Bujdosó Ilona

Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Egy friss közlemény szerint a mai nap helyett egy hónappal később, 2019. április 15-én indul a Magyar Falu Program első pályázati felhívásának beadási szakasza. A Nemzeti és helyi identitástudat erősítése pályázat benyújtására 2019. április 15. és 2019. május 15. között van lehetőség.

A támogatás célja a hagyományos vidéki közösségi élet megerősítése, a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységek fejlesztése, a hagyományok megtartása és azok továbbvitele. Lássuk, miről is szól a pályázat:


A pályázatról készített rövid tájékoztatónkat itt tudja letölteni: MFP-NHI/2019 - A Magyar Falu Program keretében „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése"

Bármilyen kérdéssel keresse pályázati szakértőinket bizalommal!

Megújul a kutatás fejlesztési és innovációs pályázati rendszer hamarosan jönnek az új pályázatok

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati rendszert indít idén, ahol elsősorban a vállalati hatékonyság és versenyképesség növelését célzó innovációs és K+F projektekre helyezi a hangsúlyt. Az új pályázatok már 2019 második negyedévében megjelenhetnek.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hazai forrásból évente nagyjából 80 milliárd forintos támogatást nyújt ilyen célokra, többségében vállalkozásoknak, ebben nem várható lényeges változás. Az újabb pályázati felhívások tervezetéből azonban komoly hangsúlyeltolódás rajzolódik ki, ahol a piacvezérelt módon megvalósuló vállalati innovációs projektek támogatása lesz a fő cél.

A Hivatal által szervezett „Országos Innovációs Fórum- Innovatív KKV-k a sikeres Magyarországért" elnevezésű roadshow-n cégünk munkatársai is részt vettek. Az itt elhangzottak alapján összegyűjtöttük Önöknek, hogy az új versenypályázati tervekről mit lehet tudni.

Az új pályázati rendszerben a pályázatokat négy fő irányvonal mentén kívánják meghirdetni:

  • KKV Start Innováció
  • Piacvezérelt KFI
  • Nyílt Innováció
  • Ipar-Egyetem Együttműködés

forraskeretek

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. márciusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20190301
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Idén minden eddiginél több központi költségvetési forrás jut településfejlesztésre Magyarországon, amelyből a Magyar Falu Programra 150 milliárd forintot fordítanak - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Budapesten háttérbeszélgetésen.

Gyopáros Alpár kiemelte: fokozott az érdeklődés az ötezer fő alatti településeknek indított Magyar Falu Program iránt, ekkora támogatási keretre még nem volt példa költségvetési forrásból.

A Magyar Falu Programban

  • 50 milliárd forintot fordítanak 3-4-5 számjegyű utak fejlesztésére,
  • 25 milliárd forintot a falusi csokra és
  • 75 milliárd forintot a közszolgáltatások fejlesztését érintő 18 célterületre - ismertette.

A települések a forrásokhoz gyorsan hozzájuthatnak, a pályázati eljárás egyszerű. A pályázatokat a Miniszterelnökség és a Magyar Államkincstár kezeli, azokról a beadási határidőt követő 2 hónapon belül döntenek, majd napok, maximum hetek telnek el a támogatott összeg elutalásáig. A program teljes mértékben előfinanszírozott - hangsúlyozta.

Itt a vége! 2018. február 28-án végleg bezár a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című pályázat, amelynek keretében a hazai vállalkozások jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését valósíthatják meg részben vissza nem térítendő támogatásból, részben kedvezményes hitelből.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és önrészből tevődik össze, amelyek együttesen meghatározzák a projekt elszámolható összköltségét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25 millió forint, maximum 500 millió forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 12,5 millió Ft, maximum 250 millió Ft.

A pályázat keretében azon projektek támogathatóak, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez. A nemzeti ágazati prioritások:

  • Egészséges társadalom és jólét;
  • Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák;
  • Tiszta és megújuló energiák;
  • Fenntartható környezet;
  • Egészséges és helyi élelmiszerek;
  • Agrár-innováció;

Intelligens technológiák:

  • fotonika, lézertechnológia
  • különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
  • bionika
  • nem gépipari fémfeldolgozás
  • elektronika és félvezető-technológia
  • korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
  • korszerű csomagolástechnikai technológiák
  • vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
  • építőipar (építőanyag-technológiák)
  • textilipar
  • fa- és bútoripar
  • logisztika
  • kulturális és kreatív ipar

vanessia haszon magazin 2018 december

A Vanessia Kft-vel jelent meg ismét egy cikk a decemberi HASZON Magazinban "Hasznos tudnivalók a pályázatíró szemével" címmel.

A cikkben arról kérdezték szakértőinket, miként lehet jól felkészülni egy pályázati felhívásra, melyek azok a minimális feltételek, amelyek nélkül nincs értelme nekifogni.

A cikkben érintjük a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon (GINOP) belül jelenleg, illetve a közeljövőben elérhető pályázati forrásokat innováció, IT, technológiai korszerűsítés, megújuló energia témakörben, valamint szót ejtünk az induló vállalkozások számára elérhető lehetőségekről is.

A teljes cikket itt olvashatja el: HASZON Magazin 2018 december

2019-ben számos új projekt és nagyszabású program kerül bevezetésre Magyarországon. Ezekről és a legújabb pénzügyi-üzleti hírekről tájékozódjon a Haszon magazinból, a legfrissebb hazai és nemzetközi gazdasági hírekről pedig ingyenes napi hírlevelükből!

Itt a vége! 2018. február 28-án végleg bezár a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című pályázat, amelynek keretében a hazai vállalkozások jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését valósíthatják meg részben vissza nem térítendő támogatásból, részben kedvezményes hitelből..

A pályázat keretében azon projektek támogathatóak, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez. A nemzeti ágazati prioritások:

  • Egészséges társadalom és jólét;
  • Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák;
  • Tiszta és megújuló energiák;
  • Fenntartható környezet;
  • Egészséges és helyi élelmiszerek;
  • Agrár-innováció;

Intelligens technológiák:

  • fotonika, lézertechnológia
  • különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
  • bionika
  • nem gépipari fémfeldolgozás
  • elektronika és félvezető-technológia
  • korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
  • korszerű csomagolástechnikai technológiák
  • vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
  • építőipar (építőanyag-technológiák)
  • textilipar
  • fa- és bútoripar
  • logisztika
  • kulturális és kreatív ipar

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és önrészből tevődik össze, amelyek együttesen meghatározzák a projekt elszámolható összköltségét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25 millió forint, maximum 500 millió forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 12,5 millió Ft, maximum 250 millió Ft.

PMKKVESZKOZ2018

Ahogy decemberben már beharangoztuk megjelent a Mikro-, kis és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása Pest megyében című, PM_KKVESZKOZ_2018 kódszámú pályázat, amelynek keretében a Pest megye területén (Budapest kizárva) legalább 1 éve székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások  igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást termelőeszköz beruházásaik támogatására.

A támogatási kérelmeket 2019. február 20-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.

A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg 4,5 milliárd forint, ebből

  • 2,5 milliárd forint értékben nagyléptékű, azaz 60-300 millió forint támogatási igényű fejlesztésekre,
  • 2 milliárd forint értékben pedig kisléptékű, azaz 10-60 millió forint támogatási igényű fejlesztésekre van lehetőség.

A vállalkozások a támogatásokat új eszközök beszerzésére, így például gyártósor, gépsor, informatikai eszköz vásárlására, termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközökre igényelhetik, de a pályázaton emellett gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatók.

A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforráshatékonyságot.


Palyazat kozepvallalatok elelmiszeripari komplex beruhazasainak tamogatasara 2018

Újabb záró határidő közeledtére szeretném felhívni a figyelmét, ezúttal a GINOP-1.2.6-8.3.4-16 "Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel" elnevezésű pályázati felhívás utolsó határnapjához érkezünk 2019. február 15-én. Az ünnepek okozta csonka december és visszarázódós január miatt elengedhetetlen, hogy ha szándékában áll indulni ezen a pályázaton, a pályázati előminősítést még az idei évben elvégezzük, a hosszabb időt igénylő folyamatokat pedig elindítsuk.

A kifejezetten élelmiszeripari középvállalkozásoknak szóló pályázat keretében olyan kapacitásbővítés támogatható, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot.

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, kölcsönből és önerőből tevődik össze, amelyek együttesen meghatározzák a projekt elszámolható összköltségét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50.000.000 forint, maximum 750.000.000 forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 50.000.001 Ft, maximum 2.000.000.000 Ft.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 37%-a lehet, a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttes mértéke maximum a projekt összes elszámolható költségének 75%-a lehet.

kutatas fejlesztes tevekenysegi lehatarolasa

K+F pályázatok esetében az egyik legnehezebb feladat annak eldöntése, hogy az adott fejlesztésünk egyáltalán kutatás-fejlesztésnek minősül-e, vagy sem, illetve azon belül egészen pontosan milyen tevékenységi besorolást kaphat.

Sokan tekintenek a K+F+I, illetve az innovációs pályázatokra is úgy, mintha azok kizárólag kutatás-fejlesztés támogatását jelentenék, holott a hazai pályázatok java lényegében K+F+I pályázat, azaz az innovációs folyamatokat, tevékenységeket is magában foglalja, ami viszont kellően tág tevékenység ahhoz, hogy a vállalkozások egészen jelentős hányada képes lehessen rajta indulni. A valóságban mégis kevesen mernek vagy tudnak rajta indulni és ennek vélhetően az az oka, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen szervezeti háttérrel és milyen projekttel lehetnének sikeresek. A nem megfelelő projekt ötlet, vagy a téves tervezési folyamat pedig gyakran elutasított pályázathoz vezet.

Tapasztalataink alapján, amikor K+F pályázatokról esik szó, a vállalkozások két teljesen ellentétes hozzáállásával találkozhatunk. A vállalkozók egy jelentős része, azonnal átsiklik a K+F pályázati felhívásokon, mondván ez a pályázat csak a nagyok játékszere, mit tudna ő kutatni a saját vállalkozásában. A vállalkozók egy másik köre viszont a 60-80%-os támogatási intenzitáson felbuzdulva képes lenne bármit kutatni és fejleszteni, még akkor is, ha a fejlesztésnek nincs sem piaci létjogosultsága sem személyi, műszaki, vagy anyagi feltétele.

K+F PÁLYÁZATOK ELŐNYEI

Most, hogy a vissza nem térítendő támogatást nyújtó pályázati lehetőségek egyre szűkülnek, nem szabad elmenni a kutatás-fejlesztési pályázatok mellett, mert bár a feltételrendszer valóban szigorúbb egy klasszikus, mondjuk kapacitásbővítő pályázaténál, egy K+F pályázatban sok esetben jobb feltételekkel és kisebb "versenyben" kell megmérettetnie magát a cégnek. Ezen pályázati típusokat nagyobb intenzitással támogatja az állam, akár 100%-os is lehet alapkutatások esetében. Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetében az intenzitás alacsonyabb, hozzávetőleg 60-80%.

A kutatás-fejlesztési pályázatok szintén fontos előnye, hogy a megvalósítási szakaszban jóval egyszerűbb a beszerzési eljárás, mint a klasszikus pályázatoknál, hiszen összegtől függetlenül nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, így rengeteg adminisztrációt és járulékos költséget spórolhat meg a pályázó. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kutatás-fejlesztési beruházások esetén további jelentős adókedvezmények vehetők igénybe. Összességében a K+F beruházások megtérülési szempontból sokkal hatékonyabbak más beruházási formákhoz hasonlítva, tehát K+F témában a megtérülés ideje gyorsabb, a megtérülés értéke pedig magasabb.

Az ilyen pályázatokon nem csak KKV-k, de nagyvállalatok, költségvetési szervezetek, kutatóhelyek és akár jogi személyiségű nonprofit szervezetek is indulhatnak. Végül pedig a K+F pályázatok esetében tapasztalataink alapján a rendszer is rugalmasabb, a közreműködő szervezetek aránylag sok változási lehetőséget biztosítanak a megvalósítás során.

K+F ÉS INNOVÁCIÓ FOGALMA

Lássuk most, mit kell tudni a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek lehatárolásáról:



Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2018. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

pályázati menetrend 2018 december
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó hasonló lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

KKVESZKOZ2017

Várhatóan akár már idén decemberben megjelenhet ismételten az a pályázati felhívás, amelynek keretében a Pest megye területén (Budapest kizárva) legalább 1 éve székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások  igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást termelőeszköz beruházásaik támogatására

Az előző PM-KKVESZKÖZ pályázat 2017 decemberében jelent meg, célja a kis- és középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázat keretében 2018-ban összesen 224 kis- és középvállalkozás nyert el összesen mintegy 6,2 milliárd forintot eszközparkja bővítésére. Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 60 millió forint volt.

A felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti, több mint 4,5 milliárd forintos támogatási keretösszeget 1,6 milliárd forinttal emelte meg, a szakmailag jól előkészített, támogatásra érdemes pályázatok mindegyikének támogatása érdekében.

Most telefonos megkeresésünkre megerősítették, valóban tervezik a pályázati felhívás újra megjelentetését, ami akár még idén decemberben megtörténhet.

Ennek apropóján tekintsük át röviden, milyen feltételekkel bírt ez a pályázat:

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Kiírás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése. Jelen pályázat keretében lehetővé válik a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz beruházásának támogatása.

A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforráshatékonyságot.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A támogatás kizárólag egy jogcímen vehető igénybe az A), a B), vagy a C) pontban rögzített lehetőségek figyelembe vételével, minimum 5 millió Ft, maximum 60 millió Ft értékben:

A) de minimis jogcímen (amennyiben az elmúlt 3 éven belül nem részesült összesen 200.000 Euro mértékű támogatásban) Pest megye teljes területén, mikro-, kis, és középvállalkozás esetén egyaránt 55%, vagy

B) regionális beruházási támogatás jogcímen kkv-k méretétől függően:

  • Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 55%, középvállalkozás esetén 45%,
  • Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 40%, középvállalkozás esetén 30%, vagy

C) kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás jogcímen a B) pont a) és b) alpontjaiban nem felsorolt Pest megyei településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 20%, középvállalkozás esetén 10%.

KF palyazat modositas 20181130

2018. november 30-án módosult a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című pályázat.

A módosítás legfontosabb eleme, hogy az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum összege a korábbi 50 millió Ft-ról 25 millió forintra, az igényelhető kölcsön minimálisan felvehető összege pedig 25 millió Ft-ról 12,5 millió Ft-ra csökkent.

És hogy miért is nagyon fontos ez a módosítás?

Azért, mert a pályázhatóság egyik alapkritériuma, hogy a projekt elszámolható összköltsége (a visszatérítendő, a vissza nem térítendő támogatás, és az önerő összesen) nem haladhatja meg a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételét.

A módosítással tehát most azok a vállalkozások is lehetőséget kapnak innovációs projektjük uniós támogatással történő finanszírozására, akik még nem érték el az 50 millió Ft-os éves árbevételt.

Szintén módosult a támogatási előleg mértéke, ennél a pályázati konstrukciónál is a megítélt támogatás 75%-áról 50%-ára csökken az előleg mind a vissza nem térítendő, mind a visszatérítendő támogatási rész esetén.

A pályázatot érintő összes módosítást az alábbi linkre kattintva tudja áttekinteni: GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

modosult a kozbeszerzesi torveny 20181128

2018. november 28-án szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a várva várt törvénymódosítás, amelynek keretében megemelték a közbeszerzési értékhatárokat, így a vállalkozások egy jelentős része mentesül a közbeszerzési kötelezettség alól. A törvénymódosítás legtöbb része, így az értékhatárokra vonatkozó paragrafusok már másnaptól hatályba is léptek.

Lássuk a legfontosabb számokat:

  • Áru- és szolgáltatás vásárlás esetén az eddigi 40 millió forintról 68,655 millió forintra nőtt az az értékhatár, amely alatt nem kell közbeszerzést lefolytatnia a vissza nem térítendő támogatást elnyerő cégeknek.
  • Építési beruházás esetén pedig még nagyobb az emelés, egységesen 300 millió forintra nőtt az az értékhatár, amely alatt nem kell közbeszerzést lefolytatnia a cégeknek.