Csepreghy: 217 milliárdnyi EU-pénzt kap a magyar turizmus

A turizmus a magyar gazdaságpolitika mindkét célját, a gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás-bővítést tekintve egyaránt stratégiai jelentőséggel bír, így a szektor a fejlesztéspolitikának is kiemelt területe. Ennek megfelelően a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében összesen 111 milliárd forint, a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban pedig 106 milliárd forintot fordítunk a turisztikai fejlesztésekre a következő öt évben - hangsúlyozta egy mai szakmai konferencián tartott előadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára többek között kiemelte a turizmus hazai GDP-ben és foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepét, az innováció és például a gyógyvízkutatás alapján létrejövő új szolgáltatások terjesztésének fontosságát, valamint hangsúlyozta azt is, hogy a megosztáson alapuló, vagy közösségi gazdaság (sharing economy) nem fenyegeti a professzionális turisztikai szolgáltatókat.

Csepreghy a Miniszterelnökség által kiadott összefoglaló szerint többek között az alábbiakat hangsúlyozta előadásában:
A turizmus Európa majdnem minden országában erősödött az utóbbi években, amivel párhuzamosan egyre élesebbé vált a verseny a célországok között.
Magyarországon a turizmus adja a GDP 8,8 százalékát, miközben a foglalkoztatásból összesen 11,3 százalékkal veszi ki a részét, így kiemelten fontos, hogy az uniós források felhasználásával biztosítsuk a szektor nemzetközi versenyképességét".
A KSH adatai szerint 2010 óta majdnem 30 százalékkal, 13,36 millióról 17,25 millióra nőtt a turisztikai céllal hazánkba érkező külföldi vendégek száma, és 2014-ben a belföldi utazások számának alakulásában is kedvező fordulat állt be, miután 3 százalékkal, 14,38 millióról 14,85 millióra emelkedett a többnapos belföldi turisták száma.
A célországok közötti versenyben a vendégek elvárásai is növekedtek, így hazánk csak úgy őrizheti meg attraktivitását, ha nemzetközi összehasonlításban is egyedi, kreatív és minőségi szolgáltatást képes nyújtani.

A szolgáltatásfejlesztés kulcsa az innováció, amelyet Csepreghy előadásában három oldalról vizsgált meg.
1.) Jelentős potenciál rejlik a gyógy- és termálvízkészletünk egészségturisztikai hasznosításában.
2.) Tovább szélesíthető az egészségmegőrzést, a gyógyítást és a rehabilitációt célzó turisztikai szolgáltatások kínálata, illetve biztosítható a jelenleg elérhető szolgáltatások orvosszakmai megalapozottsága. Innovációra van szükség az egyedi, kreatív, sajátos vonzerővel bíró termékek fejlesztéséhez is - ezek a termékek a vendégeknek egyedi élményeket kínálnak, amelyek szintén erősíthetik hazánk vendégvonzó képességét.
3.) A turisztikai szektor szereplőinek nagy hangsúlyt kell fektetniük a minél szélesebb körű online információszerzés feltételeinek a megteremtésére is, mindenekelőtt a specifikus, többnyelvű weboldalak és mobilapplikációk fejlesztésére.
A megosztáson alapuló vagy közösségi gazdaság (sharing economy) kapcsán Csepreghy úgy fogalmazott, hogy ezek a szállodákat, utazási irodákat vagy utazásszervezőket hosszú távon nem veszélyeztetik például a magánszobák vagy -lakások igénybevételét lehetővé tevő sharing economy platformok, ezek ugyanis a szolgáltatás minőségét tekintve nem versenyezhetnek a professzionális turisztikai szolgáltatókkal.
A közösségi gazdaságnak kulcsfontosságú szerepe lehet a külföldi vendégek Magyarországra vonzásában, akik aztán az itteni költésükkel jelentős mértékben hozzájárulhatnak a turizmus másodlagos bevételeinek növekedéséhez.

https://www.high-endrolex.com/33