|
Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás
szeptember 12, 2017Egy mai közlemény szerint módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint:
- A következő értékelési határnapot 2018. február 15-ről előrehozták 2017. november 20-ra.
- A pályázatot 2018. február 28-án végleg lezárják, az lesz az utolsó értékelési határnap.
- Könnyítettek a pályázók körének feltételrendszerén, azok is pályázhatnak, ahol az éves átlagos statisztikai állományi létszám a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt (korábbi 3 helyett).
- Megemelték a visszatérítendő támogatás előlegének mértékét is 75%-ra, így az a vissza nem térítendő támogatással megegyező arányú.
A változások jegyzékét itt tudja megtekinteni: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében – változások jegyzéke
A pályázatról bővebben itt olvashat: Pályázat vállalatok K+F+I tevékenységének támogatására kombinált hiteltermék keretében
Mától pályázható a “Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása” című felhívás
szeptember 14, 2017Mától, azaz szeptember 14-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 25 millió és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra a "Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című felhívás keretében.
A pályázat kifejezetten a feldolgozóipari ágazatokban működő, Ipar 4.0 technológiai megoldásokat alkalmazó, nagy növekedési lehetőséggel rendelkező beszállító vállalkozások komplex fejlesztéseihez nyújt támogatást.
A pályázat benyújtásának ugyancsak előfeltétele, hogy a vállalkozás az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által lefolytatott előminősítési eljárás keretében megszerezett minősítő tanúsítvánnyal rendelkezzen.
A támogatás használható akár új eszközök beszerzésére, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, információs technológia-fejlesztésre, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, de fordítható akár technológiai fejlesztést eredményező új eszközökhöz kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésekre, vagy minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsítványok megszerzésére.
A pályázat első benyújtási szakasza 2017 szeptember 14-től október 19-ig tart, ezt követően a második szakaszban 2018. február 15-től 2018. március 15-ig lesz lehetőség a pályázatok benyújtására.
Bővebb információ a pályázatról: Pályázat a gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatására
Ideiglenesen szüneteltetésre kerül a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében célú Hitelprogram
szeptember 14, 2017Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében célú Hitelprogram" című VEKOP-1.2.3-16 kódszámú felhívás esetében a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását ideiglenesen szüneteltetik.
Bővebb információ a Hitelprogramról: VEKOP-1.2.3-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram
Találkozzunk pénteken, a hónap legfontosabb pályázati rendezvényén!
szeptember 10, 2017Múlt héten már írtunk róla, hogy 2017. szeptember 15-én megrendezésre kerül a HG Media Fókuszban című gazdasági konferenciasorozatának következő rendezvénye FEJLESZTÉS ÉS VERSENYKÉPESSÉG - Gazdasági kilátások 2018-ban címmel, ahol sok neves előadó mellett Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője is előadást tart "Aktuális pályázati lehetőségek kicsiknek és nagyoknak a vállalati képzéseket támogató kiírásoktól az energiahatékonysági fejlesztésekig" címmel.
A konferencia valóban nívós szakmai eseménynek ígérkezik, melyre garancia meghívott előadók személye. Lássuk egészen pontosan kiket és milyen témákat hallgathat meg, ha részt vesz az eseményen:
A magyar gazdaság kilátásai, lehetőségei és az elmúlt időszak eredményei
- Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter
Az uniós források hatása a magyar gazdaságra. Számvetés és jövőkép
- Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára, miniszterhelyettes
Versenyképesség fokozás fejlesztési banki szinten uniós forrásokkal és azután
- Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója
A Széchenyi Kártya Program eddigi eredményei, valamint a magyar kkv-szektor állapota és kilátásai, különös tekintettel a tőkeellátottságra
- Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke
Vidékfejlesztési pályázatok aktualizált menetrendje - 2017 szeptember
szeptember 7, 2017Útmutató és Példatár a közbeszerzési kötelezettség vizsgálatához
szeptember 8, 2017Megjelent a Közbeszerzések Tanácsának útmutatója a becsült érték számítása, a részekre bontás tilalma és a beszerzési igények mesterséges egyesítése tárgyában.
Ezen felül a Közbeszerzési Hatóság is segíteni kívánja a jogalkalmazók tevékenységét, ezért példatárat tett közzé a részekre bontás tilalmára vonatkozóan. A Példatár egyaránt tükrözi a Közbeszerzési Hatóság, a Miniszterelnökség, az EUTAF és a Megyei Jogú Városok Szövetsége szakmai álláspontját.
