Sajtószemle: Portfolio - 2017. szeptember 27.

A Vidékfejlesztési Programban eddig mintegy 774 milliárd forintra (60%) vállalt kötelezettséget az Irányító Hatóság - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára tegnap Budapesten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésén. A rendelkezésre álló források több mint 50 százalékát beruházásra különítették el (665 milliárd forint), amiből a kötelezettségvállalás 214 milliárd forint.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio - 2017. szeptember 28.

Nem egyszerű a közbeszerzés világa, hiszen rengeteg, különféle beszerzés zajlik országszerte, melyeknél kulcsfontosságú a becsült érték, hiszen az ajánlatkérők ez alapján dönthetik el, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatniuk, és azt is, hogy melyik eljárásrend szabályait alkalmazzák. Hiszen ha nem a jó eljárásrendet választják ki, akkor jogszabálysértést követnek el. Ennek apropóján dolgoztuk fel és foglaltuk össze a becsült érték számításáról, a részekre bontás tilalmáról és a beszerzési igények mesterséges egyesítéséről szóló útmutatót, illetve az ehhez kapcsolódó példatárat. Az útmutató felhívja a figyelmet arra, hogy tilos a közbeszerzési kötelezettség vagy a szigorúbban szabályozott uniós eljárásrend alkalmazásának megkerülése céljából a közbeszerzést részekre bontani.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció első felhívás tervezetei 2017. július 3-án jelentek meg. A három felhívás tervezet alapján eredetileg mindössze 3 régió támogatására nyílt volna lehetőség és csak már működő hotel és panziók tekintetében.

A széleskörű szakmai konzultáció során beérkezett vélemények nyomán azonban a Magyar Turisztikai Ügynökség átdolgozta a Program részleteit és az átdolgozás eredményeképp egy új felhívás tervezetet bocsátott társadalmi egyeztetésre Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – Panziók fejlesztése – TFC-1.1.1-2017 címmel.

Az új tervezet alapján már Magyarország teljes területén (Budapest közigazgatási határán kívül) működő panziók fejlesztéséhez kapcsolódó projektjavaslatok is támogathatók lesznek.

Természetesen fontos a felkészülésnél figyelembe venni, hogy a felhívás jelenleg még csak társadalmi egyeztetésen van, azaz a feltételrendszer akár lényegesen is módosulhat.

A legfontosabb könnyítések a tervezetben

  • Budapest kivételével országosan pályázható;
  • nem szükséges egy lezárt üzleti év a pályázóképességhez;
  • kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, szövetkezet, nonprofit cég is pályázhat, korábbi üzemeltetést nem vizsgálják;
  • a pályázat benyújtásának napján működési engedéllyel rendelkező - min. 6 - max 10 szobás, min. 11 max -20 ágyas - panzió fejlesztésére lehet pályázni;
  • pályázhat akár az ingatlan tulajdonosa vagy a szálláshely üzemeltetője is.

Sajtószemle: Portfolio - 2017. szeptember 18.

Az elmúlt hetekben jelentősen változott a legnépszerűbb EU-pályázatok feltételrendszere és mivel a hitelek terén két főbb módosítás is történt, így azt lehet mondani, hogy ilyen kedvező feltételekkel még soha nem találkozhattak Magyarországon a vállalkozások - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak Váczi Dávid.

A Budapest Bank termékértékesítés támogatási vezetője szerint mindenképpen örvendetes, hogy a pályázatok keretében igényelhető hitel felét már előlegként is fel lehet használni, illetve a fedezeti elvárásokat jelentősen enyhítették, ami főleg a K+F+I és informatikai felhívásokon eredményezhet jóval nagyobb érdeklődést. A következő hónapokban még vállalkozások ezrei juthatnak támogatással kombinált hitelekhez az MFB Pontokon.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Pályázat kódszáma: GINOP-2.1.8-17

PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS TARTALMA

Jelen Felhívás célja a hazai mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése adaptív technológiai innovációs tevékenységek támogatásával. A Felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál

  • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
  • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Jelen Felhívás esetében innováció alatt a 2014. évi LXXVI. törvény a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról 3. § 6. pontja alapján meghatározott innováció fogalmát, beleértve az adaptív innovációt értjük, tehát a gazdasági tevékenység hatékonyságának, jövedelmezőségének javítása, a kedvező társadalmi és környezeti hatások elérése érdekében végzett tudományos, műszaki, szervezési, gazdálkodási, kereskedelmi műveletek összessége, amelyek eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatás jön létre, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 17 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 850-3400 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség: 50%-a lehet.

Egy mai közlemény szerint módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint:

  • A következő értékelési határnapot 2018. február 15-ről előrehozták 2017. november 20-ra.
  • A pályázatot 2018. február 28-án végleg lezárják, az lesz az utolsó értékelési határnap.
  • Könnyítettek a pályázók körének feltételrendszerén, azok is pályázhatnak, ahol az éves átlagos statisztikai állományi létszám a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt (korábbi 3 helyett).
  • Megemelték a visszatérítendő támogatás előlegének mértékét is 75%-ra, így az a vissza nem térítendő támogatással megegyező arányú.

