Bujdosó Ilona

Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

2020-1.1.1-KKV START INNOVÁCIÓ

Elindult a „KKV START INNOVÁCIÓ" című (2020-1.1.1-KKV START kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2020. március 1-ig várták, a pályázatok benyújtása előre láthatólag 2020 májusában várható.

Innovációs pályázatok esetében lényeges félreértés, hogy sokan a vállalati innovációs tevékenységek kapcsán csak tudományos találmányokra gondolnak. Pedig az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Pályázat célja

A Felhívás célja olyan mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzése, amelyek egyéb forrás (NKFI, GINOP, VEKOP) terhére nem részesültek támogatásban. 

A vállalkozások az alábbi célokból választható innovációs projektjeikre kaphatnak támogatást:

  • humán erőforrás bevonásával a vállalkozásban innovációs folyamat(ok) elindulása megtörténik vagy
  • humán erőforrás bevonásával adaptív innovációs tevékenység történik, vagy
  • humán erőforrás bevonásával, legalább a vállalkozás szintjén újdonságnak tekinthető és üzletileg hasznosítható prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztésére irányul.

GINOP-4.1.4-19 Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

Január végén meghosszabbították, valamint jelentősen módosították is a céges napelemes rendszerek telepítését támogató EU pályázatot. A fejlesztéssel érintett épülethez kötődő parkolók árnyékoló építményeinek és az autóbeállók tetőszerkezetén is elhelyezésre kerülhet a napelemes rendszer.

Most pedig lássunk 5 olyan - a pályázati ügyfélszolgálathoz feltett - kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben.

KÉRDÉS: A napelemes rendszer bővítését kizárja a pályázat. Annak számít-e az, ha egy cégnek az adott telephelyen korábban volt napelemes rendszere, de azt néhány hónappal ezelőtt már megszüntette, s most teljesen új napelemes rendszert kíván a cég telepíteni?

VÁLASZ: Tájékoztatjuk, hogy nem számít bővítésnek, ha egy cégnek az adott telephelyen korábban volt napelemes rendszere, de azt néhány hónappal ezelőtt már megszüntette, s most teljesen új napelemes rendszert kíván a cég telepíteni. Beadható kérelem.

GINOP-5.3.12-19 kódszámú Foglalkoztatásbővítés ösztönzése

Alig néhány napja, január 27-én indult a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat beadási szakasza. Az elmúlt alig 1 hét alatt a pályázatra 229 db kérelem érkezett be összesen 9,3 milliárd forint támogatási igénnyel. A teljes rendelkezésre álló keret mindössze 12 milliárd forint.

Fogalalkoztatás bőtése stat 20200131v3

Érdemes sietni a beadással, bár a támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től 2020. június 1-ig  lehetséges, a felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, azaz a benyújtás sorrendjében kerülnek értékelésre a rendelkezésre álló keret erejéig.

Nézzük, mit kell tudni a pályázatról.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menetrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. februári aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20200131

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

Néhány órája érkezett a hír, hogy meghosszabbították a GINOP-4.1.4-19 „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című felhívás beadási határidejét.

A felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 11. 9.00 órától 2020. április 30. 10.00 óráig lehetséges. Ezen időszak alatt:

  • az első szakaszban a támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 11. 9 óra 00 perctől 2020. január 15. 10 óra 00 percig lehetséges,
  • a második szakaszban a támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 20. 10 óra 00 perctől 2020. április 30. 10 óra 00 percig lehetséges.

Bővebb információ a pályázatról itt olvasható: GINOP-4.1.4-19 „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása"

Amennyiben szeretnének élni a lehetőséggel, kérjük, keressenek bennünket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén.

GINOP 5 3 12 19

Megjelent a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat felhívása, mely keretein belül mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást a foglalkoztatotti létszám növelésére.

A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től 2020. június 1-ig  lehetséges. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, azaz a benyújtás sorrendjében kerülnek értékelésre a rendelkezésre álló keret erejéig.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Lássuk a részleteket röviden:

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme az év első aktualizált menetrendje:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20200106

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

 

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20191101

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

GINOP 5 3 12 19

Megjelent társadalmi egyeztetésre a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat felhívása, mely keretein belül mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást a foglalkoztatotti létszám növelésére.

