Rapcsák Dániel

Rapcsák Dániel

A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának Külgazdasági szakán Európai Üzleti Tanulmányok szakirányon szereztem első közgazdász diplomámat, amelyet kiegészítettem a Budapesti Corvinus Egyetemen, valamint Európai Uniós pályázati szakmenedzser képesítést is szereztem. Angol és francia nyelvtudásomat anyanyelvi területeken végzett hosszabb-rövidebb tanulmányaim során is fejlesztettem.

Az uniós támogatási rendszer magyarországi intézményrendszerében kezdtem munkámat, az előcsatlakozási időszakban Irányító Hatóságnál szerezve tapasztalatot, amelyet ezután négy éven keresztül Közreműködő Szervezetnél gyarapítottam a pályázatok értékelésében és megvalósulásának nyomon követésében való részvétellel.

2008-ban csatlakoztam a Vanessiához, és ez idáig nagyjából 400 pályázat elkészítésében működtem közre. 2013 októbere óta töltöm be a Vanessia Kft. egyik ügyvezetői pozícióját, amelyben elsősorban a tanácsadók szakmai fejlődéséért vagyok felelős.

Szakterületeim: üzleti informatika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés, kutatás-fejlesztés.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/115       (+36 20) 400-4413       daniel[kukac]vanessia.hu

 

Egy mai közlemény szerint módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint:

  • A következő értékelési határnapot 2018. február 15-ről előrehozták 2017. november 20-ra.
  • A pályázatot 2018. február 28-án végleg lezárják, az lesz az utolsó értékelési határnap.
  • Könnyítettek a pályázók körének feltételrendszerén, azok is pályázhatnak, ahol az éves átlagos statisztikai állományi létszám a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt (korábbi 3 helyett).
  • Megemelték a visszatérítendő támogatás előlegének mértékét is 75%-ra, így az a vissza nem térítendő támogatással megegyező arányú.

A változások jegyzékét itt tudja megtekinteni: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében – változások jegyzéke

A pályázatról bővebben itt olvashat: Pályázat vállalatok K+F+I tevékenységének támogatására kombinált hiteltermék keretében


2017 augusztus 29-én módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás.

A legfontosabb módosítás, hogy a felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás és kölcsön vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 75%-a és a kölcsön 50%-a lehet.

Ezen felül további könnyítés, hogy a kölcsön előtörlesztése a Projekt Megvalósulásának (Projektmegvalósítás Befejezésének) Időpontját követően megengedett. Az elvárt fedezettség mértéke pedig a befogadási értékekből számítva a tőkekitettség 50%-a.

Arra is fontos odafigyelni, hogy igénybe vett szolgáltatás (a szolgáltatás tárgyától függetlenül) esetén kötelező csatolni a szolgáltatást nyújtó szervezet nyilatkozatát az utolsó teljes, lezárt üzleti éves statisztikai állományi létszámára vonatkozóan (amennyiben releváns). – mindez azt is jelenti, hogy a már beadott pályázatoknál majd hiánypótlásban az ajánlatokat szükséges lesz kiegészíteni.

Hamarosan ismét igényelhető lesz kamatmentes hitel új, vagy használt tárgyi eszköz beszerzésre, immateriális javak beszerzésére, ingatlan építésre (átalakításra, bővítésre, felújításra), vagy akár ingatlanvásárlásra is a "Mikro-, kis-és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" keretében.

Kitűnő lehetőség ez a vissza nem térítendő pályázatokból kiszoruló vállalkozásoknak, hiszen a GINOP 8.3.1-16 és a VEKOP 1.2.3-16 pályázatok kedvező feltételekkel, visszatérítendő támogatást nyújtanak, gyakorlatilag kamat- és költségmentesen beruházásaik széles körére.

A HITELPROGRAM CÉLJA

A Hitelprogram a KKV-k versenyképességének növelése tematikus célkitűzés, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtése és bővítésének támogatása megnevezésű beruházási prioritás keretében megvalósuló Hitelprogram, melynek egyedi célkitűzése a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó KKV-k versenyképességének fejlesztése a KKV-k külső finanszírozáshoz történő hozzáférésének javítása révén. A Hitelprogram célja a Mikro-, Kis- és Középvállalkozások olyan Beruházásainak támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz.