A változások jegyzékét itt tudja megtekinteni: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében – változások jegyzéke

A pályázatról bővebben itt olvashat: Pályázat vállalatok K+F+I tevékenységének támogatására kombinált hiteltermék keretében


Kategória: Hírek, közlemények

Mától, azaz szeptember 14-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 25 millió és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra a "Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című felhívás keretében.

A pályázat kifejezetten a feldolgozóipari ágazatokban működő, Ipar 4.0 technológiai megoldásokat alkalmazó, nagy növekedési lehetőséggel rendelkező beszállító vállalkozások komplex fejlesztéseihez nyújt támogatást.

A pályázat benyújtásának ugyancsak előfeltétele, hogy a vállalkozás az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által lefolytatott előminősítési eljárás keretében megszerezett minősítő tanúsítvánnyal rendelkezzen.

A támogatás használható akár új eszközök beszerzésére, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, információs technológia-fejlesztésre, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, de fordítható akár technológiai fejlesztést eredményező új eszközökhöz kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésekre, vagy minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsítványok megszerzésére.

A pályázat első benyújtási szakasza 2017 szeptember 14-től október 19-ig tart, ezt követően a második szakaszban 2018. február 15-től 2018. március 15-ig lesz lehetőség a pályázatok benyújtására.

Bővebb információ a pályázatról: Pályázat a gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatására


Kategória: Hírek, közlemények

Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében célú Hitelprogram" című VEKOP-1.2.3-16 kódszámú felhívás esetében a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását ideiglenesen szüneteltetik.

Bővebb információ a Hitelprogramról: VEKOP-1.2.3-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram


Kategória: Hírek, közlemények

Múlt héten már írtunk róla, hogy 2017. szeptember 15-én megrendezésre kerül a HG Media Fókuszban című gazdasági konferenciasorozatának következő rendezvénye FEJLESZTÉS ÉS VERSENYKÉPESSÉG - Gazdasági kilátások 2018-ban címmel, ahol sok neves előadó mellett Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője is előadást tart "Aktuális pályázati lehetőségek kicsiknek és nagyoknak a vállalati képzéseket támogató kiírásoktól az energiahatékonysági fejlesztésekig" címmel.

A konferencia valóban nívós szakmai eseménynek ígérkezik, melyre garancia meghívott előadók személye. Lássuk egészen pontosan kiket és milyen témákat hallgathat meg, ha részt vesz az eseményen:

A magyar gazdaság kilátásai, lehetőségei és az elmúlt időszak eredményei
- Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter

Az uniós források hatása a magyar gazdaságra. Számvetés és jövőkép
- Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára, miniszterhelyettes

Versenyképesség fokozás fejlesztési banki szinten uniós forrásokkal és azután
- Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója

A Széchenyi Kártya Program eddigi eredményei, valamint a magyar kkv-szektor állapota és kilátásai, különös tekintettel a tőkeellátottságra
- Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke

Kategória: Házunk tája

Az alábbi táblázat tartalmazza a jelenleg futó agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat. Bármelyik pályázattal kapcsolatban keressenek bizalommal.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

 

Kategória: Hírek, közlemények

Megjelent a Közbeszerzések Tanácsának útmutatója a becsült érték számítása, a részekre bontás tilalma és a beszerzési igények mesterséges egyesítése tárgyában.

Ezen felül a Közbeszerzési Hatóság is segíteni kívánja a jogalkalmazók tevékenységét, ezért példatárat tett közzé a részekre bontás tilalmára vonatkozóan. A Példatár egyaránt tükrözi a Közbeszerzési Hatóság, a Miniszterelnökség, az EUTAF és a Megyei Jogú Városok Szövetsége szakmai álláspontját.

A projektekhez kapcsolódó beszerzések közbeszerzési kötelezettségének vizsgálatakor a két alábbi dokumentum iránymutatásait érdemes alkalmazniuk:

 

Kategória: Hírek, közlemények

2017 augusztus 29-én módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás.

A legfontosabb módosítás, hogy a felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás és kölcsön vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 75%-a és a kölcsön 50%-a lehet.

Ezen felül további könnyítés, hogy a kölcsön előtörlesztése a Projekt Megvalósulásának (Projektmegvalósítás Befejezésének) Időpontját követően megengedett. Az elvárt fedezettség mértéke pedig a befogadási értékekből számítva a tőkekitettség 50%-a.

Arra is fontos odafigyelni, hogy igénybe vett szolgáltatás (a szolgáltatás tárgyától függetlenül) esetén kötelező csatolni a szolgáltatást nyújtó szervezet nyilatkozatát az utolsó teljes, lezárt üzleti éves statisztikai állományi létszámára vonatkozóan (amennyiben releváns). – mindez azt is jelenti, hogy a már beadott pályázatoknál majd hiánypótlásban az ajánlatokat szükséges lesz kiegészíteni.

További információk

  • Style Video

Szeptember 01-től újra változik az önálló és kombinált hitelprogramok Eljárási Rendje, a módosítással további könnyítések kerültek bevezetésre, amelyek célja, hogy növekedjen a kombinált programokon induló vállalkozások/projektek száma.

A mostani módosítás értelmében tehát szeptember 01-től a már benyújtott, de még döntés előtt álló, illetve a péntektől (09.01) benyújtásra kerülő hitelkérelmek és kombinált pályázatok esetében az alábbi módosításokat tartalmazó új Eljárás Rendben foglaltak lesznek érvényesek:

  • kombinált hitelprogramok esetén lehetőség van előleg igénybevételére a Felhívásokban meghatározott mértékig,
  • a folyósításhoz elszámolhatóak a támogatást igénylő által a Projekthez igazoltan felhasznált, pénzügyileg teljesített számlák időkorlátozás nélkül (törlésre került a 180 napos időkorlát),
  • teljes hiteles tulajdoni lap benyújtása helyett elegendő a hiteles tulajdoni lap szemle másolatának benyújtása,
  • idegen vagy részben idegen tulajdonban álló Ingatlanon történő beruházás esetében az Ingatlan tulajdonosa és a támogatást igénylő közötti szerződéssel kapcsolatban előírt feltételek közül törlésre került a rendes felmondás jogának kizárása. Ha az Ingatlan használatát biztosító szerződés felmondásra kerül és a támogatást igénylő nem tudja igazolni a legalább futamidőre szóló használati jogot, akkor a Kölcsön azonnali egyösszegű előtörlesztése kötelező,
  • osztatlan közös tulajdonban álló Ingatlanon történő beruházás esetében a közös tulajdonra használatára vonatkozó szerződéssel kapcsolatban előírt feltételek közül törlésre került a rendes felmondás jogának kizárása. Ha a közös tulajdon használatát biztosító szerződés felmondásra kerül, akkor a Kölcsön azonnali egyösszegű előtörlesztése kötelező,
  • olyan ingatlan biztosíték esetében ahol az MFB Zrt. jelzálogjoga, elidegenítési és terhelési tilalma van bejegyezve nem szükséges az MFB Zrt-től hozzájáruló nyilatkozatot benyújtani a hitelkérelemhez vagy kombinált pályázathoz kapcsolódó soron következő jelzálogjog bejegyzéséhez,
  • ingó biztosítékoknál a kombinált hitelprogramok esetében a Felhívásban előírt árajánlat elegendő a fedezeti érték megállapításához (törlésre került, hogy előszerződés benyújtása szükséges a fedezeti érték meghatározásához),

További információk

  • Style Video

Az EMVA Irányító Hatóság mai közleményében arra hívta fel a kedvezményezettek figyelmét, hogy bár a Vidékfejlesztési Program keretében támogatott projektek esetében elszámolási kötelezettség kizárólag a támogatói okiratban is rögzítettek alapján a projekt elszámolható költségei tekintetében áll fenn, azonban az el nem számolható költségek továbbra is részeit képezik a projekt összköltségének.

Tekintettel arra, hogy a projekt támogatáson felüli részének finanszírozását a támogatást igénylő a támogatási kérelem benyújtásával vállalta, amennyiben a támogatói döntés során olyan el nem számolható költségek keletkeztek, amelyeknek önerőből történő finanszírozása nem megoldható, a Kedvezményezettek megfelelő indokolással, változás bejelentés útján a támogatói okirat módosítását kezdeményezhetik.

A megvalósítani kívánt tételek csökkentése céljából változás bejelentési eljárásra a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014 (XI.5.) Kormányrendelet 86. § (1) bekezdése az irányadó.

Az Irányító Hatóság a fenti bejelentéseket kizárólag azon projektrészek/elemek tekintetében jogosult jóváhagyni, amelyek megvalósításának elhagyása a projektcél teljesülését, a megvalósuló beruházás (projektrész) megfelelő működ(tet)ését nem veszélyezteti.

Kategória: Hírek, közlemények

Első körben összesen 27,66 milliárd forint szolgálja a kertészeti ágazat beruházásainak megvalósítását. A Miniszterelnökség három vidékfejlesztési pályázat esetében, 366 darab kérelem támogatásáról döntött.

A kertészeti ágazat fejlesztésére a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 86 milliárd forintot különített el. A beérkezett kérelmek értékelése folyamatos, melynek eredményeképpen, elsőként az ültetvénytelepítést, illetve a gomba- és hűtőházak, valamint az üveg- és fóliaházak létesítését, korszerűsítését támogató felhívások első benyújtási szakaszában beadott kérelmekről hozott döntést a tárca.

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33