Megjelent a kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat!

Kertészeti üzemek korszerűsítése

Megjelent a „Kertészeti üzemek korszerűsítése" című (VP2-4.1.3-20 kódszámú) felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2020. október 19. napjától 2021. február 19. napjáig van lehetőség.

A pályázat célja, hogy elősegítse a kertészetek számára a korszerű tárolási és áruvá készítési rendszerek kiépítését, a rendelkezésre álló kapacitásaik bővítését. Támogatja továbbá a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítását és az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentését. A felhívás a kertészeti létesítmények esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását is.

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően maximum 2 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

Pályázók köre

A pályázatra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

  • a. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. (Az üzemméret megállapítása szempontjából a 8. számú szakmai mellékletben megadott, 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);
    • A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján elfogadott, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan rendelkezik a felhívás 8. számú szakmai mellékletét képező „Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról" című formanyomtatványon szereplő mezőgazdasági tevékenységgel művelt területtel, vagy TERA kérelemben nem szereplő területtel, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, (a Felhívás 8. számú melléklete szerint) amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.
    • Állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Egyéb, a 10. számú melléklet szerinti állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre;
  • b. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a felhívás 11. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni.

2. A Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Kollektív projektnek minősül a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Termelői csoport és termelői szervezet esetén a csoportban részt vevő tagoknak a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozó árbevételét össze kell számolni, és az összeszámolt árbevétel legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből kell, hogy származzon. Továbbá a csoportban részt vevő tagok legalább 50 %-ának vonatkozásában igazolni kell a legalább 6000 euró értékű üzemméretettel való rendelkezést a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában.

Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet a 4.1.1. a) és b) pontokban rögzített előírásokat önmagában (a szövetkezet saját üzemmérete és árbevétele) vagy a tagjain keresztül (a termelői csoportra és termelői szervezetre vonatkozó szabályozás szerint) is teljesítheti. A 4.1.1. a) és b) pontban teljesítésre választott módot (önmagában vagy TÉSZ/TCS szabályozás szerint) egy támogatási kérelmen belül egységesen kell alkalmazni.
A szociális szövetkezeteknek a 4.1.1. a) és b) pontokban rögzített előírásokat önmagában szükséges teljesíteni.

Többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a Kormány – a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 46. § (1b) bekezdése alapján –előzetesen hozzájárult és az erről szóló dokumentumot csatolta.

Támogatható tevékenységek

Önállóan támogatható tevékenységek

1. célterület: Kertészeti termelőtevékenységet szolgáló növényházak építése, korszerűsítése:

  • a) Új építésű üveg- vagy fóliaborítású növényház létesítése.
  • b) Meglévő üveg- vagy fóliaborítású növényházak bővítése.
  • c) Meglévő üveg- vagy fóliaborítású növényházak technológiai korszerűsítése.

Az 1. célterület a), b) és c) pontjaihoz kapcsolódó támogatási egységek (tevékenységek) kötelező építészeti-műszaki tartalom előírásait az 1. számú melléklet I. táblázata tartalmazza.

  • d) Meglévő fóliaházak, üvegborítású növényházak energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
    • a. hőtechnikai adottságok javítása, hőveszteség csökkentése (Utólagos külső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere/korszerűsítés, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése stb.).
    • b. fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése (Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása stb.).
    • c. világítási rendszerek korszerűsítése (Fényforrások, világítótestek cseréje. Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek stb.).
    • d. temperált levegőjű létesítmények (Termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek (göngyölegtároló, géptároló, fedett és nyitott rámpák)) technológiai rendszereinek energetikai korszerűsítése.
  • e) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása:
    • a. geotermikus energia hasznosítása:
      • i. új termelő kút/rendszer fúrása. Meglévő, ám hőhasznosításra jelenleg nem használt, vagy leromlott termál kutak, meddő szénhidrogén-kutak felújítása és termelőkúttá alakítása.
      • ii. a használt termálvíz kezelését szolgáló technológiák beszerzése és az elhelyezését szolgáló projektek. A kapcsolódó tartozékok, berendezések, szerelvények, szűrőrendszerek, hő és ioncserélők, sótalanítók valamint hűtőtó kialakítása – beleértve a vízvisszasajtoló kutat és berendezéseit is -, valamint a működést szolgáló építmények létesítése.
      • iii. a geotermikus energiaellátás berendezéseinek korszerűsítése, új berendezések beszerzése. Meglévő geotermikus hőhasznosító rendszer hatékonyság-növelése, puffertartály, kaszkádrendszer, hőszivattyú, szerelvények, vezetékek kiépítése.
      • iv. vízfogyasztásmérő eszközök telepítése.
    • b. egyéb megújuló energia hasznosítása:
      • i. napkollektorok alkalmazása használati meleg víz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre.
      • ii. amennyiben termálvízből már meglévő hőhasznosítás után kinyerhető hulladékhő nem áll rendelkezésre, földhő kinyerésére hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre.
      • iii. biomassza, azon belül mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti és állattenyésztési melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és egyéb melléktermék felhasználása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre (kazánrendszer kiépítése).
      • iv. napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából.

