Rólunk mondták
„A Vanessia Kft tevékenységéről – a változó és buktatókkal teli pályázati rendszerek ellenére is - csak pozitív tapasztalataim vannak. Ismerik a cégünk tevékenységét és az ebből adódó szükségleteinket, amelyek alapján a megfelelő pályázati lehetőségről időben és a szükséges részletességgel tájékoztatnak. A pályázatok kidolgozásával és a fenntartási időszak jelentéseinek elkészítésével is elégedettek voltunk.”
Molnár Csaba ügyvezető, Renax-Camion Kft.
„Sok éves együttműködésünk alatt, több nyertes pályázat sikeres lebonyolításában megtaláltam azt a csapatot: mely szakmai tudással, ügyfélközpontú gondolkodással, sikeressé tette vállalkozásomat.
Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, míg a gazdaság áll, a Vanessia halad!
Kicsi irodámban nagy dolgokról álmodok, a sok pályázatból, sikereket várhatok.
Eljött már a kánaán, feltámadt a" főnix madár".”
Medgyaszay László ügyvezető, Drávapack Kft.
„A JET-VILL Kft. több sikeres állami támogatású projektben vett részt, melyben a támogatás pályázati részét, annak előkészítését, kezelését és teljes lebonyolítását a VANESSIA Kft. végezte. Munkájukat precízen, mindig az ügyfél érdekeit szem előtt tartva végezték. A pályázatokkal kapcsolatban naprakészek, a partnerekre legjobban illeszkedő és a tevékenységéhez leg megfelelőbb pályázatokat kiválasztva tesznek javaslatot és ajánlatot. Nagyon korrekt az ügyfélkezelés, messzemenően figyelembe veszik az adott projekt sajátosságait. Az egész tevékenységüket a jó szakmai hátérre alapozott korrekt kapcsolat kezelés jellemzi.
Jelenleg is több közös beruházás kapcsán van kapcsolatunk és úgy tervezzük, hogy a jövőben is a VANESSIA Kft. munkáját vesszük igénybe a pályázatokkal támogatott beruházások esetén.”
Nagy László üzletágvezető Dél-Magyarország, JET-VILL Kft.
„Cégünk a Solar Energy 2010 Bt. több önjelölt pályázatíróval való próbálkozás után, 2011-ben találkozott a Vanessia Kft-vel. Az együttműködés kialakítása cégünk történetében az egyik legjobb döntésnek bizonyult. A Vanessia Kft-t és alkalmazottait, profi, hozzáértő és maximálisan segítőkész partnerként ismertük meg. Több mint 20 db energetikai pályázatot adtunk be rajtuk keresztül és pályázataink mindegyike nyert! Köszönjük az elmúlt években elért eredményeket! Csak ajánlani tudom együttműködésüket, minden vállalkozás számára!”
Marton Viktor ügyvezető, Solar Energy 2010 Bt
„Cégünk 2013-ban először vett részt EU-s pályázaton. A Vanessia Kft. közreműködésével a szükséges dokumentumok elkészítése, a lebonyolítás, és nem utolsó sorban az elszámolás zökkenőmentesen lezajlott.
Egy profi cég vezetett végig minket a pályázat minden útvesztőjén keresztül a sikeres megvalósításig. Minden felmerülő kérdésre azonnal válaszoltak, minden problémát azonnal orvosoltak.
Más céggel még nem volt ilyen területen kapcsolatunk, de az üzleti élet egyéb szegmenseiben is ritkán találkozunk ilyen korrekt segítőkész hozzáállással.
Ha ismét pályázatra adnánk a fejünket, egy partnerünk már biztosan van.”
Éreth Zsolt ügyvezető igazgató, K.É.K. Kft
„A Vanessia Kft-vel nagyjából 2011 óta dolgozunk együtt. Az általuk megírt pályázataink mind nyertesek. Együttműködésünk egyik záloga, hogy megfelelően tájékoztatnak a pályázati lehetőségekről, figyelemmel kísérik cégem életútját, egyeztetik a pályázatokkal az általuk is ismert lehetőségeinket, céljainkat.