A projektekhez kapcsolódó beszerzések közbeszerzési kötelezettségének vizsgálatakor a két alábbi dokumentum iránymutatásait érdemes alkalmazniuk:
- A Közbeszerzések Tanácsának útmutatója a becsült érték számítása, a részekre bontás tilalma és a beszerzési igények mesterséges egyesítése tárgyában
- A Közbeszerzési Hatóság PÉLDATÁRA a Kbt. 19. § (2)-(3) bekezdése szerinti részekre bontás tilalmával kapcsolatosan
Szeptemberben ismét "fókuszban" a fejlesztés és versenyképesség
szeptember 4, 20172017. szeptember 15-én kerül megrendezésre a HG Media Fókuszban című gazdasági konferenciasorozatának következő rendezvénye FEJLESZTÉS ÉS VERSENYKÉPESSÉG - Gazdasági kilátások 2018-ban címmel, ahol sok neves előadó mellett Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője is előadást tart "Aktuális pályázati lehetőségek kicsiknek és nagyoknak a vállalati képzéseket támogató kiírásoktól az energiahatékonysági fejlesztésekig" címmel.
A HG Media konferenciáján a résztvevők választ kaphatnak szinte minden, az uniós pályázatokkal és a pénzintézetek által kínált lehetőségekkel kapcsolatos kérdésükre. Szó lesz a következő hónapokban várható kiírások listájáról, az elérhető keretösszegekről, az adminisztrációs újdonságokról, a szükséges garanciákról, biztosítékokról és az ezek megteremtését segítő pénzügyi konstrukciókról csakúgy, mint az MFB Pontok és a Széchenyi Kártya Program eddigi tapasztalatairól.
Kedvezően változott a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás
augusztus 30, 20172017 augusztus 29-én módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás.
A legfontosabb módosítás, hogy a felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás és kölcsön vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 75%-a és a kölcsön 50%-a lehet.
Ezen felül további könnyítés, hogy a kölcsön előtörlesztése a Projekt Megvalósulásának (Projektmegvalósítás Befejezésének) Időpontját követően megengedett. Az elvárt fedezettség mértéke pedig a befogadási értékekből számítva a tőkekitettség 50%-a.
Arra is fontos odafigyelni, hogy igénybe vett szolgáltatás (a szolgáltatás tárgyától függetlenül) esetén kötelező csatolni a szolgáltatást nyújtó szervezet nyilatkozatát az utolsó teljes, lezárt üzleti éves statisztikai állományi létszámára vonatkozóan (amennyiben releváns). – mindez azt is jelenti, hogy a már beadott pályázatoknál majd hiánypótlásban az ajánlatokat szükséges lesz kiegészíteni.
További információk
- Style Video
Kertészeti pályázatokról is döntött a Miniszterelnökség
augusztus 31, 2017Első körben összesen 27,66 milliárd forint szolgálja a kertészeti ágazat beruházásainak megvalósítását. A Miniszterelnökség három vidékfejlesztési pályázat esetében, 366 darab kérelem támogatásáról döntött.
A kertészeti ágazat fejlesztésére a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 86 milliárd forintot különített el. A beérkezett kérelmek értékelése folyamatos, melynek eredményeképpen, elsőként az ültetvénytelepítést, illetve a gomba- és hűtőházak, valamint az üveg- és fóliaházak létesítését, korszerűsítését támogató felhívások első benyújtási szakaszában beadott kérelmekről hozott döntést a tárca.
Hamarosan indul a gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseire kiírt pályázat beadási szakasza
augusztus 24, 2017
2017. szeptember 14-től kezdetét veszi a hazai KKV-k versenyképességének javítását célul kitűző, a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP 1.2.7-17 kódszámú) pályázat beadási szakasza.
A GINOP 1.2.7-17 támogatási konstrukció a nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari mikro-, kis- és középvállalkozások komplex módon történő kapacitás bővítéseit támogatja, előnyben részesítve az Ipar 4.0 technológiai megoldások alkalmazásait. Kiemelt cél a termelőkapacitásuk és hatékonyságuk, ill. versenyképességük növelése, továbbá beszállítói tevékenységük bővítése és kiterjesztése.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum összege 25 millió, maximum 500 millió forint.
