Vanessia Kft

Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Magyarország új, 2014-2020. közötti uniós költségvetési időszakra vonatkozó vidékfejlesztési programjában (VP) kiemelt figyelmet kapnak a fiatal gazdálkodók, ami abban mutatkozik meg, hogy a VP-ben külön alprogramként szerepel a fiatal gazdák támogatása - mondta hétvégén a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt emellett azt is jelezte, hogy az előző uniós ciklus maradványpénzeiből 10 milliárd forintos keretösszeggel támogatást írnak ki május 18. - június 1. között, ezzel is segítve a fiatal gazdálkodók pályakezdését.

Összesen 75 milliárd forintnyi forrásról beszélünk
Az új VP külön alprogram mellett a fiatal gazdák külön keretből részesülnek majd a beruházási támogatások esetében is. Így összességében mintegy 75 milliárd forint forrásösszeggel járul hozzá a kormány az ifjú gazdálkodók versenyképességének erősítéséhez. Kis Miklós Zsolt emlékeztetett: a fiatal gazdák induló támogatása az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) legnépszerűbb pályázati jogcíme volt az elmúlt években. Ezért is született az a döntés, hogy a 18-40 év közötti mezőgazdasági tevékenységbe kezdő fiataloknak még a régi feltételekkel, a 2007-2013. közötti EU-s költségvetés Magyarország számára rendelkezésre álló maradvány pénzeiből 10 milliárd forintos keretösszeggel támogatást írnak ki május 18. - június 1. között, ezzel is segítve a fiatal gazdálkodók pályakezdését.
Az elmúlt évek során a fiatal gazdák induló támogatását az eredetileg tervezett támogatás több mint nyolcszorosára sikerült növelnie a kormányzatnak. A 2007-ben, az akkori szocialista kormányzat eredetileg tervezett 8,25 milliárd forintnyi keretösszege helyett - a hamarosan megnyíló támogatási körrel együtt - mintegy 70 milliárd forintot fordított fiatal gazdálkodók támogatására. Az új, 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra szóló vidékfejlesztési programban ugyanakkor továbbra is megmarad a lehetőség a 40 év alatti gazdálkodók induló támogatására, viszont már a megváltozott feltételekhez igazodva.

Változtak a feltételek
Az államtitkár elmondta: az uniós egyeztetések lezárását követően a VP a fiatal gazdálkodók támogatását már kifejezetten csak egy minimális termelési potenciál megléte esetén tudja biztosítani. Ezért is tartotta kívánatosnak a kormány, hogy még az ÚMVP alapján támogatható jogcím a teljesen kezdőkre vonatkozzon. A VP esetében a minimális termelési potenciálnak 6-25 ezer euró standard termelési érték (STÉ) közé kell esnie. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a fiatal gazdálkodók, akik az ÚMVP forrásaiból finanszírozott módon, a régi feltételekkel szeretnének pályázni, az idén nem igényelhetnek területalapú támogatást.
Jelezte: az egyik legjelentősebb változás a 2014-2020. közötti időszakban, hogy amíg korábban az agrár-vidékfejlesztési támogatást igénylők ki voltak zárva a támogatásra jogosultak köréből, addig ez az új feltételekkel pályázókra nem fog vonatkozni. Ők már az idén is igényelhetnek területalapú támogatást. Ugyanakkor a fiatal gazda támogatásra pályázni szándékozók területalapú igénylése nem lehet több 25 ezer STÉ-t jelentő területnagyságnál. Ennek ellenőrzése az agrárkamara honlapján elérhető STÉ-kalkulátor segítségével történhet.
Emellett, aki korábban már nyújtott be agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, az csak abban az esetben zárja ki a jogosultak köréből a pályázót, ha a benyújtást vállalkozói jogviszonyban tette meg. Vagyis, ha őstermelőként - ami az unióban természetes személyt jelent - nyújtotta be a kérelmet, akkor jogosult a támogatásra pályázni. Az új időszakban a jogosultságban további pozitív változás, hogy a 41. életév betöltése jelenti az életkori feltétel korlátját.
Az új feltételekkel induló fiatal gazdák a korábbihoz hasonlóan 40 ezer eurónak - mintegy 12 millió forintnak - megfelelő forintösszegben kaphatnak támogatást. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) első pillérét jelentő közvetlen támogatás keretében az minősül fiatal mezőgazdasági termelőnek, aki az igénylés első évében 40 évesnél nem idősebb, vagyis 1975-ben vagy azt követően született természetes személy. Emellett egységes területalapú támogatás (SAPS) iránti kérelmet az igénylés évét megelőző 4 éven belül nyújtott be (az idei kérelmet figyelembe véve nem régebben, mint 2011.), vagy tényleges és hosszú távú ellenőrzést gyakorol egy jogi személy felett, amely jogi személy a támogatást igényli és megfelel az előzőekben foglaltaknak.

Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az uniós pályázatokban a visszatérítendő források, ám egyelőre nem látni, hogy a rendszer hogyan fog működni. Egy biztos: az ingyen pénz időszakának vége lesz hamarosan.
Ezen a módszeren az EU is változtatna, hiszen ha egy támogatást vissza kell juttatni, akkor azt akár többször is fel lehet használni, illetve reményeik szerint így talán el lehetne érni, hogy a vállalkozások ne utolsó mentőövként tekintsenek a pályázatokra, hanem azok valóban elérjék a céljukat. A Miniszterelnökség szerint az is mellettük szól, hogy további befektetéseket is képesek mozgósítani a köz- és magánszférából, illetve, mivel ezek az eszközök különféle ösztönzőket is biztosítanak, nagyobb pénzügyi fegyelmet teremtenek a támogatott projekteknél. Az sem utolsó szempont, hogy a visszafizetési kötelezettség miatt az állami források kiosztása hatékonyabb és eredményesebb lehet - vélte a Miniszterelnökség.

Ennek megfelelően szerte az unióban egyre inkább előtérbe kerülnének a visszatérítendő források és a hatás hazánkat sem kerüli el: amíg 2007-2013 közötti időszakban a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében 208 milliárd forintot, a Közép-magyarországi Régióban 40 milliárd forintot különítettünk el pénzügyi eszközök (hitel, tőke, garancia programok) megvalósítására, addig az új uniós időszakban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében már összesen mintegy 729 milliárd forint, míg a Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Programban (VEKOP) további 50 milliárd forint áll rendelkezésre.
Ide kapcsolódik, hogy az unióval tavaly aláírt Partnerségi Megállapodás is előírja: a kis- és közepes vállalkozásokat leginkább a pénzügyi eszközökkel kell támogatni. A vissza nem térítendő támogatásokat csak koncentráltan, bizonyos kkv- és piaci szegmensekre fókuszáltan lehet majd nyújtani. Éppen ezért a következő években hazánkban a vissza nem térítendő támogatásokat és pénzügyi eszközöket egyaránt magukban foglaló kombinált termékek élveznek majd előnyt. A lépés azért is fontos, mert az utóbbi időben több kormányzati szereplő is kijelentette, hogy ki tudja, lesz-e uniós támogatás 2020 után, ha lesz is, akkor milyen volumenben. Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója pedig a Világgazdaság konferenciáján úgy fogalmazott, hogy "2020-ig tart a buli, utána nem fog Magyarország vissza nem térítendő támogatást kapni".
Egy tavaly ősszel készített, de idén márciusban publikált MFB-kutatás szerint a vállalkozások harmada fejezte ki érdeklődését a jövőben kombinált finanszírozási termék iránt, s további 42 százalék a részletek ismeretében tud állást foglalni. Viszonylag egységes a vállalatok véleménye egy ilyen termék ideális összetételéről: a válaszadók által ideálisnak tartott kombinált finanszírozási termék mintegy ötöde állna önerőből, fele vissza nem térítendő támogatásból, s negyede visszatérítendő forrásból.
Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy a GINOP 8. prioritása öt tematikus célhoz kapcsolódóan tervez pénzügyi eszközöket alkalmazni: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése; az IKT-hoz való hozzáférés elősegítése, az e-technológiák használatának és minőségének fokozása; a kkv-k versenyképességének fokozása; az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatása minden ágazatban; illetve a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése.