Amellett, hogy saját pályázatainkat ők írják, sok esetben futunk össze partnereink, ügyfeleink pályázatánál. Könnyű, rugalmas, kooperációra képes kollégáik miatt könnyű dolgunk van velük, figyelnek a részletekre. Közös ügyfeleinkből mindig kihajtják a megfelelő adminisztrációt! Szerintem ez kulcs kérdés.”
Bóra Áron ügyvezető, InfoComplex humanITy
„Először pályáztunk uniós forrásra. A Vanessia Kft. pécsi irodája állította össze az anyagunkat, minden terhet levettek a vállunkról. Kiváló munkát végeztek és szeretnénk hosszú távon is ügyfeleik maradni.”
Földes Csilla személyi asszisztens, Crestyle Hungary Kft.
„A Vanessia Kft munkájával kapcsolatban jó a tapasztalatom. Készséges, együttműködő, gyors ügyintézés, pontos tájékoztatás volt minden kollégára jellemző.”
Dr. Bengerno Dóra ügyvezető, BP Medical Kft.
„- Gyorsaság és precizitás a pénzügyi elszámolások terén.
- Hatékony kapcsolattartás és együttműködés.
- Nagyfokú szakmai tudás.”
Kováts Bálint projekt menedzser, Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
„A Rovitex Hungária Kft és a Vanessia Kft. együttműködésének kezdete 2007-re datálódik, az azóta eltelt 7 évben több sikeres pályázaton vagyunk túl Együtt.
A Vanessia Kft az együttműködés során mindenben precíz volt, szakmai segítsége kimagaslóan jó. Az igényeinket, kéréseinket maximálisan szem előtt tartja.
Precíz és megbízható munkatársak kiváló szakértelemmel. Rugalmas, de pontos, határidőket figyelemben tartó munkavégzés. Minőségi szolgáltatást nyújtanak.
A felmerülő problémák esetén is azonnal a megoldást keresik. Maximálisan meg vagyunk elégedve a munkájukkal. Bármikor bizalommal fordulhatunk hozzájuk és minden segítséget megkapunk.
Akik őket választják nem fognak csalódni, nélkülük cégcsoportunk pályázati téren nem tartana ott hol most tart…”
Még egyszer köszönöm a lehetőséget, számomra ez valóban megtiszteltetés volt.
Szabó Márk pénzügyi vezető, Rovitex Hungária Kft.
„A Vanessia Kft. az új telephelyünk megvásárlásához nyújtott segítséget a pályázat komplex menedzselésével. A projekt összetett és kissé komplikált volt, ennek ellenére a beütemezett határidőre sikerült a pénzügyi erőforráshoz hozzájutnunk. A cég erőssége a munkatársak által nyújtott mindenre kiterjedő információk biztosításában, illetve adott esetben a lehetőségek felkutatásában jelentkezett. A külsős jogi ügyvitelt személyes felkereséssel segítette elő a projektmenedzser, időt nem kímélve. Bízom benne, hogy lehetőségünk lesz még együtt dolgozni további projektekben.”
Amrein Gábor ügyvezető, Korean-Autóház Kft.
„A Sió-Trans Kft az Új Széchenyi Terv pályázatán napelemes rendszer telepítésére nyert 8 680 000 forint vissza nem térítendő támogatást. A pályázat elkészítésével a Vanessia Kft –t bíztuk meg. A pályázat előkészítésétől a záró ellenőrzésig maximális segítséget kaptunk a Vanessia Kft munkatársaitól, akik szakmai hozzáértése magas szintű, emberi hozzáállásuk példaértékűnek mondható. A mi nyertes pályázatunk nélkülük nem jött volna létre.
Köszönöm az együttműködést, és ígérem legközelebb is Őket választom.”
Rábóczki Péter ügyvezető, Sió-Trans Kft.
„Címszavakban:
• Érződik és megkérdőjelezhetetlen az a szakértelem és rutin, amellyel ezen a pályán érvényesülni kíván a cég.
• Felkészült, fiatal és ambiciózus („mindig nyerni akarnak”) gárda dolgozik náluk.
• Rendkívül szimpatikus, hogy kizárólag sikerdíjas szemlélettel dolgozik, a pályázóknak előre nem kell semmit sem megfinanszírozniuk.
