A nagy túligénylés ellenére nem zárták le a GINOP-2.1.7-15 „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című pályázatot, ahogy az korábban várható volt.

Ennek köszönhetően jelenleg is lehetőség van projekt benyújtására, a következő értékelési határnap 2016. május 16.

Mivel a projektek elbírálása ún. standard eljárásrendben történik, ezért a projekteket nem beérkezési sorrend alapján bírálják el, hanem a kapott pontszámokat, azaz minőségi szempontokat vesznek figyelembe. Ezért az erős lábakon álló projektötletek továbbra is nagy eséllyel pályázhatnak.

Nézzük meg milyen szempontoknak érdemes megfelelni ahhoz, hogy jó pontszámmal induljunk kiíráson:

  • technológiai fejlesztést valósítanak meg vagy ahhoz kapcsolódnak
    Ezen pont főként a szoftverfejlesztés projekteket korlátozza, mivel nagyon erős kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a projekt illeszkedjen a kiíráshoz.
  • jelentős újdonságot és szellemi hozzáadott értéket tartalmaznak;
    Újdonságtartalom méréséhez érdemes körülnézni a piacon, oltalmi adatbázisokban, hogy van-e a fejlesztendő termékhez hasonló megoldás.
  • üzletileg hasznosíthatóak;
    A projekt 4 szempontból vizsgálja a prototípusunk üzleti hasznosíthatóságát: piaci igény, célcsoport meghatározása; mekkora a versenyre számítunk a piacon; mennyire reális piacraviteli elképzelésekkel rendelkezünk; milyen időtávú megtérülésre számítunk.
  • megfelelő szakma háttér
    Pontozzák azt is, hogy a projekt megvalósításában mennyire tapasztalt szakmai-, illetve üzleti vezető vesz részt.A vezetőknek a projekt beadásakor a pályázó cégnél alkalmazott személyeknek kell lenniük, tapasztalataikat pedig dokumentációval alá kell támasztani.
BŐVEBBEN

Teheti fel bizonytalanul a kérdést számos cégvezető, hiszen a korábbi joggyakorlattal ellentétben a 2015. november 1. után hatályos Közbeszerzési törvény (továbbiakban: Kbt.) több olyan szabályozást vezetett be, mely alapján a kérdést megválaszolni koránt sem egyszerű.

A következőkben megpróbáltuk egy pár gondolatban összefoglalni a legfontosabbakat a kérdés eldöntéséhez:

A pályázati támogatásban részesülő szervezeteket érintő fontos változás a közbeszerzési szabályozásban, hogy a korábbi Kbt.-vel szemben, amely támogatás %-hoz és a beszerzés értékéhez kötötte a közbeszerzési kötelezettséget, az új törvény alapján 2015. november 1-től az árubeszerzések, szolgáltatás megrendelések, építési beruházások (kivéve mélyépítés és középület kivitelezés) vonatkozásában a támogatás összeg a mérvadó.

Az új Kbt. alapján, ha a beszerzés tárgya nem mélyépítési munka, illetve középület építése és a kapcsolódó szolgáltatás megrendelése támogatott beszerzés vonatkozásában közbeszerzés kötelezett az az egyébként nem ajánlatkérőnek minősülő szervezet (magáncég, illetve nonprofit szervezet), amelynek szolgáltatás megrendelését, árubeszerzését vagy építési beruházását egy ajánlatkérőnek minősülő szervezet (ilyen pl. az állam is) legalább 25 millió forint összegben közvetlenül támogatja.

Az új szabályból az tűnik ki, hogy ha az EU és/vagy hazai forrásból származó támogatás összege a 25 millió Ft-ot eléri, akkor a támogatott beszerzés közbeszerzés köteles. Például,

  • ha a támogatott cég egy 50%-os mértékű támogatást kap egy 50 milliós gépbeszerzésre, akkor a támogatás összege a 25 millió Ft-ot eléri, így a beszerzés közbeszerzés köteles.
  • nem közbeszerzés köteles viszont az a nettó 58 millió Ft értékű támogatásból megvalósuló eszközbeszerzés, amely esetén a támogatás mértéke 40%-os, hiszen a támogatás összege ebben az esetben 23,2 millió Ft.

Kiemelendő azonban, hogy fentiekben meghatározott, támogatási összegen alapuló közbeszerzési kötelezettséget nem a teljes projekt viszonylatában, illetve a teljes projekt támogatási összege alapján, hanem az egyes konkrét beszerzések (közbeszerzések) tekintetében kell vizsgálni és megítélni.