HITEL ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Hitel összege: Min. 1 M Ft – Max. 600 M Ft

Kamat: 0 %/év

A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke: a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a – kivéve használt gépjármű beszerzés, ahol minimum 20 %.

Projekt megvalósításának határideje: Kölcsönszerződés megkötését követő 24 hónapon belül be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.

Múlt héten, az informatikai pályázatnál már írtunk arról, ami az elhúzódó döntési mechanizmus miatt nagyon sok idei pályázót érint, és aminek szem elől tévesztése bizony komoly következményekkel jár. Sok pályázó választja ugyanis azt a lehetőséget, hogy a pályázat benyújtását követően a beruházást önerőből és saját felelősségre megkezdi, bízva abban, hogy záros határidőn belül megérkezik a támogatói döntés is. De mi történik ha a döntés késik? Hagyjuk félbe a futó projektet, vagy inkább fejezzük be saját erőből és majd érkezik a támogatás, amikor érkezik?

Utoljára egy hónapja adtunk hírt a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" pályázatra vonatkozóan, így adunk ismét egy nagyon gyors helyzetjelentést. A pályázatra 2017 március 1 óta lehet kérelmet benyújtani, a következő értékelési határnap augusztus 28. lesz. 

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 120 milliárd Ft,

  • amelyből a vissza nem térítendő támogatás: 80 milliárd Ft,
  • a visszatérítendő támogatás: 40 milliárd Ft.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma tehát fenti számok alapján 160-1600 db.

A jelenlegi statisztikák alapján eddig 150 db pályázat érkezett be, összesen 37.915.181.232 Ft támogatási igénnyel:

Ha a fentiek alapján megcélozta a következő értékelési határnapot, fontos, hogy már most lásson neki a feladatnak, ez a típusú pályázat ugyanis hosszabb felkészülést igényel.

Rövid összefoglalónkat a pályázatról itt tudja letölteni: GINOP-2.1.2-8.1.4-16 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

Bármilyen hasonló pályázati kérdéssel kapcsolatban keressen bennünket bizalommal.

 

Ma újabb 752 céget hirdettek nyertesnek, így végre sok-sok hónap várakozás után elindulhatnak a beruházások. A most elnyert támogatásból több mint 121 milliárd forint összköltségű fejlesztések kezdődhetnek el.

Sajnos a mostani pályázati ciklus egyik általános jellemzője, hogy a pályázatokról több hónapos csúszással döntenek, így az is nagyon gyakran előfordul, hogy mire megítélik a támogatást, a vállalkozás már egészen máshol tart, megváltoznak a piaci igények, változik a technológiai háttér, vagy egyéb, például gazdasági, pénzügyi okból a korábban beadott beruházási terv már nem ideális stratégiai szempontból. Mi a teendő ilyenkor?

Nos, nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy a cégvezetők nem, vagy csak félve kommunikálják az ilyen jellegű problémákat, inkább kisajtolják vállalkozásukból a lehetetlent, holott a legtöbb esetben könnyebb a megoldás, mint azt gondolná.

Csaknem 5 hónapja zajlik az élelmiszeripari középvállalkozások fejlesztéseit célzó pályázat beadási szakasza, így érdemes áttekintenünk, hogyan is áll jelenleg a pályázat, annál is inkább, mert július 16. egy újabb értékelési határnapja lesz a pályázatnak.

Nos, a pályázat megnyitása óta 59 db pályázatot érkeztettek a Miniszterelnökségnél összesen kicsit több mint 45 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd Ft, amelyből a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 50 milliárd Ft, a kölcsön keretösszege szintén 50 milliárd Ft.

Néhány szó magáról a pályázatról:

A pályázat célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő pénzügyi támogatás együttes biztosítása révén segítse az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődését. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50.000.000 forint, maximum 750.000.000 forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 50.000.001 Ft, maximum 2.000.000.000 Ft.

A pályázatra kérelmet nyújthatnak be azok a középvállalkozások:

  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel és
  • amelyek esetében a projekt összköltsége nem haladja meg a legutolsó üzleti év értékesítés nettó árbevétel kétszeresét.