A pályázat keretében a technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése, a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, az infrastrukturális és ingatlan beruházás, információs technológia-fejlesztés, gyártási licenc, gyártási knowhow beszerzések, illetve minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése támogatható.
A konstrukció keretén belül történő támogatás jogosultsági alapfeltétele, hogy a támogatást igénylő KKV az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (www.ifka.hu) által lefolytatott előminősítési eljárás keretében megszerezett minősítő tanúsítvánnyal rendelkezzen.
Újabb tőkeprogramok segítik a vállalkozásokat
augusztus 28, 2017A kormány meghosszabbította a Széchenyi Tőkebefektetési Alap futamidejét és 8 milliárd forinttal megemelte annak tőkéjét, valamint döntött két új tőkealap indításáról, amelyek közép-magyarországi és határmenti vállalkozások fejlesztését segítik szeptembertől – jelentette be Varga Mihály budapesti sajtótájékoztatóján.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a magyar vállalkozók igényeire épülő tőkeprogram középpontjában azok a termelő, illetve innovatív kis- és középvállalkozások állnak, amelyek képesek a fejlődésre, a magas hozzáadott értékű termékek előállítására.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alapról szólva a tárcavezető elmondta: az Alap a hazai kockázatitőke-piac legaktívabb tagja, egyben a legnagyobb cégportfólióval rendelkező tőkebefektetője, befektetési politikája ösztönzi a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővülését. A sikeres működést látva a kormány ezért úgy határozott, hogy az Alap tőkéjét 8 milliárd forinttal megemeli, befektetési időszakát 2025 végéig, futamidejét pedig 2030. december közepéig meghosszabbítja – tette hozzá.
Varga Mihály hangsúlyozta: a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szeptembertől két új tőkealap kezelését is megkezdi. A 8 milliárd forintos keretösszegű Irinyi II. Kockázati Tőkealap kifejezetten a közép-magyarországi régió tőkeigényeinek támogatására szolgál és az Irinyi Terv legfontosabb nemzetgazdasági céljaira épül. Így olyan hazai kis- és középvállalkozásokat támogat majd tőkével, amelyek tevékenységükkel hozzá tudnak járulni az iparfejlesztéshez, az ipari tevékenységek bővüléséhez, illetve a termelésük hatékonyságának növeléséhez – ismertette Varga Mihály.
Aktualizált pályázati menetrend - 2017 szeptember
augusztus 25, 2017Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzéteszzük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. A közeljövőben a legnagyobb pályázati hullám egyértelműen a munkahelyi képzéseket támogató pályázatokat érinti majd, de nem szabad elfeledkezni a még nyitott K+F, energetikai, valamint informatikai pályázatokról sem.
Íme a 2017. szeptemberi aktualizált menetrend:
Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.
101 KKV kapott 4,5 milliárd forint fejlesztési támogatást
augusztus 18, 2017Versenyképességének javítására és kutatásfejlesztésre 101 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 4,5 milliárd forint támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A támogatással összesen közel 8 milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg – tájékoztatta pénteken az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.
A vállalkozások új eszközök beszerzésére, információs technológia-fejlesztésre, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására fordíthatják a támogatási összeget, újonnan kifejlesztett technológiákkal új termékeket hozhatnak létre, illetve új szolgáltatásokat is kialakíthatnak – tette hozzá.
Kisvállalatok közel fele áhítozik az EU-pénz után
július 31, 2017Sajtószemle: Portfolio - 2017. július 31.
A következő egy évben a hazai mikrovállalkozások közel negyede, a kisvállalkozásoknak pedig 41 százaléka tervezi, hogy uniós forrásokra pályázik - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. közleményéből. A hazai mikrovállalkozások harmada, a kisvállalkozásoknak pedig több mint fele tervez beruházást a következő egy évben.
Módosult az elfogadott garanciaszervezetek listája a Vidékfejlesztési Program vonatkozásában
július 28, 2017Egy ma közzétett közlemény szerint módosult a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett felhívások vonatkozásában elfogadott garanciaszervezetek listája.
Az új lista alapján már 90 hazai és 230 határon átnyúló pénzügyi intézménytől elfogadja a hatóság a garanciavállalást.
Az aktuális lista itt tekinthető meg: Elfogadott garanciaszervezetek