Sajtószemle: Napi.hu - 2017. augusztus 25.

A munkaadók úgy vélik, hogy jövőre a tervezettnél jobban is csökkenteni lehetne a munkaadók bérjárulékait. A cégeknél maradó pénz egy részéből akár a béreket is növelni lehetne.

A munkaadói járulékok további csökkentésére tesz javaslatot a munkaadói oldal a kormánynak - tudta meg a Magyar Idők. Az eredeti terv szerint 2-2,5 százalékkal mérsékelnék ezt a közterhet, de a költségvetés kedvező helyzete miatt a munkaadók szövetsége szerint ennél nagyobb változás is belefér a pakliba.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. augusztus 18.

A 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban közel 2500 milliárd forint közvetlen gazdaságfejlesztési forrás érkezett Magyarországra, melyek egyik fő kedvezményezettje a kkv-szektor volt. A jövedelmezőbb vállalatok pályáznak szívesebben EU-s forrásra, és a jobban teljesítő vállalatok nagyobb eséllyel nyernek. A forrásokat a vállalkozások elsősorban kapacitásbővítésre használták fel, ami megmutatkozott többek között a létszám, a tárgyieszköz-állomány, illetve az árbevétel növekedésében. A források azonban nem javították a vállalatok termelékenységét.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. augusztus 8.

Több ezer magyarországi cég juthat összesen mintegy 200 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz augusztus végén, szeptember elején, amikor lehull a lepel két slágerpályázat nyerteseiről - írja a vg.hu. Szeptember végén, október elején pedig indulhatnak a munkahelyi képzési pályázatok.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. július 31.

A következő egy évben a hazai mikrovállalkozások közel negyede, a kisvállalkozásoknak pedig 41 százaléka tervezi, hogy uniós forrásokra pályázik - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. közleményéből. A hazai mikrovállalkozások harmada, a kisvállalkozásoknak pedig több mint fele tervez beruházást a következő egy évben.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. július 31.

A mai nappal, azaz 2017. július 31-vel 126 új MFB Pont kezdte meg működését, melyet - legkésőbb év végéig - további 74 MFB Pont megnyitása követ majd. Ezzel összesen 642 elemből álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós hitelek és támogatással kombinált hitelek közvetítésével a vállalkozások és a lakossági ügyfelek számára.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. július 27.

Várhatóan hat ponton változtatnák meg a korábban már kiírt, de gyenge pályázói érdeklődést generáló két megújuló energiás kombinált hiteles uniós pályázatot - jelezte a Miniszterelnökség a Világgazdaságnak. A könnyítésre azért van szükség, mert az összesen 103 milliárd forintos keretnek csak a tizedére érkezett eddig igény, ezért július 20-án mindkettőt felfüggesztette az illetékes hatóság az átdolgozás érdekében.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Origo - 2017. július 3.

Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentette be július 3-án Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program legfontosabb eleme a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció. A vidéki szálláshelyek fejlesztésére 300 milliárd forint támogatás jut, a pályázatokat szeptember 1-jétől lehet majd benyújtani.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. július 21.

Az uniós pályázatok tavaszi meghirdetési rohama után jelenleg 35 felhívásra lehet beadni támogatási igényeket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, amelyek teljes keretösszege több mint 850 milliárd forint. Néhánynál már a keretösszeg jelentős részére érkeztek be pályázatok, de számos olyan található alábbi összegzésünkben, amelyre még bőven van lekötetlen keret. Nem kell tehát aggódni, hogy lemaradnak a cégek a számukra kiírt sokféle forrásról, de azért érdemes résen lenni és az alábbi táblázatban található dátumokat fel kell jegyezni.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 29.

Több mint egy évet kellett várni rá, de ma kihirdette az MFB, mely hitelintézetek nyithatják meg a második körben az újabb 200 MFB Pontot, amelyen keresztül a visszatérítendő EU-forrásokat is értékesítik. A Takarékbank, a B3 Takarék, az FHB és a Budapest Bank meglévő 442 MFB Pontja mellé az OTP Bank, az MKB Bank, a Gránit Bank és az NHB Bank nyithatja meg a következő 200 MFB Pontot. Az új konzorcium szereplői idén 60 milliárd forintot értékesítenének az EU-forrásokból.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 30.

Az elszámolható költségeken belül a projekt-előkészítés aránya 5 százalékról 7 százalékra nőtt, illetve ezzel együtt az elszámolhatóként megjelölt költségtípusokra vonatkozó összeg aránya pedig 12,5 százalékról 15,5 százalékra emelkedett - derül ki a Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy a kormány valamelyest visszalépett a korábbi szigorból, mert az előző uniós ciklusban 16-45%-nyi részt engedett elszámolni, majd ezt drasztikusan maximum 12,5%-ra vágta és innen jött most az emelés. Új fejlemény, hogy a pénzügyi eszközök esetében 23,5 százalék az elszámolhatóként megjelölt költségtípusokra vonatkozó összeg aránya. Ezen fontos módosítások mellett még további pontosítások történtek az uniós pályázatokat szabályozó rendeletben.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 16.

A korábban 40-ről 70 milliárd forintra emelt nulla százalékos uniós hitel keretösszegét várhatóan megemelik a több mint dupla ekkora pályázói igény miatt - írja a Világgazdaság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján. A cikk alapján egyelőre továbbra sem tudható, hogy a tavasszal jelzett elhalasztás után pontosan mikor fognak megnyílni a munkahelyi képzési uniós pályázatok.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 6.

