Hamarosan zárul az energetikai pályázat! Utolsó határnap június 28.

Újabb záró határidő közeledtére szeretném felhívni a figyelmét, ezúttal a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" elnevezésű pályázati felhívás utolsó határnapjához érkezünk 2018. június 28-án. 

Azt még nem lehet tudni, hogy mi lesz a pályázat és a fennmaradó keret sorsa, hisz, ahogy arról néhány hete már írtunk az 52,5 milliárd forintnyi uniós támogatásra mindeddig alig 2 milliárdnyi igény érkezett be. Az alacsony pályázati hajlandóság nem abból következik, hogy ne lenne csábító a felkínált támogatás összege és mértéke, a "pályázati kedvet" elsősorban az ingatlan tulajdonviszonyok rendezetlensége, illetve a javarészt bérleti konstrukcióban üzemeltetett ingatlanok/telephelyek gátolják.

A pályázat keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások 1,5-100 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, a támogatás mértéke pedig maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

A projektekben az energiahatékonyságot javító, és a megújulóenergia-felhasználás növelését segítő tevékenységek támogathatók. Így lehetőség van az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. Támogatható továbbá napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre, használati melegvíz-termelésre, fűtésrásegítésre.

Röviden mutatjuk azokat a KO kritériumokat, amelynek mindenképpen meg kell felelnie a pályázó vállalkozásnak, illetve a fejleszteni kívánt ingatlannak:

  • A pályázó vállalkozásnak KKV besorolásúnak kell lennie, nagyvállalat nem pályázhat.
  • A projekt összköltsége maximum akkora lehet, mint az utolsó lezárt üzleti éves beszámolóban szereplő árbevétel összege.
  • A pályázó 100%-os tulajdonosa kell hogy legyen az ingatlannak.
  • A fejleszteni kíván ingatlannak 2013. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel kell rendelkeznie.
  • Az ingatlan(ok) a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 évből legalább 1 év időtartamban rendeltetésszerűen használatban állt(ak)
  • A beruházás összköltségének minimum 30%-a energiahatékonyság fokozására, minimum 10%-a pedig megújuló energia felhasználásra irányuló beruházás kell hogy legyen.

Ha vállalkozása a fenti kritériumokat teljesíteni tudja, jó eséllyel pályázhat, így mihamarabb keressen bennünket, hiszen a pályázat - annak komplexitása miatt - jelentős előkészületet igényel.

A pályázatról készített összefoglalónkat itt tekintheti meg: Pályázat kis- és középvállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33