Hátrányos helyzetű települések vállalkozásainak támogatása - Hol, milyen feltételekkel igényelhető?

Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című GINOP-1.2.9-20 kódszámú pályázat 2020

Néhány hete jelent meg a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP-1.2.9-20 kódszámú) felhívás tervezete. 

A pályázat célja a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatása, a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése az ott működő mikro- és kisvállalkozások versenyképességének fejlesztésével, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítésével.

A pályázaton olyan mikro- és kisvállalkozás indulhat, amely a felhíváshoz mellékelt 2db településlista egyik településén kívánja fejlesztését megvalósítani, rendelkezik 1 teljes lezárt üzleti évvel és éves átlagos statisztikai létszáma minimum 1 fő volt.

A két településlistáról azonban valamelyest eltérő feltételekkel lehet pályázni és az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, ez okoz némi félreértést a pályázni szándékozók körében. Készítettünk ezért egy rövid összefoglaló videót, amely a félreértéseket hivatott eloszlatni, összefoglalva, pontosan milyen feltételekkel lehet a GINOP 1.2.9-20 - "Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" pályázaton indulni. Íme:


A pályázat 1. (SZVZ) vagy 2. számú melléklete, azaz a települések listája, amelyről az ott működő vállalkozások pályázhatnak, itt tekinthető meg: 

MELYEK A LÉNYEGES ELTÉRÉSEK?

Az 1. sz melléklet településeire vonatkozóan a legfontosabb tudnivaló, hogy

  • a támogatás mértéke max. 70% ,
  • az igényelt vissza nem térítendő támogatás minimum 2.000.000 Ft, maximum 10.000.000 Ft. ,
  • feltétel, hogy a GINOP 1., 2., és 3. prioritás felhívásai keretében a támogatási kérelem benyújtását megelőzően nem részesülhetett a pályázó támogatásban,
  • kötelező vállalás nincs

A 2. sz melléklet településeire vonatkozóan ezzel szemben:

  • a támogatás mértéke max. 100%,
  • az igényelt vissza nem térítendő támogatás minimum 10.000.001 Ft, maximum 60.000.000 Ft 
  • a pályázathoz az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai előminősítése szükséges,
  • kötelező vállalás pedig, hogy legalább 1 fővel bővíteni szükséges a foglalkoztatottak számát a megvalósítás helyszínén, illetve a létszámot a fenntartási időszak (1 év) végéig fenn kell tartani.

Ami közös mindkét településlista esetén:

  • Elszámolható költségek köre
  • Fejlesztendő tevékenység lehet akár gyártó, kereskedő vagy szolgáltató
  • Előleg: 25%

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása
    • ingatlan beruházással együtt, (teljes beruházás min 50%-a)

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés)
  • Információs technológia-fejlesztés: új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése (teljes beruházás max 50%-a)
  • Képzés: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés (teljes beruházás max 20%)
    • kizárólag a https://vali.ifka.hu honlapon regisztrált szolgáltatóktól vehető igénybe
  • Gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó költségek (teljes beruházás 10%-a)
  • Bérköltség-támogatás igénybevétele (teljes beruházás 50%-a)
  • Munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítása (teljes beruházás 15%-a)
    • kizárólag Bérköltség-támogatás igénybevétele tevékenység megvalósítása esetén választható
  • Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. január 12. hétfő 12 órától 2021. február 12. péntek 12 óráig lesz lehetőség. Bírálat a támogatási kérelmek beérkezésének sorrendjében történik.

Bővebb információt a pályázatról rövid összefoglalónkban talál itt: GINOP-1.2.9-20 - Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása

Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.