
Az NKFI Hivatal közzétette az NKFI Alapból 2021. évben meghirdetni tervezett innovációs pályázatokat, illetve azok ütemezését.
A tájékoztatásból kiderült, hogy 2021 II. negyedévében várható többek között a „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása" pályázat kiírása.
A PIACVEZÉRELT KFI pályázatra kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok, valamint konzorciumi partnerként a felsőoktatási intézmények pályázhatnak, a cél piacképes termék vagy szolgáltatás fejlesztése, a jelentős tudományos és/vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, piaci alapon hasznosítható termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztésének támogatása.
2021 III. negyedévében várható a KKV START INNOVÁCIÓ pályázat, amely kifejezetten mikro, kis- és középvállalkozások számára támogatási lehetőséget. Célja, hogy a kis cégek kisebb volumenű újítást vigyenek a mindennapi életükbe. Az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. Jó példa erre egy hatékonyságot növelő gép beszerzése, a vállalkozás működési folyamatainak átalakítása, felsőfokú szakértő foglalkoztatása a fejlesztés jegyében.
Szintén 2021 III. negyedévében jelenik meg várhatóan a PIACRAVITEL elnevezésű pályázat. Ez egy új pályázati konstrukció lesz, melynek célja a már prototípussal rendelkező vállalkozások piacraviteli tevékenységének, továbbá az innovációs ötletek és technológiák validációjának támogatása.
Amennyiben cége bármilyen újszerű, innovatív megoldásokat/folyamatokat magában foglaló, illetve hatékonyságot növelő fejlesztésben gondolkodik, érdemes bennünket már most felkeresnie, kollégáink egy rövid egyeztetést követően felmérik cége pályázóképességét és tanácsokkal szolgálhatnak az optimális projekt megtervezéséhez, csakúgy mint a szükséges és szakszerű projekt előkészületek vonatkozásában.