• Komplex szolgáltatást nyújt, a pályázat támogató döntését követően is segíti ügyfeleit a projektek lebonyolításával kapcsolatos valamennyi teendőben.
• Rugalmas és rendkívül segítőkész („problémamegoldásra törekvő”) szemlélet, hozzáállás jellemzi a csapatot.
• Minden pillanatban érződik a sikerorientáltság bennük.”
Káposztás István kereskedelmi igazgató, REÁL-cégcsoport
„Felkészült, segítőkész és precíz kollégák segítették mindhárom pályázatunk előkészítését, nyomon követését – megnyugtató számunkra, hogy pályázatunk sorsa megbízható kezekben van az elejétől a végéig. Rugalmas hozzáállás, gyors ügyintézés jellemzi a legjobban a munkavégzésüket. Kiemelkedő előnyként jegyzem meg, hogy a pályázatírói díjat csak a nyertes pályázatok után kell fizetni.
Nyugodt szívvel ajánlom a Vanessia Kft-t Bárkinek.”
Sipos Szidónia értékesítési vezető, Mester-Építő Kft
„Szorosabb munkakapcsolatban a debreceni kirendeltséggel vagyunk, amiről azt lehet mondani, a kollégák nagyon jól felkészültek, segítőkészek, szakmailag topon vannak, mindenben segítenek.
További sikereket kívánunk a Vanessia Kft munkatársainak, öröm egy ilyen sikeres csapattal dolgozni.”
Ulziibadrakh Enkhbaatar ügyvezető, Titem Kft.
„Igazából csak jó tapasztalataink voltak a Vanessia Kft-vel kapcsolatban; fiatalos, rugalmas, szakmailag nagyon felkészült csapat vagytok, gördülékenyen ment mind a kisebb, mind a nagyobb összegű pályázatok megírása, illetve a fenntartási időszakban az NFÜ ellenőrzéseinek lebonyolítása is. A jövőben is szeretnénk folytatni az eddigi együttműködést.”
Márton Sándorné ügyvezető, Reáltherm Kft
„Voltam kapcsolatban 40 éves pályafutásom során több pályázatíró céggel, de egyiknél sem tapasztaltam ilyen komoly ügyfélorientált, egységként működő csapatot, mint amilyen a tietek.
Könnyű így pályázni, hogy a munka osztályrészét a Vanessia Kft. végzi, a pályázó pedig forgatókönyvetek alapján összeszedi az ehhez a szükséges dokumentumokat.
A személyes kapcsolattartás fantasztikus, azt érzi az ember, hogy nem is üzleti kapcsolatban vagyunk egymással, hanem emberi/baráti kapcsolatban.
A szakmai hozzáértésetek mind a munkátokhoz, mind a pályázó technológiájához olyan, mintha ezt anyatejjel szívtátok volna magatokba, ennél profibb nem is lehetne.
Naprakészek vagytok és precízek, jobban odafigyeltek a határidőkre, mint maga a pályázó.”
Vojth Szabolcs ügyvezető, VOJTH Kft.
„Pályázataink meghatározó részét eddig saját magunk készítettük azonban a TÁMOP-ban nem rendelkeztünk megfelelő tapasztalattal. A Vanessia Kft. képviselőivel való első találkozáskor már éreztük, hogy a projektünk jó kezekbe fog kerülni. A közös munka során megtapasztalhattuk munkatársaik nagyfokú szakmai felkészültségét és segítőkészségét. Külön köszönet Nagy Barbarának a pályázat elszámolása és ellenőrzés során tanúsított gyors és hatékony munkavégzéséért. A Projektben résztvevők nevében is köszönjük a sikeres megvalósítást és reméljük, hogy a jövőben is eredményesen tudunk együttműködni.”
dr. Szakolczai Zsolt gazdasági igazgató , KE-VÍZ 21 zRt.
„2012-ben kezdődött az együttműködésünk a Vanessia Mo. Kft-vel képzési pályázatok kapcsán. A Kft. munkatársai magas szintű szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot a közös munkában. A pályázati elszámolások során felmerülő problémák megoldásában mindig gyors és hathatós segítséget kaptunk Tőlük.”
