Pályázat gyakornoki program keretében pályakezdők foglalkoztatásának támogatására

Pályázat gyakornoki program keretében pályakezdők foglalkoztatásának támogatására

A pályázat célja

A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint. A támogatási kérelmet az Európai Szociális Alap társfinanszírozza. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 500 - 4 500 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 900 000 Ft maximum 30 000 000 Ft. A támogatás maximális mértéke támogatási kategóriától függően az összes elszámolható költség 100 %-a.

Pályázók köre

A pályázatra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), és
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
  • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.

Jogi forma szerint

  • kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok és non-profit gazdasági társaságok (113 – Korlátolt felelősségű társaság, 114 – Részvénytársaság, 116 – Közkereseti társaság, 117 – Betéti társaság, 226 – Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, 572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság, 573 – Nonprofit részvénytársaság, 575 – Nonprofit közkereseti társaság, 576 – Nonprofit betéti társaság)
  • SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók (231 – egyéni vállalkozó), 232 – egyéb önálló vállalkozó)
  • kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek (228 – egyéni cég)
  • szövetkezetek (12-)

Támogatható tevékenységek

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek

      • Gyakornokok foglalkoztatása: A célcsoporttag foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben.
      • Vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység: A projekt megvalósítása során egy szakember kijelölése és foglalkoztatásának támogatása (aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja), aki vállalati gyakornoki kapcsolattartóként szakmai, segítő, értékelő, utógondozó, a GINOP-5.2.5-16 kiemelt projektet megvalósító kijelölt szakképzési centrummal kapcsolatot tartó, a gyakornoki foglalkoztatást dokumentáló (beszámoló, előrehaladási napló) és teljesítményértékelői szerepkört tölt be a fiatal mellett.
      • Adminisztrációs tevékenység: gyakornok(ok) foglalkoztatásával összefüggő adminisztratív feladatok ellátása.
      • Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek

      • Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben.
      • A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök, immateriális javak beszerzése, megfelelő gyakornoki munkafeltételek biztosításához szükséges beszerzések, beleértve a megváltozott munkaképességű gyakornok esetében az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések beszerzése, az átalakítása.
      • A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a gyakornoki munkavégzés ellátásához szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás. A megváltozott munkaképességű gyakornok általi használatra alkalmassá tétel érdekében infrastruktúra szükséges átalakítása (infrastruktúra átalakítás esetén nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás).
      • Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében - amennyiben azt a munkavállaló egészségi állapota vonatkozó minősítő határozat vagy kezelő orvos vélemény alapján indokolja - a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása kizárólag a dokumentált segítés ideje alatt.

Nem támogatható a Közép-Magyarország régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés.

Elszámolható költségek

1) Gyakornokok foglalkoztatása:

      • A célcsoporttag havi munkabérének a foglalkoztatás és továbbfoglalkoztatás teljes időtartama alatt el kell érnie a mindenkori garantált bérminimumot, 2016. évben a bruttó 129.000 forintot17, de az elszámolt havi munkabér nem haladhatja meg a legfeljebb bruttó 200.000 forintot. Azaz az egy gyakornok havi munkabérére elszámolható összeg legalább bruttó 129.000 forint, de legfeljebb bruttó 200 000 forint összesen legfeljebb 9 hónapig.

2) Vállalati gyakornoki kapcsolattartó foglalkoztatása:

      • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás: A vállalati gyakornoki kapcsolattartó esetében támogatás mértéke kapcsolattartónként maximum havi bruttó 75.000 Ft legfeljebb 15 hónapig, a gyakornok(ok) foglalkoztatását (ide nem értve a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartamát) nem meghaladó időtartamra az alábbiak szerint:

3) Adminisztrációs feladatok ellátása:

      • Általános (rezsi) költség a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak vonatkozásában

4) Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás költségei:

      • Projekt szakmai megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások költségei

5) Eszközök, immateriális javak beszerzése a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához:

      • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó egyéb költségek - Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltség (gyakornok munkakörének betöltéséhez szükséges munkaruha, munkavédelmi felszerelés, továbbá egyéb, 100 000 Ft egyedi beszerzési összeget el nem érő kis értékű eszköz) gyakornokonként legfeljebb 300 000 forint erejéig.
      • Beruházáshoz kapcsolódó költségek - A projekt keretében a célcsoport foglalkoztatásához kapcsolódóan azon alábbi, szükséges és elengedhetetlen, a felvett gyakornok munkaköréhez kapcsolódó beruházásokra van lehetőség, melyek közvetlenül kapcsolódnak annak munkavégzéséhez. A beruházás mértéke nem haladhatja meg a teljes elszámolható költség 25%-át.
        • Eszközbeszerzés költségei
          • Tárgyi eszközbeszerzés: a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzése, megfelelő gyakornoki munkafeltételek biztosításához szükséges, a gyakornok foglalkoztatásával összefüggő, indokolt beszerzések. Irodai bútor tekintetében kizárólag író- és tárgyalóasztal, szék, irattároló szekrény, polc beszerzése támogatható.
          • Megváltozott munkaképességű gyakornok esetében a tárgyi eszköz beszerzések köre kiterjed a foglakoztatáshoz szükséges átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések beszerzésére, az eszközre aktivált eszköz-átalakítás költségére.
        • Immateriális javak beszerzésének költsége
          • Szoftver, licence költségei: a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges beszerzések, a megfelelő gyakornoki munkafeltételek, gyakornok foglakoztatásának biztosításához szükséges beszerzések.
          • Immateriális jószágként aktivált, a jelen felhívás 7. pontjában meghatározott TESZOR-listában szereplő szoftver, a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzése, megfelelő gyakornoki munkafeltételek biztosításához szükséges, a gyakornok foglalkoztatásával összefüggő indokolt beszerzések.

6) Infrastrukturális és ingatlan beruházás a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához:

      • A projekt keretében a célcsoport foglalkoztatásához kapcsolódóan azon alábbi, szükséges és elengedhetetlen, a felvett gyakornok munkaköréhez kapcsolódó beruházásokra van lehetőség, melyek közvetlenül kapcsolódnak annak munkavégzéséhez. A beruházás mértéke nem haladhatja meg a teljes elszámolható költség 25%-át.
        • Építéshez kapcsolódó költségek: a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a gyakornoki munkavégzés ellátásához szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles vagy engedélyköteles infrastrukturális és ingatlan beruházás. A megváltozott munkaképességű gyakornok általi használatra alkalmassá tétel érdekében infrastruktúra szükséges átalakítása. Építési engedélyköteles beruházás csak azzal a feltétellel támogatható, ha az alátámasztottan a gyakornoki foglalkoztatással összefügg, és a támogatást igénylő a támogatási igény benyújtásakor építési engedéllyel rendelkezik.

7) Megváltozott munkaképességű munkavállaló segítőjének foglalkoztatása:

      • Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében a segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása kizárólag a segítés ideje alatt, teljes munkaidőre számítva legfeljebb a mindenkori bruttó garantált bérminimum kétszeresének erejéig, azaz 2016. évben havi bruttó 258 000 forint erejéig:

Pályázat feltételei

Gyakornokkal szembeni elvárások:

      • 25 évesnél fiatalabb a munkaviszony megkezdésekor,
      • iskolarendszerű oktatásban, felnőttoktatás vagy felnőttképzés keretében szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítést, kivéve a 62-es OKJ szintkódú szakképesítéseket,
      • a foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik,
      • a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 4. fejezet 15. §-a szerint felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik,
      • a támogatást igénylő vállalkozással nem állt munkaviszonyban a támogatási kérelem benyújtását megelőzően.
      • a fiatal a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes Járási Hivatalnál az Ifjúsági Garancia rendszerben a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően igazoltan regisztrált. A regisztráció alátámasztása a Járási Hivatal által kiadott Igazolás.