Nem ezt várják
Talán nem meglepő, hogy a vállalkozásokkal napi kapcsolatban lévő pályázati tanácsadó cégek szerint a cégek kevésbé örülnek a változásnak. Minden vállalat elsősorban a vissza nem térítendő pályázati forrásokat akarja - egyértelműsítette a magyar cégek vágyálmait Boros Áron, az OTP Hungaro-Projekt ügyvezetője, aki szerint ha az állam versenyezteti a pályázatokat és a támogatott hiteleket, akkor a pályázatok fognak nyerni.
A visszatérítendő támogatásoknál, avagy a támogatott hiteleknél nem igazán tapasztaltunk lelkesedést a cégek részéről sem az előző ciklusban, sem a mostani időszakban - értett egyet kollégájával az EURO Pályázat Kft ügyvezető igazgatója. Szabó Bence "nagyon elhibázott lépésnek" tartja, hogy kötelezően összekapcsolják a pályázati úton elnyerhető vissza nem térítendő támogatást a támogatott hitel felvételével. Mint mondta, nem igazán értették a cégek, miért is kell nekik kötelezően hitelt felvenniük, miközben nem akarnak. Éppen ezért Szabó csak alternatív lehetőségként tenné lehetővé a támogatott hitel felvételét, véleménye szerint nem szabadna hitelfelvételre kötelezni azon cégeket, amelyek képesek önerőből is finanszírozni beruházásukat.
Ide kapcsolódó probléma, hogy a hitelképes cégeknek eddig sem volt gondja a hitelhez jutással. Szabó elmondta, hogy egy autóipari beszállító ügyfelüknél sorba állnak a kereskedelmi bankok, hogy beruházási hitelt adhassanak neki, mindössze pár százalékos kamat fejében. Ez a tendencia csak fokozódott az nhp indulásakor. Ugyanakkor a hitelképtelen cégek az új szabályozás miatt az uniós támogatott hitelfelvételből is ki lesznek szorulva.
A Miniszterelnökségtől azt is megkérdeztük, hogy nem félnek-e attól, hogy a visszatérítendő források alkalmazása sok vállalkozót kiszorít a rendszerből. Válaszuk szerint a cél az, hogy 2020-ig csak olyan pályázatok kapjanak fejlesztési forrásokat, amelyek megállnak a piaci racionalitás lábán, és segítik a magyar cégek versenyképességét.
Ha egy vállalkozás kvázi 0 százalékos kamatterhű támogatást nem tud kitermelni, akkor az a projekt nem életképes - vélte a Miniszterelnökség, amely szerint éppen ezért a fejlesztési források felhasználásának célja nem lehet életképtelen vállalkozások vagy projektek lélegeztetőgépen tartása.
Mint írták, nem ingyen pénzként kell tekinteni az európai uniós forrásokra, ezért sokkal logikusabb és végiggondolt fejlesztéseket várnak, illetve olyan kapacitásfejlesztéseket, amelyek révén a pályázók nemcsak itthon, hanem külföldön is értékesíthetik a termékeiket. "Nagyon sok céget tartottak lélegeztető gépen az uniós fejlesztések, ez elhibázott rendszer volt. Ha jól működött volna, most nem lenne probléma, hogyan használják fel a forrásokat." - írta a szaktárca. (Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a tavaly novemberi, Napi.hu-nak adott interjújában felvetette a lehetőségét annak, hogy amennyiben egy fejlesztésnél a tervezett árbevétel- és létszámnövekedést jól láthatóan teljesítik a cégek, úgy elképzelhető, hogy menet közben a visszatérítendő támogatást vissza nem térítendőre alakítják át. Ekkor a kkv dönthetné el, hogy a nála maradó pénzből újra beruház, vagy azt mondja, hogy most épp nem olyan a piac, hogy tudna fejlődni, ezért inkább nem él a lehetőséggel. Döntés ezzel kapcsolatban még nincs.)
Az új szabályozás szerint biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a vállalkozás, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és nincs köztartozása. A biztosítékmentesség nemcsak a 2014-2020-as ciklus uniós támogatásaiban részesülő vállalkozásai esetében alkalmazható, hanem az előző hétéves periódus még futó projektjeinek kedvezményezettjeire is kiterjed.

Felkészületlen szereplők, bizonytalan előkészítés
Az egyik legfontosabb kérdés a visszatérítendő támogatások esetén a kamatszint mértéke - vélte Rapcsák Dániel, a Vanessia Pályázatkészítő és Projektmenedzsment Kft. ügyvezető igazgatója.
Ez már csak azért is megkerülhetetlen, mert az elérhető fejlesztési dokumentumok szerint nagy számban lesznek olyan ágazatokban működő vállalkozások (pl. kereskedelem, szolgáltatás), amelyek a legfontosabb fejlesztési területeken nem fognak tudni vissza nem térítendő támogatásokhoz jutni.

Tapasztalataik szerint a jegybanki alapkamat feletti szinten nem vonzó a célcsoport számára ezen források felhasználása, így mindenképpen alacsony (legfeljebb 1 százalék körüli) mértéken kell maximalizálni a kamatterhet. Ebben az esetben azonban érdekelté kell tenni a hitelkihelyező intézményeket, például úgy, hogy negatív kamaton kapják a refinanszírozott forrást - vélte Rapcsák. Szerinte ugyanis ha ez nem történik meg, akkor nem lesznek motiváltak a forráskihelyezésben, és olyan mértékben kockázatkerülő magatartást fognak tanúsítani (pl. fedezet túlbiztosítottság, szubjektív bonitás vizsgálat), hogy az igénylők jelentős része - attól függetlenül, hogy mennyire életképes a projektje - nem fog tudni élni a lehetőséggel. Éppen ezért kifejezetten fontos, hogy hatékony és jól működő pénzügyi közvetítői rendszer álljon fel, ám mivel ennek a rendszernek a kialakításáról sajnos nem sok konkrétumot tudni, erősen kérdéses az ilyen forrásokat tartalmazó konstrukciók kiírásának tervezett július-augusztusi indítása - adott hangot pesszimizmusának Rapcsák.

Ennek fontosságát Szabó is hangsúlyozta, aki szerint "egyértelmű buktató" volt az előző időszakban a különféle hitelintézetek beengedése a pályázati piacra. Ők ugyanis abszolút nem projektszemléletben gondolkodtak, és nem azt nézték, hogy milyen cég, milyen projektet akar végrehajtani, hanem csak a fedezetül felajánlott ingatlan érdekelte őket. Az állami támogatási szabályozással is hadilábon álltak, így fordulhatott elő olyan eset például, hogy az export támogatás tilalmát úgy értelmezték, hogy nem kaphat olyan cég támogatást, amely árbevételének nagyobb része exportból származik. Több hónapba került, mire az akkori NFÜ-től tudtunk szerezni egy állásfoglalást, amely megcáfolta téves értelmezésüket - hívta fel a figyelmet a nehézségekre az EURO Pályázat Kft ügyvezető igazgatója.

A kombinált termék önmagában jó ötlet - vélte Boros, ám egyből hozzátette, hogy van kockázat a rendszerben. Ezt a GOP KHG konstrukciónál is láthattuk már, hiszen ekkor sem működött a kapcsolat az érintett szervezetek között (MV Zrt, Garantiqa, IH), így pedig a kereskedelmi bank és az ügyfél is igen rugalmatlan konstrukciót kapott készhez. Boros megemlítette azt is, hogy a visszatérítendő forrásokat eddig az MV Zrt. kezelte, ami most beolvadt az MFB-be. A termékfejlesztés így az MFB dolga lett, de van egy jelentős refinanszírozási "versenytárs" a piacon, mégpedig az MNB nhp programja. Egyelőre nem látszanak sem az állam stratégiája, sem a konkrét akciói. Véleményem szerint mind szakemberekben, mind koncepciójában és infrastruktúrájában gyenge lábakon az előkészítés - hangsúlyozta Boros.
A szakember szerint az is gondot okozhat, hogy a kormányzat célja, hogy ezt a terméket korlátozott közvetítői kör érje el, példaként az állami, fél állami pénzügyi szolgáltatókat említette, azon belül is a Takarék-Posta együttműködést. (Nem ő az első, aki felszólalt ez ellen, Wolf László, OTP Bank Kereskedelmi Banki Divíziójának vezérigazgató-helyettese több helyen elmondta, hogy "vannak komoly jelek" arra, hogy ennek a forráselosztása nem lesz transzparens, illetve nem lesz versenysemleges.) Ezzel kapcsolatban Boros még elmondta, hogy az MFB keresi a helyét a piacon, és mivel a hagyományos fejlesztési banki modell érzékelhető módon már nem működik, tevékenységében sokszor felfedezhetőek olyan tettek, amelyek ellentétesek a versenyszabályokkal.

