|
Kistamás Tünde
Tanulmányaimat a Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakán végeztem. A gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökök feladata, hogy olyan fejlesztési célokat, kitörési pontokat fogalmazzanak meg, amelyek esélyt biztosíthatnak a hazai mezőgazdaság fejlődéséhez. A feladat komplex, hiszen a mezőgazdaság és vidékfejlesztés ma már szoros kapcsolatban áll olyan fontos gazdasági területekkel, mint az energetika, a környezet- és természetvédelem, valamint a hazai és uniós lehetőségek és kötelezettségek, mindemellett elengedhetetlen a menedzseri kompetenciák megléte is.
Az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg a hazai és uniós támogatások rendszerével, majd ezt követően 2012-ben junior tanácsadóként kezdtem el dolgozni, ahol főként energetikai projektekkel foglalkoztam. Ezt követően az igényeknek megfelelően bővítettem tudásomat így tanácsadóként és projektmenedzserként tapasztalatot szereztem más tématerületeken is úgy, mint a gazdaságfejlesztés és humánerőforrás fejlesztés.
Az ügyfelekkel szoros együttműködésben, partnerként dolgozom együtt, melyben kölcsönös a bizalom. Ahogy idáig is, a jövőben is várom az új ügyfeleket, fejlesztési ötleteket, elképzeléseket, melyet közösen tervezhetünk és valósíthatunk meg, ezzel is biztosítva ügyfeleim vállalkozásának fejlődését és sikeres jövőjét.
ELÉRHETŐSÉGEIM:
☏ (+361) 319-2707/105 mellék ☏ (+36 20) 400-4415 ✉ tunde[kukac]vanessia.hu
Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk, idén valamennyi vidékfejlesztési pályázat megjelenik. Az első kiírások már 2015 végén megjelentek, várhatóan 2016 év végéig azonban még tucatjával jelennek meg újabb - különböző beruházást támogató - felhívások. Jelenleg az alábbi pályázatok állnak rendelkezésünkre:
VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével
A felhívás célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. Továbbá kiterjed a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítására az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentése érdekében. A művelet a kertészeti termesztő berendezések esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását.
VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével
A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása az új, innovatív és környezetbarát termesztési technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.