Az STÉ üzemméret számítás módszertana mezőgazdasági pályázatokhoz

Az új Vidékfejlesztési Program keretében már szinte minden pályázatnál előírás, hogy a pályázó rendelkezzen egy kötelezően előírt üzemmérettel, melyet a használatos mértékegysége alapján csak STÉ értékként emlegetünk. A fogalom és a számítási mód sokak számára nem egyértelmű, ezért tekintsük át röviden, mi is ez az STÉ érték és hogyan kell a pályázónak meghatároznia saját STÉ üzemméretét.

A termelési üzemméret, mint előírás nem újkeletű dolog, a korábbi évek pályázatai kapcsán is gyakran alkalmazott előfeltétel volt, bár elsősorban a nagyobb beruházási jellegű pályázatokra volt jellemző és nem STÉ-ben, hanem SFH-ban (EUME-ben) határozták meg. 1 EUME egyébként hozzávetőleg 1500 EUR STÉ-nek felel meg, így a mostani pályázatokban elvárt 6000 STÉ érték nagyjából megfelel a korábbi agrár pályázatokban minimálisan elvárt 4 EUME üzemméretnek. Ami jelentős változás viszont, hogy ezt a 6000 euró STÉ-nek megfelelő üzemméret elvárást kiterjesztették szinte valamennyi pályázatra, így a legnépszerűbb Fiatal Gazda pályázatra is, ami most komoly gondot és fejtörést okoz az pályázni szándékozó gazdák számára.

Az STÉ azaz a Standard Termelési Érték a hivatalos meghatározás szerint az ágazat kibocsátását fejezi ki termelői áron hektárra, vagy számolásállatra vetítve euróban. A mutató lényegében arra szolgál, hogy összehasonlítható legyen két eltérő tevékenységet végző mezőgazdasági üzem mérete, azé a gazdáé, aki burgonyát termeszt 1 hektáron, a gazdáéval, aki gombát termeszt 50m2-en, vagy mondjuk 100 pulykát tart. Azt mutatja meg, hogy az adott növénykultúrával vagy állatállománnyal éves szinten és euróban meghatározva mekkora kibocsátás, leegyszerűsítve forgalom/bevétel realizálható.

Az euróban kifejezett STÉ kiszámításához segítséget ad a NAK honlapján elérhető STÉ kalkulátor.

A táblázatban a növénykultúrák mellé beírt hektárszám, illetve az állatfajonként beírt létszám alapján a táblázat mellett látható cellában automatikusan megjelenik az adott tevékenység STÉ értéke.

Annak érdekében, hogy eldönthesse, indulhat-e az adott pályázaton, ki kell tehát számolnia saját STÉ értékét. A kapott STÉ érték igazolására többféle módszertan is létezik, és a pályázó dönthet arról melyiket alkalmazza.

  • Az STÉ érték meghatározható és igazolható az egységes területalapú támogatási kérelem (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján.
  • Abban az esetben, ha a mezőgazdasági termelő rendelkezik TERA kérelemben nem szereplő területtel, akkor azt igazolhatja a székhelye/lakhelye szerinti illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.
  • Az állattartással összefüggő üzemméret számítási alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet.
  • Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske, akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év – fiatal mezőgazdasági termelő esetében a lezárt üzleti év – vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni.
  • Egyéb állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolása alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre.

A legnagyobb félreértést ezen a téren annak eldöntése okozza, hogy milyen időintervallumra szükséges az üzemméret alapját adó földterület, vagy állatállomány megléte. Fontos szabály, hogy az STÉ érték mindig 12 hónapos termelési időszakot reprezentál. Ott, ahol a termelési periódus rövidebb, mint 12 egymást követő hónap, az együtthatót ki kell terjeszteni 12 hónapra. Amikor a termelési időszak hosszabb egy évnél, akkor az STÉ együtthatót 12 hónap teljesítményére kell figyelembe venni. Ebből az is következik, hogy állattenyésztés esetében az STÉ érték számításához nem a pillanatnyi létszámot vagy a férőhelyek számát, hanem az éves átlaglétszámot kell megadni a következő módszertan alkalmazásával:

Ha az Ön számára is nehézséget okoz a pályázóképesség vizsgálata, vagy vidékfejlesztési elképzelései vannak, és szakértő segítségét kívánja igénybe venni a felkészüléshez, keresse tanácsadónkat a szakmai részletekkel kapcsolatban.

 

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33