Bujdosó Ilona

Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

A társadalmi egyeztetés lezárultát követően, 2020. november 18-án megjelent a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című, GINOP-1.2.9-20 kódszámú pályázat véglegesített felhívása.

A támogatásra rendelkezésre álló meghirdetett keretösszeg 5 milliárd forint, támogatások várható száma 800db.

A támogatási kérelmek benyújtása 2021. január 19. kedd 9:00 órától 2021. február 18. csütörtök 12:00 óráig lehetséges.

Jöjjenek a pályázati felhívás véglegesített feltételei:

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott VP2-4.1.3-20 Kertészeti üzemek korszerűsítése című felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) és (1a) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2020. november 21. napján 00 órától felfüggeszti.

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. novemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 2020 11 06

Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című GINOP-1.2.9-20 kódszámú pályázat 2020

Néhány hete jelent meg a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP-1.2.9-20 kódszámú) felhívás tervezete. 

A pályázat célja a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatása, a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése az ott működő mikro- és kisvállalkozások versenyképességének fejlesztésével, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítésével.

A pályázaton olyan mikro- és kisvállalkozás indulhat, amely a felhíváshoz mellékelt 2db településlista egyik településén kívánja fejlesztését megvalósítani, rendelkezik 1 teljes lezárt üzleti évvel és éves átlagos statisztikai létszáma minimum 1 fő volt.

A két településlistáról azonban valamelyest eltérő feltételekkel lehet pályázni és az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, ez okoz némi félreértést a pályázni szándékozók körében. Készítettünk ezért egy rövid összefoglaló videót, amely a félreértéseket hivatott eloszlatni, összefoglalva, pontosan milyen feltételekkel lehet a GINOP 1.2.9-20 - "Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" pályázaton indulni. Íme:

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott VP2-4.1.1-20 Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) és (1a) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2020. november 3. napján 00 órától felfüggeszti.

GINOP 129 20 v2

Elindult a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP-1.2.9-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2020. október 16-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. január 12. hétfő 12 órától 2021. február 12. péntek 12 óráig van lehetőség. Bírálat a támogatási kérelmek beérkezésének sorrendjében történik.

A pályázat célja a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatása, a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése az ott működő mikro- és kisvállalkozások versenyképességének fejlesztésével, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítésével.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. októberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 2020 10 09v2

Október 1-től nyílik meg az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) pályázat beadási szakasza és várhatóan az első értékelési határnapig, azaz november 2-ig lehet jó eséllyel a pályázat keretében uniós támogatáshoz jutni.

A pályázat több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség van az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére.

Nagyon népszerű eleme az idei pályázatnak a napelemes rendszerek telepítése, az épületek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása is, melyre akár önálló beruházásként is lehet kérelmet benyújtani. 

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően 5 millió Ft és 2 milliárd Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

éves beszámoló közzétételének határideje 2020 09 30

2020. április 21-én jelent meg a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) kormányrendelet, ennek keretében május 31 helyett szeptember 30-ig elhalasztották a számviteli beszámolók és a hozzá kapcsolódó éves bevallások beadásának határidejét. Nos, ez a módosított határidő közeleg, alig néhány hét maradt a vállalkozások 2019. évi pénzügyi zárására és éves beszámolójuk közzétételére.

A rendelet azon számviteli beszámolók (pl: éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló, összevont (konszolidált) éves beszámoló, egyszerűsített beszámoló) elkészítési, nyilvánosságra hozatali, letétbehelyezési és közzétételi, továbbá benyújtási határidejét tolta ki 2020. szeptember 30-ig, amelyek határideje a Kormányrendelet hatálybalépése, vagyis 2020. április 22-e és 2020. szeptember 30-a közé esik. A számviteli beszámolókra épülő további számviteli kötelezettségek határidejét is ettől a naptól kell számítani.

A zárási teendők sokaságában fontos azonban azt is mérlegelni, hogy az új lezárandó év beszámolója, pénzügyi adatai miként hatnak majd a pályázatokra. Nagyon sok buktató, ugyanakkor fontos lehetőségek is rejtőzhetnek egy beszámolóban, akár évekre megpecsételheti egy vállalkozás pályázóképességét míg a tudatos pályázót fontos pluszpontokkal ajándékozhatja meg.

Nézzük át a pályázatokkal kapcsolatban esetlegesen mérlegelendő kérdéseket:

szabad vállalkozási zóna

Korábbi cikkeinkben írtunk már róla, hogy idén ősszel újabb pályázatok megjelenésére lehet számítani és ezek között szerepel olyan, amely kifejezetten a szabad vállalkozási zónában működő vállalkozásokat kívánja támogatni. Bár ez a fajta besorolás nem újkeletű dolog, tekintsük át újra, mit is jelet a szabad vállalkozási zóna és ki indulhat a szabad vállalkozási zónák számára kiírt pályázatokon.

A szabad vállalkozási zóna besorolást a Kormány területfejlesztési célok érdekében hozta létre 1996-ban, ekkor Magyarország 47 leghátrányosabb térséget szabad vállalkozási zónának jelölte és speciális gazdaságpolitikai eszközök bevezetésével kívánta előmozdítani a vállalkozások letelepedését, a helyi ipar fellendülését.

A zónába települő vállalkozások adókedvezményeket, fejlesztési adókedvezményt, szociális hozzájárulási adó kedvezményt és szakképzési hozzájárulás kedvezményt vehetnek igénybe beruházásaik és bővülő munkavállalói létszámuk után.

A szabad vállalkozási zóna további előnye, hogy az ide sorolt települések és vállalkozások a fentieken túl további fejlesztési és foglalkoztatási célú támogatásokat is igényelhetnek, melyek alapvetően pályázati úton érhetők el.

VP2-4.1.1-20 Állattartó telepek fejlesztésének támogatása

Megjelent az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2020. október 1. napjától 2021. február 1. napjáig van lehetőség.

A pályázat több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség lesz az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése révén. Emellett az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül, akár önálló beruházásként is. A Felhívás további fontos célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően 5 millió Ft és 2 milliárd Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 szeptember

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. szeptemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 2020 08 30 v3

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. augusztusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 20200814v

új informatikai, ERP palyazat jon 2020 szeptemberében  vállalatirányítási rendszerek, szoftverek és hardver eszközök vásárlására

Régóta várjuk már, de a hírek szerint 2020 szeptemberétől végre elindulhat a GINOP-3.2.2-es pályázat utódja, a GINOP-3.2.7-20 kódszámú, „Komplex vállalati digitális megoldások, szolgáltatások bevezetésének célzott támogatása" címet viselő informatikai pályázat.

A GINOP 3.2.7. pályázat keretében, ahogy az elődjében, vállalatirányítási (ERP) rendszerek, szoftverek és a hozzá tartozó hardver eszközök (számítógép, notebook, nyomtató, tablet, rádiótelefon) vásárlására nyílik lehetőség ugyanakkor mindezt a korábbi pályázattól eltérően kötelező hitelfelvétel nélkül tehetik meg a hazai KKV cégek.

Hamarosan indul az állattartó telepek korszerűsítése pályázat, elindult az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése

A napokban elindult az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2020. október 1. napjától 2021. február 1. napjáig lesz lehetőség.

A pályázat több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség lesz az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése révén. Emellett az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően 5 millió Ft és 2 milliárd Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

https://www.high-endrolex.com/33