Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy elindult a vállalkozások épületenergetikai fejlesztéseit támogató pályázat beadása. Ehhez kapcsolódóan most idézzük fel egy korábbi cikkünket, amelyben arról írtunk, melyek a vállalkozások számára az energetikai projektekben rejlő legfontosabb lehetőségek és buktatók.

EURÓPAI UNIÓS IRÁNYELV ALAPJÁN KÖTELEZŐ FEJLESZTENI

Az Európai Parlament és Tanács RED irányelve Magyarország számára 2020-ra - jogilag kötelező módon - minimum 13 százalékban határozta meg a megújuló energiaforrásból előállított energia bruttó végső energiafogyasztásban képviselt részarányát. Hazánkban 2014-ben a teljes villamosenergia-felhasználásból mindössze 6,8% volt a megújuló energiákkal termelt áram, azaz az elkövetkezendő hat évben csaknem dupláznunk kell.

A KKV-NAK IS FONTOS SZEREP JUT

A 2020-ra teljesítendő célok elérése érdekében az új uniós költségvetési időszakban a magyar kis- és középvállalkozások is jócskán kivehetik a részüket, hiszen csaknem 700 milliárd forint támogatáshoz jutnak energiarendszereik javítására, ehhez társul még a széndioxid kvóta eladásából származó évi 10 milliárd forint, azaz együttesen hétszerese lesz az előző időszak ilyen célú támogatásainak.

Évente tehát több támogatás jut majd az energiahatékonyságra, mint az előző hét évben összesen!

Kategória: Tudástár

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. szeptember 14.

Miután két hete elhangzott, hogy szeptember vége körül várhatók a Területi és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) első pályázati kiírásai, ma arról beszélt a Magyar Államkincstár elnöke, hogy az 1230 milliárd forintos program lebonyolításához új főosztályt hoztak létre és 300 embert vettek fel országszerte.

Dancsó József elmondása szerint bár a MÁK már komoly tapasztalatokkal bír a hazai és uniós pályázatok lebonyolításában, a TOP azonban új kihívást is jelent. Ezért az államkincstáron belül egy önálló főosztályként működő szervezeti egységet hívtak életre, és 300 új alkalmazottal bővítették a létszámot, ami megyénként 10-20 új munkatárs felvételét jelentette.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. szeptember 15.

A Portfolio piaci forrásokból úgy tudja, hogy igen jelentős, akár 150-170 milliárd forintot is kitevő támogatási igény érkezik a 65 milliárd forintos idei GINOP-1.2.1. uniós pályázatra csütörtök estig, így érthető a tegnapi jelzés a pályázat felfüggesztéséről. Bár a szabályok szerint az Irányító Hatóság vezetőjének van lehetősége akár 20%-kal is megemelni az elfogadott keretet, de a lényeg nem ez. Többen ugyanis arról beszélnek, hogy a mindössze két hónapja kinyitott keret többszörös túljegyzése mögött igen nagy a hibás pályázatok aránya. Elképzelhető akár 50% körüli mérték is, ami a fenti összefüggések alapján akár 80 milliárd forint körüli "kidobott" pályázatot is jelentene (elektronikus rendszer miatt csak a virtuális kukába), döntő részben amiatt, hogy a kiírásnak nem megfelelő pályázatokat nyújtottak be.

Bár korai még az ítélethirdetés, de néhány tanulság talán már most levonható. Az egyik az, hogy az új rendszer nagy változásait gyakorlati példákkal talán még jobban érdemes sulykolni, a pályázatok benyújtóinak pedig érdemes komolyabban venni a kiírások szellemét és betűit. Ez ugyanis a nagyfokú, de felesleges terheléstől is megkímélné mind a kiírókat, mind a benyújtókat.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

A Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság – a beérkezett támogatási kérelmek nagy számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel – a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című (GINOP-1.2.1-15 kódszámú) felhívást 2015. szeptember 18-i határnappal felfüggeszti.

Így azoknak, akik nagy értékű gépbeszerzést kívánnak megvalósítani, mindössze 4 napjuk maradt, hogy az erre vonatkozó pályázatot benyújtsák. A pályázatról bővebben itt olvashat: Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítésére.

A pályázattal kapcsolatban szakértő kollégáink természetesen állnak rendelkezésére.

Forrás: palyazat.gov.hu

Kategória: Hírek, közlemények

vidékfejlesztési program 1

Közel 1 éves egyeztetés után, Brüsszel végre elfogadta a mezőgazdasági pályázatok keretprogramját jelentő Vidékfejlesztési Programot, így várhatóan ősszel megjelennek az első agrárpályázatok kiírásai.