Hetek óta rebesgetik a piacon, hogy április 10. körül jelenik meg a kkv-k körében nagyon várt 80 milliárd forintos keretösszegű termelési kapacitás-bővítési pályázati kiírás, de ez csak a hónap második felében várható - mondta el egy mai egyetemi konferencia keretében Vitályos Eszter. A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Portfolio kérdésére megerősítette, hogy a szigorú uniós kötöttségek miatt nagyon hasonló lesz a TEÁOR-kódok listája ahhoz, mint ami az októberben kiírt hasonló kapacitásbővítési pályázatban már benne volt, de az intézményrendszer tesz még egy próbát annak "tágítására".
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) március végén közzétett éves fejlesztési keretében csak az van benne, hogy az egyes fejlesztési területeken a különböző pályázati kiírások várhatóan melyik hónapban jelennek meg, a pontos dátum hiányzik. A mikro-, kis és középvállalkozásoknak szóló, termelési kapacitásbővítést, illetve külpiaci megjelenést támogató két pályázat kapcsán az április szerepel hónapként, amely kiírásokat már nagyon várnak az érintett cégek.
Éppen emiatt lényeges az, amit Vitályos Eszter jelzett az MKT BME tavaszi pénzügyi konferenciájának mai előadásában, miszerint április második felére várható a tényleges kiírások megjelenése. Az már ismert volt az éves fejlesztési keretből, hogy a kapacitásbővítési pályázatnak 80 milliárd forintos lesz a kerete (2 évig tervezik nyitva tartani, illetve a keret kimerüléséig), míg a cégek külpiaci megjelenését támogató kiírásnak 5 milliárdos. A GINOP éves fejlesztési keretéről részletes cikkünk:
A Portfolio azon kérdésére, hogy hasonlóan szűk lesz-e azon cégek köre, amelyek indulhatnak a pályázatokon, mint a két októberi pályázatnál, Vitályos Eszter lényegében igennel felelt, de azt is elmondta, hogy még zajlanak az egyeztetések. A nagyon célirányos kiírások háttereként említette, hogy szigorúak az uniós keretek, azaz lényegében a szolgáltató cégek nem indulhatnak a pályázaton, és a kiírás elsősorban a feldolgozópari kkv-knak szól majd hasonló TEÁOR-listával, mint az őszi kiírásoknál.
Vitályos az előadásában többek között arról is beszélt, hogy a GINOP-on kívül a többi, az Európai Bizottság által már elfogadott Operatív Program kapcsán is zajlik az éves fejlesztési keretek (pályázati menetrendek) kidolgozása. Ezzel párhuzamosan rövidesen lezárul az uniós pályáztatás intézményrendszerére vonatkozó (IH-k, Igazoló Hatóság) audit hatósági vizsgálat is. Erről április 15-ig elkészül a jelentés, majd ennek kapcsán a szükséges változtatásokat megteszik és az értékelés június 15-ig elkészül, amelyről július végéig értesítik a Bizottságot is. Szavai szerint így nyártól már teljes biztonsággal elindulhat a 2014-2020-as pályázatok meghirdetése, mivel azokat már nem kizárólag a magyar költségvetés kockázatára írhatják ki.
Vitályos azt is jelezte, hogy a GINOP 8. prioritásába tartozó pénzügyi eszközök (mikrohitel, garancia, kockázati tőke) termékeinek kidolgozása szintén zajlik és ezek a termékek a második félévben jelennek majd meg. Arra a kormány által rendszeresen kommunikált változásra is külön felhívta a figyelmet, hogy az új 7 éves ciklusban a pályázatok kapcsán elszámolható közvetlen és közvetett költségek felső korlátja 12,5% lehet (Lázár János a Portfolio márciusi konferenciáján még 15-15,5% körüli mértéket említett, amely kapcsán jelezte, hogy van lehetőség tárgyalásra is).
Vitályos a 12,5%-os felső korlát kapcsán azt is hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy ennél többet ne lehetne igénybe venni, hanem azt, hogy a 12,5%-on felüli költséget már nem a projekt terhére lehet igényelni.
Az államtitkár az egyes pályázati kiválasztási eljárások ismertetése kapcsán megerősítette, hogy a kkv-kat leginkább az egyszerűsített eljárás érinti majd, mivel a kormány azt szeretné, hogy maximálisan 300 millió forintos projekt összegig ezen eljárás szerint zajlódjon a kiválasztás.
Vitályos az előadásában kitért a pályázati monitoring rendszer (az ún. FAIR rendszer) azon technikai újítására is, hogy egy elektronikus pályázati dossziét alakítanak ki az e-ügyintézési felületen, ami azt jelenti, hogy tárgyhelyet adnak a pályázóknak arra, hogy itt tárolják a pályázathoz tartozó összes dokumentumot, ami az intézményrendszernek és magának a pályázóknak is könnyebb.

A 2007-2013-as időszak forrásainak 100 százalékos felhasználása érdekében hamarosan új pályázatokat írnak ki az illetékes szervek, Brüsszel pedig május végén bólinthat rá az 1250 milliárd forintos új magyar Vidékfejlesztési Programra és így nyártól jelenhetnek meg az új ciklus pályázatai - többek között ezeket mondta egy mai szegedi eseményen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Csepreghy Nándor, a tárca fejlesztéspolitikai kommunikációs helyettes államtitkára ugyanezen a rendezvényen az innovációra szánt igen jelentős uniós forrásokat emelte ki, ahogy azt éppen egy mai elemzésünkben mi is bemutattuk egy kormányrendelet alapján.

A rendezvényen elhangzott fontosabb információk
Csepreghy szerint a 2020-ig rendelkezésre álló uniós források hatékony felhasználása lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország a régióban visszaszerezze azokat a pozíciókat, melyeket az elmúlt 10-11 évben elveszített
Szavai szerint a foglalkoztatás és a versenyképesség javítását egyaránt szolgálnia kell a 2014-2020-as uniós ciklus fejlesztéspolitikájának
Kiemelte: a magyar gazdasági növekedés nem alapozható a tízmilliós hazai piacra, minél több exportképes vállalkozásra van szükség, és ennek elérésében kiemelt szerep jut az innovációnak, ezért kíván a kormányzat 750 milliárd forintot erre a területre fordítani
Az új pályázati rendszer - többek között az adminisztrációs terhek csökkentésével - a korábbinál sokkal versenyképesebb lesz
Csepreghy szerint lehetséges, hogy kisebb lesz a potenciális pályázók száma, de mivel azt várják a jelentkezőktől, hogy fejlesztési elképzeléseiket komplex csomagban kezeljék, az egyes támogatások nagysága várhatóan emelkedik majd.
A kormány a pénzügyi finanszírozási lehetőségek átalakításával már a most záruló időszakban is igyekezett javítani a pályázók helyzetén: így már nem kér biztosítékot azoktól a vállalkozásoktól, melyeknek nincsen köztartozása és rendelkeznek egy lezárt üzleti évvel.

Jönnek az új agrárpályázatok
Kis Miklós Zsolt a rendezvényen az alábbi főbb információkat mondta:
A 2007-2013-as időszak forrásainak 100 százalékos felhasználása érdekében hamarosan új pályázatokat írnak ki.
Ezeken a fiatal gazdák kaphatnak támogatást fejlesztéseikhez, a vidéki térségek közösségi alapszolgáltatásait ellátó önkormányzatok, non-profit szervezetek, egyházak, polgárőr szervezetek pályázhatnak gépjárművásárlásra, illetve kertészeti gépek beszerzését is támogatják.
Közlése szerint az Európai Bizottság előreláthatólag május végén elfogadhatja az új Vidékfejlesztési Programot, amely összességében 1250 milliárd forint agrár-vidékfejlesztési forrás felhasználásának rendszerét rögzíti.
A legkomolyabb nézeteltérés az öntözésfejlesztés támogatásáról alakult ki: a hazai álláspont szerint a szántóföldi és kertészeti kultúrák esetében az öntözött területek növelésére van szükség.
Az uniós vélemény szerint viszont csupán az öntözés hatékonyságán kellene javítani.
Az új pályázatokat nyártól írják ki, ezeken a munkaigényes ágazatoknak - a kertészet, az állattenyésztés és az élelmiszeripar -, valamint a kis- és közepes gazdaságoknak a korábbinál több forrás jut majd.
Az élelmiszeripar fejlesztésére összesen 300 milliárd - csak a Vidékfejlesztési Programból 200 milliárd forint - áll majd rendelkezésre, ebből 20 milliárd forintnyi forrást a borágazat beruházásaira különítenek el.

A nagyvállalatok, illetve a kereskedelmi és szolgáltató szektorba tartozó kkv-k nem pályázhatnak az új uniós fejlesztési ciklusban a kapacitásbővítő pályázati kiírásokban, mivel azok elsősorban a feldolgozóipari cégekre lesznek kiírva - hívta fel a figyelmet Kabai Anikó a Világgazdaság konferenciáján. A Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a gazdaságfejlesztési pályázatok bírálati szempontjainak ismertetése mellett több igen fontos tippet, illetve buktatót is elmondott azzal kapcsolatban, hogy mikre kell nagyon odafigyelnie a pályázóknak, különben jelentős problémákba szaladhatnak bele. Az egyik ilyen - tömegeket érintő probléma - az, hogy a pályázat elektronikus benyújtása után 3 nappal még postán is be kell nyújtani egy nyilatkozatot.

Kabai Anikó előadásának fontosabb gondolatai, illetve a pályázóknak szóló tippek és fontos buktatók

  • Az EU-s szabályok miatt nagyon megkötött a magyar intézményrendszer "keze" és a kemény harcok eredményeként sajnos valóban nagyon kevés forrás jut a közép-magyarországi régiónak, amiről Csepreghy Nándor is beszélt
  • Az a cég, amelynek a közép-magyarországi régióban van a székhelye, megfontolhatja, hogy a konvergencia-régióban keres telephelyet
  • A GINOP 1-es prioritásába tartozó, kapacitásbővítést segítő pályázatokból (pl. gépek, ingatlanok) a nagyvállalatok lényegében ki lesznek zárva és a kkv-k körében is szinte csak a feldolgozóipari jellegű cégek indulhatnak, a kereskedelmi és a szolgáltató jellegű cégek nem (elismerte, hogy ez markáns fordulat az előző ciklushoz képest)
  • A nagyvállalatok a K+F+I, a foglalkoztatási és képzési, illetve az IKT jellegű pályázatokban továbbra is részt vehetnek
  • A 300 millió forint alatti támogatási összegű pályázatoknál kötelező lesz az egyszerűsített eljárás lebonyolítása, ami azt jelenti, hogy sokkal kevesebb adatot kell beadni, így könnyebben és gyorsabban elbírálható a pályázat is
  • A kétlépcsős pályázati értékelés első szakaszában az ún. KO-kritériumoknak való megfelelést vizsgálják (kapcsolódjon a pályázati célhoz, takarékos, időben megvalósítható legyen) és ha ezek egyikének nem felel meg a projekt, akkor eleve kizárják a további értékelésből
  • A második lépcsőben jön az értékelési szempontrendszer, amely minden esetben pontozásos lesz és mivel elektronikus lesz minden pályázat, így már a kitöltési felületen látja a pályázó, hogy a rendszer hány pontot ad a pályázatára
  • Az értékelési rendszerbe bekerült a mérföldkövek rendszere is, amelyekhez kötve van a támogatás lehívás lehetősége is.

Kabai felhívta a figyelmet arra a fontos újításra és egyúttal buktatóra, hogy a mérföldköveknél meghatározottnál lehet gyakrabban támogatás kifizetési kérelmet benyújtani, de az egyes mérföldköveknél kötelező lesz benyújtani kérelmet, ha pedig ez elmarad, akkor a rendszer szerint kifizetési késedelembe esik a pályázó, így innentől ennek orvoslásáig nem nyújthat be újabb pályázatot (ha mégis bead pályázatot, akkor automatikusan várólistára kerül)
Mindez tehát azt jelenti, hogy addig nem kaphat támogatást a pályázó, amíg az összes folyamatban lévő projektjében nincsenek rendezve a mérföldkő kifizetések (pl. IH-tól kapott felmentéssel) és ez már érvényes a most futó 2007-2013-as ciklusbeli projektekre is - hangsúlyozta, ami a projektek likviditásmenedzsmentje szempontjából is lényeges feltétel.
Ha a pályázó bekerül a jó adózóknak számító adatbázisba, akkor ezt követően az Irányító Hatóságnak be kell nyújtani egy kérelmet és ha ez megvan, csak ekkortól nem kell biztosítékot nyújtani a pályázatok mellé

Rápörög az EU az árakra, itt egy fontos buktató
Fontos változás és egyúttal nehezítés a pályázóknak, hogy az eddigi 1 helyett mostantól 3, egymástól független cégtől/szervezettől kell beadni árajánlatot a pályázathoz csatoltan, ami Kabai szerint valóban sokszor elég nehéz lehet (pl. nincs elég versenytárs, külföldiektől árajánlat bekérése, nem azonos műszaki tartalom)
Ha valamiért a 3 árajánlat benyújtása nem lehetséges, akkor azt jelezni kell a pályázat kitöltése során a kiírók felé, mert akkor ezt figyelembe lehet venni, de hangsúlyozta, hogy az értékelőknek kevés a mérlegelési lehetősége: a legolcsóbb árajánlat irányába kell elmozdulniuk
Az árajánlatok begyűjtési nehézsége kapcsán Kabai jelezte, hogy dolgoznak a kivételek és az árajánlatok összehasonlíthatóságát segítő rendszeren, de azt tanácsként jelezte: az a legjobb, ha az ajánlatot nyújtó cégnek van honlapja és referenciája, mert azt (ill. internetes adatbázisokbeli árakat, próbavásárlás árait) tudják nézni a bírálók
Hangsúlyozta: az EU erős hangsúlyt fektet az árazási kérdésekre, "ez az új nünüke", amire nagyon figyelnek a magyar intézmények is, az árvizsgálat fokozottan figyelembe került
Azt is tanácsolta: bármikor, amikor a normál sztenderdtől eltérő árazás kerül be a pályázatba (pl. Ft/m2), akkor azt fejtsék ki a pályázat készítői, azaz magyarázzák meg a hátteret, mert ezt figyelembe tudják venni az értékelők
Felhívta a figyelmet arra, hogy az infrastruktúra-fejlesztési (építési) beruházásoknál azért követelik meg előre a pályázat benyújtásakor az építési engedély meglétét, mert a korábbi 24 hónap helyett jellemzően 12 hónapra csökken a projekt előírt/vállalt megvalósítási határideje, így az engedély beszerzése már nem vesz el időt a projekt megvalósításából
Azt is jelezte, hogy a legtöbb pályázatot a jogszabályok szerint 24 hónapig nyitva kell tartani, de az esetleges időközbeni keretkimerülés ezt felülírhatja
Itt van még néhány további fontos buktató
Annak, hogy a teljes pályázati folyamatban minden kommunikáció egy online rendszeren keresztül történik a pályázó és az intézményrendszer között, számos előnye is van (pl. azonos esélyű benyújtás, gyors válasz, értékelési döntés)
Fontos azonban tudni, hogy a pályázat elektronikus benyújtása után 3 napon belül minden pályázónak postán is be kell nyújtania egy nyilatkozatot, ami hitelesíti, hogy ő maga adta be a pályázatot az elektronikus felületen
Kabai elismerte: ez az ősszel kiírt 9 gazdaságfejlesztési pályázatnál tömeges problémákhoz vezetett, mivel szinte mindenki elfelejtette, de hangsúlyozta, hogy ettől nem tud eltekinteni az intézményrendszer
A szechenyi2020.hu oldalon bárki tud regisztrálni többféle intézmény (vállalkozás, szervezet) nevében is, de nagyon fontos, hogy a rendszer a későbbi keresésnél csak azokat a pályázati lehetőségeket dobja fel, amelyek megfelelnek az előre beállított gazdasági formakódnak (GFO-kód)
Nagyon fontos átgondolni, hogy milyen kapcsolattartási email címet adnak meg a pályázók, mert erre érkezik a továbbiakban minden fontos információ a kiírók részéről (helyesen bevitt cím, tárhely méret, gyakran nézett fiók)
Ha bármilyen probléma merül fel az elektronikus felületen a pályázat készítése közben, érdemes print screent készíteni a későbbi "bizonyítás" és a hatékonyabb ügyfélszolgálatos segítségkérés érdekében is
Ha a pályázat végén meghatározott TEÁOR-kódoktól eltérő a pályázó saját kódja, akkor hiába pályázik, nem lesz jogosult, erre is figyelni kell
Kabai felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes pályázat minden egyes pontján van lehetőség kifogást benyújtani, de ezt csak elektronikusan fogadja be az Irányító Hatóság.
Amennyiben kiderül, hogy az IH hibázott, akkor önrevízió keretében helyt adnak ennek és halad tovább a folyamat, de ha nem, akkor továbbküldik az ügyet a Miniszterelnökségre a döntés érdekében.

Az új uniós költségvetési időszakban egy teljesen új pályázati rendszerhez kell hozzászokniuk a pályázóknak, így többek közt megújultak a pályázati felhívások, útmutatók és a támogatási kérelmek adatlapjai is. Mostantól minden pályázatot elektronikus úton kell benyújtani, ha pedig valaki rendelkezik e-aláírással, akkor papír felhasználása nélkül meg lehet oldani a pályázást.

Fontos változás lesz, hogy idővel egyre több hatósági adatbázist kötnek össze (adóhivatal, cégbíróság, földhivatal), így a pályázóknak kevesebb adatot kell majd megadniuk. Ennek köszönhető, hogy a korábbi 600 kitöltendő adatmező 300-ra csökkent, ám a kormány tervei szerint további csökkenés jöhet, hiszen idővel további adatbázisokat is bekötnének a rendszerbe. Az is csökkenti az adminisztratív terheket, hogy korábban mindig szükséges volt a kitöltő program telepítése ahhoz, hogy dolgozni lehessen egy adott pályázaton, most már elegendő az online elérhetőség is.

Az új rendszerben már vannak olyan beépített ellenőrző és összegző mechanizmusok, amelyek segítik a munkát, a korábbihoz képest inkább felhasználóbarát megoldást nyújtanak - mondták korábban a pályázati tanácsadó cégek. Javítja a kezelhetőséget az is, hogy egy helyen elérhetőek egy pályázó támogatási kérelmei, illetve könnyebbséget jelent a pályázók számára, hogy a köztartozásmentes kedvezményezettek nem kötelesek biztosítékot nyújtani. Ugyanakkor volt olyan vélemény is, mely szerint összességében nőttek az adminisztratív terhek. Ez főképp annak köszönhető, hogy az új szabályozás szerint minden költségtétel alátámasztására 3 független ajánlattevőtől kell árajánlatot kérni.

Mivel az új eljárásrendet a támogatást igénylőknek meg kell szokniuk, ezért az intézményrendszer időt enged a pályázóknak, hogy az új sablonokat, eljárásrendet, informatikai rendszert megismerjék: a határidők késedelmes teljesítését nem szankcionálják, több alkalommal lehetőséget adnak hiánypótlásra és tisztázásra, elsődleges célnak tekintik, hogy a "tartalmilag kiváló" támogatási kérelmek valamilyen formai hiba miatt ne essenek ki röviddel a benyújtást követően

Idén összesen 133 uniós pályázati felhívás várható közel 2900 milliárd forintos keretösszeggel - ismételte meg a Portfolio március 12-i konferenciáján már bejelentett információt az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának keddi ülésén Vitályos Eszter. A Miniszterelnökség illetékes államtitkára azonban új információként azt is elmondta, hogy a legnagyobb keretösszegű GINOP éves fejlesztési kerete, azaz a pályázatok menetrendje már kihirdetés előtt áll.
Az eseményen Vitályos Eszter arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság hét operatív programot már elfogadott a Magyarország által benyújtottak közül, két operatív program pedig benyújtás előtt áll.

Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár hozzátette: a kormánynak most el kell fogadnia az éves fejlesztési kereteket, amelyek szabályozzák, hogy milyen pályázati felhívásokat fognak kiírni a szaktárcák ebben az évben. Megjegyezte, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési kerete már kihirdetés előtt áll, a kormányhatározat hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

Ez összhangban áll azzal az információval, amelyet Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai tájékoztatásért felelős helyettes államtitkár mondott nekünk március 13-án, hiszen már múlt szerdán (és könnyen lehet, hogy holnap is) a kormány elé kerültek bizonyos pályázati kiírások a GINOP kapcsán, így akár a következő hetekben már megjelenhetnek az első konkrét pályázati kiírások.

Ezek is lényeges információk

Az államtitkár tájékoztatása szerint:
• Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (Efop) bizonyos részeit az elmúlt héten fogadta el a Bizottság
• Benyújtás előtt áll a Vidékfejlesztési Operatív Program és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program
• Az éves fejlesztési keretekről szóló kormányhatározatok megjelenése után indul a pályázati felhívások készítése
• A pályázati felhívások megjelentetésének feltétele a monitoring bizottságok felállítása is.
• A bizottságok elnökeit már kinevezte a miniszterelnök, a testületek megalakítása folyamatban van, és a következő hetekben befejeződik.
• A pályázati felhívásokat a monitoring bizottságok fogják először megtárgyalni, illetve jóváhagyják az értékelési szempontrendszereket is - közölte.


Az államtitkár kiemelte azt is, hogy Magyarország megkapta 2014-2020-as időszak első átutalt előlegeit, 383 millió eurót utalt már át az Európai Bizottság.

A Magyar Kormány 2015. március 24-én, a Magyar Közlöny 38. számában hivatalosan is közzétette a 2015. évi Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programok keretében várható pályázati felhívások keretösszegeit, a pályázati felhívások tervezett megjelenési idejét és a meghirdetésük módját is.

A tervezett egy éves időszakra a kormány Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programok (továbbá GINOP) keretében 68 db pályázatot hirdetett meg.

A GINOP prioritások:

1. Kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása
2. Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció - tudásgazdaság fejlesztése
3. Infokommunikációs fejlesztések
4. Energia
5. A foglalkoztatás ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség növelése
6. Versenyképes munkaerő
7. Turizmus
8. A pénzügyi eszközök és szolgáltatások fejlesztése


Az alábbi táblázat tartalmazza a közeljövőben várható, releváns felhívások keretösszegét és megjelenésük tervezett idejét:

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege Mrd Ft

Felhívás meghirdetésnek módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

GINOP-1.1.2

Vállalkozói mentorálás a mikro- és kisvállalkozások részére

1,30

[ebből Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP): 0,10]

standard

július

GINOP-1.2.1

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

80,00

egyszerűsített

április

GINOP-1.2.2

Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása a szabad vállalkozási zónákban

5,00

egyszerűsített

április

GINOP-1.2.3

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése kombinált hiteltermék keretében

20,00

egyszerűsített

augusztus

GINOP-1.2.4

Ipari parkok fejlesztése, illetve barnamezős iparterületek megújítása

6,00

standard

június

GINOP-1.2.5

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása

4,00

standard

június

GINOP-1.3.1

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

5,00

egyszerűsített

április

GINOP-1.3.3

Beszállítói integrátorok és beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása

8,00

standard

július

GINOP-2.1.1

Vállalatok önálló K+F+I tevékenységének támogatása

25,00

standard

december

GINOP-2.1.2

Vállalatok együttműködésben végzett K+F+I tevékenységének támogatása

25,00

standard

december

GINOP-2.1.6

Vállalatok önálló innovációs tevékenységének támogatása

kombinált hiteltermék keretében

13,30

standard

augusztus

GINOP-2.2.1

K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések – integrált projektek

25,00

standard

július

GINOP-2.2.2

K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések – társadalmi kihívások

15,00

standard

július

GINOP-2.3.3

K+I infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás

25,00

standard

július

GINOP-2.3.4

Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ – kutatási infrastruktúra fejlesztése

21,00

standard

október

GINOP-3.1.1

Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása

2,84

(ebből VEKOP: 0,84)

kiemelt

június

GINOP-3.1.2

IKT cégek által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának célzott támogatása kombinált hiteltermék keretében

1,15

standard

július

GINOP-3.1.3

IKT start-up vállalkozások nemzetközi megmérettetésének támogatása kombinált hiteltermék keretében

1,00

standard

szeptember

GINOP-3.1.4

Az informatikai ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi piacokra való belépésének támogatása kombinált hiteltermék keretében

1,70

standard

szeptember

GINOP-3.2.2

Vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem támogatása kombinált hiteltermék keretében

4,00

egyszerűsített

július

GINOP-3.2.3

Vállalati mobilalkalmazás-fejlesztések és bevezetések támogatása kombinált hiteltermék keretében

2,00

standard

július

GINOP-3.2.4

Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKTmegoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása kombinált hiteltermék keretében

1,00

standard

július

GINOP-3.2.5

Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, e-számlázás, e-aláírás és egyéb korszerű IT alkalmazások megoldások terjesztése és bevezetése a KKV-k körében kombinált hiteltermék keretében

2,00

egyszerűsített

november

GINOP-4.1.1

Épületenergetikai fejlesztések

6,00

standard

június

GINOP-4.1.2

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva

6,00

standard

június

GINOP-4.1.3

Helyi hő- és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal

6,00

standard

június

GINOP-5.2.4

Gyakornoki program pályakezdők támogatására

10,00

egyszerűsített

szeptember

GINOP-5.3.2

A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban – rugalmas, családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése a munkáltatóknál

3,00

egyszerűsített

december

GINOP-5.3.3

Jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása

5,50

standard

április

További információért forduljon bizalommal tanácsadójához.


Az innováció a következő időszakban a magyar gazdaság egyik faktora lesz, ám sok mindent meg kell változtatnunk, hogy ezen a területen eredményesek legyünk – mondta el Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Világgazdaság Innováció: látszat és valóság című konferenciáján. Szerinte a K+F és az innováció óriási lehetőségeket kínál a vállalatok számára, de kockázatokat is hordoz.

2015-ben sokkal több pénz lesz innovációra. Az idei évben a vissza nem térítendő uniós források elérhetik a 256 milliárd forintot, és lesz 30 milliárd visszatérítendő forrás is. „Még soha nem volt ennyi pénz kutatás-fejlesztésre” – emelte ki. Az EU is úgy ítélte meg, hogy több pénz kell erre a területre, de ez egybeesett a magyar kormány akaratával is. Európa úgy tűnik, hogy kezd lemaradni a globális versenyben, és fennáll annak a veszélye, hogy egy évtizeden keresztül nem növekszik az unió, különösképpen az eurózóna gazdasága. Ebből a helyzetből a kitörésre új technológiákkal látnak esélyt.

Az energiafüggőség csökkentését fontosnak nevezte Glattfelder, hiszen az unió energiafüggősége egyre riasztóbb. Az évtized végére 500 milliárd euró lesz a mostani 400 milliárdos energiaimport. Ha az olaj ára felszalad a mostani alacsony szintről, akkor még több lesz.

Glattfelder fontosnak tartja, hogy a K+F támogatásokat „értelmes nagyságú” projektekre szabják. Nem lenne jó, ha a leginnovatívabb kis és közepes méretű vállalatokat kiszorítsák a támogatási körből, mert túl nagyon a projektek. „Ha megpróbálják kizárni a kkv-kat, akkor nem lehet jogszerűen felhasználni a forrásokat. Kell, hogy legyenek kisebb összegű pályázatok” – hangsúlyozta.

Arra a felvetésre, hogy mikor és hogyan törhetünk ki a mérsékelten innovatív országok közük, Glattfelder azt mondta, hogy a fakereket nem érdemes újra feltalálni: az elmúlt időszakból elő tudna venni az ember olyan példát, amikor értelmetlenül használtuk fel az EU-pénzeket. Ha újra és újra fakerék feltalálásával foglalkozunk, attól a magyar gazdaság nem megy előre – mutatott rá. Olyan innovációkra van szükség, amelyet a nemzetközi piacon el tudok adni. Azt kell tudni, hogy a piacnak mire van szüksége, mert ha nincs termék, akkor nem leszünk jobbak, akkor nincs több munkahely és nagyobb GDP. „Oda jutunk e nélkül, mint a váci Forte gyár” – mondta Glattfelder.


Június és október között jelennek meg a 2014-2020-as időszak új uniós innovációs kiírásai a vállalkozások számára – emelte ki Pálinkás József , a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke a konferencián.

A márciusi kifizetésekkel együtt már 7200 milliárd forintot tudtunk lehívni a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország számára rendelkezésre bocsátott forrásokból.
2015. március közepéig 325 Mrd Ft összegű számla kifizetése és előleg elszámolása történt meg. A kormányhatározatban rögzített uniós támogatások havi kifizetési üteme szerint a március végi cél 395 Mrd Ft, ezt 82%-osan sikerült teljesíteni e hónap közepére, annak ellenére, hogy két hét még rendelkezésre áll.
Egy hónappal a palyazat.gov.hu oldalon, 2015. februárban nyilvánosságra hozott – havonta frissülő - késedelemben levő, közfinanszírozású projekteket tartalmazó lista közzétételét követően is jól látszik, hogy a listával a Magyar Kormánynak sikerült ösztönöznie a projektgazdákat. A lépéssel nem titkoltan figyelmeztetni szerette volna a késedelemben levő projektek gazdáit; ugyanis ezeken a késedelemben levő projekteken is múlhat, hogy hazánknak sikerül-e a 2007-2013-as uniós ciklusra járó keretösszeg teljes lehívása.

A 2015. februári állapothoz képest (1716 db) 2015 márciusára jelentősen csökkent az állami/önkormányzati szektorban elmaradott projektek száma (1333 db); esetükben az elmaradás - a 2014. év végi céloktól - több mint 100 Mrd Ft-tal csökkent.
A tapasztalatok szerint az éves kifizetések több mint fele az év utolsó két hónapjában realizálódik, így jó esély van arra, hogy Magyarország 2015-ben ismét rekordot döntsön a kifizetésekben.

A GINOP a teljes gazdaságfejlesztést egy rendszerbe foglalja, nyolc prioritást meghatározva:

I. A GINOP 1. prioritása a kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének javítása, az üzleti infrastruktúra-fejlesztés folytatása, a kkv-kapacitás bővítésének megteremtése a hátrányosabb helyzetű térségekben. Ezek a pályázati felhívások az exportképes magyar kkv-k arányának és számának növeléséhez, a vállalkozások versenyképesebbé válásához és Magyarország újraiparosodásához is közvetlenül hozzájárulnak.
2015 – 12 pályázati felhívás - 145 milliárd forint keretösszeg

II. A 2. prioritás területe a kutatás és fejlesztés támogatása. A korábbi szemlélethez képest kiemelkedő változás, hogy a vállalati szféra mellett a tudományos non profit szektor támogatása is hangsúlyossá válik.
2015 – 13 pályázati felhívás - 210 milliárd forint értékben

III. Az infokommunikációs fejlesztések a GINOP 3. tengelye. Az infokommunikációs fejlesztések szerteágazó módokon járulnak hozzá a gazdaságfejlesztéshez, egyaránt segítik az állami működés hatékonyabbá válását, a vállalkozások versenyképességét és az állampolgárok lehetőségeinek javulását. 2015 - 13 pályázati felhívás - 95 milliárd forint keretösszeg

IV. Az energia témakör a 4. prioritás, a pályázati felhívások itt a vállalkozói szféra költséghatékony energiatermelését és energiafelhasználását ösztönzik majd. Kiemelt cél a kkv-k épületenergetikai fejlesztése, a foszilis energia felhasználásának csökkentése, valamint a megújuló energiák minél szélesebb körű alkalmazásának támogatása.
2015 – 3 pályázati felhívás - 18 milliárd forint értékben

V. A GINOP 5. prioritásaként jelenik meg a teljes foglalkoztatás, a rugalmas, családbarát megoldások elterjesztése, a munka alapú társadalom erősítése, a foglalkoztatás bővítéséhez szükséges a munkaerő-kínálat mennyiségi és minőségi növelése, amit az álláskeresők és az alacsony iskolai végzettségűek fokozott munkavállalási hajlandósága, valamint foglalkoztathatóságuk javulása szolgál. Kiemelt szerepet kap a kkv szektor, a magas élőmunka-igényű ágazatok, a turizmus, emellett pedig a társadalmi célú vállalkozások fejlesztéseinek segítése.
2015 – 7 pályázati felhívás - 130 milliárd forint keretösszeg

VI. A 6. prioritás, azaz az oktatás és képzés témakör. Kiemelt célcsoport az időskorúak, a leszakadó társadalmi csoportok, a gyermekvállalásból visszatérő nők, a fogyatékkal élők, illetve az elmaradott térségekben élők. Ez a prioritás támogatja a munkahelyi képzések széles körét mind a kkv-k, mind a nagyvállalatok körében.
2015 - 4 pályázati felhívás - 44 milliárd forint értékben

VII. Az idén a 7. prioritás, a turizmus alatt kisléptékű, fenntartható és a kulturális értékeket hitelesen bemutató turisztikai fejlesztések támogatása lesz a cél.
2015 - 4 pályázati felhívás - 21,5 milliárd forint értékben

VIII. A GINOP 8. prioritása a pénzügyi eszközök. A magyar kormány kedvezményes hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal segíti a termelő és szolgáltató kkv-k, a kutatási és innovációs projektek, az energiahatékonyság és megújuló energia felhasználási arányának növekedését. Kiemelt célcsoportok az induló vállalkozások, a fiatalok, a női vállalkozások és start-up cégek.
2015 - 12 pénzügyi termék pályázati felhívása - 170 milliárd forint értékben

Az újonnan megjelenő pályázati programok kitűzött céljai között szerepel a versenyképes IKT szektor kialakítására irányuló intézkedések megvalósítása. A támogatások felhasználásával elérhetővé kívánják tenni, hogy növekedjen az informatikusok és mérnökök száma, erősödjön a kapcsolat az oktatás és a vállalati szféra között valamint, hogy a hazai IKT szektor fejlődésének motorjaként innovatív fejlesztésekkel és új, magas hozzáadott értékű infokommunikációs termékekkel, szolgáltatásokkal lássák el a vállalkozásokat, a társadalmat, a közigazgatást és az államot.
Hamarosan várható IKT cégek által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának célzott támogatása. Az intézkedés olyan tevékenységeket kíván megvalósítani, amelyek az IKT termékek és szolgáltatások termékesítés és piacra bevezetés fázisaiban merülnek fel, vagyis az innovatív fejlesztések piacosításához járul hozzá.
Informatikai ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak majd nemzetközi piacokra való belépésre. A hazai IKT vállalkozások külföldi terjeszkedésének támogatása a cél annak érdekében, hogy minél teljesebb mértékben ki tudják aknázni nemzetközi lehetőségeiket, növelve ezáltal a külpiaci versenyképességüket.
Mikro-, kis-, és középvállalkozások kaphatnak majd kombinált támogatást vállalatirányítási rendszerük fejlesztésére. Cél a hazai KKV-k hatékonyságának és jövedelemtermelő képességének erősítése infokommunikációs megoldások (vállalatirányítási rendszerek, CRM, döntéstámogató megoldások stb.) hatékony alkalmazása révén, valamint a hazai KKV-k elektronikus kereskedelmi forgalmának növelése (elektronikus boltok, piacterek stb.).
Szintén KKV-k számára mobilalkalmazások fejlesztésének és bevezetések támogatása is várható. A mobil megoldások – például mobil hozzáférés a vállalati adatokhoz, mobilon elérhető szolgáltatások - lényeges versenybeli előnyt jelenthetnek a vállalatok számára. A támogatásnak köszönhetően az okostelefonok és tabletek rohamos terjedésével a vállalatok az ezekben rejlő üzleti lehetőségeket kihasználhatják.
Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatására is számíthatnak az IKT szolgáltató cégek. A kifejlesztett internetalapú szolgáltatásokra, intelligens kliensek és eszközök használatára épülő számítási felhő alapú informatika, vagyis a cloud computing megoldások bevezetését célozza az intézkedés.
A korábbi évekhez képest a pályázati rendszer idén részletesen kidolgozott és előkészített projekteket vár el, így kérünk minden érdeklődőt, hogy még időben vegye fel a kapcsolatot pályázati tanácsadóinkkal, hogy a megfelelő előkészületeket megkezdhessük. A szabályok változása miatt a projektek kidolgozása mellet a 2014. évi előzetes beszámolókat és a cégkivonatokat is érdemes felülvizsgálni annak érdekében, hogy adminisztrációs hiba miatt senki ne csússzon le a pályázati lehetőségektől 2015-ben.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentéseivel vette kezdetét a Portfolio Uniós Források 2015 című konferenciája. Ezt követően Vitályos Eszter államtitkár részletezte a kormány terveit, majd az első panelbeszélgetésben parázs vita alakult ki Magyarország kilátásairól. A kormányzati tervek és intézményrendszeri átalakítások bemutatása után a felszólaló előadók bemutatták, hogy a kkv-szektor hogyan juthat uniós forráshoz, valamint az ahhoz szükséges önerőhöz. Javaslatokat is megfogalmaztak a kormánynak. Fontos szempontként hangsúlyozták többen is a konferencia felszólalói közül, hogy az ingyenpénz korszakának vége, jönnek a visszatérítendő támogatások.

Boldis Zoltán később arra mutatott rá, hogy a bankoknak a passzív szerepből aktív szerepbe kell kerülniük, előre kell gondolkodniuk, a helyzet és a verseny ezt ki fogja kényszeríteni. Az ügyféllel közösen kell kialakítani a finanszírozást, hiszen hosszú éveken át együtt kell működniük.

Az MV Zrt.-t magába olvasztva az MFB fontos szerepet tölt be a 2014-2020-as programozási időszakban az EU-források kiosztásában - mondta Garamvölgyi Balázs, az MFB új EU Kompetencia Központ Igazgatóságának igazgatója a Portfolio csütörtöki konferenciáján. A Jeremie Program eszközeinek kiírásában nem hoz óriási változásokat az új ciklus. Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója a kkv-k fejlesztésének fontosságáról beszélt. Szerinte nem mindegy, hogy a kormány a bankokkal tűzszünetet kötött vagy békét. Arra is felhívta a figyelmet: ne várjuk el, hogy a traktorról leszáll a bácsi és bejelentkezik a fia Facebook-jába és beadja a pályázatot.

A bankszektorra szükség van a hitelezésben, a vállalkozók 80%-a tervez fejlesztést a KAVOSZ saját kutatása szerint és ebben a környezetben az uniós forrás úgy jön, mint a manna - jelentette ki Krisán László.

2020 után nem lesz többet uniós pénz. Ezt mindenkinek a fejébe kell verni. Csak az lesz, amit most elnyerünk. Volt már hét évünk, most van még hét évünk, de nem lesz még egy ilyen hét évünk
- figyelmeztetett a KAVOSZ vezérigazgatója.

Új munkahelyeket hoznak az EU-s pályázatok

Állami támogatás nélkül, saját forrásból is fenntartható projektekre kíván támogatást adni a kormány az új EU-s pályázati ciklusban, kiemelt célként növelve a foglalkoztatást - mondta előadásában Vitályos Eszter. A fejlesztéseket nem állami intézmények számára kiírt pályázatok formájában támogatnák.


Lázár bejelentette, idén mennyi uniós pénzt akarnak pályáztatni

Nem lebonyolítani akarjuk az uniós források kifizetését, hanem azt befektetésként akarjuk felhasználni - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A miniszter itt jelentette be elsőként, hogy idén 133 új pályázatot fognak meghirdetni a minisztériumok az új uniós ciklus terhére, összesen 2681 milliárd forint értékben. Azt is elárulta, hogy március végén, április elején jöhet az új közbeszerzési törvény, és az év második felében elfogadhatják a képviselők. Az intézményrendszer átalakításának részleteiről is beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint bemutatta azokat a kormányzati terveket, amelyek a pályázat előkészítéseinek költségét korlátoznák. Az állami bürokráciacsökkentés több dimenzióját részletezte a miniszter, külön megemlítette, hogy az adóhatóság eljárásait is változtatni kell.

Még az eddig jelzett, bőven új rekordnak számító összegnél is több uniós támogatást tervez idén kifizetni a kormány a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus keretére, sőt olyan magas kifizetési célt határozott meg, ami a Portfolio kalkulációi szerint akár még a 3 százalékos uniós költségvetési deficitplanfohoz is közeli hiányt okozhat. A rendkívül magas kifizetési cél másik kellemetlen következménye az lehet, hogy "hiába" dolgozik egész évben megfeszített ütemben a közszféra adott köre, végül nem lesz jogosult a minap beígért 4-8 havi plusz bónuszra. Egy másik friss kormányhatározat abba az irányba mutat, hogy akár százmilliárdos volumenben is felmondhat korábban kötött uniós támogatási szerződéseket a kormány azért, hogy a 2007-2013-as ciklusra járó összes EU-pénzt biztosan le tudjuk hívni.

Elképesztő összeg szerepel a tervben

Rekordméretű uniós támogatás kifizetéssel (1845 milliárd forint) zárta a tavalyi évet a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer, és Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője néhány hete azt jelezte, hogymég ennél is magasabb (2100 milliárd forintos) lehet az idei kifizetési cél.

Ehhez képest a legfrissebb Magyar Közlöny 1118/2015 (III.6.) kormányhatározatának mellékletében még ennél is nagyobb szám szerepel (2236 milliárd forint), ráadásul úgy, hogy ez még nem is tartalmazza az idén felpörgő 2014-2020-as új uniós ciklusból tervezett kifizetéseket.

A brutálisan nagy uniós támogatás-kifizetési cél kapcsán több érdekes gondolat is megfogalmazható. Az egyik az, hogy mivel tavaly év végén már 6865 milliárd forinton állt a 2007-2013-as ciklus kifizetése, így az idei cél teljesítése esetén 9100 milliárd forintnál járnánk, ami mintegy 900 milliárd forinttal túllőne a ciklusra (árfolyamtól függően) járó 8200 milliárd forintos kereten.

Azt a kormány számtalan alkalommal kommunikálta az elmúlt hónapokban, hogy a rendelkezésre álló keret 100%-os lehívása érdekében mintegy 10%-kal túlvállalta magát, azaz ennyivel meghaladja a kötelezettségvállalások összege a tényleges uniós keretet, mivel így egyes projektek "bebukása", vagy lassú kifizetése mellett sem kerülne veszélybe a 100%-os cél.

Néhány elgondolkodtató további következmény

A brutálisan nagy uniós támogatás-kifizetési cél érzékeltetése kedvéért megjegyezzük, hogy ez az idei évi becsült nominális GDP közel 7%-át tenné ki. Részben ez, részben pedig az, hogy most az éves kifizetési cél is 9000 milliárd forint feletti összeget jelentene, néhány elgondolkodtató következményt vetít előre:

* Nem világos, hogy az árfolyamtól függően legalább 8200 milliárd forintos 2007-2013-as uniós költségvetési keret mellett hogyan lehetséges 9100 milliárd forintos kifizetést végrehajtani. Ez a magyar költségvetési önrész akár jelentős megemelkedésének következményét is maga után vonná.
* Amennyiben csak a két szám közötti 900 milliárd forintot nézzük és az uniós projekteknél jellemzően előforduló 15%-os magyar költségvetési önrésszel kalkulálunk, akkor is mintegy 135 milliárd forintnyi többlet büdzsékiadás adódna. Ez az idei becsült magyar GDP mintegy 0,4%-át jelenti, ami azt jelentené, hogy a kormány által idénre tervezett 2,4%-os GDP-arányos hiánycél helyett vészesen megközelítenénk a 3%-os uniós deficitkorlátot.
* A fenti korlátok és a csúcsra járatott intézményrendszeri kapacitások mellett is erősen kérdéses, hogy valóban ki lehet-e 2236 milliárd forintnyi támogatást fizetni idén. (Érdekes például, hogy a nagy közlekedés-fejlesztési projekteket tartalmazó KÖZOP-ban szinte minden hónapban fillérre ugyanannyi kifizetést tervez a kormány és így jönne ki a messze legnagyobb, 675 milliárdos kifizetés.
További kényelmetlen következmény lenne

Tavaly 2002 milliárd forintnyi, kormányhatározatban rögzített kifizetési cél volt érvényben, ehhez képest 1845 milliárd forint lett a tény és már ősszel lehetett olyan hangokat hallani, hogy nem is feltétlenül kell betartani a 2002 milliárdos kifizetési célt, mert ennél alacsonyabb, 1700 milliárd körüli lehívással is el fogjuk érni a 2007-2013-as forráskeret teljes lehívását.

Ha idén is úgy gondolkodunk, hogy a kormány jórészt csak az intézményrendszer "pressziója" miatt határozta meg a 2236 milliárd forintos kifizetési célt, de ezt nem feltétlenül gondolja mindenáron teljesítendőnek, akkor azzal egy további kellemetlen következmény is előállhat:

Egy minapi kormányhatározat a fenti Nemzeti Stratégiai Referencia Keretben meghatározott kifizetési célokhoz, illetve a tárcáknak megszabott összegekhez viszonyítva méri azt, hogy az ezzel foglalkozó közszféra dolgozók jogosultak-e a megfeszített munkájuk alapján 4, illetve 8 havi plusz juttatásra, vagy sem.
Ha tehát egy rendkívül magasra "belőtt" kifizetési célhoz viszonyítunk, akkor elképzelhető, hogy esetleg a közszféra dolgozók az egész évi megfeszített munkájuk mellett is lecsúsznak a "bónusz" kifizetéséről, hiszen a célok 90%-a alatti teljesítésnél ez egyáltalán nem jár, 90-99% között 3-4 havi, 99-100%-nál pedig 6-8 havi plusz juttatás jár.

Ebből a szempontból persze megnyugtató, hogy az idei első két hónapban még teljes mértékben tartani tudta a közszféra a fenti nagy táblázatban előírt kifizetési menetrendet, hiszen a 247,5 milliárd forintos február végi céllal szemben rendszerszinten 249,5 milliárd forintnyi kifizetés valósult meg. A nagy kérdés tehát az, hogy az év további részében bírni fogja-e majd az intézményrendszer (illetve maguk a projekt megvalósítói) a felfokozott kifizetési tempót.

Rengeteg a gyerekbetegség az új uniós pályázati rendszerben, de ennél is nagyobb gondot okoz, hogy az intézményrendszer számára komoly kihívásokat jelent az új kiírások bírálatának, valamint a befejezett és megvalósítás alatt álló pályázatok elszámolásainak párhuzamos kezelése. Egy biztos: döcögősen indul az év.
 