Horváth Gábor ügyvezető igazgató, Nyírbátori Városfejlesztő és Működtető Kft.
„A Vanessia Kft. együttműködésünk során teljesítette eddig mindazon kötelességét, melyre megállapodásunk szól. Ha valami nem várt probléma jelent meg, vagy új kihívással álltunk szembe segített a megoldás közös megtalálásában. Ezért a két kulcsszó, ami eszembe jut elsőre róluk a rugalmasság és az együttműködés. Komoly és felkészült cégnek tartom őket.”
Farkas Attila HR és PR vezető, DKV Debreceni Közlekedési Zrt.
„Tekintettel arra, hogy néhány pályázat lebonyolításán már túl vagyunk, egy mondhatni részletes kép alakult ki bennünk a VANESSIA-ról, még inkább dolgozóiról.
A budapesti központtól kissé távolabb megbúvó hölgykoszorúnak talán jót is tesz a Pesti stílustól való távolság, mely egyedi bájjal ruházza föl a kis társaságot.
Mind saját, mind mások által elnyert pályázat bonyolításában aktívan részt vettünk, s elmondható hogy a lányok rugalmassága, odaadása, minden pillanatban elvárásokon felüli volt.
Sajátjukként kezelték a pályázatok ügyeit, keresték a lehető legjobb megoldást ha valami nem forgatókönyv szerint történt. Igyekeztek úgy végezni a munkájukat, hogy az szinte észrevétlen maradjon a kuncsaft számára.
Ezért sem elismerést, sem dicséretet nem vártak el, pedig mindkettőt kiérdemelték. Ezúton köszönjük odaadó munkájukat, s kívánunk további sikereket.”
A HEVESTHERM CSAPATA!
„A Vanessia Kft-vel való közös munkánkra a rugalmasság, hatékonyság, megbízhatóság volt jellemző. A pályázat megvalósítása során felmerülő kérdéseinkre gyors és körültekintő választ kaptunk. A megszokott adminisztratív teher alól jelentős mértékben mentesült cégünk. Ezúton köszönjük együttműködésüket.”
Csigéné Kordás Beáta pénzügyi munkatárs, MANZ Hungary Gépgyártó Kft.
„A közösen megvalósított beruházásaink előkészítése és lebonyolítása során alapos szakmai felkészültséggel, pontos határidő betartással és gyors kommunikációval biztosította a Vanessia Kft a pályázataink sikerét.”
Ilyés Lajos jegyző, Körösladány Város Önkormányzata
„A Vanessia Kft. munkatársaival való (értsd mindenki) együttműködésünk az x-dik pályázat megírása, leadása, MEGNYERÉSE után egyre egyszerűbb, a munkatársak szinte gondolatolvasók. Rövid elképzelés, projekt ismertetése után úgy dolgoznak, mintha az ötlet az Ő fejükből pattant volna ki, rövid időn belül látják a mondani/tennivalót.
Nagyon lényeges, hogy tudd mit akarsz, mert csodára azért Ők sem képesek.
A továbbiakban sooooook sikert nekünk/mindenkinek!”
Darabos János tulajdonos ügyvezető, Aqua-Plastech Kft.
„A Vanessia Vállalkozásfejlesztési és Pályázati Tanácsadó Kft. néhány évvel ezelőtt keresett meg azzal, hogy teljes körű pályázati menedzsment szolgáltatást biztosítana cégünk részére. A személyes tárgyalást konkrét ajánlattétel követte és az eltelt évek alatt több sikeres pályázatot koordináltak számunkra. Munkájukat mindig tiszteletteljes kapcsolattartással végezték és magas szintű szakmai felkészültséggel álltak rendelkezésünkre.”
Dékány Erika gazdasági igazgató, HSA Kft.
„A Karát Kereskedelmi Kft. a Vanessia Kft-vel a GOP-2009-2.2.3 számú, vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem komplex támogatása elnevezésű, nyertes pályázat kapcsán került kapcsolatba, melyben a Vanessia Kft. feladata a pályázati dokumentáció elkészítésén túl a pályázattal felmerülő valamennyi feladat teljes körű ellátására is kiterjed.