A közbeszerzési törvény az ajánlatkérő által beszerzendő áru, szolgáltatás vagy építési beruházás becsült értékétől függően állapítja meg, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy annak szükségessége esetén milyen eljárásrendet kell alkalmazni. A becsült érték megállapításnál fontos kiemelni a részekre bontás tilalmának (régen egybeszámítás) fogalomkörét.

BŐVEBBEN

A palyazat.gov.hu-n közzétett mai közlemény szerint módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Innovációs voucher" című (GINOP-2.1.4 kódszámú) felhívás.

A 2014-2020 közötti programozási időszak uniós forrásainak teljes körű felhasználása érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1018/2016. (I. 22.) Korm. határozatban foglalt feladatok és célok teljesítése érdekében az Irányító Hatóság módosította a Felhívás 4.3. a) „A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja" című pontját az alábbiak szerint:

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. október 3-tól 2018. október 3-ig lehetséges.

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 17.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatai tekintetében jellemzően nagy a tülekedés az uniós forrásokért a KKV-k körében. A Portfolio szakmai körökből származó megbízható információi szerint a legtöbb támogatási kérelem a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívásra érkezett (GINOP-1.2.2-15), mely már felfüggesztésre került. A Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés felhívás esetében (GINOP-2.1.7-15) ugyan 2500 db támogatási kérelem érkezett be, ami feltehetően a keret sokszoros túljegyzését jelenti, de még nem függesztették fel a pályázatot és egyébként jogosultsági döntés sem született.

A Portfolio megbízható információi alapján elkészített alábbi táblázat adatai a 2016. március 5-i állapotot tükrözik:

A teljes cikk itt olvasható >>>

Várhatóan május elején újranyitják a méltán legnépszerűbb GINOP pályázati kiírásokat, sőt, ahogy arról már mi is írtunk korábban, a pályázatoknál olyan jelentős egyszerűsítéseket is bevezetnek, amely alapján várhatóan lényegesen több pályázó tud majd élni a pályázati konstrukció nyújtotta lehetőségekkel. Gyorsan tekintsük át először, a két legnépszerűbb GINOP pályázat legfontosabb paramétereit:

Várhatóan május elején megjelenő pályázatok:

  A. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
  B. GINOP-1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

Támogatás összege:

  A. minimum 50.000.000 Ft – maximum 500.000.000 Ft
  B. minimum 5.000.000 Ft – maximum 50.000.000 Ft

Támogatási intenzitás:

  A. maximum 50%
  B. maximum 70%

Megvalósítás időtartama:

  A. 18 hónap
  B. 12 hónap

BŐVEBBEN

Létszámbővítés Gyakornoki Programmal

Gyakornoki Program címmel jelenleg két pályázati felhívás is található a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül, ez tapasztalataink alapján félreértéseket okoz a pályázók körében, ezért mindenekelőtt fontosnak tartom tisztázni a két pályázat közötti lényeges különbségeket és a két pályázat kapcsolatát, melyek lényegében együttesen képezik a 2014-2020-as pályázati ciklus Gyakornoki Programját.

GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások elnevezésű pályázat keretében szakképzési centrumok nyújthatják be támogatási kérelmeiket, akik a program megvalósítása során komplex információs és szakmai tanácsadási tevékenységet végeznek majd a gyakornokok, vállalati gyakornoki kapcsolattartók, a gyakornokok foglalkoztatását biztosító gazdálkodó szervezetek számára.

Túl sokat erről a pályázatról beszélni nem érdemes, azon túl, hogy megértsük a Program struktúráját, hiszen a pályázati felhívásból egyértelműen kiderül, hogy úgynevezett kiemelt projektként mindössze 1 konzorcium nyerhet, és mind a konzorcium vezető, mind a konzorciumi tagok megnevezésre kerültek a felhívásban.

Ezek lesznek tehát azok az intézmények, akik a mostani Program megvalósítása során ellenőrzik és koordinálják a gyakornoki foglalkoztatást, azaz

  • ösztönzik a vállalkozások és gyakornokok programba lépését
  • kapcsolatot építenek ki a vállalkozások és szakképzési centrumok között, folyamatos együttműködést biztosítanak a gyakornoki program hatékony megvalósítása és a gazdasági igényekkel összehangolt, versenyképes szakképzés kialakítása érdekében
  • kialakítják a szakképzési centrumok gyakornoki program megvalósulását támogató kereteket
  • nyomon követik a gyakornoki program előrehaladását, szakmai felügyeletet biztosítanak, valamint együttműködnek a szakképzési centrumok kapcsolódó szervezetekkel.