Három főbb részre osztották azt a 80 milliárd forintos fejlesztési keretet, amelyet a kormány Pest megyének szán 2021-ig az uniós pénzszűke kompenzálására - jelezte Pest megyei közgyűlés alelnöke a Magyar Időknek.

Wentzel Ferenc szavai szerint a keretet 2021-ig hat részletben lehet majd kifizetni, a támogatásokra mind a 187 Pest megyei település, illetve minden vállalkozás pályázhat majd, az egyetlen kivétel Érd, amely a Modern városok programban jut fejlesztési forrásokhoz. Korábban arról volt szó egy kormányhatározat alapján, hogy idén 25 milliárd forintos további pályázati csomag jelenik meg, most a fenti cikkben az ütemezés nem volt benne.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 9.

Ma több mint 500 magyar kis- és középvállalkozás kaphatott örömhírt a korábban beadott uniós pályázatáról, hiszen elkezdték feltölteni a hivatalos kormányzati oldalra a nekik szóló termelési kapacitásbővítési pályázat eredményeit.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Felgyorsítja a Vidékfejlesztési Program beruházási pályázatainak elbírálását a Miniszterelnökség, a tartalmi értékelésekhez és a támogatói döntések meghozatalához a tárca konkrét ütemtervet határozott meg – tudtuk meg az agrárszektor.hu május 25-i írásából.

A Miniszterelnökség ütemtervéből kiderül, hogy a döntések a nyáron dömpingszerűen születhetnek majd meg, de lesznek jócskán olyan pályázatok, ahol döntéshozatal csak későbbre várható, mivel a Miniszterelnökség a tartalmi értékeléseket csak akkor tudja megkezdeni, ha a kifizető ügynökségként működő MÁK a benyújtott és befogadott kérelmeket átadja. Számos pályázatnál azonban ez az átadás még nem történt meg.

A tárca is elismeri, hogy a támogatói döntések meghozatala csúszott. Ehhez azonban – állítja a minisztérium - az is hozzájárult, hogy a korábbi kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tavaly „nem tudott felnőni feladatához". Ezért is szüntette meg a kormány idén januártól az MVH-t, és helyezte át a kifizető ügynökségi feladatokat a MÁK-hoz.

Lássuk mikorra várhatóak az egyes pályázatok vonatkozásában a támogatói döntések:

Az eredeti cikk itt olvasható: agrarszektor.hu

Sajtószemle: Portfolio - 2017. május 24.

Abból, hogy a 9000 milliárd forint körüli uniós keretnél 10%-kal több pénzre lehet majd pályázni, nem feltétlenül következik az, hogy további új konstrukciók jelennek meg, "sok esetben a már kiírtak keretemelése lehet a megoldás" - jelezte a Világgazdaságnak adott interjúban Vitályos Eszter. A Miniszterelnökség államtitkára konkrétan meg is említette, hogy ilyen lehet például "a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül a kis- és középvállalkozások körében népszerű kapacitásbővítés vagy az eszköz- és gépvásárlás kiterjesztése". Ez azt jelenti, hogy a három-négyszeresen túligényelt pályázatokban még sok további nyertes várható.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. április 25.

Több mint egy év várakozás után tegnap megszülettek az első támogatói döntések az uniós prototípus pályázatban, amit egyébként a múlt heti parlamenti projektmenedzseri ülésen május - júniusra ígértek. A hivatalos pályázati oldal statisztikái alapján a 2688 pályázó közül jelenleg még csak 43 nyertes örülhet közel 3 milliárdos megítélt támogatásnak. A közép-magyarországi régióban még nem kezdték el kihirdetni a nyerteseket.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. április 13.

A kormány korábbi döntéséből, miszerint 10%-kal túlvállalhatók 2014-2020-as uniós ciklus pályázati keretei, immár 3% körüli túlvállalás teljesült, azaz a 8921 milliárd forintnyi keret helyett immár 9228 milliárd forintnyi pályázat jelent meg március végéig - írja a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől kapott adatok alapján.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. április 17.

A kormány által kitűzött március 31-i határidőre a Közép-magyarországi régiónak szóló összes pályázatot meghirdették. Március hónapban összesen 20 pályázat jelent meg kifejezetten a régiónak dedikálva, ezért fontosnak tartottuk összefoglalni egy táblázatban, hogy mikor melyik pályázatok nyíltak/nyílnak meg és mikor van a beadásuk első szakaszhatára. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy a Közép-magyarországi régió nem kap annyi támogatást, mint a vidéki régió, ennek ellenére mégis közel 40 milliárdnyi keretösszegű felhívást hirdettek meg márciusban. Hozzá kell persze tenni, hogy ebből közel 10 milliárd forintot kifejezetten Érd város fejlesztésére lehet felhasználni.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. március 27.

A közép-magyarországi, illetve azon kívüli térség gazdaságfejlesztésére, valamint a humánerőforrás fejlesztésére jönnek még ki jövő héten dömpingszerűen uniós pályázatok, hogy március 31-ig az adott keretek 100%-ára megjelenjenek a pályázatok.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. január 26.

Délelőtt még "csak" a pályázati keret 120%-ánál járt a támogatási igény a legnépszerűbb EU-s pályázatnál, most este viszont már 190%-ánál, azaz 20 óra leforgása alatt a pályázati keret közel dupláját kérték el a cégek.

A teljes cikk itt olvasható >>>

https://www.high-endrolex.com/33