Együttműködésünk egyértelműen sikeres, mert amellett, hogy a benyújtott pályázatunk támogatást kapott, a pályázat teljes eddigi ciklusában gyors, körültekintő és szakmailag felkészült segítséget kaptunk a Vanessia Kft. munkatársaitól.
Reméljük, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk fejlesztési projekten közösen dolgoznunk.”
Ifj. Nagy Sándor ügyvezető, Karát Kft.
„Címszavakban :
- megbízható partner és úgy is kezel, mint egy partnert,
- pontos, határidőket betartja, betartatja,
- felkészült menedzserek (pl. a DUNAGÉP profiljából),
- minden problémára tud valamilyen megoldást, sőt alternatív javaslatokat ad,
- segítőkész ügyintézése van,
- ügyfélbarát infrastruktúra és udvarias, hatékony ügyfélkiszolgálás (helyben, hírlevél, stb.).
Rosszat is lehet?
Azon még gondolkodnom kell.”
Szécsenfalvi László vezérigazgató, DUNAGÉP ZRt.
„Cégünk, a Mettex Kft 2011-ben vette fel a kapcsolatot telephelyfejlesztés céljából a Vanessia Kft-vel.
A kapcsolatfelvételt megelőzte cégünk piackutatása a pályázattal foglalkozó cégek között, melyek hasonló témával foglalkoztak.
Az elsődleges kapcsolatfelvételkor is már kiderült, hogy a Vanessia Kft. célja a pályáztató maximális segítése úgy ügyintézői, mint menedzsment szinten. Cégünk e témában folytatott kezdeti lépéseit maximálisan segítették, minden esetben kiváló szakértői segítséget adtak a pályázat elnyeréséhez nemcsak a pályázat megírásakor, hanem a projekt fenntartási időszakában is.
Elmondhatjuk, hogy a mai napon már az ötödik pályázatnál tartunk, és jelenleg is a Vanessia Kft. szakértelmét vesszük igénybe. Olyan maximális szolgáltatást nyújtanak, mely megbízható, gyors, rugalmas és célratörő.
A két cég kapcsolatával maximálisan meg voltunk és vagyunk elégedve, ennek eredményeképpen több beszállítónknak is ajánlottuk a Vanessia Kft. szolgáltatásait. A hozzánk érkező visszajelzésekből egyértelműen látszik, hogy a Vanessia Kft. szolgáltatási színvonala stabil, állandó.
Végezetül csak ismételni tudjuk önmagunkat, ha a kezdő vagy egyéb kis és középvállalatok pályázattal kívánnak foglalkozni, nyugodt szívvel tudjuk ajánlani a Vanessia Kft. szolgáltatásait.”
Horváth Sándor és Szüsz Ildikó ügyvezetők, Mettex Kft
„A Pátria Takarékszövetkezet több sikeres pályázatot bonyolított az Önök közreműködésével.
A közös munka során megelégedésünkre szolgált, hogy megkeresték számunkra a legalkalmasabb pályázatai lehetőséget. A pályázatírás, a megvalósítás, elszámolás és fenntartás időszakában is maximálisan támaszkodhattunk az Önök segítségére.
Munkatársaik kedvesen és szolgálatkészen állnak minden körülmények között rendelkezésünkre.
Ajánljuk munkájukat, szolgáltatásukat mindenkinek.”
Udvarnoki Lászlóné műszaki igazgató, Pátria Takarékszövetkezet
„Ha 5 jelzővel kellene a véleményünket a kapcsolatunkról leírni, ezek lennének: barátságos, szakszerű, gyors, precíz, megbízható.”
Csabai Ferenc ügyvezető, EFT Szerszámok Kft.
„Több éve dolgozunk együtt a Vanessia Kft.-vel. Korrekt, felkészült és figyelmes partnert ismertünk meg a cégben, melyet nyugodtan ajánlunk ügyfeleinknek is. Tudjuk, hogy éppoly igényes szolgáltatást nyújtanak, amilyenre mi magunk is törekszünk.”
Lendvay Endre ügyvezető, Responsum Kft.
„Cégünk a Kevaimpex Kft több típusú pályázat kapcsán (Információs Technológia fejlesztése GOP 2.1.1., Eszközbeszerzés GOP 2.1.1./B, Munkahelyteremtés NFA-KKV) dolgozott együtt cégükkel.