2. célterület: Kertészeti termelőtevékenységet szolgáló hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és burgonyatárolók, valamint a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló létesítmények létrehozása, korszerűsítése:

  • a) Új hűtőkamrák létesítése, hűtőkonténerek beszerzése (a Felhívás 5.7 pontjában foglalt korlátozás figyelembevételével)
  • b) Hűtőházakra, hűtőtárolókra vonatkozó tevékenységek:
    • a. Új építésű hűtőházak, hűtőtárolók, valamint hűtőházakhoz, hűtőtárolókhoz kapcsolódó új építésű áruvá készítést szolgáló temperált levegőjű termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek létesítése.
    • b. Meglévő hűtőházak, hűtőtárolók, valamint hűtőházakhoz, hűtőtárolókhoz kapcsolódó áruvá készítést szolgáló temperált levegőjű termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek bővítése.
    • c. Meglévő hűtőházak, hűtőtárolók, valamint hűtőházakhoz, hűtőtárolókhoz kapcsolódó áruvá készítést szolgáló temperált levegőjű termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek technológiai korszerűsítése.
  • c) Zöldség- és burgonyatárolókra vonatkozó tevékenységek:
    • a. Új építésű zöldség- és burgonyatárolók, valamint zöldség- és burgonyatárolókhoz kapcsolódó új építésű áruvá készítést szolgáló temperált levegőjű termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek létesítése (a 3.4.1.1. pont IV. 8. alpontban foglalt előírás figyelembe vételével).
    • b. Meglévő zöldség- és burgonyatárolók, valamint zöldség- és burgonyatárolókhoz kapcsolódó áruvá készítést szolgáló temperált levegőjű termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek bővítése (a 3.4.1.1. pont IV. 8. alpontban foglalt előírás figyelembe vételével).
    • c. Meglévő zöldség- és burgonyatárolók, valamint zöldség- és burgonyatárolókhoz kapcsolódó áruvá készítést szolgáló temperált levegőjű termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek technológiai korszerűsítése (a 3.4.1.1. pont IV. 8. alpontban foglalt előírás figyelembe vételével).
  • d) A betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése:
    • a. válogatás, tisztítás, osztályozás, csomagolás, gépei vagy gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései, valamint az ezekhez szükséges szoftverek (5.7 pontban foglalt korlátozás figyelembevételével).
    • Feldolgozott zöldség és gyümölcs termékek előállításhoz kapcsolódó gép, eszköz beszerzésre nem igényelhető támogatás.
  • e) Meglévő hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és burgonyatárolók energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
    • a. hőtechnikai adottságok javítása, hőveszteség csökkentése (Utólagos külső és belső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere / korszerűsítés, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése stb.).
    • b. fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése (Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása stb.).
    • c. világítási rendszerek korszerűsítése (Fényforrások, világítótestek cseréje. Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek stb.).
    • d. temperált levegőjű létesítményeinek (termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények, közlekedők, kiszolgáló terek (göngyölegtároló, géptároló, fedett és nyitott rámpák)) technológiai rendszereinek energetikai korszerűsítése.
    • e. szabályozott légterű tárolóként való hasznosítást lehetővé tevő korszerűsítés (gáztömör szigetelés, tárolóterek ajtóinak cseréje, szabályozott légterű tárolás technológiai berendezéseinek beszerzése/cseréje (Nitrogén generátor, CO2 abszorber, vezérlés, tágulási tartályok, szelepek, összekötő elemek).
  • f) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása:
    • a. geotermikus energia hasznosítása:
      • i. új termelő kút/rendszer fúrása. Meglévő, ám hőhasznosításra jelenleg nem használt, vagy leromlott termál kutak, meddő szénhidrogén-kutak felújítása és termelőkúttá alakítása. Kapcsolódó berendezések, gépészet, termál távvezeték, primer tárolást szolgáló puffertartály kiépítése.
      • ii. a használt termálvíz kezelését szolgáló technológiák beszerzése és az elhelyezését szolgáló projektek. A kapcsolódó tartozékok, berendezések, szerelvények, szűrőrendszerek, hő és ioncserélők, sótalanítók valamint hűtőtó kialakítása – beleértve a vízvisszasajtoló kutat és berendezéseit is -, valamint a működést szolgáló építmények létesítése.
      • iii. geotermikus energiaellátás berendezéseinek korszerűsítése, új berendezések beszerzése. Meglévő geotermikus hőhasznosító rendszer hatékonyság-növelése, puffertartály, kaszkádrendszer, hőszivattyú, szerelvények, vezetékek kiépítése.
      • iv. vízfogyasztásmérő eszközök telepítése.
    • b. egyéb megújuló energia hasznosítása:
      • i. napkollektorok alkalmazása használati meleg víz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre.
      • ii. amennyiben termálvízből már meglévő hőhasznosítás után kinyerhető hulladékhő nem áll rendelkezésre, földhő kinyerésére hőszivattyú alkalmazása alapfűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre.
      • iii. biomassza, azon belül mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti és állattenyésztési melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és egyéb melléktermék felhasználása használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából és/vagy fűtésrásegítésre (kazánrendszer kiépítése).
      • iv. napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • Növényházban használható speciális művelőkocsik, szedőkocsik, növényvédelem és fertőtlenítés gépei, eszközei, palántanevelés és palántakezelés gépei, eszközei valamint a növényházak működtetését szolgáló gépek, eszközök. (5.7. pontban foglalt korlátozás figyelembevételével).
  • A projekt részeként megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszközbeszerzés a Felhívás 5.7 pontjában meghatározott korlátozás figyelembevételével, amely magában foglalja az üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépeinek, eszközeinek beszerzését, továbbá a telepi infrastruktúra megvalósítását.

