Támogatás mértéke
- Csekély összegű (de minimis) támogatások felső határa A pályázatban szereplő beruházáshoz legfeljebb a csekély összegű támogatásokra vonatkozó rendelkezések megfelelően csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során – nem haladja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget.
- Regionális beruházási támogatás esetében az intenzitás felső határa A támogatás intenzitása - más állami támogatásokkal együtt - nem haladhatja meg az elszámolható beruházási költségeknek az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Kormányrendelet 25. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott, régiónként eltérő %-os mértékét az alábbiak szerint:
- az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50%,
- a Közép-Dunántúl régióban 35%,
- a Nyugat-Dunántúl régióban 25%,
- a Közép-Magyarország régióban
- Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%, valamint
- Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken 20%.
A területi besorolásonként meghatározott támogatási intenzitások a kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, a középvállalkozások beruházásai esetében 10 százalékponttal növelhetők
PÁLYÁZÓK KÖRE
A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k vehetnek részt az alábbi jogszabályok szerint:
- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti gazdasági társaságok, valamint egyes jogi személyek vállalatai,
- a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelepek,
- a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezetek,
- az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény szerinti vállalkozók.
Nem nyújtható regionális beruházási támogatás:
- a Rendeletben meghatározott nagyberuházáshoz,
- acélipari tevékenységhez,
- a hajóépítési ágazatba tartozó tevékenységekhez,
- szénbányászathoz,
- szintetikusszál-ipari tevékenységhez,
- halászati és akvakultúra tevékenységet szolgáló beruházásokhoz, továbbá halászati termékek feldolgozását és forgalmazását szolgáló beruházáshoz,
- mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez (a Szerződés az Európai Kö- zösség létrehozásáról I. melléklet, az Annex 1 listán szereplő termékek),
- mezőgazdasági termékek feldolgozásához, forgalomba hozatalához a Bizottság 800/2008/EK rendelet 2. cikk 23. és 24. pontjában meghatározott kizárásos esetekben. Támogatható azonban olyan mezőgazdasági terméket feldolgozó és/vagy forgalomba hozó vállalkozás, amely kizárólag más (nem partner, nem kapcsolódó) vállalkozás által előállított mezőgazdasági terméket dolgoz fel és/vagy hoz forgalomba.
- a nehéz helyzetben lévő vállalkozások részére,
- olyan vállalkozás részére, amely a vele szemben egy támogatást jogellenesnek és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító bizottsági határozaton alapuló visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget.
TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK
Pályázni csak olyan beruházással lehet az ország bármely településéből, amely esetében a pályázó:
- a beruházást a támogatási igény benyújtását követően kezdi meg,
- beruházásban érintett telephelye a cégnyilvántartásban, egyéni vállalkozók esetében az egyéni vállalkozók egységes nyilvántartásában/vállalkozói igazolványban telephelyként bejegyezve szerepel, továbbá legalább egy lezárt teljes üzleti évvel rendelkező vállalkozásnak minősül,
- beruházása eredményeként tervezett új, vagy bővítésre kerülő tevékenység a tevékenységei között szerepel,
- a beruházást legkésőbb 2018. szeptember 30-ig megvalósítja, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását ezt követő 60. napon belül benyújtja (ez a feltétel új épület, épületrész építésére vonatkozóan is érvényes),
- a beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet (a részmunkaidőben foglalkoztatottak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak arányos tört részének felelnek meg),
- építési beruházás esetén az építési hatóság igazolása arról, hogy az építési tervdokumentációt engedélyeztetésre átvette (a jogerős hatósági engedély a pályázat benyújtásakor nem szükséges, ez a hatósági szerződés megkötésének feltétele),
- üzleti tervében kellően alátámasztja a stabil piaci háttér meglétét, a tervezett foglalkoztatás megalapozottságát, a beruházás finanszírozási hátterét,
- meggyőzően bemutatja a tervezett tevékenység során bevezetésre kerülő technika, technológia korszerűségét, a szolgáltatás hasznosságát,
- a támogatás felhasználása során vállalja a közbeszerzésre vonatkozó jogszabály és ebből adódó kötelezettség betartását, amennyiben közbeszerzés a fejlesztését érinti, és valódi versenyt biztosító eljárást alkalmaz - a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó részletes tájékoztatás az ÁÚF 4. fejezetében található,
- a beruházás befejezését követően - a beszerzési értéktől függetlenül - nyilvántartja, aktiválja a megvalósított fejlesztést, a támogatásból beszerzett tárgyi eszközöket és immateriális javakat.
ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK
A beruházás célját szolgáló tárgyi eszközök és immateriális javak
A támogatás keretében új tárgyi eszközök és immateriális javak költségei számolhatók el - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli törvény) 47-48. § és 51. §-a szerinti bekerülési értékben.
Az immateriális javak esetében csak a találmány, szabadalom, licence és a know-how számolható el. „A. Befektetett eszközök” mérlegsoron belüli „I. Immateriális javak” 2., 3.-ból licenc és 4.-ből a találmány, a szabadalom és a know-how, valamint „II. Tárgyi eszközök” 1-3. mérlegtételek körébe tartozó eszközök beszerzésével, megvásárlásával kapcsolatban merülnek fel.
A Tárgyi eszközökből az elszámolható költségek körében az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő, jogszabályban nevesített (víz- és csatornahasználati, villamos-fejlesztési, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési) hozzájárulások vehetők figyelembe. Más építési költség nem számolható el.
Tárgyi eszköz esetében az elszámolható költséget szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a kedvezményezettől nem független harmadik személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel. Az immateriális javak költsége elszámolható, ha
- azokat kizárólag a - pályázatban megjelölt és a hatósági szerződésben rögzített beruházási projekt megvalósítási helyszínén- támogatásban részesült létesítményben használják fel,
- az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,
- azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,
- azok mikro-, kis- és középvállalkozás esetén legalább 3 évig a beruházó eszközei között, szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották.
Ingatlanvásárlás esetén nem támogatható olyan beruházási projekt, amely a beruházást, illetve a fejlesztést olyan ingatlanon (saját, lízingelt vagy bérelt) kívánja megvalósítani, amely a pályázat benyújtásának időpontjában nem per, - és igénymentes, kivéve, ha a támogatást igénylő az igény jogosultja, továbbá bérelt vagy lízingelt ingatlan esetében a bérleti vagy lízing szerződés, az ingatlan használatba vételének egyéb eseteiben közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodás kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a fenntartási kötelezettség idejére.
A támogatás alapján nem számolhatók el az alábbi költségek:
- a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége, a pótló (helyettesítő) beruházás költségei,
- gépjárművek bekerülési értéke,
- földterület vásárlása,
- szállítási ágazatban a szállító berendezések (gördülő eszközök) bekerülési értéke,
- a Rendelet 18/A. § (3) bekezdés ab) pontban meghatározott immateriális javak bekerülési értéke, ha azt a kedvezményezett nem kizárólag a támogatásban részesülő - pályázatban megjelölt és a hatósági szerződésben rögzített beruházási projekt megvalósítási helyszínén - létesítményben használja,
- az immateriális javak 4. mérlegtételén (Szellemi termékek) szereplő szerzői jogvédelemben részesülő szoftver termékek,
- az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,
- a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,
- a korábban már használatba vett tárgyi eszköz bekerülési értéke,
- a pályázat benyújtását megelőzően felmerült költségek.
KÖTELEZŐ VÁLLALÁSOK
Biztosíték
A Kedvezményezettnek rendelkeznie kell az alábbi anyagi biztosítékok egyikével vagy azok kombinációjával, aminek legkésőbb a hatósági szerződés megkötéséig rendelkezésre kell állnia. (A pályázatban erről nyilatkozni szükséges.)
Biztosíték lehet az odaítélt támogatás összegének:
- 120 %-át jelentő feltétel nélküli és visszavonhatatlan hitelintézet által vállalt garancia, vagy
- 150 %-át kitevő hitelbiztosítéki értéken megállapított, permentes, forgalomképes és nem lakás céljára szolgáló ingatlan.
Fenntartási kötelezettség
A munkáltató vállalja, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított 3 évig - folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.
Foglalkoztatási kötelezettség
A munkáltató vállalja, hogy a beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett teljes létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen. A tervezett létszámbővítés megvalósítását követően - amennyiben a pályázat benyújtását követően a beruházást megkezdte, és a benyújtást követő időszakban a teljes létszámfeltöltés megtörtént, legkorábban a hatósági szerződés aláírásának napjától - a beruházásban érintett telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő, illetve ha a régióban több telephellyel rendelkezik a pályázó, a régióban lévő telephelyeinek a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő munkavállalók átlagos statisztikai állományi létszámára vonatkozóan és a létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára együttesen legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal (éves átlagos statisztikai állományi létszámát megtartva).
PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA
A pályázatok benyújtása 2017. augusztus 1- től 2017. szeptember 15-ig lehetséges.
A pályázatról készített rövid, tömör összefoglalónkat itt tudja letölteni: NFA 2017 Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására