Még pályázható a két infokommunikációs pályázat

Jelenleg még aktív mindkét infokommunikációs fejlesztéseket támogató pályázat, az is, amely kifejezetten az IKT szektorban működő vállalkozásokat támogatja és az is, amely az egyéb vállalkozások által használt üzleti szoftverek vállalaton belüli bevezetését támogatja. Mutatjuk a részleteket:

A felhívásokkal kapcsolatos további részletekért kérem, keressen bizalommal. 

Szántó Petra
Szántó Petra

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar kereskedelem és marketing alapképzési szakán 2014-ben szereztem meg közgazdász diplomámat. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulok marketing mesterképzésen.

Mindig érdeklődtem az élelmiszeripar működése iránt, főként ebből az indíttatásból végeztem el alapképzésemmel párhuzamosan két év alatt egy sütő- és cukrászipari technikusi képzést. Tanulmányaim alatt és után több cukrászipari üzemben, pékségben volt lehetőségem megfigyelni a folyamatokat, felfedezni az ipar működését; valamint szakoktatóként is kipróbáltam magam.

A Vanessia Kft. csapatához 2014 őszén csatlakoztam, az azóta eltelt idő alatt több vállalkozásnak segítettem külföldi kiállításon való részvételben, termelési kapacitásuk növelésében (gazdaságfejlesztés); valamint energetikai korszerűsítést eredményező projektekben is részt vettem.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/120      (+36 30) 335-2482       petra[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33