Apropó éves beszámoló! Íme a pályázatokkal kapcsolatban mérlegelendő kérdések

Éves beszámoló pályázóképességre gyakorol hatása uniós pályázatok esetén

Nyakunkon az éves beszámoló leadásának határideje, ezért ahogy minden alkalommal, idén is fel szeretnénk hívni a közeljövőben pályázni szándékozó vállalkozások figyelmét, hogy a zárási teendők sokaságában ilyenkor azt is fontos mérlegelnie, hogy az új lezárandó év beszámolója, pénzügyi adatai miként hatnak majd a pályázatokra, hiszen a pályázatok túlnyomó többségénél mindig az utolsó teljes lezárt üzleti év alapján dől el, hogy jogosult-e valaki indulni a pályázaton vagy sem. Azonban nem csak buktatók, de fontos lehetőségek is rejtőzhetnek egy beszámolóban, így az akár évekre megpecsételheti egy vállalkozás pályázóképességét míg a tudatos pályázót fontos pluszpontokkal ajándékozhatja meg.

Nézzük át a pályázatokkal kapcsolatban esetlegesen mérlegelendő kérdéseket:

Induló vállalkozás

A pályázatok többségénél feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen legalább 1 – néhány esetben 2 – lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel. Abban az esetben tehát, ha Ön vállalkozását 2021-ben alapította az első 365 napot jelentő éve a 2022-es év lesz, mellyel leghamarabb csak 2023. január elején tud pályázni,, ha azt a pályázat benyújtása előtt lezárja.

Létszám

Számos kiírás szerint, pályázatot az a vállalkozás nyújthat be, amelynek átlagos statisztikai létszáma az utolsó lezárt üzleti évben legalább 1 fő volt. Az utóbbi évek pályázati kiírásaiban azonban jellemző volt a legalább 3 fő átlagos statisztikai létszámú elvárás. A létszám pedig meghatározta a pályázat elszámolható összköltségét is. Pl.

  • 3-9 főig 99 millió Ft
  • 10-49 főig 179 millió Ft
  • 50-99 főig 206 millió Ft
  • 100-149 főig 233 millió Ft
  • 150-199 főig 260 millió Ft
  • 200-249 főig 287 millió Ft

Negatív saját tőke

Szinte általános érvényű feltétel pályázatok esetében, hogy a vállalkozás saját tőkéje nem lehet negatív, illetve nem csökkenhet a jegyzett tőke fele alá. Saját tőke a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá sem csökkenhet (pl. Kft esetében ez 3 millió Ft)"

KKV besorolás

A KKV besorolás alapján egy vállalkozás lehet mikro-, kis-, középvállalkozás, vagy nagyvállalat. Bizonyára hallott róla, hogy vannak pályázatok, melyeken csak mikrovállalkozások pályázhatnak, másokon mikro-, kis és középvállalkozások és így tovább. Pályázati szempontból ez az egyik legösszetettebb kérdés, de elég most annyit tudnunk róla, hogy létezik az úgynevezett két éves szabály, azaz egy vállalkozás akkor kerül át másik besorolásba, ha két egymást követő üzleti évben teljesíti az ahhoz szükséges feltételeket. Mit jelent ez nagyon leegyszerűsítve? Vegyük a legegyszerűbb példát, Tudjuk, hogy mikrovállalkozásnak minősül az a cég, ahol a foglalkoztatottak száma nem éri el a 10 főt. Ha az Ön vállalkozásában a létszám 2019-ben 12 fő volt, 2020-ban már csak 9, és 2021-ben is 9, akkor mikrovállalkozásnak minősülne.

Azt is hozzáteszem gyorsan, hogy ugyanez a gondolatmenet vonatkozik a fordított esetre is, azaz, ha a vállalkozásában az alkalmazottak száma 2018-ban és 2019-ben 9 fő volt 2020-ban 12 és most 2021-ben is 12 volt, így a beszámoló lezárással már kivállalkozásnak minősül.

Árbevétel mértéke

Bizonyos pályázatoknál feltétel, hogy a megpályázni kívánt projekt elszámolható összköltsége nem haladhatja meg a pályázat benyújtását megelőző, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételét. Ez így elég egyértelművé teszi a döntést.

