Csapatunk
A Vanessia Kft. magas szintű szaktudással és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik. Csapatunk jelenleg 42 főállású és 5 külsős, felkészült pályázatíróból és projektmenedzserből áll. Minden munkatársunk rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
Szakembereink döntő része közgazdász, de mérnök, jogász, vidékfejlesztési, turisztikai és államigazgatási szakemberek is tevékenykednek csapatunkban, így a sikeres pályázatok elkészítéséhez szükséges minden kompetenciával rendelkezünk.
Több munkatársunk rendelkezik a GKM Multiplikátor regisztrációjával, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány regisztrált tanácsadója, illetve ROP Akkreditált Tanácsadó (ROP-VTSA-2011-0056)
Vezetőségünk és tulajdonosaink sok éves tapasztalattal és elhivatottsággal végzik munkájukat, és vezetik tanácsadó cégünket az ország három városában, Budapesten, Pécsett és Debrecenben. Magasan képzett, és nagy szakértelemmel bíró kollégáink nap, mint nap azért dolgoznak, hogy ügyfeleink számára cégünk a lehető legmagasabb szintű pénzügyi és pályázati megoldásokat tudja nyújtani, ezzel járulva hozzá partnereink sikereihez.
Cégvezetés
Lukács János ügyvezető igazgató
A Pénzügyi és Számviteli főiskolán és az Általános Vállalkozási Főiskolán folytattam tanulmányaimat és szereztem diplomát vállalkozásszervezés és controlling szakon.
A kilencvenes években nyomdaiparral, pénzügyi tanácsadással és befektetésekkel foglalkoztam. Ezt követően 2000-ben megalapítottam a Vanessia Kft-t, melynek azóta is ügyvezetője vagyok. Az első időben az üzletszerzéstől, a pályázatok elkészítéséig terjedtek a feladataim, de az elmúlt 20 évben kollégáim levették vállamról a szakmai munka javát, így jelenleg a stratégiai tervezés, kormányzati kapcsolatok, a HR és kontrolling területekért felelek.
Schwarcenberger Korn Beatrix
„Tanulmányaimat a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán kezdtem, ahol vendéglátó- és szálloda szakon szereztem meg közgazdász diplomámat, majd 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának menedzsment consulting mesterképzés szakán végeztem.
2006-ban csatlakoztam a Vanessia Kft. csapatához, ahol projektmenedzseri, majd ügyfélkapcsolati – és monitoring igazgatói munkakörömet betöltve közel 700 nyertes pályázat megvalósításában vettem részt. Monitoring csapatunkkal nap, mint nap azért dolgozunk, hogy ügyfeleink időben és elégedetten jussanak az elnyert támogatáshoz.
Szakterületeim: humánerőforrás fejlesztés, gazdaságfejlesztés."
Miklós István Gábor
„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.
2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.
2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.
Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."
Rapcsák Dániel
„A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának Külgazdasági szakán Európai Üzleti Tanulmányok szakirányon szereztem első közgazdász diplomámat, amelyet kiegészítettem a Budapesti Corvinus Egyetemen, valamint Európai Uniós pályázati szakmenedzser képesítést is szereztem. Angol és francia nyelvtudásomat anyanyelvi területeken végzett hosszabb-rövidebb tanulmányaim során is fejlesztettem.
Az uniós támogatási rendszer magyarországi intézményrendszerében kezdtem munkámat, az előcsatlakozási időszakban Irányító Hatóságnál szerezve tapasztalatot, amelyet ezután négy éven keresztül Közreműködő Szervezetnél gyarapítottam a pályázatok értékelésében és megvalósulásának nyomon követésében való részvétellel.
2008-ban csatlakoztam a Vanessiához, és ez idáig nagyjából 500 pályázat elkészítésében működtem közre. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom, elsősorban a tanácsadók szakmai fejlődéséért vagyok felelős.
Szakterületeim: üzleti informatika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés, kutatás-fejlesztés."
Pólyik Viola
A Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának gazdálkodási és menedzsment alapszakán végeztem 2009-ben, majd munka mellett tanulmányaimat a Debreceni Egyetem nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2012-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.
2010 óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető projektmenedzseri tevékenységi körömet betöltve eddig több, mint 150 nyertes pályázat megvalósításában vettem részt.
2015 Január óta vezetem debreceni irodánkat, mely pozíció számtalan kihívást és új feladatok ellátását jelenti számomra.
Toller Helga
Egyetemi tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karán folytattam, alapdiplomámat gazdálkodás és menedzsment szakon, mesterdiplomámat marketing szakon szereztem.
2013-ban csatlakoztam a Vanessia Kft csapatához projektmenedzserként amely munkakörben több mint 100 sikeres projekt megvalósítását koordináltam. Jelenleg a pécsi irodát vezetem emellett tanácsadóként főként a versenyszféra szereplőit támogatom fejlesztési elképzeléseik megvalósításában, ötleteik kerek egész projektté formálásában.
Szakterületeim: gazdaságfejlesztés, humán erőforrás fejlesztés.
Patócs Virág
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán szereztem első diplomámat, majd munka mellett a Budapesti Gazdasági Egyetemen folytattam tanulmányaimat pénzügyi mesterszakon.
2013-ban kezdtem el foglalkozni pénzügyekkel. Kezdetben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának pénzügyi adminisztrációs feladataiért voltam felelős.
2015-től az Iron Corporation Kft. fejlődését és működését támogattam, a gazdasági és HR ügyek menedzselésével.
2018-tól erősítem a Vanessia csapatát, ahol a pénzügyek, a HR, és az adminisztráció irányítása a feladatom.