GINOP 835 18

A Hitelprogram keretében 2018. szeptember 10-től lehet 0%-os kamatozású hitelt igényelni mikro-, kis- és középvállalkozások számára pénzügyi szempontból életképes és jövedelemtermelő technológiai korszerűsítéseik, korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességeik megteremtésére, bővítésére.

A kölcsön összege 1 millió Ft és 50 millió Ft között lehet, a kezdő vállalkozások által igényelhető hitel összege pedig maximum 25 millió Ft lehet.

A hitel nemcsak hogy 0%-os kamatköltséggel jár, de a hitelkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben sem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet (pl. értékbecslői, közjegyzői díj). A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a.

BŐVEBBEN

2019. március 19-ig él a lehetőség, hogy a vidéken működő vállalkozások elavult informatikai eszközeiket, hardver és szoftver parkjukat le tudják cserélni. Erre a jelenleg is aktív GINOP-3.2.2-8.2.4-16 - Vállalati komplex infokommunikációs fejlesztések és felhőalapú online üzleti szolgáltatások támogatása című pályázat biztosítja az uniós forrást.

Pályázni helyben telepített saját szoftver vagy felhőalapú szolgáltatások bevezetésére lehet, de azok kombinálásaként előálló hibrid megoldásokkal is (saját szoftver és bérelt szolgáltatás) is lehet pályázni.

A jelenlegi statisztikák alapján eddig a pályázatra összesen 1.395 kérelem érkezett be összesen 13,3 milliárd forintos támogatási igénnyel. A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 48,2 milliárd Ft, melyből a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 21,2 milliárd Ft, a kölcsön keretösszege pedig 27 milliárd Ft. Ez közel 4.000 nyertes pályázatra elegendő forrás.

GINOP 322 824 20181022

Ha fentiek alapján kedvet kapott és szeretne bővebb információt erről a pályázati lehetőségről, tekintse át az alábbi rövid pályázati összefoglalónkat: 

BŐVEBBEN

Vp3 421 422 18

Pénteken megjelent a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van lehetőség.

A pályázaton belül az alábbi két elkülönülő célterületre lehet pályázatot benyújtani:

1. célterület - Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás hatékonyságának növelése érdekében

Támogatható tevékenységek:

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése.

2. célterület - Borászati üzemek fejlesztése Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése, építéssel járó fejlesztési beruházások

Támogatható tevékenységek:

  • Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése

A pályázat lehetőséget teremt feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.

BŐVEBBEN

Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18

Egy frissen közzétett pályázati közlemény szerint  a „Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban” című (VEKOP-8.3.2-18 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kérelmek benyújtására egy újabb időszak nyílt.

A pályázat benyújtása a módosított felhívás szerint 2018. október 19. 8:00 és 2018. december 6. 14:00 között ismételten lehetséges lesz.

Vidéki pályázók esetében is javában tart még a pályázati szakasz, a kérelmek benyújtására a keret kimerülésig, valamint legkésőbb 2020. március 31.-ig van lehetőség.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek. A támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség maximum 80%-a lehet.

BŐVEBBEN

Idén március közepétől 31,56 milliárd Ft-os keretösszeggel váltak elérhetővé a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kívül telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

BŐVEBBEN

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2018. októberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20181015 2
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program

Annak apropóján, hogy a napokban társadalmi egyeztetésre bocsátották a Közép-magyarországi régióban működő vállalkozások számára hamarosan elérhető Gyakornoki Program pályázatot, tekintsük át a konstrukció vidéki nagytestvérét, amely 2016 augusztusa óta pályázható és a 30 milliárd forintos keretnek köszönhetően még most is elérhető azon vállalkozások számára, akik pályakezdők foglalkoztatását tervezik. 

A mai nyilvános statisztikák alapján a 30 milliárdos keretre kicsit több mint 23 milliárd forint, azaz a keret 75%-ára érkezett be igény, még közel 7 milliárd forint várja munkahelyteremtést tervező gazdáját.