A támogatási kérelmek benyújtása előreláthatólag 2020. január 17-től 2020. április 15-ig lesz lehetséges.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Lássuk a részleteket röviden:

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. novemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20191101

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

GINOP 1 2 10 19

Megjelent a korábban már beharangozott, merőben újszerű pályázati konstrukció első pályázati felhívása, mely a vidéken működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztését kívánja elősegíteni. A pályázat újszerűsége abból fakad, hogy a finanszírozás típusa feltételesen visszatérítendő támogatás, azaz alapvetően olyan visszatérítendő támogatás, amely a projekt megvalósítása és a fenntartási időszak folyamán mért eredmények függvényében vissza nem térítendő támogatássá alakulhat.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című (GINOP-1.2.10-19 kódszámú) felhívás keretösszege 2 milliárd Ft, ebből nagyságrendileg 50-400 vállalkozás részesülhet egyenként 5–40 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatásban. 

A felhívás keretében a vállalkozások pályázhatnak új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, amennyiben az egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.

A támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 21. és 2020. február 13. között lehetséges.

A tervezetthez képest tehát valamelyest csúszott a beadás, illetve némileg változott az eredményességet meghatározó szempontok köre, kikerült a generációváltás, mint szempont, ugyanakkor bekerült két új, az export árbevétel arányát, valamint a K+F aktivitást vizsgáló indikátor.

Lássuk a részleteket röviden:

Mikro kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

Bár a pályázatok kapcsán sokan csupán visszatérítendő támogatásban gondolkodnak, ahogy az elmúlt időszak pályázati felhívásait áttekinti, láthatja Ön is, hogy eszközbeszerzésre csak korlátozottan vannak és sajnos lesznek források. Sajnos ezt mi is csak megerősíteni tudjuk.

Ahelyett, hogy vár és ezzel a jövedelemtermelés tekintetében értékes hónapokat veszít, érdemes ezért átgondolni más támogatási konstrukciókat is, többek között a visszatérítendő, azaz kamattámogatott konstrukciókat, ahol szintén igen kedvező feltételekkel juthatnak visszatérítendő támogatáshoz azok a vállalkozások, amelyek nem találnak megfelelő vissza nem térítendő támogatási forrást eszközbeszerzéseikhez. 

GINOP 8.3.5-18 kódszámú "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram"  az uniós kamattámogatás révén 0%-os kamattal és iparági korlátozás nélkül a teljes KKV szektor számára elérhető.

A Hitelprogram keretében minimum 1, maximum 50 millió forintnyi, a beszerzett eszközök amortizációjának futamidejéhez igazodó, ténylegesen 0%-os kölcsön igényelhető az MFB Pontok valamelyikén. Sem kezelési költség, sem rendelkezésre tartási jutalék, sem előtörlesztési díj, sem szerződésmódosítási díj nem kerülhet felszámításra. 

Az egyetlen lényeges megkötés azon túl, hogy Budapesten és Pest megyében sajnos nem igényelhető ez a hitel, hogy a projekt megvalósítását a szerződéskötést követő 6 hónapon belül be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben maximum 3 hónappal hosszabbítható meg.

A Hitelprogram előnyei:

  • eszközbeszerzésre vehető fel,
  • hívószava a technológiai korszerűsítés,
  • felvehető összeg minimum 1 millió – maximum 150 millió Forint.,
  • kezdő vállalkozások is felvehetik (megkülönböztető előny más hitelekhez képest) maximum 25 millió Forintig,
  • saját forrás legalább 10%,
  • teljes KKV szektor által igénybe vehető,
  • szállítói finanszírozás itt is elérhető,
  • rendelkezésre tartási idő 9 hónap,
  • türelmi idő 3 hónap,
  • ennél a hitelnél nem a bővítés, hanem a korszerűsítés a fő cél.

Kinek lehet jó a hitelprogram?

  • azon vállalkozásoknak, amelyek olyan szektorban tevékenykednek (pl. kereskedelem, szolgáltatás), vagy olyan tevékenységet kívánnak megvalósítani, amelyek vissza nem térítendő támogatásokból nem finanszírozhatók
  • korábban benyújtott pályázatuk – elegendő pontszám hiányában – elutasításra került
  • pályázatuk tartaléklistán szerepel

A Hitelprogram keretében egészen 2020. november 1-ig lehet hitelkérelmet benyújtani, de keretkimerülés esetén a program felfüggesztésre kerül. 

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. szeptemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20190906

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

GINOP 1 2 10 19

Elindult a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című (GINOP-1.2.10-19 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2019. szeptember 2-ig várják, a pályázatok benyújtása előre láthatólag 2019. október 15. és 2019. november 25. között lehetséges.

A felhívás keretében vidéki vállalkozások pályázhatnak új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, amennyiben az egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd forint; amelyből hozzávetőleg 50–400 vállalkozás kaphat egyenként 5–40 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatást.

Lássuk a részleteket röviden:

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. augusztusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20190809

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

https://www.high-endrolex.com/33