|
Pályázat termelői csoportok és szervezetek létrehozására
március 21, 2017
PÁLYÁZAT CÉLJA
A pályázat célja a mezőgazdasági és az erdőgazdálkodási ágazatban tapasztalható strukturális elégtelenségek orvoslása érdekében a termelők együttműködésének ösztönzése szükséges a termelők szervezeteinek megalakításával és működtetésével kapcsolatos költségek részbeni átvállalása által.
Az ezen intézkedés keretében biztosított támogatás a következő célokhoz nyújtható:
- a nagy tételben vásárlók ellátása érdekében az egységes minőségű és feldolgozottságú árualap kialakítása;
- a tagság termelésének és eredményeinek a piaci követelményekhez való igazítása a ténylegesen megvalósuló értékesítés, a piac befolyásolása és a magasabb jövedelem elérése érdekében;
- a termelői csoport tagjai közötti - különösen a termeléssel, betakarítással és a rendelkezésre állással kapcsolatos információk átadására vonatkozó - üzleti kapcsolatok meghatározása közös szabályok létrehozása által;
- a tagság igénye alapján a termelői csoportok által végezhető egyéb olyan közösségi tevékenységek végzése, megszervezése, amely a közös értékesítés sikerét elősegíti és a tagok jövedelembiztonságát javítja;
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,29 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 100 db.
A támogatás, értékesítés (forgalom) alapján számított átalányösszegű támogatás, melyre a csoport az elismerését követő legfeljebb 5 éven keresztül jogosult. A támogatás maximum összege 100 000 eurónak megfelelő forintösszeg /év/támogatott csoport.
Csekély összegű támogatás esetén kedvezményezettenként a maximális támogatási összeg 200 000 euró/3 év lehet.
A támogatás összegének kiszámítása mezőgazdasági ágazatban létrejövő termelői csoportok esetén a csoport éves értékesített termelése (termelési értéke) alapján kell kiszámítani. A támogatás alapját kizárólag az éves beszámolóban, illetve a termelői csoport számviteli nyilvántartásában elkülönítetten az elismerési rendelet 4. § (3) bekezdése alapján feltüntetett, tagoktól felvásárolt, elismerés tárgyát képező termékekből származó, bizonylattal igazolható értékesítés nettó árbevétele képezheti.
PÁLYÁZÓK KÖRE
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be:
- A földművelésügyi miniszter által, az elismerési rendelet alapján elismert - 2014. január 1-nél nem régebben alakult - termelői csoport.
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
Többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a Kormány előzetesen hozzájárult és az erről szóló dokumentumot (pl. kormányhatározat) csatolta.
TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:
- mezőgazdasági és erdészeti ágazatban működő termelői csoportok létrehozása és működése.
Rapcsák Dániel, a Vanessia Kft. szakmai igazgatója tart előadást a "Fókuszban a Munkaerőpiac" konferencián
március 25, 2017Múlt héten már írtunk róla, hogy 2017. március 30-án kerül megrendezésre a HG Media "Fókuszban" című gazdasági konferenciasorozatának következő rendezvénye "Munkaerőhiány földön, vízen, levegőben" címmel, ahol a résztvevők Rapcsák Dániel, a Vanessia Kft. szakmai igazgatójának előadásában tájékozódhatnak a hatékony humánerőforrás fejlesztés pályázati lehetőségeiről.
Mint a konferencia szakmai partnere, lehetőségünk van vendégeket vinni a rendezvényre, így ha Ön is szeretne részt venni a konferenciát, nem kell mást tennie, mint jeleznie felénk e-mailben, vagy telefonon és egyeztetünk a részletekről.
A HG Media konferenciáján többek között a Brexit hatásait elemzi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Iain Lindsay, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete, a képzési, szakképzési, a bér- és adórendszer terén jelentkező kormányzati kihívásokról beszél Cseresnyés Péter, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, majd a résztvevők kerekasztal beszélgetések keretében vitathatják meg a rövid és hosszú távú lehetséges megoldásokat a munkaerőhiányra úgy mint képzés, továbbképzés, átképzés, cafeteria, valamint mentális egészség, stresszkezelés, karrierépítés és magánéleti egyensúly megteremtése a mind több lehetőséget kínáló munkaerőpiacon.
A teljes programról az alábbi linken olvashat: MUNKAERŐHIÁNY FÖLDÖN, VIZEN, LEVEGŐBEN - Részletes Program
Hatalmas lehetőség előtt áll Magyarország az energiahatékonysági beruházások segítségével, hiszen tud közeledni az ország az EU-s vállalások felé, miközben mindez a pályázóknak is jó, mert csökken az energiaszámlájuk - foglalta össze az energetikai jellegű uniós pályázatok üzenetét a Portfolio Uniós Források konferenciáján Miklós István, a Vanessia Kft. szakmai igazgatója.