A pályázat keretében az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Nézzük meg, pontosan milyen feltételekkel lehet pályázni:

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A pályázatra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • rendelkeznek legalább egy lezárt és teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, és
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
  • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.
BŐVEBBEN

Egy ma megjelent közlemény szerint módosult "Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása" című (GINOP-3.1.2-8.2.4-16 kódszámú) felhívás. A módosítás legjelentősebb eleme, hogy az eredetileg 10,1 milliárd Ft forrással meghirdetett pályázat keretét 5,9 milliárd forintra csökkentették.

A keret csaknem felezését az érdeklődés=pályázóképesség hiánya okozta, erről tökéletes képet ad a nyilvánosan elérhető pályázati statisztika, amely alapján  a 2017 március 8-án indult felhívásra ezidáig mindössze 77 db kérelem érkezett be összesen 1,6 milliárd forint támogatási igénnyel. A pályázatra a keretcsökkentéstől függetlenül továbbra is egészen 2019 március 8-ig lehet kérelmet benyújtani azon vállalkozások részéről, akik újszerű infokommunikációs ötletek piaci termékké és szolgáltatássá fejlesztését, bevezetését és üzleti hasznosítását tervezik és meg tudnak felelni a pályázati feltételeknek.

A pályázaton kizárólag az IKT ágazatban működő  (főtevékenységként bejegyzett) cégek indulhatnak, amelyek rendelkeznek 1 teljes lezárt üzleti évvel és az árbevételük legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből származik

A pályázatban támogatható tevékenységek:

  • IKT termékek és szolgáltatások ágazati specifikációja, testreszabása, továbbfejlesztése, tesztelése
  • új IKT termék verziók és szolgáltatások kapcsán fejlesztői és tesztkörnyezet kialakítása, fejlesztői és felhasználói kézikönyvek elkészítése
  • nemzetközi szakkiállításokon, konferenciákon, egyéb rendezvényeken (pl. termékbemutatókon, szoftverbemutatókon, B2B partnertalálkozókon) való részvétel
  • piacra jutás támogatása (marketing tevékenységek, egyéb piacra jutáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele)
  • tanácsadás igénybevétele, beleértve a szoftver és IT szolgáltatás lokalizációt (fordítás és honosítás) és a külpiaci megjelenést lehetővé tevő online fejlesztést (pl.: több nyelven elérhető)
  • szerzői jogi, szabadalmi és iparjogvédelmi dokumentáció honosítása
  • külpiaci tevékenységért felelős, belföldön foglalkoztatott munkatárs(ak) tevékenysége.
BŐVEBBEN

VEKOP-8.3.2-18 Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban

Csaknem két évvel a vidéki pályázat megjelenése után, ma megjelent a "VEKOP-8.3.2-18 Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban" című pályázat tervezete is, amely véleményezést követően várhatóan 2018 augusztus 3-tól lesz pályázható. A tervezet szerint a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 0,371 milliárd forint lesz, azaz a támogatott vállalkozások száma várhatóan 35-160 között lesz.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás tervezet szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség maximum 80 %-a.

BŐVEBBEN

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2018. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.


Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Sokat bukhat, aki nem fordít kellő figyelmet a részletekre, ahogy a közmondás is mondja, az ördög bizony a részletekben rejlik. És nincs ez másképp a pályázatok terén sem. Sőt, itt lehet igazán nagyot bukni, ha felszínes információk alapján, esetleg rossz tanácsadókra hallgatva mérlegelünk egy pályázaton való indulásról és annak mikéntjéről.

Egy ilyen példát hoztunk most Önnek.

Azzal szinte minden pályázó tisztában van, hogy uniós támogatást, csak bizonyos alapfeltételek megléte esetén lehet igényelni, ilyen többek között, hogy a vállalkozás nem állhat csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, nem lehet köztartozása, a saját tőkéje nem lehet negatív, illetve hogy csak azon vállalkozások részesülhetnek fejlesztési támogatásban, akik a munkaügyi előírásoknak megfelelően folytatják tevékenységüket, tehát igazolni tudják rendezett munkaügyi kapcsolataikat. Ez utóbbi azonban nem ennyire egyértelmű, nézzük meg egészen pontosan mit kell érteni alatta:

A rendezett munkaügyi kapcsolatok vonatkozásában az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. paragrafusa kimondja, hogy költségvetési támogatás annak nyújtható, aki – több egyéb feltétel mellett – megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek. Ennek kereteit pedig az államháztartásról szóló törvény (Áht.) végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet 81. paragrafusa tartalmazza.

Nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének az, akit

  • a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása,
  • a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre (ideértve a gyermekmunka tilalmát is) vonatkozó rendelkezések megsértése,
  • jogszabályban előírt munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése,
  • a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó kötelező nyilvántartásba vétel szabályainak megsértése, vagy
  • az egyenlő bánásmód követelményének megsértése

miatt hatóság, illetve bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül – a korábbival azonos jogsértés elkövetése miatt – jogerős és végrehajtható bírsággal sújtott vagy a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezett.

Mindez azt jelenti, hogy a „rendezett munkaügyi kapcsolatok" minősítés elveszítéséhez két éven belül lényegében két alkalommal kell ilyen jellegű jogsértést elkövetni. Ez alól kivételt képez a munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatás.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2018. június 7.

A mostani ciklus közel 80 milliárd eurós keretösszegéről kerek 100 milliárd euróra javasolja emelni a 2020 utáni kutatás-fejlesztési keretprogram, a Horizont Európa, keretét az Európai Bizottság - közölte ma a testület. Ez a közösség valaha volt legambiciózusabb kutatási és innovációs programja és azt célozza, hogy az EU a globális kutatás és innováció élvonalában maradjon.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Újabb záró határidő közeledtére szeretném felhívni a figyelmét, ezúttal a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" elnevezésű pályázati felhívás utolsó határnapjához érkezünk 2018. június 28-án. 

Azt még nem lehet tudni, hogy mi lesz a pályázat és a fennmaradó keret sorsa, hisz, ahogy arról néhány hete már írtunk az 52,5 milliárd forintnyi uniós támogatásra mindeddig alig 2 milliárdnyi igény érkezett be. Az alacsony pályázati hajlandóság nem abból következik, hogy ne lenne csábító a felkínált támogatás összege és mértéke, a "pályázati kedvet" elsősorban az ingatlan tulajdonviszonyok rendezetlensége, illetve a javarészt bérleti konstrukcióban üzemeltetett ingatlanok/telephelyek gátolják.

A pályázat keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások 1,5-100 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, a támogatás mértéke pedig maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

A projektekben az energiahatékonyságot javító, és a megújulóenergia-felhasználás növelését segítő tevékenységek támogathatók. Így lehetőség van az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. Támogatható továbbá napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre, használati melegvíz-termelésre, fűtésrásegítésre.

Röviden mutatjuk azokat a KO kritériumokat, amelynek mindenképpen meg kell felelnie a pályázó vállalkozásnak, illetve a fejleszteni kívánt ingatlannak:

  • A pályázó vállalkozásnak KKV besorolásúnak kell lennie, nagyvállalat nem pályázhat.
  • A projekt összköltsége maximum akkora lehet, mint az utolsó lezárt üzleti éves beszámolóban szereplő árbevétel összege.
  • A pályázó 100%-os tulajdonosa kell hogy legyen az ingatlannak.
  • A fejleszteni kíván ingatlannak 2013. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel kell rendelkeznie.
  • Az ingatlan(ok) a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 évből legalább 1 év időtartamban rendeltetésszerűen használatban állt(ak)
  • A beruházás összköltségének minimum 30%-a energiahatékonyság fokozására, minimum 10%-a pedig megújuló energia felhasználásra irányuló beruházás kell hogy legyen.

Ha vállalkozása a fenti kritériumokat teljesíteni tudja, jó eséllyel pályázhat, így mihamarabb keressen bennünket, hiszen a pályázat - annak komplexitása miatt - jelentős előkészületet igényel.

