Március 31-ig még pályázható az állattartó telepek felújítását támogató pályázat

Még pályázható az állattartó telepek felújítását támogató pályázat

Március 16-án zárult az „Állattartó telepek felújításának támogatása" című (VP2-4.1.1-20 kódszámú) pályázat ötödik beadási szakasza és mivel a pályázat felfüggesztésére vonatkozóan nem jelent meg közlemény, így tehát a hatodik szakaszban is, azaz március végéig még van lehetőség pályázni

A hátralévő idő rövidsége miatt azonban, ha indulni szeretne a pályázaton, javasoljuk, hogy elsősorban eszközbeszerzésre koncentráljon, egy ilyen pályázati anyag ugyanis ennyi idő alatt is megfelelő szakmaisággal elkészíthető.

A hatodik és egyben utolsó szakasz beadási határideje: 2022. március 31.

Segítségképp, az alábbiakban röviden összegyűjtöttük azokat a "zéro kritériumokat", amelyeknek mindenképpen meg kell felelni az induláshoz:

  • a TEÁOR szám 014-el kell kezdődjön
  • rendelkezni kell min. 1 teljes lezárt üzleti évvel (alapítás 2019. vagy az előtti)
  • nem lehet a megvalósítási helyszín Budapesten
  • az árbevétel min. 50%-ának mezőgazdasági tevékenységből kell származnia
  • Az elvárt projekt mérete állatfajtánként változik. Baromfi és sertés esetén általánosan min. 200 millió Ft-os projekttel kell rendelkezni, mivel a támogatás intenzitása 50%, (Pest megyében 40%), a minimális támogatások az egyes állatfajták esetén pedig:
    • 1. célterület, Baromfitartó telepek korszerűsítése: minimum 100 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft
    • 2. célterület, Sertéstartó telepek korszerűsítése: minimum 100 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft
    • 3. célterület, Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése: minimum 50 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft
    • 4. célterület, Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése: minimum 5 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft
    • 5. célterület, Egyéb állattartó telepek korszerűsítése: minimum 5 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft
  • A pályázónak min. 6000 euró STÉ üzemmérettel kell rendelkeznie. Ez a következőket jelenti állatlétszámban:
    • Lófélék 10 db
    • Egy évesnél fiatalabb szarvasmarha összesen 56 db
    • Egy és két év közötti szarvasmarha, hímivarú 16 db
    • Egy és két év közötti szarvasmarha, nőivarú 28 db
    • Kétéves és idősebb szarvasmarha, hímivarú 18 db
    • Kétéves és idősebb szarvasmarha, üsző 18 db
    • Tejhasznú tehén 4 db
    • Kétéves és idősebb szarvasmarha, egyéb tehén 22 db
    • Juh, nőivarú tenyészállat (anyajuh) 100 db
    • Juh, egyéb 95 db
    • Kecske, nőivarú tenyészállat (anyakecske) 70 db
    • Kecske, egyéb 110 db 
    • Sertés, malacok 20 kg alatt 110 db
    • Sertés, tenyészkoca 50 kg felett 13 db
    • Sertés, egyéb 30 db
    • Pecsenyecsirke 550 db
    • Tojótyúk 350 db
    • Egyéb baromfi 180 db
    • Pulyka 140 db
    • Kacsa 330 db 
    • Liba 170 db
  • A fenti állatlétszám igazolása utolsó lezárt üzleti évre vonatkozóan történik, vagy amennyiben nem rendelkeznek ezekkel az adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan szükséges igazolni azt:
    • szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske esetén ENAR nyilvántartással
    • minden további állatfajra esetén pedig állatorvosi igazolással

Fontos továbbá kiemelni, hogy a pályázatokat szakaszokban és pontozás alapján bírálják. Ez azt jelenti, hogy az adott szakasz végéig beérkező pályázatokat együttesen bírálják, pontszám szerint sorrendbe állítják és húznak egy ponthatárt, ami a nyertes ponthatár lesz. Tehát minél több pontszáma van a támogatást igénylőnek, annál nagyobb az esély a nyerésre. 

Napelemért plusz pont! Ilyen plusz pont szerezhető például, ha a támogatásból kiépített napelemes rendszer segítségével az energiaszükségleg min. 30%-a kiváltásra kerül. Ez 16 pontot ér a 100 pontos értékelés során. Ha tartalmaz ugyan napelemet, de a kiváltási arány 30% alatti, akkor 10 pont szerezhető.

Plusz pont számos egyéb módon szerezhető, ezért érdemes mindenképpen pályázati szakértő segítségét kérnie a projekt szakmai összeállításánál. Ebben természetesen állunk rendelkezésére.

Bővebb információért pályázati tájékoztatónkat az alábbi linkre kattintva tudja pdf formátumban megtekinteni és lementeni: VP2-4.1.1.20 - Állattartó telepek felújításának támogatása

 

Pazsiczki-Kecze Zsanett
Pazsiczki-Kecze Zsanett

A Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán végeztem gazdálkodási –és menedzsment szakon, pénzügyi szakirányon. Tanulmányaimat a Gazdaságtudományi Karon, okleveles közgazdászként fejeztem be vállalkozásfejlesztő mesterszakon, 2016 januárjában.
Mesterképzésem során lehetőségem volt részt venni gazdálkodó szervezetek tevékenységének elemzésében, komplex fejlesztési feladatainak megoldásaiban illetve startupok elindulásának folyamatában. Megismerkedtem továbbá Magyarország és az Európai Unió által elérni kívánt célkitűzésekkel, ezekhez igazodva a meghirdetett különböző operatív programokkal és azok meghatározott prioritásaival.

A Vanessia Kft-hez 2016 tavaszán csatlakoztam, és ezidáig 250 projekt elkészítésében működtem közre. Ezen számos projekt kidolgozása által vehettem részt gazdasági társaságok fejlesztési céljainak megvalósításában. Szüleim vállalkozásából is adódóan szívügyem a mezőgazdasági és vidékfejlesztési területen gazdálkodók támogatása, úgy, mint a pincészetek, borászatok fejlesztése; élelmiszerfeldolgozás; turisztikai fejlesztési programok; állattartó telepek korszerűsítése, kertészetek korszerűsítése. További szakterületeim gazdaságfejlesztés, infokommunikációs fejlesztések. A jövőben szeretném mélyíteni tudásomat a kutatás-fejlesztés és humánerőforrás fejlesztés területén is, mely számtalan kihívást és új feladatok ellátását jelenti számomra.

2021-től vezető tanácsadóként örömmel kísérem végig a vállalkozások gazdálkodási sajátosságait, értékteremtő tevékenységeit, elősegítve a cég partnereinek további fejlődését.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

  (+361) 319-2707/116 mellék    (+36 30) 416-9489   zsanett[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.