A korábbi ciklusban a pályázat koordinációját a megyei Kereskedelmi és Iparkamarák és a Türr István Képző és Kutató Intézet látták el több kevesebb sikerrel. Ezt kívánják a mostani pályázati ciklus során részben kiváltani a szakképző centrumok bevonásával.

A GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására elnevezésű pályázat a vállalkozásoknak szól, azoknak a vállalkozásoknak, akik 25 év alatti pályakezdőt/pályakezdőket alkalmaznának. A Program keretében lehetőségük van a foglalkoztatás első 9 hónapjában a pályakezdők bérének 100%-át támogatásként megigényelni, illetve ezen felül a gyakornokok mentorálását végző szakember időarányos bérét és a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzését is finanszírozhatják támogatásból. Ehhez a vállalkozásnak vállalnia kell, hogy a kilenc hónapot követően a gyakornokot további 4,5 hónapig foglalkoztatja, munkaviszonyát közös megegyezéssel nem mondja fel. Kattintson a https://22bet-hu.org/ lehetőségre, és szerezzen exkluzív bónuszokat

A pályázat keretében minimum 1 900 000 Ft, és maximum 30 000 000 Ft támogatás igényelhető.

A projekt megvalósítására 15 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, és mivel a támogatási intenzitás 100%-os lesz, előre láthatóan nagy érdeklődés várható a pályázat iránt, ezért érdemes mielőbb megtenni a szükséges előkészületeket.

Kapkodni nem kell, a támogatási kérelmek benyújtása ugyanis csak 2016. augusztus 1-től lehetséges, mely lényegében azzal magyarázható, hogy a közreműködő szervezet, azaz a szakképző központ (konzorcium) pályáztatása – ahogy erről bejegyzésem elején írtam - még jelenleg is zajlik.

Mivel ez várhatóan egy nagyon népszerű pályázat lesz, nézzük meg egészen pontosan, kik és milyen feltételekkel tudnak a pályázaton indulni.

BŐVEBBEN

A Vidékfejlesztési Program március elején megnyíló pályázatainak célja a kertészeti ágazat versenyképességének növelése. A rendelkezésre álló 66,5 milliárd forint technológia fejlesztésre, üveg és fóliaház létesítésre, új ültetvény telepítésére és megújítására, illetve gyógynövénytermesztésre biztosít forrást. A négy felhívásra március 3-tól, március 4-től, március 7-től és március 9-től lehet benyújtani a pályázatokat.

Az államtitkár kiemelte a felhívások fontosabb ügyfélbarát változásait, amelyek már bevezetésre kerültek, vagy folyamatban van a bevezetésük, a gördülékenyebb megvalósítás érdekében. Ezek között a legfontosabb az üzleti- és pénzügyi terv egyszerűsítése, amelynek köszönhetően 50 millió forint projektösszeg alatt nem szükséges pénzügyi tervet benyújtani. Fontos változás a több megvalósítási hely lehetősége is, ami például öntözésfejlesztési beruházás esetén lehet fontos. Emellett bővül az elszámolható költségek köre, például a jégvédő háló tartására alkalmas támrendszer kialakításának lehetőségével.

BŐVEBBEN

Az uniós pályázatok értékelésére új rendszert dolgoznak ki – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az uniós forrásokról rendezett Portfolió konferencián, Budapesten.

A Miniszterelnökség április 15-ig javaslatot tesz a kormánynak az értékelési rendszer átalakításra. Lázár János hangsúlyozta: elvárás, hogy csak állami tisztviselő értékeljen, a pályázatértékelésnél nem lesz kiszervezés. A miniszter szerint a pályázatot értékelők újra-kiválasztásáról lesz szó, nyilvános, mindenki számára hozzáférhető értékelő szaknévsort állítanak össze, objektív, az irányító hatóságok és a társminisztériumok által meghatározott szempont alapján.