A pályázatról készített összefoglalónkat itt tekintheti meg: Pályázat kis- és középvállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

Egy nemrégiben történt módosítás eredményeként újabb határnappal bővült a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című - GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú – felhívás, sőt mindehhez a keretet is megemelték.

Eredetileg 2018. május 31-vel zárt a pályázat, azonban a módosítással a pályázat utolsó értékelési határnapja 2018. szeptember 25-re változott, azaz újabb 3 hónapot kaptak a pályázattal most ismerkedő vállalkozások.

De nem csak a határnap módosult, örömteli tény, hogy újabb 10 milliárd forinttal, immár 130 milliárd forintra nőtt a teljes keretösszeg, amelyből ezidáig 92,5 milliárd forintnyi támogatásra érkezett be igény.

Számolva a hibás és szakmai szempontból elutasított pályázatok szokásos arányával, van még bőven keret azok számára, akik most kapnak észben, vagy vállalkozásuk most jutott abba a fázisba, hogy pályázni tudjanak.

BŐVEBBEN

Korábban írtunk már róla, de egyre jobban körvonalazódik, hogy várhatóan még idén ősszel ismét pályázható lesz az ún. adaptív innovációs pályázati felhívás. Bár az elnevezése ijesztően hangzik, lényegében ez a K+F pályázatok tekintetében a legtágabb értelemben vett innovációs folyamatokat támogatja, hiszen a pályázat minden olyan - a vállalkozásnál eddig nem alkalmazott - eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek révén a vállalkozás szempontjából

  • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
  • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát: Van egy vállalkozás, mely egy bizonyos terméket évek óta sikeresen gyárt és értékesít, ugyanakkor létezik egy gyártó gépsor, amelynek beszerzésével a vállalkozás újszerűbb technológiai eljárással, költséghatékonyabban állíthatja elő ugyanazon terméket, mint tette azt korábban. Ez is adaptív innováció és a pályázatból az adott gépsor beszerzése támogatható.

Pontos felhívás ugyan még nincs, de minden bizonnyal a korábbihoz nagyon hasonló feltételekkel kerül a pályázat kiírásra, ezért érdemes a korábbi felhívás feltételrendszere alapján készülni a pályázatra.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege ennél a konstrukciónál minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

A pályázat keretében önállóan támogatható tevékenységek

  • Eszközbeszerzés – Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése.
  • Immateriális javak beszerzése - Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szoftver, gyártási licenc vagy know-how, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.

A pályázat kapcsán két fontos feltételt érdemes már most, a felkészülési időben hangsúlyoznunk:

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2018. május 30.

Rövid közlemény jelent meg a kormány hivatalos pályázati oldalán arról, hogy több helyen átírták 52,5 milliárd forintos keretösszegű "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" című (GINOP 4.1.2-18 kódszámú) felhívást és amíg ezeket nem vezetik át a kitöltőprogramon, addig a támogatási kérelmek benyújthatósága tegnaptól szünetel.

A teljes cikk itt olvasható >>>

A pályázatról mi itt írtunk legutóbb: Két hónapja fut a vidéki épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívás. Lássuk a részleteket!

Idén március közepétől 31,56 milliárd Ft-os keretösszeggel váltak elérhetővé a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kivűl telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

BŐVEBBEN

Ha már szó esett a héten a de minimis jellegű támogatásokról, íme egy tökéletes példa rá. A "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" elnevezésű GINOP-5.2.4-16 pályázat igényelhető de minimis támogatásként, és ebben az esetben a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig - ahogy már említettük - az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Lássuk gyorsan, hogy is áll jelenleg a pályázat még rendelkezésre álló keret vonatkozásában:

A pályázat 2016 augusztusa óta pályázható és eddig a 30 milliárdos keretre közel 22,5 milliárd forintnyi igény érkezett. A keret fogyási ütemét vizsgálva, havi szinten nagyjából 100 pályázat érkezik be a támogatáskezelőhöz, összesen 900 millió Ft körüli támogatási igénnyel, ami arra is következtetni enged, hogy keretkimerülés okán idén egészen biztosan nem kell számolni a pályázat felfüggesztésével.

