Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a közös agrárpolitika első pilléréről szólva elmondta: a magyar gazdák ennek változásaiból aránylag keveset érzékelnek majd, hiszen hazánk marad a "jól ismert és bevált" területalapú (SAPS) kifizetési rendszernél.
Aláhúzta: a döntéshozatal nemzeti hatásköre érdemben bővült a korábbi közös agrárpolitikához képest.
Emlékeztetett arra, hogy a kabinet a középbirtokoktól nem von el forrásokat, a támogatási és birtokpolitikát párhuzamba állítva bevezette viszont a degressziót, azaz a növekvő birtokméretek arányában csökkenő területalapú támogatásokat. Ennek értelmében 1200 hektártól teljes elvonás érvényesül, amely azonban a kifizetések 30 százalékát kitevő zöldítéshez kötődő támogatásokat nem érinti.
Jelezte: a termeléshez kötött támogatások 3,5-ről 15 százalékra bővülése lehetővé teszi a fehérjenövények - köztük is kiemelten a szója - hazai termesztésének fellendítését és gazdaságosabbá tételét.