Tekintsük át ezért mi is, melyek az új Vidékfejlesztési Program sarkalatos pontjai, milyen változásokra érdemes felkészülni a 2014-2020 közötti agrárpályázatok kapcsán.

Az elfogadott Vidékfejlesztési Program legnagyobb eredménye, hogy a nagygazdaságok helyett a kis és közepes vállalkozások, családi gazdaságok fejlesztését helyezi a középpontba, azaz a beruházásokra fordítható támogatás 80%-át az új időszakban már ezek a kis és közepes vállalkozások fogják kapni, megtörve ezzel a nagyüzemek támogatás-koncentrációját.

Az új 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program középpontjában az olyan munkaigényes ágazatok állnak, mint a kertészetek, állattenyésztők, valamint az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozások. Ezen tevékenységek fejlesztésére több mint 800 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére a Vidékfejlesztési Programon belül.

A magyarországi vidékfejlesztési program (VP), amelyet az Európai Bizottság tehát hivatalosan 2015. augusztus 10-én fogadott el, 4,2 milliárd EUR összegű közpénz felhasználásának mikéntjét határozza meg a 2014–2020 közötti hétéves időszak vonatkozásában.

Kategória: Tudástár

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. szeptember 10.

Amíg lesz vissza nem térítendő uniós forrás, addig csekély lesz az érdeklődés a visszatérítendő forrásokra és éppen emiatt nagyon komoly megfontolást igényel az MFB-s "programnak látszó" elképzelés - hangsúlyozta mai előadásában Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Privátbankár konferenciáján leszögezte: a "teljes pénzügyi közvetítői hálózat és teljes magyar bankszektor bevonása mellett kellene megcsinálni" a vissza nem térítendő uniós források elosztását, amellyel egy friss kormánydöntés tartalmára reflektált.

A Portfolio saját értesülésével összhangban a minap megjelent a vonatkozó kormányhatározat és Krisán javaslatával éppen ellenkezőleg az MFB a legalább 400 teleülésen felálló értékesítési pontokon a saját könyvén keresztül folyósítaná a vissza nem térítendő forrásokat az új EU-s ciklusban.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

A jövőben 3 budapesti és 397 vidéki helyszínen igényelhetik a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank által közvetített visszatérítendő EU-s forrásokat és a bank saját hiteltermékeit.

A Széchenyi2020 EU-s fejlesztési programban a Kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát. Több pénz jut a gazdaság fejlesztésére, azonban a felhasználási szabályok is átalakultak ezzel párhuzamosan.

Az állam egyre több olyan fejlesztést támogat, amelyben a vissza nem térítendő támogatások mellett, kiegészítve a vállalkozások önerejét, megjelennek a visszatérítendő források is. Utóbbiak kezelését az MFB végzi, amely közbeszerzés keretében választja ki az ebben résztvevő partnereket az ősz folyamán.

A visszatérítendő támogatások elosztásának új rendszerében a Magyar Fejlesztési Bank a hazai hitelintézeti rendszer meglévő fiókhálózatán belül 400 úgynevezett MFB Pontot hoz létre, és szakít azzal a közvetítői rendszerrel, ami az előző uniós ciklusban működött.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. szeptember 7.

Bár már hetekkel ezelőtt megékezett az első hír arról, hogy a kormány 2017. június 30-ig ki szeretné írni az összes 2014-2020-as EU-forrásra a pályázatokat, de az erről szóló kormányhatározat csak múlt pénteken jelent meg és van benne további feladat is az illetékes négy miniszter számára.

Az EU-pályázatok kiírásáról és a következő évekbeli gazdaságpolitikai kihívásokról hangsúlyosan szó lesz a Portfolio október elsejei Budapest Economic Forum című konferenciáján. További részletek alább:

Az 1580/2015. (IX. 4.) Kormányhatározat szerint a kormány

  • Úgy dönt, hogy a 2014-2020 közötti programozási időszak operatív programjainak felhívásai az egyes operatív programok teljes keretére kerüljenek meghirdetésre 2017. I. félév végéig (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar társfinanszírozással és agrártámogatásokkal együtt 12 ezer milliárd forintosnak mondott 7 éves keret összes pályázatát ki akarja írni a kormány a következő szűk két évben)

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Vanessia Online Pályázati és Vállalkozásfejlesztési Szakmai Blog

Ne lepődjön meg! Mostantól némileg megújult megjelenéssel és lényegesen megújult tartalommal találkozhat, ha heti rendszerességgel küldött pályázati hírlevelünkre kattint.

