novekedesi hitelprogram 2019

A Magyar Nemzet Bank 2019 január 1-ével elindította a Növekedési Hitelprogram új konstrukcióját NHP fix néven, 1000 milliárd forintos keretösszeggel.

A Növekedési Hitelprogram eddigi 3 szakaszában, közel 4 év alatt összesen mintegy 2800 milliárd forint összegben került sor hitelszerződések megkötésére. Ezt figyelembe véve a mostani 1000 milliárd forintos keretösszeg elégséges lehet arra, hogy az elkövetkező években érdemi hatást gyakoroljon a kkv-hitelezés szerkezetére. Az új konstrukcióval az MNB elsősorban a kkv-hitelezés szerkezetére kíván hatást gyakorolni, célja a hosszú lejáratú és rögzített kamatozású hitelek részarányának növelése.

Az új konstrukció a legfontosabb paraméterei és a lebonyolítás módja tekintetében megegyezik az NHP korábbi szakaszaival. Így az MNB 0 százalékos kamat mellett biztosít a hitelintézeteknek refinanszírozási forrást, amelyet azok maximum 2,5 százalékos kamatmarzs mellett hitelezhetnek tovább kkv-knak

Az NHP fix a program korábbi szakaszainál ugyanakkor célzottabb. A harmadik szakaszhoz hasonlóan ezúttal is csak beruházási célra nyújthatók hitelek (ideértve a pénzügyi lízinget is), azonban csak forintban, 3 évnél hosszabb futamidőre, és szűkül a felhasználás köre is.

Annak érdekében, hogy az NHP fix minél nagyobb arányban eredményezze a vállalkozások korszerűbbé, versenyképesebbé válásához szükséges beruházások megvalósítását, még erősebben érvényesül az az elv, hogy a vásárolt eszköznek (ingatlan esetén ideértve annak építését is) a vállalkozás saját üzleti tevékenységét kell szolgálnia, így a bérbeadási célból történő vásárlás/építés – kevés kivételtől eltekintve – nem finanszírozható a program keretében. Az NHP fix részletes feltételeit tartalmazó terméktájékoztató itt érhető el.

Ideális megoldás Önnek az NHP FIX, ha

  • kiszámítható, fix, alacsony kamatozású hitelt keres beruházásaihoz
  • használt vagy új tárgyi eszközök beszerzését tervezi
  • meglévő, bérelt vagy lízingelt eszközét átalakítaná, korszerűsítené, vagy annak kapacitását bővítené

Az NHP FIX hitel előnye:

  • alacsony, max. 2,5%-os kamattal számolhat a teljes futamidő alatt
  • tervezhető: fix kamatfizetéssel és tőketörlesztéssel kalkulálhat havonta vagy negyedévente
  • a futamidő 3 évtől 10 évig is terjedhet
Kategória: Hírek, közlemények

Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" című (GINOP-8.3.1-16 kódszámú) felhívás esetében a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását ideiglenesen szüneteltetik.

Kategória: Hírek, közlemények

Idén május végén indult a köznyelvben 0%-os hitelként emlegetett Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitelprogram, amely iránt olyan hatalmas az érdeklődés, hogy félő, hamarosan elfogyhat az idei évi keret, és a hitelprogram akár felfüggesztésre is kerülhet. Azoknak tehát, akik még vacillálnak, érdemes minél előbb a tettek mezejére lépni, nehogy végül késő legyen.

A Vanessia Kft. rengeteg beadott hitelkérelmen van túl, és fontos tapasztalatokkal rendelkezik a hitelprogram vonatkozásában, amely sok vállalkozás esetében kritikus jelentőségű lehet, és akár gátat is szabhat a sikeres ügyintézésnek.

Ahogy ez gyakran előfordul egyéb banki hiteltermékek esetében is, a pozitív hitelminősítés és zökkenőmentes ügyintézés nem pusztán a pénzügyi számokon, de számos egyéb tényezőn is múlik, és egy külső pénzügyi szakértő sokat segíthet az esetleges akadályok feltérképezésében és megoldásában még az első banki kapcsolatfelvételt megelőzően.

