Vannak még nyitott innovációs pályázati lehetőségek!

KKVk lehetőségei a KF pályázatok vonatkozásában

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) egy közleményben hívta fel a pályázni szándékozók figyelmét arra, hogy innovációs projektekre a hazai vállalkozások továbbra is több forrásból nyerhetnek el a támogatást.

Valóban igaz, hogy több cikk - így mi magunk is - is utolsó pályázati lehetőségként hívta fel a figyelmet két innovációs pályázat benyújtási határidőre, de – ahogy az NFKI fogalmaz - ennél jóval több innovációs pályázat nyitott a kis- és középvállalkozások számára és újabb felhívások meghirdetés is várható.

Tájékoztatásuk alapján innovációs pályázatok az uniós források felhasználását követően is pályázhatóak lesznek, ugyanis hazai forrásból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) a Kormány által elfogadott éves programstratégia alapján, az uniós költségvetési ciklustól függetlenül évente jelennek meg kutatás-fejlesztési és innovációs felhívások. Vállalkozások innovációs tevékenységének támogatására 2018-ban 30 milliárd forint keretösszegű pályázatot jelentett meg a Hivatal az NKFI Alapból.

Fentieken túl, több uniós pályázaton nyerhető vissza nem térítendő forrás is rendelkezésre áll még:

  • jelenleg is pályázható Innovációs voucher (GINOP 2.1.4) felhívás, amelyből innovációs szolgáltatásokra nyerhető támogatás,
  • szintén pályázható a vállalkozások szellemitulajdon-védelmi eljárásait támogató Iparjog (GINOP 2.1.3) felhívás, valamint
  • várhatóan ősztől ismét pályázható lesz az ún. adaptív innovációs felhívás (GINOP 2.1.8) is, amely 17 milliárd forint keretösszeggel nyílt meg először ősszel, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására új innovatív megoldások bevezetésében.

A hitellel kombinált támogatási konstrukció mellett, továbbra is elérhetőek a támogatott pénzügyi konstrukciók:

  • a vállalati K+F hitel konstrukció 30 milliárd forintos keretösszeggel,
  • valamint a kockázati tőke-programok, három felhívás keretében összesen mintegy 100 milliárd forint keretösszeggel.

Végezetül szintén elérhetőek innovációs források az Európai Bizottság Horizont 2020 programjából is. A nyílt nemzetközi versenyben közvetlenül Brüsszelből pályázható kutatási, fejlesztési és innovációs keretprogram felhívásaira évi 30 ezer projektjavaslattal pályáznak az európai kutatók, fejlesztők. Eddig több mint 50 milliárd forintot nyertek el a hazai intézmények, vállalkozások az unió, a Horizont 2020 programban.

Amennyiben innovatív fejlesztésben gondolkodik, szakértő kollégáim örömmel állnak rendelkezésére a legmegfelelőbb pályázati konstrukció kiválasztásában, forduljanak hozzánk bizalommal.

Papp Róbert
Papp Róbert

A Debreceni Egyetem Agárgazdasági és Vidékfejlesztési karán végeztem Vidékfejlesztő Agrármérnök szakon. Tanulmányaim során a mezőgazdaság mellet széleskörű ismeretekre tettem szert a közgazdaságtan, a vállalatgazdálkodás és a menedzsment ismeretek területén. Képzésünk deklarált célja az volt, hogy megismerjük a vidéki térségek és az itt működő vállalkozások mindennapjait, gazdálkodási sajátosságait, hogy tudásunkkal később elősegítsük fejlődésüket és felzárkóztatásukat.

Az egyetem után Londonba költöztem azzal a céllal, hogy kicsit jobban felfedezzem a világot, ami életem meghatározó pozitív élményének bizonyult. Angliát követően tele energiával és határozott világmegváltó szándékkal tértem haza és jelentkeztem pályázatírónak a Vanessia Kft. csapatába. Az azóta eltelt hat évben Junior pályázati tanácsadóból Vezető tanácsadóvá váltam, és a technológiafejlesztés, kutatás-fejlesztés, turisztika területén értem el legnagyobb sikereimet. Ha visszatekintek, örömmel tölt el a több mint 400 sikeres pályázat, a megvalósult projektek, a sok bizalom és lehetőség, amit kaptam és a számos barátság, ami idő közben kialakult. Büszke vagyok, ha visszagondolok, hogy voltak ügyfeleim, akik egy robogóval vagy egy kopott öreg Audival érkeztek az első tárgyalásunkra és mára sikeres és elismert vállalkozók lettek; és arra is, hogy olyan irodák ajtói nyíltak meg előttem, melyekről azelőtt csak az újságokban olvastam. Ahogy idáig, a jövőben is várom az új ötleteket, az új ügyfeleket, hogy hosszú távon közösen gondolkodva, mintegy külsős munkatársként támogassam vállalkozásuk fejlődését.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/117-es mellék   (+36 30) 368-2006   robi[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33