Miklós István többek között az alábbiakról beszélt előadásában:
- Magyarország az alábbiakat vállalta az EU irányába energiahatékonysági és megújuló szempontból: 2020-ra a megújuló energiák részarányra 13%-ra nő az uniós előírás szerint, de itt Magyarország túlvállalást fogalmazott meg (14,65%-ot vállaltunk, de ettől egyelőre nagyon messze vagyunk még); emellett 2020-ra 20%-os energiahatékonysági megtakarítást ígértünk
- 2030-ra mindkét területen 27-27% az EU-s cél (nem hivatalos), így tehát mindez a következő másfél évtizedben is fontos feladatokat ró a cégekre, illetve a pályázati rendszer szereplőire is.
- Ezzel együtt fontos az is, hogy a 2014-2020-as ciklusban a célok elérését több mint 1300 milliárd forintnyi EU-forrás segíti, amelynek két fő célja van: saját energiafelhasználás kiváltása és az energiatermelés. Utóbbira azonban kevesebb forrás áll rendelkezésre (KEHOP-források - elsődlegesen megújuló, napelem, nagyrészt kiemelt források, nem a leghatékonyabbak, illetve a kkv-k által igénybe vehető energiahitel).
- A saját energiafogyasztás csökkenését több pályázati lehetőség is segíti attól függően, hogy mely kedvezményezetti körről beszélünk
- Több kedvezményezetti kör számára elérhető a kombinált és visszatérítendő források (energiahatékonyság és megújuló energia), emellett a kkv-k számára a kombinált GINOP és VEKOP források, (91,53 milliárd illetve 11,76 milliárd), az önkormányzatok számára pedig a TOP források (321 és 322), 92,86 milliárd
- A központi költségvetési szervek és központi régiós önkormányzatok számára a KEHOP források (5. prioritás összesen: 961 milliárd), ezenkívül Vidékfejlesztési Programbeli források is vannak (településképet meghatározó épületek fejlesztése, VP-67411): 26,88 milliárd forint összegben, továbbá a lakosságnak április 24-én nyílnak meg a tisztán hitelből álló konstrukciók: a nulla százalékos hitel 105,2+10 milliárd forint keretösszeggel.
Szüneteltetésre kerül a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram
március 17, 2017Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" című (GINOP-8.3.1-16 kódszámú) felhívás esetében a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását ideiglenesen szüneteltetik.
Megújuló energia beruházást tervez? Fontos határidő közeleg!
március 17, 2017A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal „a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól" szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelete értelmében, amennyiben a háztartási méretű kiserőmű telepítését tervező rendszerhasználó igénybejelentése 2017. március 31-e után történik meg, akkor a rendszerhasználónak 4 kW teljesítményt meghaladó részre elosztói teljesítménydíjat kell fizetnie, kivéve, ha az áram visszatáplálása a hálózatba műszakilag akadályozott. Az elosztói teljesítménydíj a rendelet hatályos szövege szerint jelenleg 0 Ft/kW/év, azonban ez egy egyszerű jogi aktussal bármikor megemelhető.
A megszabott 4 kW-s határ gyakorlatilag az összes, naperőmű beruházást tervező kis-, és középvállalkozást érinti.
További információk
- Style Video
Ahogy arról már lehetett néhány hete tudni, módosult a a „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása" című VP6-6.4.1.-16 kódszámú felhívás.
Az egyik legfontosabb módosításként kizárásra kerültek a pályázatból a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő vállalkozások, csak és kizárólag mezőgazdasági termelők nyújthatnak be pályázatot az alábbiak szerint:
Pályázó lehet azon vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő, aki/amely együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:
- székhelye / telephelye legalább a támogatási kérelem benyújtását megelőző év július elsejétől a 3., 4. vagy 10. számú mellékletben felsorolt településen van;
- a projekt megvalósítási helye a felhívás 3., 4. vagy 10. számú mellékleteben szereplő településen található;
- igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a felhívás 8. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni;
- rendelkezik a 2007. évi XVII. törvény 28.§-a szerinti ügyfél-azonosítóval.
A felhívás esetében az őstermelők a Vidéki térségekben működő mikrovállakozásnak minősülő mezőgazdasági termelő kedvezményezetti körbe tartoznak. Ugyanakkor: az őstermelő támogatás elnyerése esetén a nem mezőgazdasági jövedelemtermelő tevékenységre való tekintettel tevékenységét köteles átalakítani legalább egyéni vállalkozó vagy más vállalkozási formájúvá.