Ambrus Tamás és Pólyik Viola kollégáik a kapcsolattartóink, akik még az olyan problémás ügyfeleknek is mint mi, kiváló szintű támogatást nyújtanak.
Bízom benne, hogy a jövőben is számíthatunk együttműködésükre!”
Solymosi Viktor ügyvezető, Kevaimpex Kft
„Tisztelt Látogató!
Megosztom Önökkel azon érzéseinket, amit kollégáim és magam tapasztaltunk abban a folyamatban, aminek az eredménye 4 db sikeres pályázat lett.
A kapcsolatunk a Vanessia Kft-vel 2009. évben kezdődött úgy, hogy egy társ Takarékszövetkezet őket ajánlotta, mint korrekt, segítő, elérhető partner.
Kezdetben egy kicsit féltünk a távolságtól, hiszen vidéki pénzügyi intézményként a kapcsolattartást hátránynak érezhettük. Hamarosan bebizonyosodott, hogy tudunk együtt dolgozni, és 2 db Humán képzési pályázat és 2 db Technológiai infrastruktúra pályázat beadásában segédkeztek.
Egy képzési és egy infrastruktúra pályázatunk már lezárásra került, aminek hasznát a 130 fős munkavállalóink érzik nap, mint nap.
A jelenleg is futó képzési pályázatunk és technológiai pályázatunkkal minőségi javulást, működési költségcsökkentést tudunk elérni.
Tiszta szívemből tudom ajánlani a Vanessia Kft-t, hiszen munkatársaik naprakészsége, szaktudásuk megkérdőjelezhetetlen. Amikor szükséges akkor a napi kapcsolattartás sem okoz gondot. Személyes információ átadásra és egyeztetésre készek, a mi központunkban vagy az ő központi telephelyükön egyaránt.
Bízzanak Bennük, mert ők azok a pályázatírók, akik az álmaink egy részét képesek megvalósítani.”
Tisztelettel:
Nusser Györgyné
elnök-ügyvezető
Rajkai Takarék
„A Vanessia Kft.-vel 2012 óta állunk kapcsolatban, mely idő alatt már több pályázatunkat (telephelyfejlesztés, eszközbeszerzés, vállalatirányítás bevezetése) is e cég készítette. Egészen a kiírástól a zárásig, majd az azt követő projekt fenntartást is végig kísérik, ezáltal felmentenek minket a plusz munkák alól, így időt takarítunk meg.
Teljes mértékben elégedettek vagyunk a cég munkájával, nagyon segítőkészek és együttműködőek, valamint bármilyen kérdésünkre, kérésünkre választ és magyarázatot adnak rövid időn belül. Csak jót tudok mondani, és ajánlom minden cég számára akik pályázatban gondolkodnak.”
Faddi János ügyvezető, Faddikorr Kft
„Az együttműködésünk során nagyon jól esett a kitüntető figyelem és annak az érzése, hogy az én ügyem Önöknek is fontos. Sokra értékeltem, hogy a pályázat sikerre vitele sokkal, de sokkal kevesebb ráfordítást igényelt a részünkről ahhoz képest, amivel én eredetileg kalkuláltam, szinte minden adminisztratív terhet levettek a vállunkról. Ezeket a jól dolgokat kaptuk Önöktől annak ellenére, hogy a közös projektünk nagysága az átlagosnál sokkal kisebb volt.”
Tóth Adorján ügyvezető, ISOMORPH Mérnökiroda Kft.
"A Vanessia csapata már az első találkozásnál levett a lábamról. Nem csak a szép környezet és a barátságos fogadtatás miatt, bár kétségkívül ezek is közrejátszottak, de korántsem lettek volna elégségesek hosszútávon.
Viszont a csapat minden egyes tagjánál magasfokú hozzáértést, korrekt üzleti szemléletet, és ami engem különösen megfogott, rugalmas hozzállást és empátiát tapasztaltam. Megértéssel kezelték a sürgős feladatokat és támogatták a projektjeink létrejöttét ezáltal. Öröm számomra, hogy a korábbi bizonytalan keresgélés megbízható pályázati tanácsadók után véget ért, és hosszú távon tervezhetek velük. Mindent köszönök nekik."
