő és az építész mérnökök, illetve a beruházók sem használják ki kellőképpen.

Sajtószemle: Portfolio - 2019. május 25.

A nyár végére várhatóan dönteni tud az agrártárca az ökogazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók által az év első három hónapjában benyújtott támogatási kérelmekről, ami azt jelentené, hogy ez a két pályázói kör további 50 milliárd forintos támogatást kapna - jelezte egy péntek délutáni gyulavári biosörfőzdés átadó ünnepségen Kis Miklós Zsolt.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2019. május 20.

A helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére 949 egyházközösség, míg a nemzeti identitástudat erősítésére 1216 önkormányzat jelentkezett a Magyar Falu Program keretében februárban elsőként meghirdetett pályázatokra - derült ki a május 15-én zárult első pályázati forduló eredményei alapján a Miniszterelnökség közleményéből.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg három, az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó felhívásra lehet pályázni a Kincstár felületén keresztül, hamarosan pedig megjelenik az újabb, óvodákra vonatkozó kiírás is.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2019. május 17.

Ma tették közzé és egy hónap múlva nyílik meg egy radikálisan egyszerűsített uniós napelemes pályázat 15 milliárd forintos keretösszeggel a mikro-, kis- és középvállalkozások számára - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium uniós forrásokért felelős államtitkára, illetve Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára egy közös sajtótájékoztatón.

A két államtitkár által bejelentett főbb részletek a most közzétett, GINOP-4.1.3-19 kódszámú pályázatról:

  • kizárólag napelemes rendszer telepítésére lehet pályázni azért, hogy a cégek a saját fogyasztásukon tudjanak spórolni
  • 1,5-3 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a cégek
  • 7,5-15 kWp teljesítményű fejlesztésekre lehet pályázni, azaz tényleg kis kapacitású, saját, villamosenergia fogyasztás kiváltási célú fejlesztésekről van szó
  • 5-10 ezer nyertes pályázatra számítanak az 1,5-3 millió forintos elnyerhető támogatás alapján
  • a vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, de fontos, hogy a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket (ld. ennek hátterét alább)
  • a cégek az áramszámlájukból ezen fejlesztések hatására becslések szerint évi 4-800 ezer forintot tudnak megtakarítani projekttől függően
  • a 15 milliárd forintos pályázati keret azt jelenti, hogy a nyertes cégeknek négy évnyi áramszámla összegét adják oda vissza nem térítendő támogatások formájában

A teljes cikk itt olvasható >>>

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. májusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20190501v2

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Egy mai sajtótájékoztatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy az idén az első fél évben 90 milliárd forint kutatás-fejlesztési és innovációs forrás érhető el az egyéni kutatók, kutatócsoportok, kutatóintézetek és vállalkozások számára.

Birkner Zoltán, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke ugyanitt ismertette, hogy kedden megnyitották 3 milliárd forint kerettel azt a pályázatot, amely egyetemeknek lehetővé teszi a tudásátadással foglalkozó szervezetük kialakítását. Közölte azt is, hogy társadalmi egyeztetést indítanak a versenyszférának szóló innovációs pályázatról, amely 45 milliárd forintos kerettel várhatóan május végén jelenik meg.

Sajtószemle: Portfolio - 2019. április 30.

A 2004-2006-os, a 2007-2013-as, illetve a mostani 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban összesen 55,2 milliárd eurónyi értékű beruházás valósul(t) meg Magyarországon az európai strukturális és beruházási alapok segítségével, amelyhez még hozzáadódik 2,5 milliárd eurónyi keret, amelyet 2014 óta a Juncker-terv mozgósított további beruházásoknál - áll abban az Európai Bizottság által ma készített rövid kimutatásban, amelyet a 15 éves uniós tagságra időzítettek.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2019. április 23.

Egy komplex feltételrendszer alapján 445 magyarországi hátrányos helyzetű települést választott ki a kormány arra, hogy a gazdasági egyenlőtlenségeket csökkentő programot indítson el, amely egyaránt tartalmazna támogatásokat és hitelkonstrukciókat is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányhatározat egyik pontja konkrétan azt is előírja, hogy a legnagyobb EU-s hátterű fejlesztési program, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), terhére az érintett települések vállalkozásainak fejlesztése érdekében pályázati felhívást kell kidolgoznia Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés első körben a LEADER Program helyi fejlesztéseket támogató pályázatai esetében. A megjelent felhívásokra több mint 10 ezer kérelem érkezett be, mintegy 41 milliárd forint forrásigénnyel – mondta el Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Irányító Hatóság által szervezett LEADER képzésen, Kecskeméten.

Mint hangsúlyozta, a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a kormány kiemelt figyelmet fordított arra, hogy valóban a helyi igényeknek megfelelő, szakmailag megalapozott Helyi Fejlesztési Stratégiák készüljenek, majd ennek nyomán a közösség érdekeit szolgáló pályázati felhívások jelenjenek meg. A 103 elismert helyi akciócsoport 2017. október vége óta összesen 621 pályázatot hirdetett meg, amelyek több mint fele már lezárult.

Sajtószemle: Portfolio - 2019. március 28.

Döcögve halad a jórészt EU-pénzből finanszírozott Vidékfejlesztési Program (VP) megvalósítása, amely miatt az Agrártárca közbelépése várható, azaz a teljes keret lehívása érdekében forrásátcsoportosítás jöhet - jelezte a Világgazdaságnak Zoltán Csaba. A Start Garancia Zrt. vezérigazgatója szerint nem meglepő, hogy egyesek szerint az elnyert támogatásból tervezett beruházások ötöde nem valósul meg.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar Falu Program. A kormány célja, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők is olyan ellátáshoz juthassanak, mint a nagyobb településeken élők.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pályázatokat ismertető sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány célja az alapellátás átalakítása. Ennek fontos eleme a kistelepüléseken lévő családi orvosi praxisok fejlesztése, amihez a most kiírt pályázatok is hozzájárulnak.

Elmondta: szolgálati lakások építésére 5 milliárd forint, orvosi rendelők felújítására 4 milliárd forint, orvosi eszközök beszerzésére 2 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar Falu Programban.