A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Vidékfejlesztési Program 2021-22” című rendezvényén jártunk

Összefoglaló a Vidékfejlesztési Program 2021-22 rendezvényről

A Magyar Kormány 2021. januári döntése értelmében a 2021-2027-es időszakban példátlan mértékű támogatás áll rendelkezésre a vidéki területek fejlesztésére, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelésére, valamint a gazdák tisztességes jövedelmének biztosítására. A jelentősen megnövelt nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak a 2021. és 2022. évben több vidékfejlesztési forráshoz lehet hozzáférni, mint eddig a 2014-20-as periódusban összesen.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a MAGOSZ-szal és az Agrárminisztériummal együttműködésben most online rendezvénysorozatot szervezett azzal a céllal, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a közelmúltban megjelent vagy hamarosan kiírásra kerülő pályázati lehetőségekről tájékoztatást adjanak az érdeklődőknek, felhívják a figyelmet a legfontosabb változásoka, információt adjanak a Közös Agrár Politika (KAP) aktualitásairól, megválaszolják a felmerülő kérdéseket, illetve iránymutatást nyújtsanak a támogatások lehívása terén.

A virtuális rendezvényen természetesen cégünk is képviseltette magát, így most azok számára, akik nem tudtak részt venni, összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat:

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az új pályázati ciklus első két évében, tehát 2021-2022-ben átmeneti időszak lesz, a támogatások lényegi változása majd csak 2023-tól várható.

A kormány azonban a nemzeti társfinanszírozási arányt a korábbi 17.5 százalékról 80 százalékra emelte, ami azt jelenti, hogy ebben a két évben még a régi szabályok szerint ugyan, de már a megemelt büdzséből tud az ágazat gazdálkodni, így a gazdálkodók az átmeneti időszak ellenére 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd forintra tudnak pályázni.

Ahogy említettük, a Vidékfejlesztési Program pályázatok 2014-2020-as eljárási rendszere marad ebben a két évben, ennek legfontosabb sarokkövei:

  • általános jogosultsági feltételek
  • STÉ minimumok
  • 50% mezőgazdasági árbevétel követelmény
  • max. 50%-os támogatási intenzitás (fiatal gazdák +10%)
  • bázislétszám vállalás
  • biztosítéknyújtási kötelezettség

Bár jelentős hátránya az átmeneti rendelkezéseknek, hogy a jogosultsági feltételek maradnak, ugyanakkor a gazdák így tudnak előre készülni a várható pályázatokra, másrészt pedig gyorsan meg tudnak jelenni a pályázati felhívások.

A következő két hónapban 900 milliárd keret kerül meghirdetésre.

Az értékelések vonatkozásában a hangsúly azon lesz, hogy a pályázók meg tudják időben valósítani a projektjeiket, így a projektmenedzsment fog nagyobb szerepet és hangsúlyt kapni. 2023. december 31-ig ugyanis el kell számolni az Európai Bizottság felé ezekkel a támogatásokkal, 2025 nyaráig pedig az összes projektnek meg kell valósulnia.
A rendezvényen elhangzott, hogy tisztában vannak vele, hogy 2016-2017-ben nem volt felkészülve az intézményrendszer, ezért gyakran volt 1-1,5 éves bírálati idő is, mostanra azonban mindkét oldal szereplői megtanulták a szabályokat, gördülékenyebb pályázati bírálatra lehet számítani, erre bizonyíték az elmúlt hónapokban zajlott pályázati döntések, így például az élelmiszerfeldolgozás pályázatban tavaly 9 hónap alatt, a nagy állattartótelepes pályázatban 5 hónap alatt született döntés, de ugyanez várható a mostani kertészeti támogatások kapcsán is.

És hogy mi várható a közeljövőben?

  • gyógynövény ültetvénytelepítési támogatása
  • kis állattartótelep pályázat
  • nagy terménytároló fejlesztés pályázat, de lesz kis terménytároló pályázat is a nagy igényre való tekintettel
  • kisebb élelmiszeripari fejlesztések támogatása
  • nagyobb élelmiszeripari pályázat 2 milliárd maximum támogatással
  • kertészeti gépbeszerzés támogatása
  • gomba üzemek fejlesztésének támogatása
  • mezőgazdasági digitális átállás támogatása
  • állattartó telepeknek szóló járványvédelmi pályázat
  • mezőgazdasági kisüzemek támogatása
  • a jelenleg is nyitva álló pályázatok: erdőtelepítés, tanyafejlesztés, öntöző rendszer fejlesztés
  • és még számos egyéb pályázat, melynek célcsoportja és feltételrendszere jelenleg még kidolgozás alatt áll.

Az online konferencia végén kitértek arra is, hogy az Intézményrendszer kifejezetten kérni szeretné, hogy jól előkészített pályázatokat adjanak be a mezőgazdasági szereplők és pályázatírók, mert akkor tudnak a bírálok is hatékonyan dolgozni, és gyorsan eredményt hirdetni.

A szakszerű felkészülés érdekében kérdéseikkel, elképzeléseikkel keressék szakértőinket bizalommal.

Pazsiczki-Kecze Zsanett
Pazsiczki-Kecze Zsanett

A Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán végeztem gazdálkodási –és menedzsment szakon, pénzügyi szakirányon. Tanulmányaimat a Gazdaságtudományi Karon, okleveles közgazdászként fejeztem be vállalkozásfejlesztő mesterszakon, 2016 januárjában.
Mesterképzésem során lehetőségem volt részt venni gazdálkodó szervezetek tevékenységének elemzésében, komplex fejlesztési feladatainak megoldásaiban illetve startupok elindulásának folyamatában. Megismerkedtem továbbá Magyarország és az Európai Unió által elérni kívánt célkitűzésekkel, ezekhez igazodva a meghirdetett különböző operatív programokkal és azok meghatározott prioritásaival.

A Vanessia Kft-hez 2016 tavaszán csatlakoztam, és ezidáig 250 projekt elkészítésében működtem közre. Ezen számos projekt kidolgozása által vehettem részt gazdasági társaságok fejlesztési céljainak megvalósításában. Szüleim vállalkozásából is adódóan szívügyem a mezőgazdasági és vidékfejlesztési területen gazdálkodók támogatása, úgy, mint a pincészetek, borászatok fejlesztése; élelmiszerfeldolgozás; turisztikai fejlesztési programok; állattartó telepek korszerűsítése, kertészetek korszerűsítése. További szakterületeim gazdaságfejlesztés, infokommunikációs fejlesztések. A jövőben szeretném mélyíteni tudásomat a kutatás-fejlesztés és humánerőforrás fejlesztés területén is, mely számtalan kihívást és új feladatok ellátását jelenti számomra.

2021-től vezető tanácsadóként örömmel kísérem végig a vállalkozások gazdálkodási sajátosságait, értékteremtő tevékenységeit, elősegítve a cég partnereinek további fejlődését.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

  (+361) 319-2707/116 mellék    (+36 30) 416-9489   zsanett[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.