Gyakornokok foglalkoztatásával szembeni elvárások:

      • A kötelező továbbfoglalkoztatási időszakban a gyakornok havi bruttó munkabére nem lehet kevesebb, mint a projektben elszámolt, támogatott munkabére, valamint a támogatott időszak és a továbbfoglalkoztatás teljes (akár fenntartási időszakra átnyúló) időszaka alatt a munkaszerződésben vállalt bér nem csökkenthető.
      • Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok munkabéréhez, aki után a Járási Hivatal bértámogatást nyújt a 70/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján.
      • Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok után, aki a GINOP-5.2.1-14 Ifjúsági Garancia c. kiemelt projekt keretében a gyakornoki munkaszerződés létesítését megelőző 12 hónapon belül bérjellegű támogatásban részesült.
      • A foglalkoztatás formája munkaviszony, amelynek létrehozását meg kell előznie a fiatal Ifjúsági Garancia programban történő regisztrációjának. A regisztrációt dokumentáló, a Járási Hivatal által kiállított Igazolást be kell benyújtania a támogatást igénylőnek a jelen felhívás 2. sz. melléklete szerinti Gyakornoki és kapcsolattartói összesítő nyilatkozattal együtt.
      • Amennyiben a támogatást igénylő már létrejött munkaviszonyra vonatkozóan nyújtja be a támogatási kérelmet, a munkaviszony kezdete legfeljebb 30 nappal előzheti meg a támogatási kérelem benyújtását. Ebben az esetben is feltétel, hogy a gyakornok regisztrálása az Ifjúsági Garancia programban megtörténjen a jelen felhívás 3.4.1.1. af) pontja szerint.
      • Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor a gyakornokkal még nem áll fenn munkaviszony, azt a Támogatói Okirat kiállítását követő 60 napon belül létre kell hozni.
      • A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt teljes időtartamára (9+4,5 hónap) vonatkozóan heti 40 órás, teljes munkaidejű munkaviszonyt köt, amelyben rögzítik a projekt végrehajtására vonatkozó kötelezettségeiket, és amely tartalmazza a gyakornok(ok)ra vonatkozó kötelezettségeket.
      • Amennyiben a projektidőszak alatt a gyakornok munkaviszonya a munkáltatón kívül álló ok miatt, azaz a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 78. § (1) bekezdése szerinti ok miatt munkáltatói azonnali hatályú felmondással, vagy munkavállalói felmondással szűnik meg, a gyakornokra fordított időarányos támogatás elszámolható.
      • Amennyiben a projektidőszak megkezdését követően a gyakornok munkaviszonya a projekt fizikai megvalósításának időtartama alatt megszűnik, és a munkaviszony megszűnését követő 45 napon belül a munkáltató új gyakornokot alkalmaz (maximum a támogatási időszak alatt 2 alkalommal történhet ilyen módosulás), akkor a projekt folyamatosnak tekinthető, ebben az esetben a korábbi gyakornokokra fordított időarányos támogatás elszámolható és az új gyakornokkal kötött munkaszerződésben rögzítendő gyakornoki idő minimum a támogatott időszakból hátralévő időtartam. A kötelező továbbfoglalkoztatás időtartama azonban ebben az esetben is a támogatott időszak fele, azaz 4,5 hónap. Amennyiben a gyakornokcsere miatt a foglalkoztatás időszaka nem folytatólagosan történik 9 hónapon keresztül, úgy a projektmegvalósítás időtartama legfeljebb 15 hónap lehet.
      • Amennyiben a projektidőszak alatt a gyakornok munkaviszonya közös megegyezéssel vagy a munkáltató felmondása nyomán – ide értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 79. § (1) bekezdés b) pont szerinti, munkáltatói azonnali hatályú felmondást is - szűnik meg, akkor a gyakornokra fordított támogatás időarányos részét visszafizetési kötelezettség terheli.
      • Amennyiben a gyakornok munkaviszonya próbaidőszak alatt szűnik meg, a gyakornokra fordított időarányos támogatás elszámolható.
      • A kedvezményezett az új gyakornok megtalálásával és bevonásával kapcsolatban a területileg illetékes szakképzési centrumhoz, mint a GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program – támogató szolgáltatások c. kiemelt felhívás kedvezményezett jelen felhívás 8. pontjában meghatározott 4. sz. mellékletében nevesített konzorciumi partneréhez, és/vagy a területileg illetékes Járási Hivatalhoz, mint az Ifjúsági Garancia Rendszert koordináló szervhez fordulhat segítségért.
      • Amennyiben a projektidőszak megkezdését követően a gyakornok munkaviszonya a projekt fizikai megvalósításának időtartama alatt megszűnik, és a munkaviszony megszűnését követő 45 napon belül a munkáltató új gyakornokot alkalmaz, illetve amennyiben már beszerezte gyakornoki munkahely(ek) kialakításához szükséges eszközöket, immateriális javakat, akkor az új gyakornok csak a korábban alkalmazott gyakornok munkakörében foglalkoztatható vagy olyan hasonló munkakörben, amelynek betöltéséhez alátámaszthatóan alkalmasak a korábban beszerzett eszközök, immateriális javak.
      • A Támogatói Okirat kézhezvételétől számított 150 napon belül igazolnia kell a foglalkoztatottak számának nettó növekedését a felvételt megelőző tizenkét hónap átlagához viszonyítva.
      • A támogatást igénylő vállalja, hogy a gyakornokkal történő munkaviszony létrejöttéről a szakképzési centrumot 10 munkanapon belül elektronikus formában értesíti.

Vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenységgel szembeni elvárások:

      • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó ((aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja) tekintetében feltétel, hogy legalább középfokú végzettséggel rendelkező és legalább három év munkatapasztalattal9 rendelkező szakember legyen és a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy éves munkaviszonnyal rendelkezzék a támogatást igénylőnél.
      • 1-3 gyakornok esetében egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó támogatható, 4-6 gyakornok esetében legfeljebb két vállalati kapcsolattartó, 7-nél több gyakornok esetében legfeljebb három vállalati kapcsolattartó támogatható és számolható el a személyi jellegű ráfordítása.
      • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó feladata a gyakornok szakmai és munkahelyi beilleszkedésének segítése, munkájának, fejlődésének értékelése, előrehaladásának dokumentálása előrehaladási naplóban.
      • Egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó egyszerre csak egy projekt megvalósításában vehet részt, kivéve, ha ugyanazon vállalkozás jelen Felhívás keretében több, egymástól időben elkülönülő pályázat keretében részesül támogatásban és a kapcsolattartó személy megfelel a jelen felhívásban foglalt valamennyi feltételnek.
      • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó feladata, hogy a továbbfoglalkoztatási időszak lezárultával a támogatási időszakban értékelést adjon a gyakornok munkájáról a munkáltatóval egyeztetve, amely egyben referenciául szolgál (teljesítményértékelési dokumentum) a továbbfoglalkoztatást követő munkavállaláshoz is. A teljesítményértékelés kötelező vállalás, amelynek nem teljesítése a támogatástól való elállást vonhatja maga után.
      • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó köteles a megvalósítás - beleértve a továbbfoglalkoztatási időszakot - során együttműködni a GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások c. kiemelt projektet végrehajtó, a jelen felhívás keretében támogatott projekt megvalósítási helyszíne szerinti területileg illetékes szakképzési centrummal, amely a konstrukcióhoz kapcsolódó, központi támogatási tevékenységet végez. Az együttműködés keretében adatot kell szolgáltatni az illetékes szakképző centrumnak a gyakornok foglalkoztatásával, előrehaladásával kapcsolatban,
      • A gyakornok(ok) beilleszkedéséről előrehaladási naplót szükséges benyújtani a területileg illetékes szakképzési centrum, illetve a Támogató felé legkésőbb a foglalkoztatás megkezdését követő 5. hónap végéig, valamint a támogatott foglalkoztatási időszak lezárultát követő hónap végéig. Amennyiben a gyakornok megváltozott munkaképességű, és munkába járását, munkavégzését segítő személy támogatja, az előrehaladási napló részét képezi a segítő tevékenység dokumentálása

Pályázat benyújtása

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. augusztus 1. és 2018. július 31. között lehetséges.  

Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.