Itt a rég várt pályázat: Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése

Június 9-én megjelent a rég várt vállalkozásoknak szánt „eszközbeszerzési” pályázat felhívása, beadás július 8-tól lesz lehetséges 2 éven át! Két kiírás is megjelent egyszerre: a GINOP 1.2.1-15 és a GINOP 1.2.2-15.

A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítésére kiírt felhívás 65 milliárd forintos keretösszegéből lehetőség nyílik modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására. A felhívás feltételeinek megfelelő projektek 50-500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a rendelkezésre álló forrás erejéig.

A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatását szolgáló felhívás célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázók 5-50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg a szabad vállalkozási zónának minősülő településen megvalósuló fejlesztések és a szabad vállalkozási zónán, valamint a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztések esetén egyaránt 10-10 milliárd forint.

https://www.high-endrolex.com/33