Lázár János kifejtette: minden pályázatnál két értékelőnek kell lennie, akik az államtól kapják a pénzt, hivatali kötelezettségek mellett végzik majd a munkát. A pályázati döntéselőkészítő bizottság pedig a szaktárca, az államháztartásért felelős minisztérium és a Miniszterelnökség képviselőiből tevődik össze – tette hozzá. A miniszter kijelentette: cél, hogy az értékelés sokkal átláthatóbb, számonkérhetőbb, felelősséget vállaló legyen.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 10.

Mit sikerült elérni az előző uniós támogatási ciklus során és mire számíthattunk a 2014-2020-as ciklusban?

Ezeknek a fő kérdéseknek szentelt ma külön konferenciát a Portfolio "Uniós Források 2016" címmel, ahol Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is fontos bejelentéseket tett a témában. Az alábbi hírfolyamunkban végigkövettük a legfontosabb információkat, jelzéseket, adatokat.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 10.

A gyors forráskifizetés nem mehet az átláthatóság rovására, azaz az uniós források mielőbbi kifizetését is szabályosan, transzparens felhasználás mellett kell megoldani - ezt a fő üzenetet fogalmazta meg a Portfolio mai konferenciáján az új közbeszerzési törvényről és tapasztalataitól szóló előadásában Császár Dániel.

A Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára felvázolta a tavaly novemberben hatályba lépett új közbeszerzési törvény (Kbt.) főbb változásait, ezek okait és egyúttal igyekezett megnyugtatni azt a vállalkozói kört, amely a 25 millió forintos új korlát miatt jellemzően belefut a közbeszerzés lefolytatásának kötelezettségébe. Szavai szerint ettől nem kell megijedni, mert az új nemzeti eljárásrend egyszerűsége és átláthatósága segít a cégeknek egy új intézmény (faksz) mellett.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 10

Az a célunk, hogy a lehető leghamarabb és a legszélesebb körben elindítsuk a 2014-2020-as visszatérítendő uniós forrásokat egy jobb elosztási rendszerben és ez várhatóan az idei második negyedévtől meg is történik - hangsúlyozta a Portfolio mai Uniós Források 2016 című konferenciája keretében tartott előadásában Kovács Zsolt. Az alapok alapja funkciót betöltő Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese jelezte, hogy a forráselosztási hálózat felállítását szolgáló MFB Pontokra vonatkozó közbeszerzési pályázatnál rövidesen eredményt hirdetnek és egyúttal jelezte: ha azt látják, hogy az új rendszer sem fedi le tökéletesen az országot, akkor nyitottak a változtatásra.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk, idén valamennyi vidékfejlesztési pályázat megjelenik. Az első kiírások már 2015 végén megjelentek, várhatóan 2016 év végéig azonban még tucatjával jelennek meg újabb - különböző beruházást támogató - felhívások. Jelenleg az alábbi pályázatok állnak rendelkezésünkre:

VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével

A felhívás célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. Továbbá kiterjed a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítására az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentése érdekében. A művelet a kertészeti termesztő berendezések esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását.

Bővebben itt olvashat róla

VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása az új, innovatív és környezetbarát termesztési technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

Bővebben itt olvashat róla

BŐVEBBEN

innovacios voucher 2

A népszerű K+F pályázati hajrá lezárultával, lassan kifújhatták magukat a pályázók, igy itt az ideje a következő lehetőségre koncentrálni. Március 21-ével ugyanis beadható egy újabb - Innovációs Voucher elnevezésű - kutatás fejlesztési pályázat, mely jó lehet azoknak is, akik más K+F pályázaton nem indultak, de remek kiegészítő pályázat lehet azoknak is, akik akár a GINOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása, akár a GINOP-2.1.7-15 – Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés pályázatra nyújtottak be támogatási kérelmet. Sőt, bizonyos feltételek fennállása esetén a támogatás akár halmozható is ugyanazon tevékenységre is.

Az innovációs Voucher pályázat keretében elnyert támogatással a vállalkozásnak lehetősége nyílhat az innovációs tevékenységgel kapcsolatos egyéb szolgáltatások igénybevételére. Lehetőségük lesz a pályázat keretében többek között arra, hogy saját ötleteikkel, elképzeléseikkel közvetlenül megkeressenek egy-egy szolgáltatót (egyetem, kutatóhely, egyéb minősített szolgáltató), és azoktól az innovatív termék, eljárás, vagy szolgáltatás kifejlesztése érdekében K+F+I-hez kapcsolódó szolgáltatást vegyenek igénybe.

Milyen szolgáltatások lehetnek ezek?

