Az augusztus 25-én megjelent 3 pályázati felhívás a vállalati K+F+I tevékenység intenzitásának növelését ösztönzi, összesen 71 milliárd forint keretösszeggel.
A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című pályázaton nagyvállalatok is indulhatnak, ami egy kivételes lehetőség a 2014-2020-as időszakban. Sajnos azonban a Pest megyében megvalósuló fejlesztéseket jelen pályázati kiírások sem támogatják.
A K+F+I jellegű pályázatok feltételrendszere összetettebb, ezért érdemes minél korábban nekiállni a projekttervek kidolgozásának. Már a korai szakaszban célszerű átvizsgálni milyen speciális feltételekkel kell rendelkeznie a sikeres pályázathoz és projekt megvalósításhoz.
A három megjelent pályázatról röviden
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása - GINOP-2.1.1-15
A jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusai kifejlesztésének megvalósítására nyújtanak támogatást vállalkozásoknak vagy azok konzorciumainak.
Pályázók köre:
- mikro-, kis és középvállalkozások, nagyvállalatok
Támogatás összege: min. 50 millió – max.1 000 millió Ft
Támogatás mértéke:
- kisvállalkozások esetén 45-80 %
- középvállalkozások esetén 35-75 %
- nagyvállalatok esetén 15-65 % lehet.
Mit kell cserébe vállalni: a K+F tevékenységből származó árbevételnek 30 %-kal kell növekednie
Benyújtható első körben: 2015. szeptember 30-tól 2015. október 31-ig
Önállóan támogatható tevékenységek:
- kutatás-fejlesztés: kísérleti fejlesztés és max. 50 %-os arányban ipari kutatás
- eljárási és szervezési innováció
Önálló tevékenységekhez kapcsolódóan elszámolható:
- projekt előkészítés
- projektmenedzsment
- projekthez kapcsolódó szakértői szolgáltatások
- általános (rezsi) költségek
- fejlesztéshez kapcsolódó eszköz – és immateriális javak beszerzése
- építés kizárólag a projekthez kötődően
- vásárokon, kiállításokon való részvétel
Iparjog - GINOP-2.1.3-15
Felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységek támogatása.
Pályázók köre:
- Mikro-, kis- és középvállalkozások, akár induló vállalkozások is!
- Költségvetési szervek
- Jogi személyiségű nonprofit gazdasági társaságok
Támogatás összege: min. 1 millió – max. 6 millió Ft
Támogatás mértéke:100 %
Benyújtható: 2015. szeptember 24-től 2017. szeptember 25-ig (forráskimerülésig)
Támogatható tevékenységek:
- Újdonságkutatási és egyéb iparjogvédelmi kutatási szolgáltatások (önállóan nem támogatható)
- Iparjogvédelmi oltalomszerzéssel és fenntartással kapcsolatos tevékenységek
- Szellemi vagyon értékelési és/vagy szellemi vagyon audit szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységek
Kutatási infrastruktúra megerősítése - nemzetköziesedés, hálózatosodás - GINOP-2.3.3-15
A kiírás célja a hazai kutatási infrastruktúra nemzetközi versenyképességének erősítése, elősegítve ezzel a sikeres nemzetközi kutatási együttműködések kialakítását, elmélyítését.
Pályázók köre:
- költségvetési szervek, költségvetési szervek jogi személyiséggel rendelkező intézményei, amennyiben azok kutatóhelynek minősülnek,
- egyházi tulajdonban lévő felsőoktatási intézmények,
- állami többségi tulajdonú non-profit gazdasági társaságok
Támogatás összege: min. 50 millió – max. 1000 millió Ft
Támogatás mértéke:100 %
Benyújtható első körben: 2015. szeptember 24-től 2016. január 25-ig
Támogatható tevékenységek:
- projekt előkészítés
- projektmenedzsment
- projekthez kapcsolódó szakértői szolgáltatások
- általános (rezsi) költségek
- fejlesztéshez kapcsolódó eszköz – és immateriális javak beszerzése