Az idei évben megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.

Nemzetgazdasági érdek, hogy a vidékfejlesztési beruházások minél hamarabb megvalósuljanak - mondta Kis Miklós Zsolt a huszonöt éve újjáalakult Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület által rendezett konferencián.

Az előző uniós költségvetési ciklusban tapasztalt erőteljes forráskoncentráción - a támogatások felét a potenciális pályázók 1 százaléka igényelte - változtatni akart a kormány, a kis- és közepes vállalkozásokat, családi gazdálkodásokat kiemelten kívánja segíteni - tudatta a politikus.

A már lezárult pályázatok alapján a tapasztalat az, hogy a rendelkezésre álló források két-háromszorosára érkezik be igény a beruházási támogatások esetében - közölte Kis Miklós Zsolt.

Kategória: Hírek, közlemények

Megjelent a Kormány 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozata Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról, azaz a 2016. évi EFOP menetrendről. Lássuk a részleteket:

1. Az együttműködő társadalomról szóló 1. prioritás

efop 1b

Kategória: Hírek, közlemények

Megjelent a Kormány 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról, azaz megjelent a 2016. évi GINOP menetrend. Lássuk a részleteket:

1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33