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a közép-magyarországi régióban június 1-ről július 3-ra módosult a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok beadásának kezdete, de ha minden igaz, alig egy hónapon belül, sok csúszás és módosítás után végre elindul az egyik legnépszerűbb pályázati konstrukció.

A pályázat népszerűsége valóban vitathatatlan, mely köszönhető annak, hogy

  • 100%-os támogatási intenzitást biztosít (de minimis támogatás igénylése esetén);
  • országosan igénybe vehető, Budapest, Pest megye és vidék esetében is hasonló feltételekkel;
  • nem csak mikro-, kis-, és középvállalkozások pályázhatnak, nagyvállalatok számára külön keret áll rendelkezésre;
  • a vállalkozás munkavállalói számára széleskörű – szinte teljeskörű - képzési lehetőséget biztosít, választható akár nyelvi, számítástechnikai, OKJ képzések, de szakmai és egyéb képzések is;
  • munkavállalónként akár 580.000Ft képzési költség is elszámolható.

A pályázatok beadási szakaszának ütemezése némileg eltér, várhatóan azonban július első felében az összes elindul. Lényeges viszont, hogy többségük egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra, azaz a támogatási kérelmekről folyamatosan döntenek a keret kimerüléséig. Éppen ezért nagyon fontos, hogy azok, akik szeretnének ilyen jellegű támogatásban részesülni, már most keressenek meg bennünket, így a rendelkezésre álló egy hónap alatt el tudjuk készíteni pályázatukat, amely így elsők között kerülhet benyújtásra.

Nehéz megjósolni, hogy a pályázat meddig lesz nyitva, a korábbi pályázati ciklusban – bár akkor jelentősen lazábbak voltak a feltételek – mindössze néhány óra elegendő volt a keret kimerítésére. Menjen biztosra, legyen bent a pályázata az elsők között, mi ebben szakmai partnere tudunk lenni!

RÖVID PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓK:

Vidéki pályázók esetén:

Budapesten és Pest megyében:

Március 8-án indult a vállalatirányítási rendszerek bevezetését, fejlesztését támogató felhívás beadási szakasza. A "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" című GINOP-3.2.2-8.2.4-16-os kódszámú pályázat beadási szakasza és a pályázatot hatalmas érdeklődés övezi.

A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek folyamatosan, azok beérkezésének sorrendjében bírálják, ugyanakkor a rendelkezésre álló keretösszeg viszonylag magas, 42,9 milliárd Ft, így közel 4800 vállalkozás fejlesztésének támogatására elegendő lesz ez az összeg.

A beadási szakasz megnyitása óta eltelt 2,5 hónapban 402 db pályázat érkezett be összesen 9 056 714 247 Ft támogatási igénnyel, ami azt jelenti, hogy jelenleg 20% körül jár a kerethez viszonyított támogatási igények aránya.

Van tehát még idő a szakszerű felkészülésre és szükséges is rászánni az időt, hiszen ez a típusú pályázat, ahogy a korábbi évek hasonló pályázatai is, összetett feltételrendszerrel rendelkezik, a pályázóképességhez számos feltétel együttes megléte szükséges.

Szakértőink készséggel állnak rendelkezésére, ha szeretné pontosan feltérképezni lehetőségeit, sőt szakmai partnereink által a kivitelezés, megvalósítás terén is segítségére tudunk lenni, keressen bennünket bizalommal.

2017. március 8-án indul a vállalatirányítási rendszerek bevezetését, fejlesztését támogató felhívás beadási szakasza. A "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" című GINOP-3.2.2-8.2.4-16-os kódszámú pályázat várhatóan rendkívül népszerű lesz, bár a pályázóképességhez számos feltétel együttes megléte szükséges.

A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek folyamatosan, azok beérkezésének sorrendjében kerülnek elbírálásra, ugyanakkor a rendelkezésre álló keretösszeg viszonylag magas, 42,9 milliárd Ft, így közel 4800 vállalkozás fejlesztésének támogatására elegendő lesz ez az összeg. Idő tehát még van a szakszerű pályázati anyag összeállítására, így ha felkeltettük érdeklődését, tekintse át a pályázat legfontosabb feltételeit és bármilyen kérdés esetén természetesen állunk rendelkezésére.

PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat a komplex üzleti infokommunikációs technológiák azaz IKT rendszerek, alkalmazások on-premise (vagy in house) típusú bevezetését (helyben telepített saját szoftver bevezetése célterület), illetve a felhőalapú és egyéb online üzleti megoldások, szolgáltatások igénybevételét (felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület) támogatja. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1 millió Ft, maximum 24 millió Ft lehet, ha mind a két célterületet egyaránt érintő támogatási kérelemről van szó.

  • A helyben telepített saját szoftver célterületet érintő (rész)támogatási kérelem esetén a maximális támogatás a Maximális támogatási összeg kalkulátor által meghatározott összeg lehet, de maximum 16 millió Ft.
  • A felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterületet érintő (rész)támogatási kérelem esetén a maximális támogatás a Maximális támogatási összeg kalkulátor által meghatározott összeg lehet, de maximum 8 millió Ft.

A héten megjelent két kapacitásbővítő pályázat viszonylag kevés pénzügyi vonatkozású korlátozást tartalmaz, mégis elengedhetetlen a pályázat sikere érdekében a vállalkozás és a projekt pénzügyi adatainak összevetése a pályázat értékelési szempontrendszerével, és ha szükséges módosítani a pályázat szakmai tartalmát úgy, hogy az a legjobb esélyekkel induljon a pályázaton. Az alapvető kizáró tényezőkön túl ugyanis mindkét pályázatban vannak tartalmi értékelési szempontok is, ezek egyenként ugyan nem kizáró tényezők, de együttesen akár a pályázat elutasításához is vezethetnek. Ráadásul, így az év végéhez közeledve már körvonalazódik a pénzügyi beszámoló is, amelyet még van mód optimalizálni. De nézzük először azokat a tényezőket, amelyek a pályázat azonnali elutasítását eredményezik.

Mindkét pályázat esetén kizáró ok:

  • a negatív saját tőke;
  • a saját tőke törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent (pl kft esetében 3 millió ft);
  • ha az árbevétel összege alacsonyabb, mint a projekt összköltsége.

Ha ezeknek az alapvető feltételeknek megfelel a vállalkozás, illetve a projekt, következhet a tartalmi értékelés, azaz a pontozás egyes tételeinek vizsgálata.

Idén május végén indult a köznyelvben 0%-os hitelként emlegetett Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitelprogram, amelyre még most sem késő kérelmet benyújtani. A Vanessia Kft. rengeteg beadott hitelkérelmen van túl, és fontos tapasztalatokkal rendelkezik a hitelprogram vonatkozásában, amely sok vállalkozás esetében kritikus jelentőségű lehet, és akár gátat is szabhat a sikeres ügyintézésnek.

Tekintsük át még egyszer, melyek a Hitelprogram alapvető feltételei, ki, milyen beruházásokra, milyen költségek mellett és mekkora összegű visszatérítendő támogatást igényelhet:

Kinek lehet jó a hitelprogram?

A Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitelprogramot elsősorban azon vállalkozásnak ajánljuk, amely

  • olyan szektorban tevékenykedik (pl. kereskedelem, szolgáltatás), vagy olyan tevékenységet kíván megvalósítani (pl. tehergépjármű beszerzés, használt gépjármű beszerzés), amelyek vissza nem térítendő támogatásokból nem finanszírozhatók
  • használt gépet kíván vásárolni
  • nagy arányban tervez ingatlan felújítást
  • haszongépjárművet venne
  • korábban benyújtott pályázata – elegendő pontszám hiányában – elutasításra került
  • pályázata tartaléklistán szerepel

Az újranyitás előtt álló két EU-s kapacitásbővítő pályázat mellett már szintén társadalmi egyeztetés alatt áll a kombinált hiteltermékkel támogatott pályázati konstrukció is, így hamarosan 3 pályázat is elérhető lesz azon KKV-k részére, akik most döntenek úgy, hogy termelési kapacitásbővítő beruházásukhoz uniós forrást igényelnek, vagy akik valamilyen okból esetleg lemaradtak a tavalyi kiírásokról.

Számukra készítettünk egy olyan összehasonlítást, amely segít eldönteni, fejlesztési elképzeléseikhez és anyagi lehetőségeikhez melyik konstrukció az ideális vagy választható megoldás.