Olyan egyéb szakértői szolgáltatások, innovációs támogató szolgáltatások, amelyek hatékonyabb termékek, eljárások és szolgáltatások fejlesztését teszik lehetővé, beleértve az alábbiakat

  • adatbankok, műszaki szakkönyvtárak igénybevétel,
  • felsőoktatási intézmény, akadémiai vagy állami kutatóintézet, állami többségi tulajdonú non-profit gazdasági társaság, egyéb minősített szolgáltató által biztosított laboratóriumhasználat,
  • minőségtanúsítás keretén belül elszámolható egyrészt a rendszer kialakítása, azaz irányítási rendszer kézikönyve, folyamatleírások, munkautasítások, munkaköri leírások készítése, irányítási rendszer bevezetése, oktatása a felkészítő szervezet árajánlata alapján, másrészt nemzetközileg elismert tanúsíttatás: elő audit, tanúsító audit, a tanúsítvány regisztrációjának költsége a tanúsító szervezet árajánlata alapján,
  • műszaki, tudományos tesztelés igénybevétele felsőoktatási intézmény, akadémiai vagy állami kutatóhely, állami többségi tulajdonú non-profit gazdasági társaság, egyéb minősített szolgáltató bevonásával egy adott műszaki és/vagy technológiai bizonytalanságot jelentő probléma megoldására, amelyet a támogatást igénylő a saját kapacitásai és tudása révén megoldani nem képes.
BŐVEBBEN

A növekedési adóhitel a legdinamikusabban feltörekvő, legálisan működő vállalkozások számára nyújt pénzügyi segítséget, úgy hogy a társasági adót, amelyet már a növekedés évében be kellene fizetnie a vállalkozásnak a költségvetésbe, a kormány gyakorlatilag otthagyja a vállalkozásnál és csak később, több kisebb részletben kéri megfizetni. Gyakorlatilag az állam kamatmentes kölcsönbe adja az adót.

Eddig több mint 70 cég jelezte, hogy élni kíván a lehetőséggel. A növekedési adóhitelnek köszönhetően az érintett cégek két év alatt összesen mintegy 542 milliárd forintnyi adóra vehetnek igénybe speciális fizetési halasztást, amelyet további beruházásokra fordíthatnak.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 1.

Idén 21 pályázati felhívást terveznek kiírni a Környezetei és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), melynek együttes keretösszege 275 milliárd forint - derül ki a mai Magyar Közlönyben megjelent Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) szerint. Ebből a Portfolio számításai szerint energiahatékonyságra és megújuló energiás célokra összesen 187 milliárd forintot szánnak, nagyrészt állami, önkormányzati és egyházi épületenergetikai célokra.

A tavaly meghirdetett KEHOP-pályázatok keretösszegéhez képest idén fele annyi felhívás jelenik majd meg, így kijelenthetjük, hogy 2016-ban nem számíthatunk pályázati dömpingre ezen a területen. Ha figyelembe vesszük a 2015-ben meghirdetett pályázatok volumenét, akkor összesen 870 milliárd forintnyi keretet írnak ki idén év végéig a KEHOP-ban, amely a teljes hét éves keret 74%-a.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Az Európai Bizottság által az EIP-AGRI, valamint a Horizont 2020 működésével kapcsolatban publikált kiadványok már magyar nyelven is elérhetőek az EIP Service Point oldalán. Ezen kiadványok közérthető módon nyújtanak tájékoztatást az EIP Hálózatán keresztül elérhető jó gyakorlatokról, innovatív megoldásokról és a lehetséges finanszírozási forrásokról. A teljes sorozat letölthető innen:

Mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti innovációkhoz kapcsolódó Európai Uniós finanszírozási lehetőségek Finanszírozási lehetőségek a Horizont 2020 keretében - 2016-os pályázatok EIP-AGRI Hálózat
Mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti innovációkhoz kapcsolódó Európai Uniós finanszírozási lehetőségek Finanszírozási lehetőségek a Horizont 2020 keretében - 2016-os pályázatok EIP-AGRI Hálózat
EIP-AGRI Operatív Csoportok - Ötletből innovációt! EIP-AGRI - Innováció-támogató Szolgáltatások  
EIP-AGRI Operatív Csoportok - Ötletből innovációt! EIP-AGRI - Innováció-támogató Szolgáltatások  

 

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 1.

