Pályázati monitoring, projektmenedzsment
A pályázat elnyerésével egy újabb szakasza kezdődik a közös munkánknak, a támogatási összeghez való hozzáféréshez ugyanis nem elegendő a pályázati kiíráson történő sikeres szereplés, a projektet meg is kell valósítani.
Cégünk természetesen már a projektek és a pályázatok előkészítése során arra törekszik, hogy azok átgondolt és komoly tervezésre, előkészítő munkára épüljenek, azonban sokszor az élet mást produkál. A Vanessia Kft. az ilyen és hasonló helyzetek kezelését projektmenedzsment szolgáltatásaival igyekszik rugalmasan elősegíteni.
A Vanessia Kft. projektmenedzsment és monitoring szolgáltatásainak biztosítása során folyamatosan kapcsolatban áll a kedvezményezett pályázókkal.
Szolgáltatásaink pedig két fő területre összpontosulnak: a projekt megvalósításával kapcsolatos konzultáció, valamint a projekt monitoring tevékenységével, adminisztrációjával kapcsolatos eljárások megvalósítása.
Ezt egészíti projekt audit szolgáltatásunk, melyet azon ügyfeleinknek ajánlunk, ahol nincs megfelelő szakmai támogatása a projektmegvalósításnak és szeretnék elkerülni a helyszíni ellenőrzésen a kellemetlen meglepetéseket, a szabálytalansági eljárást és az ebből – esetlegesen – következő részleges, vagy teljes forrásvesztést.
A monitoring és adminisztrációs folyamatok megvalósítása során eredendő célunk, hogy levegyük ezeket a terheket az amúgy is túlterhelt vállalkozások válláról és őrködjünk a szerződéses kötelezettségek időben és megfelelő módon történő teljesítése felett.
Projektmenedzsment csapatunk több száz különböző projekt monitoring tevékenységét látja el, így jól ismeri a vonatkozó eljárásokat, tudja, hogy melyek a közreműködő szervezetek elvárásai, milyen formában és tartalommal kell prezentálni a jelentéseket annak érdekében, hogy a pénzügyi lehívások a lehető leggyorsabban és a források visszatartatása nélkül tudjanak megvalósulni.
A Vanessia Kft. ugyanakkor komoly hozzáadott értéként tekint arra is, hogy híd szerepet tölt be a támogató szervezetek és a kedvezményezett között.
Segítségünkkel ezek a folyamatok biztosabban, gyorsabban és rugalmasabban, valamint legtöbbször mindkét fél számára egyaránt elfogadható megoldást eredményező módon kerülnek kezelésre.
A projektek zavartalan lebonyolításához az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk:
- Támogatási Szerződés előkészítése, dokumentumok ellenőrzése, hiánypótlási kötelezettségekkel kapcsolatos tanácsadás, ügyintézés
- a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok összeállítása,
- Személyes konzultáció keretében az ügyfeleink felkészítése a projekt végrehajtásával kapcsolatos teendőkre
- Felmerülő kérdések, problémák esetén folyamatos és gyors segítségnyújtás
- Projektmódosításokkal kapcsolatos konzultáció, módosítási folyamatok menedzselése személyes ügyintézéssel;
- a projektelemek megvalósításához szükséges beszerzések során segítségnyújtás a partnerek/szállítók kiválasztásában
- A projekt végrehajtása során keletkező dokumentumok ellenőrzése, minőségbiztosítása, pályázati megfeleltetése
- Projekt Előrehaladási Jelentések (PEJ) és Kifizetési Kérelmek (beleértve a záró PEJ) megírása, összeállítása, végső leellenőrzése, hiánypótlási kötelezettségekkel kapcsolatos tanácsadás
- Esetlegesen felmerülő hiánypótlások teljesítésében való segítségnyújtás
- a projekttel kapcsolatos kötelező kommunikációs elemek megvalósítása
- A Közreműködő Szervezet látogatásainak/ellenőrzéseinek előkészítése, vizsgálandó dokumentumok összeállítása;
- Szakértői részvétel helyszíni ellenőrzésen;
- A fenntartási időszakra: projektzárást követően a fenntartási kötelezettség végéig a Megbízó adatszolgáltatása alapján.
- Fenntartási jelentések megírása, összeállítása, végső leellenőrzése, tanácsadás.
A Vanessia Kft. minden szerződésének alapértelmezett eleme a pályázati monitoring szolgáltatás, melyet külön díjazás felszámítása nélkül végzünk. Ezen felül lehetőséget biztosítunk ügyfeleink részére külön projektmenedzsment tevékenység megrendelésére is.
Projekt audit tevékenységünk során megvizsgáljuk a projektmegvalósítás dokumentumait, felhívjuk a figyelmet az esetleges nem megfelelő, hiányos, hibás adminisztrációra egy auditjelentés keretein belül. Ebben értékeljük a kockázatok szintjét és javaslatot teszünk ezek kezelésére.