A megújulás elsődleges célja, hogy Ön, mint pályázó / pályázni szándékozó valóban színvonalas, őszinte és teljes körű tájékoztatást kapjon az aktuális pályázati és vállalkozásfejlesztési lehetőségekről.

Pályázati hírlevelet valószínűleg több helyről is kap, így önmagában a pályázati kiírások és hírek küldése – bár lényeges eleme a tájékoztatásnak, így a mi hírlevelünkben is fontos szerepet kap - nem nyújtja azt a hozzáadott értéket, amit mi, a szakmában hosszú évek óta tevékenykedő pályázati tanácsadók valódi küldetésünknek érzünk vagy vallunk.

Nem kívánunk versengeni a hazai pályázatkereső oldalakkal, sem a gazdasági hírportálokkal, ők szakszerű munkát végeznek ezen a téren. Van azonban, amiben nekünk tanácsadóknak jut a kiemelkedő szerep, hiszen mi vagyunk azok, akik a tényleges projekt tervezés és megvalósítás folyamatán végigkísérjük a pályázókat, akik pótolhatatlan szakmai tudással és tapasztalattal rendelkeznek, és akik saját bőrükön tapasztalják a rendszer valódi belső energiáit.

Ez az, amit a jövőben szeretnénk Önökhöz is eljuttatni közvetlen, kötetlen formában.

Az új pályázati kiírások és hírek mellett olyan kiegészítésekkel és új tartalmakkal szeretnénk Önt kiszolgálni, amelyből valós és használható információkat, tanácsokat is kap. De lássuk inkább, mire gondolunk pontosan:

Kategória: Házunk tája

A korábban bejelentett 5 jelentős - összesen mintegy 170 milliárd forintnyi keretösszegű - K+F tevékenységeket támogató pályázat közül augusztus végén, közel egy időben 3 pályázat jelent meg:

  • Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása - 50 Mrd Ft; támogatási intenzitás: 50-80%
  • K+I infrastruktúra megerősítése - 20 Mrd Ft; támogatási intenzitás: 100%
  • Iparjog - 1 milliárd; támogatási intenzitás: 100%

A pályázatokat szeptember végétől keretkimerülésig, de legkésőbb 2017 szeptember végéig, illetve október közepéig lehet benyújtani. Ami miatt most sebtében billentyűt ragadtam, hogy lényeges és hasznos tanácsokkal szolgáljak azoknak, akik látván a kiírásokat, esetleg nem bíznak saját K+F pályázatuk sikerében, pályázóképességükben.

Amikor K+F pályázatokról esik szó, a vállalkozások ugyanis két teljesen ellentétes hozzáállásával találkozhatunk. A vállalkozók egy jelentős része, azonnal átsiklik a K+F pályázati felhívásokon, mondván ez a pályázat csak a nagyok játékszere, mit tudna ő kutatni a saját vállalkozásában. A vállalkozók egy másik köre viszont a 60-80%-os támogatási intenzitáson felbuzdulva képes lenne bármit kutatni és fejleszteni, még akkor is, ha a fejlesztésnek nincs sem piaci létjogosultsága sem személyi, műszaki, vagy anyagi feltétele.

Fontosnak tartom ezért, hogy tisztán lássunk ezen pályázatok kapcsán és bízom benne, hogy a cikk elolvasása után Ön is el tudja majd önállóan dönteni, milyen innovatív fejlesztéseket tudna vállalkozásával megvalósítani az új pályázati ciklus állami és uniós támogatásaival.

Kategória: Tudástár

A 2014-2020 közötti európai uniós források az utolsó lehetőséget jelentik a magyar gazdaság számára ahhoz, hogy felkészüljön a 2020 utáni időszakra, amikor várhatóan nem lesznek ilyen típusú beruházási támogatások – mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Pakson.

Csepreghy Nándor a Széchenyi 2020 fejlesztési médiahajó elnevezésű találkozón hozzátette: a következő hét év legfontosabb kérdése, hogy „ki tudjuk-e jelölni azokat a fókuszpontokat, amelyekre érdemes forrásokat közvetlenül fordítani, és meg merjük-e nevezni azokat az ágazatokat, szereplőket, akik első körben nem lehetnek a támogatások haszonélvezői".

Utalt arra, hogy 2007 és 2013 között az uniós források 16 százalékát fordították gazdaságfejlesztésre, 2014 és 2020 között a Magyarország számára rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka jut ugyanerre a célra. A pályázóknak a munkahelyteremtéshez vagy a versenyképesség növeléséhez kell hozzájárulniuk – mondta a Tolnai Népújság és a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség közös rendezvényén, mintegy félszáz vállalkozó és polgármester előtt.