2015 nyarától új kötelezettségek vonatkoznak a Magyarországon működő nagyvállalatokra, miután honosításra került az európai uniós energiahatékonysági irányelv. A cégek egy része az eddigi tapasztalatok szerint kivár a kötelező energia audit elvégeztetésével, de 2016. december 31. után bírsággal kell számolniuk. Kérdés, hogy a kötelezettség kapcsán mennyire tájékozott a nagyvállalati szektor: a szolgáltatási szektor szereplői közül például sokan tévesen azt gondolják, hogy rájuk nem is vonatkozik az előírás. Mi az energetikai audit, milyen cégek kötelezettek, és mit tegyen, aki nem akar kifutni az időből?

A Portfolio Dinh Tamást, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadói csoportjának szenior menedzserét kérdezte a feladatokról, a határidőkről és a magyarországi auditok eddigi tapasztalatairól.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. február 29.

Rendkívüli ütemben, óránként jóval száz feletti ütemmel pörög a beadott pályázatok száma a ma záruló GINOP-2.1.7-15 kódszámú, prototípusfejlesztést támogató uniós pályázaton, így legalább hatszoros túligénylés várható a 20 milliárd forintos pályázati keretre - jelezte a Portfolio-nak egy piaci forrás.

Úgy tűnik, hogy a január végén 7,5-szeres túljegyzéssel lezárt GINOP-2.1.1-15 kódszámú vállalati K+F+I pályázat után újabb brutális túljegyzés alakulhat ki egy másik K+F+I pályázaton. Ma zárul ugyanis a GINOP-2.1.7-15 - Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című felhívás első értékelési szakasza és a Portfolio információi szerint míg reggel 1300 felett járt a beadott pályázatok darabszáma, addig most délután 4 óra körül már a 2000-es kerek számot közelíti.

A teljes cikk itt olvasható >>>

A pályázat célja

A pályázat célja a vállalati munkaszervezési kultúra javítása, a rugalmas munkaszervezési formák elterjesztése, valamint a munka és a magánélet összehangolása. A program fő célja a rugalmas foglalkoztatás (atipikus foglalkoztatási formák, rugalmas munkaszervezés) elterjesztése. Ennek érdekében a munkáltatók számára olyan felhívás megjelentetése indokolt, mely a munkáltató előzetes átvilágítását, átalakítási, szervezetfejlesztési javaslatokat, azok végrehajtásához kapcsolódó tanácsadást, a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok, új pozíciók bevezetését, valamint az ehhez kapcsolódó költségek ellentételezését is magában foglalja.

A program kétkörös felhívás keretében valósul meg. A GINOP-5.3.1.-14 „A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban - A munkáltatói átvilágítást végző szervezetek kiválasztása és az átvilágítás lefolytatása keretében” című felhívás célja a rugalmas/családbarát átvilágítást lefolytató szolgáltatók kiválasztása volt, akik a végrehajtás során a vállalkozások átvilágítását ingyenesen elvégzik és számukra a rugalmas foglalkoztatás növelése érdekében átszervezési tervet készítenek és nyomon követik e tervek megvalósítását.

Jelen felhívás keretében kizárólag a GINOP-5.3.1.-14 projekt során már átvilágított vállalkozások igényelhetnek támogatást az átszervezési terv alapján a rugalmas foglalkoztatást elősegítő szervezeti, személyügyi és egyéb intézkedések megvalósítására és ehhez kapcsolódóan tanácsadás igénybevételére.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 300 -1600 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3,1 millió Ft és maximum 15 millió Ft.

A támogatás intenzitása a támogatás jogcímétől függően 50-100% lehet.

BŐVEBBEN

Újabb, jelentős agrár pályázat megjelenése várható idén áprilisban a Vidékfejlesztési Program keretében. Ezúttal a pályázat elsődleges célja a szántóföldi öntöző rendszerek kialakításának és technológiai fejlesztésének támogatása. A pályázat keretében új tározók kialakítására lehet majd támogatást igényelni, de már meglévő öntözési rendszerek felújítására, valamint öntözött területek létesítésére is lehet pályázni. 

A kormány tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Program keretében a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, az öntözött területek növelésére 2016 áprilisában 49 milliárd forint forrással jelenik meg a pályázati felhívás, a kertészeti ágazat esetében pedig összesen 4,5 milliárd forint összeg pedig már rendelkezésre áll erre a célra, amelyre az érintettek az ültetvénytelepítést támogató felhívás keretében pályázhatnak.

BŐVEBBEN
https://www.high-endrolex.com/33