Fontos kérdések és válaszok a diverzifikációs pályázat keretében megvalósítandó szálláshely fejlesztésekkel kapcsolatban
március 2, 2017Az elmúlt időszakban rengeteg kérdés érkezett hozzánk a VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása című pályázattal kapcsolatban. Érthető módon sokak számára okozott fejtörést, hogy fejlesztési elképzelésük – főleg ha az szálláshelyfejlesztésre is irányul – vajon megfelel-e a pályázat feltételrendszerének.
A válasz valóban sok esetben nem egyértelmű, ilyenkor javasolt az Államkincstár írásos állásfoglalását kérni.
Íme, a három leggyakrabban feltett kérdés és az azokra kapott minisztériumi állásfoglalás:
KÉRDÉS:
A pályázat keretében csak már működő falusi szálláshely és/vagy egyéb szálláshely fejlesztésére van mód?
VÁLASZ:
A Felhívás alapján a 3. és 4. számú mellékletben szereplő települések esetén működő falusi szálláshely, míg a 11. számú mellékletben szereplő települések esetén működő egyéb szálláshely továbbfejlesztése támogatható.
További információk
- Style Video
Aktuális pályázati menetrend
március 3, 2017Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzé teszzük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2017. márciusi aktualizált menedtrend:
Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.
Felfüggesztették a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívást
március 3, 2017Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" című (GINOP-1.2.2-16 kódszámú) felhívás esetében különösen nagyszámú támogatási kérelem érkezett be, amelyek forrásigénye meghaladja a rendelkezésre álló keretet.
A beérkezett kérelmek feldolgozásának idejére ezért a támogatási kérelmek beadása 2017. március 7-én, 12:00 órától átmenetileg szünetel.
Módosult a Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés címú pályázat keretösszege
február 16, 2017Egy mai közleményből megtudtuk, hogy módosították a Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívás keretösszegét 35 milliárd Ft-ról 42 milliárd forintra, így a támogatott támogatási kérelmek várható száma 270-3500 db-ról 320-4200 db-ra változott.
Mindez a módosítás csak azokat érinti, akik már rendelkeznek beadott pályázattal, hiszen ahogy a palyazat.gov.hu oldalon található publikus statisztikából látszik, a most megemelt 42 milliárdos keretre már 2688 pályázó várakozik, összesen több mint 169 milliárd forintnyi támogatási igénnyel.
Nem valószínű tehát, hogy a módosítás hatására a felfüggesztett pályázatot újra nyitnák, de tény, hogy így 7 milliárd forinttal többet osztanak szét a pályázók között.
GINOP-1.2.2-16 - Még maradt néhány hetünk!
február 17, 2017Néhány héttel ezelőtti hírlevelünkben mi magunk festettük az ördögöt a falra, de a tényleges statisztika most mégis megcáfolni látszik a félelmünket.
A GINOP-1.2.2-16-os pályázattal kapcsolatban ugyanis arra hívtuk fel a figyelmüket, hogy a pályázat, a január 25-i beadását követően, nagy valószínűséggel néhány héten belül bezárásra kerül a várható nagy túligénylés miatt. Nos, lassan 1 hónapja fut a pályázat beadási szakasza és a felfüggesztésnek még se híre, se hamva. A palyazat.gov.hu oldalon található publikus statisztikák alapján a rendelkezésre álló 21 milliárd Ft-os keretre ezidáig 1364 db összességében 26.998.801.338 forintnyi támogatási igénnyel fogadtak be pályázatot. Bár elviekben a számok alapján a keret már kimerült, de tudjuk jól, hogy jelentős hibaszázalékkal (hibásan beadott pályázatok száma) számolva, a hozzávetőleg kétszeres túligénylésig várhatóan nem kell azonnali felfüggesztéssel számolni. Ezen felül, arról is lehet tudni, hogy maradt még némi keret a kasszában, amelynek elosztásáról még nem döntöttek, és ahogy a közelmúltban tették a GINOP-1.2.1-es nagy kapacitásbővítő pályázat keretével, úgy nem kizárt ennek a konstrukciónak a felduzzasztása sem.
Nincs tehát még késő, ha fejlesztésben gondolkodik, mérlegelje a pályázati konstrukcióban rejlő lehetőségeket és kérdés esetén keresse szakértő kollégánkat, aki örömmel válaszol felmerült kérdéseire. Lássuk újra a pályázat legfontosabb ismérveit:
PÁLYÁZAT CÉLJA
A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1000-2000 db.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 25.000.000 Ft.