Kategória: Hírek, közlemények

Pályázati kódszám: GINOP-2.3.3-15

Pályázat célja

A konstrukció keretében kizárólag olyan kutatási eszköz, illetve infrastruktúra-beszerzés, építés vagy korszerűsítés támogatható

  • amely nemzetközi kutatási infrastruktúrákban – így például az ESFRI Roadmap-ban szereplő kutatási infrastruktúrákban – való magyar részvételt, illetve azokhoz való csatlakozást tesz lehetővé,
  • valamint hozzájárul a Horizont 2020 program keretében támogatott programokhoz, elősegítve a nemzetközi és a hazai hálózatosodást és kutatási együttműködéseket, a hazai tudásközpontok nemzetközi versenyképességének megszerzése, illetve megőrzése érdekében.

Ennek révén erősíthető a különböző nemzetközi kutatói hálózatokban való sikeres magyar részvétel és pozíció, különös tekintettel a H2020 különböző kezdeményezéseiben és programjaiban való hazai részvétel növelésére.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 20 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 20-200 db.

Támogatás összege:

  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft, maximum 1.000 millió Ft.
  • Konzorcium esetén az egyes Konzorciumi tagok vonatkozásában a minimum igénybe vehető támogatási összeg 50 millió Ft.

Támogatás mértéke:

  • A kutató-tudásközvetítő szervezet támogatandó tevékenysége nem minősülhet gazdasági tevékenységnek, ezért az általa elszámolható minden költség támogatási mértéke legfeljebb 100%.
  • Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek az utófinanszírozású projektelemekre eső támogatás legfeljebb 75 %-ának megfelelő, maximum 450 millió Ft összegű előleget biztosít.

Pályázati kódszám: GINOP-2.1.3-15

Pályázat célja

A felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységek támogatása.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 200-1000 db.

Igényelhető vissza nem térítendő támogatás:

Minimum 1 millió forint, maximum 6 millió forint. A támogatás mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 100%-át.

  • Újdonságkutatási és egyéb iparjogvédelmi kutatási szolgáltatások esetében maximum 200.000 Ft
  • Iparjogvédelmi oltalomszerzéssel és fenntartással kapcsolatos tevékenységek esetében – a választott tevékenységek számától függetlenül – hazai oltalomszerzés esetén maximum 1 millió forint, külföldi oltalomszerzés esetén maximum 3 millió Ft;
  • Szellemi vagyonértékelés és/vagy audit tevékenységekkel kapcsolatosan maximum 2 millió Ft igényelhető.

Pályázat célja

A Kormány, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban NGM) gazdaságpolitikai célkitűzéseinek meghatározó eleme az újraiparosítás, az iparfejlesztés. Ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos hazai nagyvállalatok beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság – ezen belül is a feldolgozóipar – növekedéséhez és a foglalkoztatás bővüléséhez, ugyanakkor ezen kapacitásbővítő fejlesztéseik tekintetében nem célcsoportjai az uniós forrásból kiírt pályázatoknak.

A fenti célok megvalósítását az NGM fejezetében létrehozott Nemzetgazdasági támogatások előirányzat szolgálja, a 2015. évben 3 milliárd Ft keretösszeggel.

Pályázók köre

A 16/2015.(V.29) NGM rendelet 1. számú melléklet 28. sora szerint.

Támogatás összege, mértéke

A legkisebb támogatható projektméret 100 millió Ft, azzal, hogy a beruházáshoz nyújtható támogatás összege el kell, hogy érje az 50 millió forintot.

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. szeptember 2.

Az utóbbi hónapok gyászos építőipari teljesítménye, illetve rendelésállományi adatai után üdítő fejlemény lesz, hogy három nagy új uniós Operatív Programban összesen 956 milliárd forintnyi EU-pályázat nyílik meg idén, amelyekből az építőipari vállalkozások jelentős megrendeléseket kaphatnak.

A Magyar Idők a Miniszterelnökségtől kapott egy adatsort arról, hogy a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) éves fejlesztési keretében 956 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséggel lehet számolni az építőipari vállalkozások számára. Sajnos az összegből a cikkben csak 841 milliárd forintnyi pályázati irány van nevesítve, illetve nem lehet az adatokból kiszámolni, hogy ezek a már menetközben módosuló új éves pályázati menetrendből következnek-e, vagy sem.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle
https://www.high-endrolex.com/33