A tavalyi kiírásokhoz képest elmondható, hogy a kötelező vállalások valamelyest lazultak, ám a tartalmi értékelés szempontjai jelentősen szigorodtak. Egyik leglényegesebb szigorítás, hogy a kisebb, 5-25 millió forintnyi támogatást kínáló pályázatnál - a korábbi kiírástól eltérően - induló vállalkozások (1 lezárt üzleti évvel nem rendelkező cégek) már nem indulhatnak. Pozitív fejlemény viszont, hogy megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását már ezekben ebben a konstrukciókban is támogatják.

Lássuk a részletes összehasonlítást:
A nagyobb megjelenítéshez, kattintson a képre!

A kereskedelmi és szolgáltató cégek a korábbi pályázati ciklusban sem voltak elkényeztetve, ami az uniós támogatások iparági elosztását illeti, de az új 2014-2020-as pályázati ciklusra ez a forrásallokáció még szélsőségesebbé vált, és valljuk be, mára jelentősen beszűkültek ezen cégek pályázati lehetőségei.

A nehézséget alapvetően két tényező okozza:

  • A 2014-2020-as pályázati ciklus deklaráltan preferálja, illetve előtérbe helyezi a termelő és feldolgozóipari cégek uniós forráshoz jutását, ezért a pályázatok többségében kifejezetten korlátozzák a pályázói kört termelő- és feldolgozóipari cégekre. Ezeken a pályázatokon kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet végző vállalkozások nem, vagy csak rendkívül szigorú feltételek megléte mellett pályázhatnak.
  • Más pályázatok esetében, ahol ilyen korlátozás ugyan nincs, a támogatható tevékenységek köre és azok belső arányára vonatkozó előírás teszi lehetetlenné egy kereskedelmi és szolgáltató cégnek a pályázaton való indulást. Ezen cégeknek többségében nincs szükségük nagyértékű gépekre, berendezésekre, és az ingatlanberuházásaik is elsősorban kiskereskedelmi egységekre, vagy irodaházakra korlátozódnának, azonban ezek a beruházások a pályázatok többségében nem támogatható tevékenységek. Az ingatlan vásárlás lényegében teljes egészében kikerült a Széchenyi 2020 programból, legyen szó akár vissza nem térítendő, akár visszatérítendő támogatásról (bizonyos konstrukcióknál az összberuházás max 2 %-ban támogatott).

A helyzet tehát nem túl bíztató, de érdemes körültekintőnek lenni, hiszen azért vannak jelenleg is olyan pályázati kiírások, amelyeken ezek a cégek is - ha nem is elsődleges fejlesztési elképzeléseikkel - de indulhatnak. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba.

Visszatérítendő támogatást igényelhetnek mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) 3,7 milliárd forint keretösszegben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében. A megjelent hitelprogram célja a kkv-k olyan kapacitásbővítő beruházásainak támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, ugyanakkor a pénzpiacokon nem, vagy nem kellő mértékben jutnak finanszírozási forráshoz. De lássuk a pontos részleteket:

Kinek lehet jó a hitelprogram?

  • azon vállalkozásoknak, amelyek olyan szektorban tevékenykednek (pl. kereskedelem, szolgáltatás), vagy olyan tevékenységet kívánnak megvalósítani (pl. tehergépjármű beszerzés, használt gépjármű beszerzés), amelyek vissza nem térítendő támogatásokból nem finanszírozhatók
  • korábban benyújtott pályázatuk – elegendő pontszám hiányában – elutasításra került
  • pályázatuk tartaléklistán szerepel
  • telephelyüket szeretnék fejleszteni

Keretösszeg: 3,67 milliárd Ft

Kölcsön típusa: Éven túli lejáratú beruházási kölcsön.

Kölcsön összege: minimum 1 millió Ft – Maximum 50 millió Ft.

Kamat: 0 %

Hitel devizaneme: HUF

Futamidő: max. 15 év (türelmi- és/vagy rendelkezésre tartási idővel együtt)

  • új eszköz beszerzés: TAO tv. szerinti amortizációjának vége, de max. 7 év
  • használt eszköz beszerzés: TAO tv.szerinti amortizációjának végéig, de max. 5 év
https://www.high-endrolex.com/33