Tőlünk kérdezték - STÉ igazolása földhasználat nélkül

Agrár pályázatok terén a leggyakrabban feltett kérdés az STÉ számításával, illetve annak igazolásával kapcsolatban merül fel. A pályázatok esetében ugyanis a pályázói kört meglévő üzemmérethez kötik, a pályázatok többségében csak azok indulhatnak, akiknek üzemmérete meghaladja a 6.000 STÉ-t, míg más pályázatoknál indulhatnak a 3.000-6.000 STÉ közötti üzemmérettel rendelkező gazdák és vállalkozások. A népszerű fiatal gazda pályázat esetén is bevazetésre került az STÉ potenciál, mint kifejezés, bár ennek módzsertana még jelenleg is kidolgozás alatt áll. De mi is ez az STÉ és hogyan számoljuk ki?

Az STÉ azaz a Standard Termelési Érték a hivatalos meghatározás szerint az ágazat kibocsátását fejezi ki termelői áron hektárra, vagy számolásállatra vetítve euróban. A mutató lényegében arra szolgál, hogy összehasonlítható legyen két eltérő tevékenységet végző mezőgazdasági üzem mérete, azé a gazdáé, aki burgonyát termeszt 1 hektáron, a gazdáéval, aki gombát termeszt 50m2-en, vagy mondjuk 100 pulykát tart. Azt mutatja meg, hogy az adott növénykulturával vagy állatállománnyal éves szinten és euróban meghatározva mekkora kibocsátáts, leegyszerűsítve forgalom/bevétel realizálható.

Az euróban kifejezett STÉ kiszámításához segítséget ad a NAK honlapján elérhető STÉ kalkulátor, bár ez a kalkulátor fejlesztés miatt most átmenetileg nem elérhető.

Annak érdekében, hogy eldönthesse, indulhat-e az adott mezőgazdasági pályázaton, ki kell tehát számolnia saját STÉ értékét. Az STÉ számítására és igazolására többféle módszertan is létezik, és a pályázó dönthet arról melyiket alkalmazza.

Az STÉ érték meghatározható és igazolható a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti év – egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján.

Abban az esetben, ha a mezőgazdasági termelő rendelkezik TERA kérelemben nem szereplő területtel, akkor azt igazolhatja a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a székhelye/lakhelye szerinti illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.

Az állattartással összefüggő üzemméret számítási alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet.

Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év – fiatal mezőgazdasági termelő esetében a lezárt üzleti év – vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni.

Egyéb állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre.

Ezek a számítási módok viszonylag egyszerűen alkalmazhatóak akkor, ha a pályázó saját földdel, illetve jogszerű földhasználattal rendelkezik, azaz a megművelt földterület a saját nevén van. Sok esetben azonban előfordul, például családi gazdálkodók esetén, hogy a fölterület nem a pályázó családtag nevén van. Mi ilyenkor a teendő, hogyan határozhatja meg a pályázó az STÉ értékét?

Amennyiben a gazdálkodó nem rendelkezik TERA támogatással, illete az illetékes megyei kormányhivatal igazolásával, az STÉ igazolható a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben, vagy a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 év átlagában az éves nettó árbevétel alapján, melyet euróban szükséges meghatározni. Ahol 3.000 STÉ üzemméret megléte a feltétel, ott az árbevételnek az adóbevallás alapján el kell érnie a 3000 eurót. Adóbevallásra nem kötelezett termelő esetén pedig az őstermelői betétlap az irányadó.

Önnek is van kérdése pályázóképessége meghatározása kapcsán? Tegye fel szakértőinknek, akár itt hozzászólásban, akár privát üzenetben.

Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33