Vanessia Kft

Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) pályázatot hirdetett hazai vállalkozások számára jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, technológiák és ezek prototípusai kifejlesztésének megvalósítására, a versenyképességet növelő vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs (továbbiakban K+F+I) tevékenységek elősegítése érdekében.

Pályázatot csak a Közép-magyarországi régióban tevékenykedő KKV-k, illetve nagyvállalatok nyújthatnak be. A cégek 80-500 millió forint közötti forrást igényelhetnek önállóan vagy konzorciumi együttműködésben végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységük finanszírozására. Lássuk a részleteket:

Pályázat célja

A felhívás a tudásintenzív, innovatív vállalkozásokat ösztönzi jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztésére. A felhívás keretében olyan projektek támogathatók, amelyek illeszkednek a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában meghatározott ágazati prioritások valamelyikéhez.

A pályázók köre

Pályázhatnak – önállóan vagy legfeljebb 3 tagú konzorcium formájában – a Közép-Magyarország régióban székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok, illetve EGT-beli székhelyű gazdasági társaságok közép-magyarországi fióktelepei, amelyek rendelkeznek legalább 2 teljes lezárt üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, nem tartoznak az EVA hatálya alá és legalább 1 főt foglalkoztatnak.

Támogatás összege, mértéke

A pályázatra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 milliárd Ft.

Az igényelhető támogatás mértéke pályázónként minimum 80 (konzorcium esetében 160) millió Ft, maximum 500 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. június 2.

Miközben a magyar kormány hónapok óta igyekszik felkészíteni a közvéleményt arra, hogy 2020 után nem, vagy csak csekély mértékben lesznek vissza nem térítendő uniós források, aközben egy szerdai brüsszeli tájékoztatón az Európai Bizottság alelnöke rendkívül fontos, nyugtató tartalmú kijelentést tett. Jyrki Katainen ugyanis azt mondta, hogy a 2020 utáni uniós keretköltségvetésben igenis lesznek vissza nem térítendő támogatások, sőt a pénzek zöme továbbra is ilyen jellegű lesz, igaz növekedni fog a pénzügyi eszközök, azaz a hitelek, garanciák és kockázati tőkére szánt pénzek aránya.

A teljes cikk itt olvasható >>>

A projektalapon működő szervezetek és a professzionális szolgáltatócégek működése és irányítása egyedi, emiatt a vállalatirányítási rendszerekkel szemben támasztott elvárásaik is különlegesek, többnyire speciálisak.

Az együttműködő partnerünk által forgalmazott integrált ERP rendszer viszont tökéletes iparágspecifikus megoldásokat kínál a professzionális szolgáltató szervezetek, mint például a marketing-kommunikációs ügynökségek, a tanácsadó cégek, az informatikai fejlesztőcégek, a mérnöki- és tervezőirodák, a könyvvizsgáló- és adótanácsadó irodák, a jogi irodák és a K+F+I szervezetek számára is.

Ráadásul hamarosan kiírásra kerül a GINOP-3.2.2 kódszámú a vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseket támogató pályázat, melynek segítségével rendkívül kedvező feltételekkel vezethet be egy olyan vállalatirányítási rendszert, amely kifejezetten a projektalapú és professzionális szolgáltató cégek igényeit fedi le.

Cégünk szakértő partnereivel együttműködésben a projekt komplex lebonyolításában - a tervezéstől a kivitelezésig - teljes körű támogatást tud biztosítani, ezért amennyiben érdekli a lehetőség, jelezze felénk elérhetőségeink bármelyikén.

Egy újabb, 40 milliárd forintos felhívással egészíti ki a kormány az agrár-környezetgazdálkodási programot, mivel az első körben voltak olyan célterületek, amelyeknél aránytalanul oszlott el a megítélt támogatás – nyilatkozta Kis Miklós Zsolt államtitkár a Magyar Időknek. A környezetvédelmi szempontok alapján gazdálkodó kertészetek 15 milliárd, míg az állattartók 25 milliárd forintos keretből nyerhetnek forrást.