A támogatás maximális mértéke:
Csekély összegű támogatás igénybevétele esetén a támogatás intenzitása nem haladhatja meg a regionális beruházási támogatás keretében igénybe vehető támogatás maximális mértékét.
További információk
- Style Video
Február 15-én rajtol a népszerű kombinált pályázat!
február 10, 2017
Már csak néhány nap és megkezdődik a "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében" elnevezésű és GINOP-1.2.3-8.3.4-16 kódszámú pályázat beadása.
Fontos tudni, hogy ennél a pályázatnál nincsen értékelési határnap, a pályázatok elbírálása azok beérkezésének sorrendjáben történik, egészen a keret kimerüléséig. Bár a pályázat iránt hatalmas az érdeklődés és így várhatóan a felhívás nem lessz hosszú életű, most még van lehetőség arra, hogy a hátralévő néhány nap alatt szakszerű pályázatot állítsunk össze, amennyiben a pályázó az alap pályázati feltételeknek megfelel.
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 112,5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 2500-5000 db.
A megvalósítandó projekt minden esetben vissza nem térítendő támogatásból, kölcsön részből és önerő részből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét.
- Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft.
- Az igényelhető kölcsön összege: minimum 10.000.000 Ft, maximum 145.000.000 Ft.
Fontos tudni, hogy a projekt elszámolható összköltsége – a kölcsön, a vissza nem térítendő támogatás és önerő együttesen – legfeljebb 300 millió Ft lehet, de nem lehet több, mint a támogatást igénylőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételének kétszerese.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 30%-a lehet.
A kölcsön kamata 2% / év.
További információk
- Style Video
A Vanessia Kft. a Haszon Magazin februári számában
február 10, 2017A Haszon Magazin februári számában jelent meg egy cikk "Egy éven belül minden uniós pénz elkel" címmel, melyben többek között cégünk üzletfejlesztési igazgatóját, Papp Róbertet is kérdezték a már megjelent, illetve az idei évre még várható pályázatokról.
A cikk elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy azoknak, akik fejlesztéseiket támogatással kívánják megvalósítani, most kell lépniük, hiszen a 2020-ig tartó pályázati ciklus felhívásai 2018. év közepéig bizonyosan lezárulnak. Most viszont rengeteg lehetőség áll a pályázók rendelkezésére, legyen szó eszközbeszerzésről, ingatlanberuházásról, energetikai fejlesztésről, vagy akár informatikai projektről.
Bár a lehetőségek tárháza nagy, vannak általánosnak tekinthető pályázati feltételek. A vissza nem térítendő kiírásoknál elvárás a legalább egy éves működés, a projekt költségvetése nem haladhatja meg a vállalkozás előző évi árbevételét, és szabad vállalkozási zónán kívül elsősorban termelő, gyártó cégek indulhatnak.
A teljes cikket keressék a Haszon Magazin 2017/02 számában.
Pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások logisztikai szolgáltatás igénybevételének támogatására
február 3, 2017
Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!
PÁLYÁZAT CÉLJA
Napjainkban problémát jelent, hogy minden árut lassabban és drágábban tudnak eljuttatni a magyar kkv-k külföldre, mint a környező országokban ez pedig versenyképességüket közvetlenül csökkenti. Jelen felhívás eredményeként jobb minőségben, vagy szélesebb körben lesznek elérhetők a nyújtott üzleti szolgáltatások, a kkv-k képesek lesznek növekedni a meglévő és az új piacaikon. Valamint a felhívás hozzájárul ahhoz, hogy a kkv-k jobban integrálódjanak a nemzetközi termelési láncokba és hosszú távú együttműködéseket alakítsanak ki.
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5,47 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 150-250 db.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 25.000.000 Ft.
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a.
A projekt elszámolható összköltsége nem haladja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegének 15%-át, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel 15%-át.
Négy tőkeprogram felhívásának indul társadalmi egyeztetése
február 1, 2017Három tőkeprogram felhívásának társadalmi egyeztetése indul a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és egy Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
A pénzügyi eszközök a 2014-2020-as programozási időszakban a korábbinál jóval nagyobb szerepet kapnak – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: az előző fejlesztési ciklushoz (2007-13) képest a (GINOP) keretében a visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásokra több mint háromszor nagyobb összegű forrás, összesen mintegy 730 milliárd Ft áll rendelkezésre.
A pénzügyi eszközök között fontos szerepet kapnak a kockázati tőkeprogramok, amelyből most 4 véleményezésére 10 nap áll rendelkezésre: