Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. február 23.

Egy-másfél héten belül megjelennek a minisztérium honlapján az idei nagyvállalati támogatási pályáztatok feltételei - jelezte az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Marczinkó Zoltán István emlékeztetett arra a már korábban is jelzett változásra, hogy a tavalyi 3 milliárdos támogatási keret idén 15 milliárd forintra emelkedik, ami összefügg azzal, hogy a nagyvállalatok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben részesedhetnek európai uniós támogatásokból. A nagyvállalatok ezért versenyhátrányba kerültek a kkv-kkal szemben, ezért nyitott a kormány számukra is támogatási keretet.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Újabb, jelentős agrár pályázat megjelenése várható idén áprilisban a Vidékfejlesztési Program keretében. Ezúttal a pályázat elsődleges célja a szántóföldi öntöző rendszerek kialakításának és technológiai fejlesztésének támogatása. A pályázat keretében új tározók kialakítására lehet majd támogatást igényelni, de már meglévő öntözési rendszerek felújítására, valamint öntözött területek létesítésére is lehet pályázni. 

A kormány tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Program keretében a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, az öntözött területek növelésére 2016 áprilisában 49 milliárd forint forrással jelenik meg a pályázati felhívás, a kertészeti ágazat esetében pedig összesen 4,5 milliárd forint összeg pedig már rendelkezésre áll erre a célra, amelyre az érintettek az ültetvénytelepítést támogató felhívás keretében pályázhatnak.

Kategória: Hírek, közlemények

Ahogy arról a Portfolio.hu is írt tegnap, a hétfőn felfüggesztésre kerülő három pályázat - a felhívások egyszerűsítése, átalakítása után - már várhatóan tavasszal újra megjelenik. Sőt, a hírek szerint, a pályázatoknál (különös tekintettel a piaci megjelenésre vonatkozó pályázatnál) olyan jelentős egyszerűsítéseket is bevezetnek, amely alapján várhatóan lényegesen több pályázó tud majd élni a pályázati konstrukció nyújtotta lehetőségekkel.

Az említett közlemény szerint tehát az alábbi három a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programhoz tartozó pályázat kerül jövő hétfőn délutántól felfüggesztésre:

  • GINOP-1.2.5-15 "Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása" című felhívás
  • GINOP-1.2.2-15 "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" című felhívás
  • GINOP-1.3.1-15 "Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása" című felhívás

Fontos fejlemény továbbá, hogy az újranyitást követően a GINOP-1.2.2-15 "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" című felhívás nem tesz majd különbséget a Szabad Vállalkozási Zónán (SZVZ) kívülre, illetve azon belülre tervezett beruházások között és a 25 milliós közbeszerzési értékhatárra is tekintettel lesznek az elnyerhető támogatási összegeknél.

Azok tehát, akik nem Szabad Vállalkozási Zónában kívánnak fejlesztést végrehajtani és tavaly esetleg túl későn eszméltek, most készülhetnek, az újranyitást követően ők is pályázhatnak majd eszközbeszerzésre, sőt tehetik ezt azok is, akiknek már van korábbi nyertes kapacitásbővítő pályázata, és az említett nyertes projekthez tartozó záró pénzügyi beszámolót az új kapacitásbővítő pályázat beadása előtt benyújtják!

Kategória: Tudástár

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. február 18.

Mindhárom, most felfüggesztendő gazdaságfejlesztési pályázatban maradt még leköthető keret, így a felhívások egyszerűsítése, átalakítása után tavasszal újra fognak nyílni - jelezte a Portfolio kérdésére Karsai Tamás. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozta, hogy a felfüggesztések magyar döntésre születtek, szó sincs Brüsszel által esetlegesen feltárt problémákról.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Egy mai közlemény szerint, a korábbi pályázói észrevételeket és igényeket is figyelembe véve, újabb jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak benyújtását és kezelését szolgáló Elektronikus Pályázói Tájékoztató Felületen (EPTK), kifejezetten olyan fejlesztéseket, amelyek javítják a felület általános működését, illetve ügyfélbarát kezelhetőségét, használhatóságát.

Korábbi blogbejegyzésünkben mi is beszámoltunk arról, hogy a korábbi megszokott pályázatkitöltő programhoz képest az új 2014-2020-as pályázati felület felépítése, az egyes menüpontok közötti átjárhatóság lényegesen lassítja a kitöltés időtartamát, kevésbé átlátható a teljes adatlap, nagyon szétaprózódtak, helyenként túlbonyolítottak az egyes menüpontok, nem mindig logikus azok felépítése. Egyetlen költségvetési adat felviteléhez például gyakran 5-6 kattintás szükséges, majd ugyanannyi, hogy visszajussunk a kiindulási ponthoz, közben pedig minden egyes kattintásnál türelmesen kivárjuk ki, míg az adatok töltődnek.

A most végrehajtott fejlesztések állítólag gördülékenyebbé teszik a rendszeren belüli navigációt, a támogatási kérelem PDF-ben történő megjelenítését, valamint gombnyomásra lehetővé teszik a költségek teljes adattartalmának Excelbe történő exportálását is.

Kategória: Tudástár

Egy ma megjelent közlemény szerint öt héttel - április 18-ra - tolják el a "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című (GINOP-2.2.1-15 kódszámú) felhívás első értékelési határnapját, azaz az eddig beérkezett pályázatokat egyszerre, pontozás alapján bírálják el.

Még tavaly november 30-án jelent meg ez a pályázat és az eredeti felhívás szerint, a 2016. március 7-ig beérkező támogatási igényeket bírálták volna együtt. Ezt a határnapot csúsztatta most április 18-ra a kiíró, ami feltehetően az eddig beérkezett támogatási igények számával és az igényelt támogatás mértékével függ össze.

A közlemény szerint egy jelentős ponton módosult is a kiírás, a támogatást igénylő döntése szerint ugyanis már figyelembe vehetők a legalább 50% tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalkozások vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolt vállalkozások árbevétel adatai is.

Kategória: Hírek, közlemények

A 2014-2020 közötti programozási időszak uniós forrásainak teljes körű felhasználása érdekében szükséges intézkedésekről" szóló 1018/2016. (I. 22.) Korm. határozatban foglalt feladatok és célok teljesítése érdekében az Irányító Hatóság felülvizsgálat céljából 2016.02.22. (hétfő) 14:00 órás határidővel felfüggeszti az alábbi felhívásokat:

  • GINOP-1.2.2-15 „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása”
  • GINOP-1.2.5-15 „Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása”
  • GINOP-1.3.1-15 „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása”

A felülvizsgálatot követően a felhívások módosított feltételekkel ismét elérhetők lesznek. A módosítás során többek között érvényesítésre kerülnek a „Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról” szóló 1006/2016 (I.18.) számú Kormányhatározatban foglalt keretemelések is, továbbá a GINOP-1.2.2-15 „Mikro, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” felhívás esetében várhatóan az újranyitást követően támogatási kérelmek a nem szabad vállalkozási zónának (27/2013 (II.12.) Korm. rendelet alapján) minősülő településekről is ismételten benyújthatók lesznek.

A pályázatok újranyitása várhatóan tavasszal várható.

Kategória: Hírek, közlemények

Péntek reggel az alábbi 4 pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében:

TOP-6.1.4-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

A felhívás célja térségi szintű, turisztikai termékcsomagok és kisléptékű tematikus turisztikai fejlesztések támogatása. Ennek keretében a helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására, fejlesztésére nyílik lehetőség a térség gazdaságának diverzifikációja, a helyi gazdaság élénkítése és a foglalkoztatás növelése érdekében.

Az intézkedés azon fejlesztési igényekre kíván reagálni, melyek elsősorban helyi, illetve térségi jelentőségűek, nem részei országos vagy nemzetközi hálózatoknak, de a térségben, illetve helyben tartózkodási időt hosszabbító lehetőséget jelentenek, ezáltal – közvetett módon – jelentős helyi-térségi foglalkoztatás-bővítési potenciált hordoznak magukban.

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására önállóan és konzorciumvezetőként kizárólag a megyei jogú városok önkormányzatai (GFO 321) jogosultak, konzorciumi partnerek lehetnek önkormányzati társulások, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, jogszabály alapján meghatározott kizárólagos építtetők.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg teljes költség alapon a TOP beavatkozási területén: 21 080 millió Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: TOP-6.1.4-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

Kategória: Hírek, közlemények

A héten 6 új pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Operatív Program keretében önkormányzatok, mezőgazdasági termelők, valamint erdőgazdálkodók számára.

A most megjelent felhívásokkal együtt már mintegy 610 milliárd forint pályázati forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére a Vidékfejlesztési Program keretében. Ez az összeg, a 2014-2020 közötti pályázati ciklus keretösszegének közel fele. A fennmaradó forrás a nemrég kihírdetett éves pályázati menetrend szerint még az idei évben kiírásra kerül.

A 6 most megjelent pályázat:

  • VP6-7.2.1.2-16 - Egyedi szennyvízkezelés
  • VP-6-7.4.1.1-16 - Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
  • VP4-12.2.1-16 - Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • VP4-13.2.1.-16 - Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken
  • VP4-12.1.1-16 - Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • VP3-17.1.1-16 - Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás

A pályázati felhívások a palyazat.gov.hu oldalon tekinthetőek meg.

Kategória: Hírek, közlemények

Az idei évben megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.

Nemzetgazdasági érdek, hogy a vidékfejlesztési beruházások minél hamarabb megvalósuljanak - mondta Kis Miklós Zsolt a huszonöt éve újjáalakult Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület által rendezett konferencián.

Az előző uniós költségvetési ciklusban tapasztalt erőteljes forráskoncentráción - a támogatások felét a potenciális pályázók 1 százaléka igényelte - változtatni akart a kormány, a kis- és közepes vállalkozásokat, családi gazdálkodásokat kiemelten kívánja segíteni - tudatta a politikus.

A már lezárult pályázatok alapján a tapasztalat az, hogy a rendelkezésre álló források két-háromszorosára érkezik be igény a beruházási támogatások esetében - közölte Kis Miklós Zsolt.

Kategória: Hírek, közlemények

Pályázat gyakornoki program keretében pályakezdők foglalkoztatásának támogatására

A pályázat célja

A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint. A támogatási kérelmet az Európai Szociális Alap társfinanszírozza. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 500 - 4 500 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 900 000 Ft maximum 30 000 000 Ft. A támogatás maximális mértéke támogatási kategóriától függően az összes elszámolható költség 100 %-a.

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. február 10.

A tavaly nyáron meghirdetett két, a kkv-k kapacitásbővítését támogató gazdaságfejlesztési pályázatra rendkívüli érdeklődés mutatkozott, így további összesen 60 milliárd forinttal bővítik a keretet - hívja fel a figyelmet friss blogbejegyzésében a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a Portfolio információi szerint várhatóan az idei első félévben újranyitják ezeket a pályázatokat, igaz az eddigi tapasztalatok alapján kissé "átgyúrt" pályázati szabályrendszer mellett. Azt, hogy az újranyitás nyárig megtörténhet, az is indokolhatja, hogy jelentős kifizetést kell teljesíteni idén a gazdaságfejlesztési pályázatoknál, így a várhatóan most is nagyon népszerű pályázatokkal gyorsan lehetne haladni ezen célok felé is.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Hamarosan újabb agrár- és vidékfejlesztési pályázat megjelenése várható, kifejezetten állattartó telepek fejlesztésére. Annak érdekében, hogy a várhatóan szűkös pályázati határidőig Őn is megfelelően és teljes körűen felkészülhessen, már most - a pályázati felhívás megjelenése előtt -  bemutatjuk, várhatóan melyek lesznek a pályázat alapvető feltételei:

A pályázat célja olyan beruházások megvalósítása az állattartó telepeken, melyek segítségével a pályázók versenyképesebb, környezettudatosabb gazdaságot üzemeltethetnek a jövőben. A Vidékfejlesztési Program külön forráskeretet biztosít a baromfi, szarvasmarha, juh, kecske és sertéstartó gazdaságok számára.

A pályázati kiírások várhatóan 2016. februárjában jelennek meg az alábbi feltételekkel:

Keretösszegek:

  • Állattartó telepek korszerűsítése - 5,95 Mrd Ft
  • Baromfitartó telepek korszerűsítése - 19,85 Mrd Ft
  • Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése - 19,85 Mrd Ft
  • Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése - 3,97 Mrd Ft
  • Sertéstartó telepek korszerűsítése - 19,85 Mrd Ft

További információk

  • Style Video

A pályázat célja

A pályázat célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A támogatás különösen az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és stabilitását segíti elő.

Pályázók köre

Pályázat benyújtására jogosult az a

  • főállású őstermelő, vagy
  • mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozó, vagy
  • szociális szövetkezet,

aki/amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben az Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján mezőgazdasági tevékenységből származó mezőgazdasági termelés értéke eléri a 3000 euro STÉ értéket, de nem haladja meg a 6000 euro STÉ értéketvagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozásból az előző naptári évben, vagy a megelőző három év átlagában.

A pályázat célja

A pályázat célja a termelés bővítéséhez nélkülözhetetlen alapanyag ellátás biztosítása korszerű hűtőházi feldolgozó technológia alkalmazásával.

Támogatás összege, mértéke

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió Ft,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 milliárd Ft.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

https://www.high-endrolex.com/33