Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás

Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, a következő években több száz településen indulhat új szolgálat, az önkormányzatok pedig nagyobb állami támogatást vehetnek igénybe - mondta el Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormánybiztos ismertette: jelenleg a 600 fő alatti lélekszámú települések igényelhetnek falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez állami támogatást, de mivel erre a népesebb településeknek is szüksége lehet, a kormány úgy döntött, hogy 2020. január 1-jétől 800 főre, majd 2022-től 1000 főre emeli ezt a lélekszámhatárt. Hozzátette: megközelítőleg háromszáz olyan település van Magyarországon, amely 600 és 800 fő közötti lakossal bír, és további kétszáz, amely 800 és 1000 fő közötti lélekszámú, így potenciálisan ötszáz új falugondnoki szolgálat indulhat el a következő években.

Gyopáros Alpár bejelentette: a kormány döntött arról is, hogy idén 1,1 millió forinttal megemeli a már működő szolgálatok éves, maximális 3,1 millió forintos támogatását, jövőre pedig már az újonnan induló falu és-tanyagondnoki szolgálatok esetében is 4,2 millió forintos állami forrást vehetnek igénybe az önkormányzatok.

Jelezte: a Magyar Falu Programmal kapcsolatos országjárásban több ezer települési polgármesterrel, jegyzőkkel és a szakértőkkel konzultáltak, és egyöntetű vélemény volt, hogy van igény a többletforrásra, amely elegendő lesz a szolgálatok működtetéséhez és ahhoz, hogy tisztességes bért kapjanak a falugondnokok.

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy néhány hónapon belül elindul a Magyar Falu Program 4,5 milliárd forintos, falu- és tanyabuszok beszerzését segítő pályázata. A falu- és tanyagondnoki szolgálatot működtető települések, és új szolgáltatás elindítását tervező önkormányzatok maximum 15 millió forintot nyerhetnek el buszbeszerzésre, így csak idén háromszáz új autó - jellemzően 7-9 személyes kisbuszok - állhat szolgálatba - mondta el a kormánybiztos. Jelezte, hogy a pályázat jövőre is folytatódik majd.

Gyopáros Alpár kifejtette: a falu és-tanyagondnoki szolgálatok célja, hogy enyhítse az apró falvak, a külterületi és tanyasi lakóhelyek intézményi hiányából eredő hátrányait. Jelenleg - ismertette - az ország mintegy 1400 településén működnek falu- vagy tanyagondnoki szolgálatok, amelyek közreműködnek az étkeztetésben, házi segítségnyújtást adnak, segítenek az egészségügyi intézmények elérésében, óvodás, iskolás gyereket szállítanak oktatási intézményekbe, valamint közösségi, művelődési, sport- és szabadidős tevékenységek szervezésében vesznek részt, és segítenek az egyéni hivatalos ügyek intézésében is.

Hangsúlyozta: a szolgálatok pótolhatatlan munkát végeznek azokon a kistelepüléseken, ahol nincsenek jelen szükséges intézmények, így a szolgáltatásokat a szomszédos településeken vagy a járásközpontban veszik igénybe a lakosok.

Forrás: MTI, kormany.hu

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó hasonló lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

 

Vanessia Kft
Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33