Az új pályázati rendszer technikai feltételeit nem érheti kritika, hiszen az új elektronikus rendszer felhasználóbarát lett, amely egyszerűsíti és átláthatóvá teszi a lebonyolítási folyamatot - mondta érdeklődésünkre Kiss János József, a Glósz és Társa Kft. tanácsadója. Ugyanakkor nehézséget okozott, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakból elsőként októberben megjelenő pályázatokat egy előre meghatározott, rövid időszakban kellett benyújtani, így előfordult, hogy a rendszer túlterhelt lett és nem lehetett feltölteni a szükséges dokumentumokat. Kiss azonban reményének adott hangot, hogy ez csak "gyerekbetegség" volt, és a későbbiekben, amikor megjelenik a nagy pályázati dömping, már több időt hagynak a benyújtásra.
 
A gyerekbetegségeket Rapcsák Dániel, a Vanessia Pályázatkészítő és Projektmenedzsment Kft. ügyvezető igazgatója is megemlítette, mondván előfordult, hogy az automatikus regisztrációt nem kapta meg minden korábbi pályázó, hogy a rendszer a túlterheltség miatt kidobta a felhasználót, de folyamatosak voltak az értelmezhetetlen hibaüzenetek is, amelyekre az online ügyfélszolgálaton sem tudtak megoldást nyújtani. A szakember szerint eleinte az is előfordult, hogy a pályázatot nem lehetett egy egész adatlapként kinyomtatni - ez pedig ellehetetlenítette a gyors ellenőrzést. Ezen kívül az egyes menüpontok közötti átjárhatóság lényegesen lassítja a kitöltés időtartamát, kevésbé átlátható a teljes adatlap, nagyon szétaprózódtak, helyenként túlbonyolítottak az egyes menüpontok, nem mindig logikus azok felépítése - sorolta tapasztalatait Rapcsák.
 
Természetesen vannak pozitívumok is, így az új rendszerben már vannak olyan beépített ellenőrző és összegző mechanizmusok, amelyek segítik a munkát, a korábbihoz képest inkább felhasználóbarát megoldást nyújtanak - mondta a Vanessia ügyvezető igazgatója. Szerinte szintén javítja a kezelhetőséget, hogy egy helyen elérhetőek adott pályázó támogatási kérelmei, illetve könnyebbséget jelent a pályázók számára, hogy a köztartozásmentes kedvezményezettek nem kötelesek biztosítékot nyújtani, mivel ez eddig jelentős problémát és/vagy költséget jelentett a résztvevőknek.
 
Korábban mindig szükséges volt a kitöltő program telepítése ahhoz, hogy dolgozni lehessen egy adott pályázaton, most már elegendő az online elérhetőség, így ez is csökkenti valamelyest az adminisztratív terheket - vélte Rapcsák, aki azonban hozzátette, hogy mindezzel együtt is összességében nőttek az adminisztratív terhek. Ez főképp annak köszönhető, hogy az új szabályozás szerint minden költségtétel alátámasztására 3 független ajánlattevőtől kell árajánlatot kérni, aminek "sokszor az életszerűsége is minimum megkérdőjelezhető", hiszen rendkívül gyakori az olyan típusú eszközök beszerzése, amelyeknél nem létezik három forgalmazó, netán kizárólagos értékesítési képviseletek vannak az egész ország területére, vagy olyan egyedi gépekről van szó, ahol nem lehet összehasonlítani több szállító ajánlatát.
 
Arról nem is beszélve, hogy a gyártmányok között jelentős minőségi, mögöttes szolgáltatásbéli és persze árkülönbözet lehet. Azaz nem feltétlenül a legolcsóbb a legjobb választás: az élet egy másik területéről kiragadott példán keresztül szemléltetve nehéz összehasonlítani pusztán árajánlat alapján egy Suzuki és egy Mazda gépkocsit annak ellenére, hogy például mindkettő japán gyártmány és eljuttatja az utasát A-ból B-be - magyarázta Rapcsák.
 
Túl lassú az elbírálás
Az új rendszer még csak a képzeletünkben él, gyakorlati tapasztalatokat nem tudunk értékelni - reagált a megkeresésünkre Boros Áron, az OTP Hungaro-Projekt ügyvezetője. Mint mondta, a 2014 év végén meghirdetett GINOP pályázatok értékelésének csúszása biztosan nem vetít előre jelentős hatékonyságjavulást, így a Miniszterelnökség megerősítéséből, az IH és KSZ rendszerek átstrukturálásából és az NFÜ megszüntetéséből "egyelőre a kockázatok és a feladatok látszanak, de az előnyök még nem". Ennek is köszönhető, hogy a szakember szerint a beharangozott pályázatbarát rendszer, a korrupció kiszorulása és a bürokrácia visszaszorulása még várat magára.
 
A már meghirdetett pályázatok elbírásának lassúságát nemcsak Boros, hanem minden általunk megkérdezett szakértő kifogásolta. Rapcsák szerint például jelenleg a fél éves átfutás tekinthető a "leggyorsabbnak", de előfordul, hogy háromnegyed vagy akár egy évet is várniuk kell a kedvezményezetteknek az elszámolások benyújtását követően a támogatás folyósítására. Ez pedig azt jelenti, hogy az intézményrendszer számára komoly kihívásokat jelent az új kiírások bírálatának, valamint a befejezett és megvalósítás alatt álló pályázatok elszámolásainak párhuzamos kezelése. Ez azon kívül, hogy bizonytalanságot okoz a pályázók körében, többletköltséget is jelent a számukra (pl. banki finanszírozás kamatai, biztosíték fenntartása), de gondot okoz a betervezett cash-flow csúszásából adódó projektmegvalósítás finanszírozási kockázat is.
 
A csúszás azonban nem csak az elbírálásra jellemző: a Vanessia ügyvezetője szerint az ügyfélszolgálat munkatársai sokszor nem tudnak segíteni olyan szakmai kérdésekben, amelyeket a támogatások felhasználásának szabályrendszere nem, vagy nem egyértelműen szabályoz. Írásbeli kérdéseinkre gyakran hónapokkal később kapunk válaszokat, ami természetesen meghaladja az adott kérdésben érintett pályázat benyújtásának időpontját - említett egy gyakorlati példát Rapcsák.
 
A pályázatok lebonyolításával Kiss János József sem volt elégedett, mint mondta, nagy csalódásként élik meg a cégek, hogy bár a kormányzat gyors elbírálást ígért, az első pályázatoknál öt hónap alatt nem született döntés a nyertesekről. Az első visszajelzések, hiánypótlások megtörténtek, de az érdemi döntésre még várunk - mondta Kiss. A Glósz és Társa Kft. tanácsadója szerint további problémákat okoz, hogy a kormány már számtalanszor bejelentette a pályázati dömping beindulását - csak a legutóbbi időszakban lehetett hallani januárt, februárt, márciust, most pedig már áprilist emlegetik az illetékesek -, ám ez rendre elmaradt.
 
Márpedig Kiss szerint sok vállalkozás immár másfél éve halasztja a beruházásait, bízván, hogy azokat majd részben uniós pénzből tudja megvalósítani. Az állandó csúszás miatt azonban egyre többen kerültek nehéz helyzetbe, van, aki már nem tud tovább várni és piaci finanszírozással próbálja megoldani az adott fejlesztést. (Igaz, jelenleg az MNB-féle nhp-nak is köszönhetően kedvező a hitelezési helyzet, ám Kiss szerint annak is köszönhető a program viszonylagos sikertelensége, hogy sokan kivártak, mivel inkább az uniós pályázatok megjelenésében bíztak.)
 
Sok a bizonytalanság
A mostani helyzetnél az is jobb lenne, ha a kormányzat bejelentené, hogy csak fél év múlva tudják elindítani a dömpinget, ám akkor ténylegesen el tudna indulni a pályáztatás - vélte Kiss, aki szerint a mostani bizonytalan időszak leginkább a csalóknak kedvez, hiszen ismét megjelenhetnek a "csak én tudom, mikor nyílik a pályázat" típusú visszaélések.
 
Nincsenek kielégítő publikus pályázati információk, így a cégek nehezen tudnak tervezni ezzel - erősítette meg Boros is, aki szerint "a sikerpropaganda mellett mindenki szeretné látni mikor, mire és milyen feltételekkel tudna pályázni, de itt nincs tiszta információ".
 
Ezek után kevésbé meglepő, hogy Rapcsák szerint "égetően szükséges" az intézményrendszer jelentős fejlesztése, hiszen igen kevés ideje van a szakemberállományt, humánerőforrás kapacitásokat optimalizálni az új időszak felfutásáig. Fontos látni, hogy jól működő intézményrendszer nélkül nincs hatékony fejlesztéspolitika, minden erre fordított forint többszörösen megtérül a hatékony "pénzosztáson" keresztül - hangsúlyozta a szakember, aki szerint a pályázók életét és az eredményes projektmegvalósítást segítő legfontosabb szempontok, hogy a kiválasztási módszertanban a transzparencia és az objektivitás kapja a legnagyobb hangsúlyt, az intézményrendszer tudja tartani a rá vonatkozó eljárásrendi határidőket, és legyen működő jogorvoslati rendszer az esetleges tévedések kiköszörülésére.
 
https://www.high-endrolex.com/33