Az MFB Pontok akárcsak a hitelintézetek nagy általánosságban, a keretszabályozáson túl sok esetben saját elvárásokat és egyéb belső szabályozást határoznak meg, illetve alkalmaznak, így egyáltalán nem mindegy, hogy Ön mint hiteligénylő, melyik intézményt választja. Fontos megérteni, hogy a hitelintézet nem az a hely, ahol elsődlegesen az Ön érdekeit képviselik és kizárólag az Ön támogathatóságát tartják szem előtt. Míg bármilyen jogi ügylet során egyértelmű szinte mindenki számára, hogy saját szakembert alkalmazzon, aki őt, és az ő érdekeit képviseli, pénzügyi ügyleteknél sokkal kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, pedig a szakértői tanácsadás és kiépített kapcsolatrendszer itt is valódi hozzáadott értékét jelent.

További információk

  • Style Video

A Kormány célja, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a következő 7 évben több mint 700 mrd forintot meghaladó mértékű hitelt - visszatérítendő támogatást (VT) - közvetítsen a vállalkozások számára, ezzel is javítva az ország gazdasági szereplőinek versenyképességét.

Az MFB ezen 0%-os kamatú hitelek, azaz visszatérítendő európai uniós pénzek vonatkozásában, a pénzügyi közvetítői szolgáltatások nyújtására, valamint az MFB Pontok kialakítására kiírt egy közbeszerzést, melyet a Takarékbank, a B3 Takarék Szövetkezet, a Budapest Bank, és az FHB által alkotott Konzorcium nyert el.

A Konzorcium egyik tagja, a Takarékbank felkérte a Vanessia Kft-t, hogy a bank munkatársait felkészítse a visszatérítendő támogatásokon felül a vissza nem térítendő pályázati forrásokkal kapcsolatos tudnivalókra, bemutassa nekik a pályázati intézményrendszert és az azt szabályozó eljárásrendet.

  

  

Kategória: Házunk tája

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. június 22.

Jelenleg 25-30 milliárd forintnyi fejlesztésről folynak tárgyalások az MFB Pontokon elérhető nulla százalékos uniós hitel keretében, ami nem jelenti azt, hogy a 44 milliárd forintos GINOP pályázati keret már elfogyott, mindenesetre igen jelentős az érdeklődés országszerte a vállalkozások felől - többek között ezt jelezte az MFB Pontokat és az első terméket bemutató országos rendezvénysorozat keddi debreceni állomásán Eőry Gábor, az MFB Zrt. Értékesítés-irányítási Igazgatóság ügyvezető igazgatója.

Eőry hozzátette: az ügyféltárgyalások alapján tegnapig összesen 2,5 milliárd forintnyi hitelkérelmet be is rögzítettek már az MFB rendszereibe, azaz a múlt csütörtöki győri konferenciához képest néhány nap alatt félmilliárddal bővült a hitelkérelmek együttes volumene. Eőry Gábor tájékoztatása szerint egyelőre nem tudható, hogy bővíthető-e a GINOP éves menetrendjében 44 milliárd forinton rögzített keretösszeg (GINOP-8.3.1-16), tekintettel a rendkívül erős vállalkozói érdeklődésre.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2015. szeptember 11.

Bár nehezen érthető, hogy pontosan miért szenved a magyarországi vállalati hitelpiac, de az biztos, hogy a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramját (NHP) fokozatosan ki kell vezetni és vissza kell térni a piaci alapú finanszírozásra - nagyjából ez a kép rajzolódik ki az MNB felől az elmúlt egy hétben hallott üzenetekből. Az NHP volumenének visszafogása, illetve a program kivezetésének a menetrendje egyelőre még nem pontosan látható, idén ősszel születhet döntés róla, az elhúzódó bizonytalanság pedig senkinek sem lenne jó, többek között a most felpörgő EU-pályázatokhoz kapcsolódó NHP-s finanszírozás volumenének sem.

Eddig egyébként az NHP második szakaszának mintegy tíz százaléka kapcsolódott az EU-támogatások finanszírozásához, az NHP kivezetése pedig bizonyára könnyebb lesz, ha már a visszatérítendő (hitel alapú) EU-s források is felpörögnek. Erre viszont még várni kell, hiszen csak a napokban jelent meg a kormányhatározat, ami az NHP-nál is vonzóbb, kvázi nulla százalékos visszatérítendő EU-s források MFB-n keresztüli elosztási hálózatát rögzíti. Mivel tehát a visszatérítendő EU-forrásokra még várni kell, ezért az MNB sem siethet az NHP gyors kivezetésével, illetve leállításával. NHP nélkül ugyanis rövid távon félő, hogy a vállalati hitelpiac még rosszabb helyzetbe sodródna.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle
https://www.high-endrolex.com/33