Süle-Szigeti Attila Chief, Special Projects - PS Larsson Communication and Son
„A Vanessia Kft.- vel 2004 óta dolgozunk együtt. az eltelt 10 év alatt 7 pályázaton dolgoztunk együtt.
Eddig 6 pályázatunk sikeres volt, melyeket már le is zártuk. A 7. közös pályázatunk most van elbírálás alatt. A mai napig úgy érezzük, hogy számukra az első perctől ugyan olyan fontosak vagyunk. Mi mint Vevők, Ők mint Szolgáltatók! Teljesen mindegy, hogy a pályázat milyen fázisában keressük őket, milyen összegű pályázattal, mindig készséggel adnak felvilágosítást, nyújtanak segítséget. Maximálisan megkapunk Tőlük minden támogatást, hogy projektjeinket mihamarabb és sikeresen lezárhassuk. Az egész cég a jól szervezettség benyomását kelti.
Így tovább!”
Illés Zoltán ügyvezető igazgató, SCHAKO Kft.
„Cégünk közel hét évre visszanyúló kapcsolatban áll a VANESSIA Kft-vel, amely az elmúlt időszakban számtalan pályázati konstrukcióban, szinte megszámlálhatatlan sikeres pályázatot bonyolított le a magunk és üzleti partnereink részére.
A hosszú évek tapasztalatai engedik meg nekünk, hogy kiemeljük mindazon szakértelmet, rugalmasságot, gyorsaságot és eredményességet, amellyel a VANESSIA Mo. Kft. hatékonyan segítette hozzá vállalkozásunkat és ügyfeleinket a vissza nem térítendő támogatások eredményes kihasználásában, s munkatársai által nap mint nap megerősített bennünket abban, hogy mindenkor számíthatunk az általuk nyújtott szolgáltatás tökéletességére.
Csak ajánlani tudjuk a VANESSIA Mo. Kft-vel való üzleti kapcsolat létesítését mindazoknak, akik egy külső szolgáltatóval képzelik el az együttműködést a pályázatok nyújtotta lehetőségek világában.”
Fricz István ügyvezető, HW Stúdió Kft.
„Közel tíz éve állok üzleti kapcsolatban a Vanessia Kft-vel. Ez idő alatt nyolc pályázatban működtünk, működünk együtt. Szakmai kiválóságukat jól mutatja, hogy a pályázatok belátható időn belül, a pályázott összeg teljes kifizetésével zárultak és a Hatóságok a későbbi monitoring során sem találtak kifogást.
Bármilyen kiváló is egy üzlet szakmailag és pénzügyileg, számomra nem lehet tökéletes, ha az emberi kapcsolatok nem működnek. Bennük szimpatikus, segítőkész, türelmes, igazán jó embereket ismertem meg. Ha valami jól példázza a ma hangoztatott „győztes-győztes” partnerkapcsolatot, akkor az AGISYS Kft és a Vanessia Kft. együttműködése az. Remélem ők is így gondolják!”
Váradi József pénzügyi vezető, AGISYS Kft.
„A Vanessia Kft. kiváló szakmai minőségben szolgáltat, hozzáértő és segítőkész kollégákat ismertünk meg személyükben.
Nyitottak és tisztában vannak cégünk, a Ghibli Kft. elvárásaival és ennek szellemében alakítottuk ki a közös munkát. A Ghibli Kft. az elmúlt évek során már több pályázatot is elnyert a Vanessia csapatával együttműködve.
Elégedettek vagyunk velük, és számítunk a hosszú távú együttműködésre.”
Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft.
„Kapcsolatunk a Vanessia Kft-vel hosszú évekre nyúlik vissza, így tapasztalatból állítjuk, hogy munkájukat rendkívül magas szakmai színvonal, gyors és rugalmas feladatellátás, kiemelkedő szintű ügyfélközpontúság, valamint etikus üzleti magatartás jellemzi.
Tudjuk, hogy nyugodt szívvel támaszkodhatunk tudásbázisukra pályázatírás és pályázatmenedzsment feladatkörökben.”
dr. Veres Márta ügyvezető igazgató, PROFESSION Oktatási és fejlesztési Intézet Kft.
