A kormány 3 milliárd forint támogatást biztosít az idén azon feldolgozóipari vállalatok számára, amelyek bővítenék kapacitásukat, és ezzel munkahelyeket teremtenek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály kiemelte, hogy jövőre már 15 milliárd forintos keret áll rendelkezésre erre a célra. Mind az idei, mind pedig a 2016-os forrásokat az európai uniós támogatásokat kiegészítendő biztosítja a magyar költségvetés - tette hozzá.

A miniszter ismertette, hogy a legalább 100 millió forint összértékű projekteket támogatják, a támogatási intenzitás maximum 50 százalék lehet, azonban az elbírálásnál figyelembe veszik a régiós fejlettséget.

A vállalatoknak legalább 3 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, és a beruházás megvalósulása után 5 éven keresztül tartani kell az alkalmazotti létszámot - jelezte Varga Mihály.

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33