Pontozással értékelt szakmai szempontok

A Széchenyi 2020 pályázatok esetében a benyújtott pályázatok többségét pontozás alapján értékelik és az elért pontszámok sorrendjében ítélik oda a támogatást a keret erejéig. A pontozás szempontjából fontos mutatószámok lehetnek többek között:

  • Árbevétel arányos nyereség: adózás előtti eredmény/nettó árbevétel vagy adóalapba beszámított bevétel
  • 1 főre eső személyi jellegű ráfordítás összege: személyi jellegű ráfordítások / átlagos statisztikai állományi létszám
  • Saját tőke arányos beruházás: (összes elszámolható költség / saját tőke
  • nettó árbevétel arányos beruházás: összes elszámolható költség/utolsó lezárt év éves nettó árbevétel)
  • Eszközarányos nyereség : ([utolsó lezárt év adózás előtti eredmény / utolsó lezárt év mérlegfőösszeg]* 100)
  • Egy főre eső bruttó hozzáadott érték: ( Utolsó lezárt év Értékesítés nettó árbevétele [+ utolsó lezárt év Aktivált saját teljesítmények értéke] – utolsó lezárt év Anyagjellegű ráfordítások) / utolsó lezárt év Éves átlagos alkalmazotti létszám [fő]

+ Plusz 1 hasznos tanács:

Területi szempontokra is sok plusz pont járt az utóbbi pályázatoknál.
Amennyiben a cég cégkivonatába is bejegyzett telephelye a beruházás megvalósítási helyszíne 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet által meghatározott kedvezményezett járásba tartozó település vagy szabad vállalkozási zónának (SZVZ) minősülő település, akkor többlet pontszámban részesülhet az értékelés során.

Pályázati felhívástól függően szintén előnyben részesítik azt is, ha a beruházás a 4 leghátrányosabb helyzetű régió (Észak-Alföld, Dél-Dunántúl, ÉszakMagyarország, Dél-Alföld) területén valósul meg.

Amennyiben kilátásban van új telephely bejegyzése érdemes azt minél előbb bejegyeztetni a cégkivonatba, mivel legalább 60 napos, de akár féléves bejegyzési időtartamot is elvárhat a pályázat benyújtás előtt a pályázati felhívás.

Ha tehát pályázat beadásán gondolkodik a jövőre nézve, mindenképpen érdemes általános pályázati előírásokat megnéznie, pályázati tanácsadójának szakvéleményét kikérnie. Néhány millió forint vagy egy megfelelő település is értékes többletpontokat jelenthet a pályázat értékelésénél.

Bármilyen kérdéssel, kéréssel természetesen keressen bennünket bizalommal!

Pazsiczki-Kecze Zsanett
Pazsiczki-Kecze Zsanett

A Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán végeztem gazdálkodási –és menedzsment szakon, pénzügyi szakirányon. Tanulmányaimat a Gazdaságtudományi Karon, okleveles közgazdászként fejeztem be vállalkozásfejlesztő mesterszakon, 2016 januárjában.
Mesterképzésem során lehetőségem volt részt venni gazdálkodó szervezetek tevékenységének elemzésében, komplex fejlesztési feladatainak megoldásaiban illetve startupok elindulásának folyamatában. Megismerkedtem továbbá Magyarország és az Európai Unió által elérni kívánt célkitűzésekkel, ezekhez igazodva a meghirdetett különböző operatív programokkal és azok meghatározott prioritásaival.

A Vanessia Kft-hez 2016 tavaszán csatlakoztam, és ezidáig 250 projekt elkészítésében működtem közre. Ezen számos projekt kidolgozása által vehettem részt gazdasági társaságok fejlesztési céljainak megvalósításában. Szüleim vállalkozásából is adódóan szívügyem a mezőgazdasági és vidékfejlesztési területen gazdálkodók támogatása, úgy, mint a pincészetek, borászatok fejlesztése; élelmiszerfeldolgozás; turisztikai fejlesztési programok; állattartó telepek korszerűsítése, kertészetek korszerűsítése. További szakterületeim gazdaságfejlesztés, infokommunikációs fejlesztések. A jövőben szeretném mélyíteni tudásomat a kutatás-fejlesztés és humánerőforrás fejlesztés területén is, mely számtalan kihívást és új feladatok ellátását jelenti számomra.

2021-től vezető tanácsadóként örömmel kísérem végig a vállalkozások gazdálkodási sajátosságait, értékteremtő tevékenységeit, elősegítve a cég partnereinek további fejlődését.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

  (+361) 319-2707/116 mellék    (+36 30) 416-9489   zsanett[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33