Még a nyáron meghirdethetik a kertészeteknek szánt új Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatot, a cél ugyanis az, hogy a támogatói okiratokat az év vége előtt kézhez kapják a nyertesek – nyilatkozta a Magyar Időknek Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A mintegy 15 milliárd forint keretösszeggel tervezett felhívás 2017 és 2021 között biztosít forrásokat azon termelőknek, akik vállalják, hogy környezetvédelmi szempontok szerint gazdálkodnak majd. Kis Miklós Zsolt a lapnak elmondta: azért van szükség az újabb kör meghirdetésére, mivel a 2016-ban indult programban országos szinten nagyon egyenlőtlenül oszlott el a megítélt támogatás. A kertészetek esetében például a 7779 igénylőből 4209-en nyertek, vagyis a pályázók több mint 54 százaléka hozzájutott a támogatáshoz.

A támogatási program célja, hogy az uniós forrásból támogatásban nem részesülő hazai nagyvállalatok foglalkoztatást bővítő, feldolgozóipar területén megvalósuló beruházásaihoz vissza nem térítendő támogatást biztosítson, ezzel is támogatva a Kormány újraiparosítási törekvéseit.

A Nagyvállalati Beruházási Támogatási program 2015. évben indult el, 3 milliárd forint keretösszeggel, amely 14 nagyvállalat kapacitásbővítő beruházásának megvalósításához járul hozzá, és segítségével összességében közel 500 új munkahely jön létre az érintett cégeknél.

A támogatásra 2016. évben rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés" című VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú felhívás vonatkozásában a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján, az Irányító Hatóság a támogatás benyújtásának lehetőségét a jelen közlemény honlapon való megjelenését (2016.05.23) követő harmadik naptól felfüggeszti.

Pénteken elindult a földárverések harmadik üteme, a "Földet a gazdáknak!" program keretében újabb 60 ezer hektárt hirdettek meg – mondta Fazekas Sándor pénteken a mezőtúri tejtermelő bivalytelep átadása után az MTI-nek.

A földművelésügyi miniszter emlékeztetett: a kormány célja, hogy az agrárközéposztályt megerősítse, hogy 80-20 százalék legyen a családi gazdaságok és a nagybirtokok aránya.

A HITELPROGRAM CÉLJA

A Hitelprogram a KKV-k versenyképességének növelése tematikus célkitűzés, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtése és bővítésének támogatása megnevezésű beruházási prioritás keretében megvalósuló Hitelprogram, melynek egyedi célkitűzése a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó KKV-k versenyképességének fejlesztése a KKV-k külső finanszírozáshoz történő hozzáférésének javítása révén. A Hitelprogram célja a Mikro-, Kis- és Középvállalkozások olyan Beruházásainak támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz.

HITEL ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Hitel összege: Min. 1 M Ft – Max. 600 M Ft

Kamat: 0 %/év

A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke: a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a – kivéve használt gépjármű beszerzés, ahol minimum 20 %.

Projekt megvalósításának határideje: Kölcsönszerződés megkötését követő 24 hónapon belül be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.

A 2014. évi nyertes fiatal gazdák 2016. június 1-30. között akár be is nyújthatják a fennmaradó 10%-os támogatásra vonatkozó igényüket. Az erre vonatkozó közlemény az MVH honlapján jelent meg az alábbi legfontosabb részletekkel:

A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatáshoz kapcsolódóan az MVH által kibocsátott 2014. május 1. és május 15. között benyújtott támogatási kérelmekhez kapcsolódóan támogatási kérelemnek helyt adó határozattal rendelkező ügyfelek a megítélt támogatási összeg fennmaradó 10 %-ának kifizetése érdekében kifizetési kérelmet nyújthatnak be, amennyiben már a 2015. évben eleget tettek a Rendelet 4. § (1), 5.§ (1) bekezdésében, valamint a 6. §-ban foglalt feltételeknek.

A támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására évente június 1. és 30. között, de legkésőbb a működtetési időszak 5. évében megnyíló kifizetési időszak végéig van lehetőség.

A támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására jogosult az az ügyfél, aki

  • mezőgazdasági üzemének méretét a 2015. évben a működtetési időszak 4. évére vállat EUME méretre növelte, és
  • az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódó 2007-2013 közötti költségvetési időszakban megvalósítandó vidékfejlesztési program keretében megszervezett, a célterület szerint meghatározott tevékenységekkel kapcsolatos kötelező képzésen részt vett, és azt elvégezte.

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. május 11.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) újranyitja azt a pályázati lehetőséget, mely olyan kutatókat és befogadó intézményeit támogatja, akik kiváló nemzetközi értékelést kaptak, de végül forráshiány miatt mégsem részesültek támogatásban az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain. A jelenleg még rendelkezésre álló, megpályázható keretösszeg 90 millió forint. Ennek kimerülését követően a Hivatal a tervezi az ERC_HU_16 felhívás meghirdetését. A pályázatokat szeptember 30-ig lehet benyújtani.

A teljes cikk itt olvasható >>>

A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy az előző időszakkal ellentétben a 2014-2020 közötti uniós programozási ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott pályázatok bírálata minden esetben a pályázat tartalma alapján történik, a benyújtás dátuma nem befolyásolja a döntés kimenetelét.

A pályázatok benyújtására előreláthatólag minden felhívás esetében 2 évig folyamatosan van lehetőség. A benyújtott pályázatok a felhívásokban meghatározott intervallumokban, szakaszos módon kerülnek elbírálásra. Ennek értelmében a bírálati szakasz utolsó napjáig benyújtott összes kérelem együttesen kerül elbírálásra.

A vállalatok digitális helyzetének javítása érdekében infokommunikációs (IKT) motivációs és szemléletformáló programot indít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) – jelentette be Kara Ákos.

Az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hozzátette: a tervek szerint legalább 3000 vállalkozást sikerül bevonni az idén májustól 2017 nyaráig tartó – Közép-Magyarország kivételével – országos programba.

A projekt fő célja a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k)informatikai képességeinek fejlesztése, hiszen a korszerű infokommunikációs eszközök, megoldások használata már ágazattól függetlenül nélkülözhetetlen a vállalkozások versenyképességéhez – mondta.

Indul az idei tanyafejlesztési program, amelyre 720 millió forint jut - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A tanyán élők idén három célterületre pályázhatnak:

  • a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez (1. célterület),
  • a tanyák és a tanyás térség megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok indításához és fejlesztéséhez (2. célterület),
  • a tanyák és a tanyás térség megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre (3. célterület).

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatároló építése" című (VP-5-4.1.1.6-15 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján, az Irányító Hatóság a támogatás benyújtásának lehetőségét a jelen közlemény honlapon való megjelenését követő harmadik naptól mind a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel, mind az e fölötti STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők esetében felfüggeszti.

palyazat.gov.hu

A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezete 3. melléklet II. 3. a), b) és c) pontok szerint a települési önkormányzatok 2016. évben is pályázhatnak az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatásokra.

A most megjelenő Pályázati kiírás az alábbi fejlesztési célokra tartalmaz forrást:

  • kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása,
  • óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás,
  • belterületi utak, járdák, hidak felújítása.

A pályázati adatlap benyújtása elektronikus úton az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül, az erre a célra kialakított pályázati felületen történik. A pályázati adatlap lezárásának és benyújtásának határideje - elektronikus feltöltés lezárása: 2016. június 2. 16:00 óra - papír alapon történő benyújtás: 2016. június 3.

A pályázati felhívás letölthető innen: Pályázat önkormányzati feladat ellátást szolgáló fejlesztések támogatásra

https://www.high-endrolex.com/33