BŐVEBBEN

Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikk (1) bekezdése szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak, vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

Az Európai Bizottság folyamatosan vizsgálja a tagállamokban a vállalkozásoknak nyújtott létező támogatásokat, és a Bizottságnak be kell jelenteni minden új támogatásnyújtásra-, és módosításra irányuló szándékot.

A Bizottsághoz történő bejelentési kötelezettség alól – többek között – mentesek a de minimis támogatások, mivel azok a támogatás összegére való tekintettel nem torzítják a versenyt. E támogatási intézkedéseket úgy kell tekinteni, hogy azok nem felelnek meg a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumoknak, ezért nem tartoznak a fent említett bejelentési kötelezettség alá.

A DE MINIMIS TÁMOGATÁS SZABÁLYAI

Csekély összegű (de minimis) állami támogatásnak minősül minden olyan állami forrásból nyújtott támogatás, amelynél a jogszabály kimondja, hogy de minimis támogatásnak kell tekinteni.

Egy vállalkozásnak bármilyen forrásból, csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – az adott és az elmúlt 2 pénzügyi év vonatkozásában– nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti szállítás esetén pedig a 100.000 eurónak megfelelő forint összeget.

A közösségi jog szerinti vállalkozásnak minősül – az adott projekt esetében - bármely szervezet (gazdasági társaság, önkormányzat, civil szervezet, stb.), amely az adott projekt kapcsán, során, eredményeként gazdasági tevékenységet végez.

Nem kell tehát alkalmazni a de minimis támogatásra vonatkozó szabályokat, ha a munkaadó költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, kisebbségi önkormányzat vagy közhasznú társaság, és az általa végzett támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, illetve a támogatással érintett munkavállalók foglalkoztatására nem gazdasági tevékenység keretében kerül sor.

BŐVEBBEN

Jelentős módosítást követően 2017. november 15-től pályázható újra a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás. A nyilvános statisztikai adatokból az látszik, hogy a könnyítés ellenére az elmúlt fél évben a rendelkezésre álló 11,76 milliárd Ft-os keretösszeg alig 40%-ára érkezett be támogatási igény.

A pályázat egyik fontos korlátja, hogy önállóan napelem rendszerre nem lehet pályázni, csak más energetikai korszerűsítéssel - szigetelés, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, világítás korszerűsítés, stb. - együtt.

Feltétel ugyanis, hogy

  • az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész (pl. szigetelés, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, világítás korszerűsítés, stb.) legalább 30% legyen a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • a megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész legalább 10% legyen összes elszámolható költségén belül. 

A pályázat emellett kombinált támogatási konstrukciót biztosít, azaz a megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, kölcsön részből és önerő részből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét. A pályázat tehát csak hitellel vehető igénybe, ahol az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás mértékét. Emellett minimum a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrás szükséges.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Mindezek ellenére érdemes alaposabban mérlegelni a pályázatban rejlő potenciált, hiszen az energetikai célú beruházások a mai nevetségesen alacsony betéti kamatszintek mellett akár befektetésnek is kiválóan alkalmasak. Ahogy mi számoltuk egy korábbi cikkünkben, az uniós energetikai pályázatok 40-60%-os támogatási intenzitása mellett, a vissza nem térítendő támogatással megvalósított beruházások megtérülési ideje is arányosan, akár 4-9 évre csökkenthető. Ha ezzel szemben vesszük példaként az 5 éves lekötött betétek után kapható 2%-os évi kamatot, jól szemléltethető, hogy energetikai beruházásunk már középtávon nagyobb hozamot termelhet nekünk a banki hozamnál.

De lássuk a pályázat részleteit nagyon röviden:

BŐVEBBEN
https://www.high-endrolex.com/33