Támogatás összege, mértéke

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 2 milliárd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Pályázat benyújtása

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2020. október 19. naptól 2021. február 19. napja között az alábbi benyújtási szakaszokban van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • Első szakasz: 2020. október 19. - 2020. november 20.
  • Második szakasz: 2021. január 18. – 2021. február 19.

Bővebb információ

Pályázati tájékoztatónkat az alábbi linkre kattintva tudja pdf formátumban megtekinteni és lementeni: VP2-4.1.3-20 - Kertészeti üzemek korszerűsítése

Szántó Petra
Szántó Petra

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar kereskedelem és marketing alapképzési szakán 2014-ben szereztem meg közgazdász diplomámat. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulok marketing mesterképzésen.

Mindig érdeklődtem az élelmiszeripar működése iránt, főként ebből az indíttatásból végeztem el alapképzésemmel párhuzamosan két év alatt egy sütő- és cukrászipari technikusi képzést. Tanulmányaim alatt és után több cukrászipari üzemben, pékségben volt lehetőségem megfigyelni a folyamatokat, felfedezni az ipar működését; valamint szakoktatóként is kipróbáltam magam.

A Vanessia Kft. csapatához 2014 őszén csatlakoztam, az azóta eltelt idő alatt több vállalkozásnak segítettem külföldi kiállításon való részvételben, termelési kapacitásuk növelésében (gazdaságfejlesztés); valamint energetikai korszerűsítést eredményező projektekben is részt vettem.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/120      (+36 30) 335-2482       petra[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.