„Számos alkalommal volt alkalmunk együtt dolgozni a Vanessia Kft. szakértő kollégáival. Kimagasló minőségben nyújtott teljes körű szolgáltatásaik mellett kiemelendő az az ügyfélközpontúság, mellyel minden esetben pontos és naprakész információval segítették a munkánkat.”
Gellért Péter ügyfélkapcsolatokért felelős manager, Online Zrt.
„A Robot-X Hungary Kft. a Vanessia Kft. segítségével az utóbbi 2 év folyamán több sikeres pályázatot bonyolított le mind eszközbeszerzés, mind kutatás-fejlesztés pályázatok terén. A Vanessia csapata az aktuális, cégünk profiljába illeszkedő pályázati lehetőségekről folyamatos, átfogó tájékoztatást nyújt. A cég a pályázatok beadása és azok elszámolása során szükséges adminisztratív teendőkben való segítségnyújtáson át hozzásegített minket pályázataink sikeres és eredményes zárásához. A pályázatok zárását követő fenntartási időszakban esedékes követelmények fenntartásában is megfelelő tapasztalattal és tájékoztatással segítették cégünk munkáját, a pályázatok lebonyolítása során bármilyen kérdés, illetve felmerülő nehézség esetén gyors és hatékony segítséget nyújtottak munkatársaik.”
Mészáros István ügyvezető Robot-x Kft.
„A Vanessia Kft segítségével immár több száz milliós támogatásokhoz jutott vállalkozásunk. Pozitív tapasztalat volt, hogy a közös munka során nem az azonnali pályázat beadás volt a céljuk, hanem, hogy dolgozzunk ki olyan stratégiákat, terveket, melyek segítségével a későbbi nyertes pályázataink könnyen megvalósíthatóak lesznek. Nagyra értékeljük, hogy folyamatosan felhívták a figyelmünket az összes lehetőségre és buktatóra, segítségükkel a pályázás, a projektmegvalósítás és finanszírozás könnyen átlátható, tervezhető folyamattá vált.”
Lukács Pál, ügyvezető Al-Cu Service Kft.
„Az Örkényi Takarékszövetkezet az igénybevett pályázati lehetőségeket a Vanessia Kft-n keresztül ismerte meg, és bonyolította le.
Kapcsolatunk a pályázati tanácsadástól, a pályázat megírásán, és lehívásán túl a pályázat utógondozásáig fenn állt, illetve fenn áll.
A pályázatok révén kapcsolatban álltunk, és állunk még ma is a Kft munkatársaival, akik szakmailag naprakész, precíz munkájukkal, emberileg együttműködő hozzá állásukkal támogatják munkánkat.”
Hermann Mária főkönyvelő, Örkényi Takarékszövetkezet
„2009-óta dolgozunk a VANESSIA Kft.-ével és az eltelt közel 5 évben a vállalkozás segítségével 90%-os hatékonysággal nyertük el a beadott pályázatainkat. Nagyon meg vagyunk elégedve a projekt managerek felkészültségével mind a pályázat megírása, elszámolása, és a nyomon követés területén. Folyamatosan adják az információkat, felhívják figyelmünket a teljesítendő feladatokra, és hathatós támogatást adnak a dokumentumok elkészítésekor. Mint vállalatvezető csak ajánlani tudom mindazon vállalkozásoknak a Vanessia Kft-t, akik pályázatok beadására adták a fejüket, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot és dolgozzanak együtt, hiszen agy igazán felkészült, és mindenre kiterjedő figyelemmel rendelkező csapat fog a rendelkezésére állni.”
Hugyecz Zoltán vezérigazgató, Gorter Zrt.
„A Vanessia Kft. munkatársa, Somogyi Ágnes, mindig gyorsan és rugalmasan reagált kérésünkre és minden segítséget megadott ahhoz, hogy a MAG Zrt. felé a szükséges dokumentumokat, illetve jelentéseket határidőre és tökéletes tartalommal elkészíthessük. Naprakészség, precizitás és kedvesség jellemezte kapcsolattartónk munkáját.”
Kovács Kinga létesítmény igazgató, CBA Remíz-Ker ’99 Kft